Személyes problémáid generációs tünetek – Soul a 21. században

2018.06.17. 19:00, rerecorder

beyonce-1-920x584.jpg

A legnépszerűbb volt 1963-ban, a legjobb lemezeket adta 1971-nek, ebből lett a disco, de még a hiphop is és minden évtizedben meg tudott újulni. Mindig újjászületik és mindig nagyon népszerű. A hiphop mellett manapság is a soul uralja a popzenét. Ám a műfajt Magyarországon soha nem kezelték rangján. A 62. Recorder magazin Soul & pop fókusztémáját egy idővonallal (a legnagyobb mérföldkövek) nyitottuk, jött a műfaj alapjainak bemutatása, majd ugrottunk a funktörténet felé, aztán pedig a kilencvenes évek legfontosabb műfaji fejleményéről, a neosolulról szóltunk. A történeti vonal zárásaként íme az utóbbi bő másfél évtized fejleményei. A műfaj az elmúlt közel két évtizedben hullámvölgyből ment át hullámhegyekbe és pillanatnyilag az egyik legpopulárisabb – úgy, hogy szinte összes korszakát szintetizálja.

Neosoul után

„Haver, alig várom, hogy végre vége legyen ennek a kibaszott turnénak, hogy eltűnhessek. Egész nap csak piálni fogok, közben jól meghízok és szakállt növesztek.” Questlove azt hitte, hogy D’Angelo (lent) csak viccel, mikor ezt előadta a Voodoo lemezturné végén. D’Angelo nem viccelt és már a távolból, sörrel a kezében szemlélte a neosoul hanyatlását és ahogy világszerte próbálták összegyűjteni a soul eltűntnek hitt Lélekköveit, miközben a toplisták élén a hivatásukat színes kavicsokra cserélő, céllövöldés r&b-énekesek álltak. Az undergroundról kommerszre váltó Black Eyed Peas kussoltatva kérdezte, hogy hová tűnt a szerelem, a sebtapaszos Nelly a Destiny’s Childs-os Kelly sms-ét várta annak ablaka alatt – ami sosem érkezett meg, mert a csaj véletlenül egy excel-táblázatba írta azt. Innen kellett visszajönni, úgy hogy kábé Jamie Lidell retrofuturista soultronicája volt az egyetlen biztató jel.

dangelo.jpg


Deep funk revival

sharon-jones-11212016-.pngElőször a Motown lelki örökségét hordozó deep funk- és soul-revival beteljesítetlen karrierű öregjei jelentek meg újra bíztató soullal a színen. A szakácsként dolgozó James Brown-imperszonátor Charles Bradley és a korábbi börtönőr Sharon Jones (balra) kései felfedezésében nagy szerepe volt a brooklyni Daptone Recordsnak, házi zenekaruk, a Daptones a kiadó összes zenészének a felvételeit és koncertjeit kísérte. A megkésett világsiker sajnos csak pár jó évet engedélyezett nekik, mindketten nemrég hunytak el rákban. És mivel Amy Winehouse már korábban kiváltotta a 27-es klubtagságit, feleslegessé vált minden múltidézés (pláne, hogy Angliában ez nagyjából kimerült a Duffy-Adele versengésben). Hatásuk mégis felbecsülhetetlen a kétezertizes évekre, elég csak Leon Bridges, Mayer Hawthorne vagy a júliusi VeszprémFesten fellépő Aloe Blacc zenei világába belépnünk.


Alt r&b

Ahogy Prince elkezdte elmosni és felcserélni a férfi-női szerepeket és Janet Jackson az 1997-es Velvet Rope-on felfedte közönségtől addig elzárva tartott, sötét énjét, a korábbi poszterhősök őszinték, sebezhetőek és legfőképp átélhetőek lettek. Ehhez jött, hogy sokan a múlt helyett a jövő hangzásába révedve építettek maguknak (eleinte tényleg szépen csendesen, hálószobában) szép új világot. Lehet ezt alt / indie / hipster r&b-nek hívni, de közös jellemzője a színtér szereplőinek (James Blake, How To Dress Well (lent), Autre Ne Veut, Holy Other, oOoOO), hogy az r&b-t építették bele elsőre idegen stíluselemként egy alapvetően más zenei közegbe. E két közeg (már Burial hangmagasságot cserélő, összevágott r&b-slágerek mintáira épülő dubstepjében) aztán szervesen összefonódott – megszületett a dark r&b.

how-to-dress-well-2.jpg


Az ebből tovább burjánzó elektronikus r&b meghatározza az elmúlt évtizedet. Kelela (lent jobbra), FKA twigs, Jessie Ware, Dawn Richard, Abra és Sevdaliza nem egyszerűen termékek, hanem nemi, kulturális, faji identitások hordozói, azonosulható énképek a metoo korában. Nőiességük kidomborítása nem hatalmukkal visszaélő kiadómogulok óhajára történik, hanem szimplán egy emlékeztető arról, hogy ők rendelkeznek felette. Kelela nyíltan kiáll a feketék jogaiért és kendőzetlenül mutatja meg a narancsbőrét; Abra annyira érzéki, hogy még az is korhatáros, ahogy néz; az iráni bevándorlók gyermeke, Sevdaliza farszi nyelven ír slágert és beszél az anyaságról, ami a popzene senkiföldje, mert nem passzol a férfiak által alkotott nőképbe; FKA twigs tabuk és fétisek sötét, földalatti világában könyörtelen domina – de nyíltan beszél arról is, hogy 2017-ben hat tumort távolítottak el a méhéből.

kelela-hallucinogen.jpgA férfiénekeseknek sem kell már a maszkulin cowboy-t vagy a falu bikáját játszani (lásd: Rhye, Blood Orange, Kindness) és ebben nagy szerepe van annak, hogy a r&b-ben elfogadottá váltak a falzett énekesek – persze korábban is volt már egy Smokey Robinson, egy Eddie Kendricks (The Temptations) vagy egy Prince, de ritkán hallottuk a fehér énekeseket teljesen más irányból megközelíteni az r&b-t. A dubstep sokfelé széttöredező stílustörténetei közül James Blake pályája mutatta meg először, hogyan lehet hatásosan egy halkszavú producerből falzett r&b-énekes. Először csak óvatosan, szétvagdalva és széteffektezve illesztette vékony hangját zenéire, majd jöttek a Joni Mitchell- és Feist-feldolgozások, aztán a második lemezen szereplő Retrograde-ben már úgy hangzott, mint Sam Cooke a Trouble Blues-ban – szégyentelenül és őszintén. Tom Krell, alias How To Dress Well először filozófiatanulmányai mellett kezdett szellemjárta ambientdalokat írni, amikre felismerhetetlenségig torzított r&b-hangminták mellett még rá is énekelt. A következő lemezein már elő mert lépni a ködből – valószínűtlenül befogadhatóan énekelt öngyilkosságról, elmúlásról, egyre inkább lerázva magáról a lofi-hangzás tompaságát. Legutóbbi lemeze, a 2016-os Care már nem is r&b, hanem olyan nihil artpop, amire még Nietzsche is csettintene.

fka_twigs_lp1.pngÖt Alt r&b-alaplemez

# James Blake: James Blake (2011)
# The Weeknd: House Of Balloons (2011)
# Frank Ocean: Channel, Orange (2012)
# How To Dress Well: Total Loss (2012)
# FKA twigs: LP1 (2014) - jobbra


Nostalgia, Ultra

A kulturális kisajátítással kapcsolatban rengeteg vád éri a fehéreket – és itt ne csak a Coachellán indián őslakos fejdíszt viselő lányok vagy egyes filmes karakterek kifehérítését értsük – Frank Ocean (lent) visszadobta a labdát a hóphely-generációnak és Radiohead-, Coldplay- és Eagles-feldolgozásokból működő r&b-t lemezt készített. A slágeres, 2011-es Nostalgia, Ultra után egy évvel megjelent Channel Orange annyira szokatlan keveréke volt egy teljes spektrumnyi stílusnak, hogy csak azért lett alt r&b, hogy ne kelljen az összes többi címke alá betenni a lemezboltok polcaira. Nincsenek hangminták, kitapintható hookok sem, helyette váratlan akkordváltásokkal kísért, szabad verses történetmesélés a crack, a szex és az egzisztencializmus témaköreiben. Ez is nagy hatással bírt napjaink souljára és popzenei hangzására.

frank-ocean-copertina-nssmag.jpg


Persze nem mindenki intellektualizálja túl az r&b-t, mert annak egy ága eléggé promiszkuitív maradt. A torontói The Weeknd első három, 2011-es mixtape-jéből formált műfajtágító trilógiát: a House Of Balloons az amfetaminokról lejövés óráit örökítette meg (a kokaintól ködös dohányzóasztalok tejüvegén vonagló modellek haját szélgép helyett sötét basszusok borzolták); a Thursday a hétköznapok konformizmusát tagadó hedonizmus neuróziásával birkózott, míg az Echoes Of Silence-ben a kiüresedésből felépülő lélek újra vágyódni tanult – nagyon 21. századi. Weeknd kevésbé jelentős későbbi lemezei már inkább a hirtelen jött sztárlét tematikájára épültek, de bő egy hónapja megjelent My Dear Melancholy EP-je mintha egyenesági folytatása lenne a Trilogynak.

2014-ben aztán tizennégy év csend után dicsőségesen visszatért D’Angelo és egyrészt szorosabbra húzta a kortárs soul és hiphop kapcsolatát (lásd: Kendrick Lamar 2015-ös csúcslemezét), másrészt új életet lehelt a neosoulba (lásd: Miguel, The Internet, SZA), harmadrészt újabb generációnak vágta az ösvényt (lásd: Anderson .Paak, Sampha, Khalid)


Beyoncé előkészíti a terepet

Mindenki ismeri az iskolai szépségkirálynő és az ő alteros hugának a történetét. Beyoncé és Solange is ebből a skatulyából próbált kitörni. Queen B előbb egy fontos ballaszttól vált meg, amikor kilépett a Destiny’s Childból, hogy aztán majd platinában mérjék az ő fenéksúlyát. Első négy lemezén még nem mert ellépni az eladásokat hozó popslágerektől, de a 2013-as Beyoncé már művészileg is a legnagyobbak közé emelte. Popzenében eltöltött tizenöt év után mutatta meg igazán, milyen magabiztosan tud műfajhatárokon átlépni, és a szekérderéknyi kreatív csapatát (amiben ott van James Blake, Weeknd és Frank Ocean) is arra használta, hogy ne csak eladható, de hiteles és formabontó terméket hozzanak létre. A fekete feminizmus, a megcsalás, az irreális szépségideálok keserű pirulái mellett Beyoncé megkínál édességéivel is, melyek közül a legfinomabb középen van és rózsaszínű – lehet találgatni. Ráadásul az album minden egyes dalához külön klip készült – marketingből is példamutató.

kali_uchis.jpg


Az alteres kishúg bátorságot vett és know-howt tanult nővérétől, Solange 2016-os Seat At The Table-je beváltotta címbeli követelését, már legalább olyan jó, mint Beyoncé azévi Lemonade-je. Ami éppen annyira filmzenei album, mint lemezhez készült kísérővideók gyűjteménye. Korunk r&b-énekesnőinek ars poeticáját Beyoncé a Ghostban és a Pretty Hurtsben fogalmazza meg: ne kicsinek vagy nagynak merj lenni, hanem magadnak. A személyes problémáid generációs tünetek, ami a közvéleménykutatásoknál is többet mond el a világról. Nem kell kompromisszumot kötnöd egy kiadóval sem – lehetsz úgy is népszerű, hogy közben önazonos maradsz, és nem kell Miley Cyrus-módjára, évente személyiséget váltanod, miközben már rég eladtad a lelked.

SZA, Kali Uchis (fent) és Janelle Monáe lemezei – hogy csak a tavalyi és az idei év eddigi csúcsmunkáit soroljuk – egyben művészi kiáltványok is, mindegyikük ötven perc alatt képes kaput nyitni végtelen zenei világokra, végtelen őszinteséggel. Nincsenek töltelékdalok, ebben a körben már a közreműködők sem felesleges erőfitogtatások (mint mondjuk egy Dj Khaled-lemezen), hanem tökéletesen megválasztott ellenpontok vagy komplementerek. A zenei hatások is átmossák az összes korszakot, de pasztellszínekben – van itt minden Prince-től Janet Jacksonon át Amy Winehouse-ig, neosoulfunkr&bbossanovahiphop – feleslegessé téve minden kategorizálást. A soul ma esszenciáját nyújtja a műfaj teljes palettájának és korunk esszenciális zenéje.

Salamon Csaba

https://recorder.blog.hu/2018/06/17/szemelyes_problemaid_generacios_tunetek_soul_a_21_szazadban
Személyes problémáid generációs tünetek – Soul a 21. században

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9914053314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.