Filmrecorder. Ezt a két ázsiai csodát a magyarok sem hagyhatják ki - Shoplifters, Burning (filmkritika)

2018.05.20. 10:20, Gaines

burning1.jpg

Óriási éve volt az ázsiai filmnek Cannes-ban; sorra érkeztek a remekművek Japánból, Kínából és Koreából és a fesztivál két kimagasló remekművét is a távol-keleti versenyfilmek között találtuk meg: a Burning egy misztikus Murakami-adaptáció, a friss Arany Pálma-díjas Shoplifters pedig egy meghökkentő családtörténet, amire nem lehet elég zsebkendőt bekészíteni.

„Nem érdekelnek, mert nem tudom megkülönböztetni a szereplőket”, „túl nagy a kulturális különbség, hogy átérezzem”, „nem látom az érzelmeket az arcukon” - ilyen és ehhez hasonló érvek miatt nem néznek szívesen ázsiai filmeket a magyarok. Nyilván több száz ellenpéldát lehetne mondani, de tény, hogy ritka az a kínai, japán, koreai, tajvani, hongkongi, thai vagy fülöp-szigeteki remekmű, aminek tízből kettőnél több filmrajongó ismeri a címét.

shop2.jpg
Shoplifters

 

Cannes sokat tett ennek a hozzáállásnak a megváltoztatásáért. Innen indult az Oldboy, a Szerelemre hangolva és A szobalány diadalútja is, nyolc évvel ezelőtt pedig egy sokak számára nézhetetlen kuriózumnak (Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire) még a fesztivál fődíját is sikerült megcsípnie Tim Burton zsűrijétől.

Cate Blanchett zsűrijétől előzetesen azt várta mindenki, hogy női rendezőnek adja az Arany Pálmát, de a versenyprogram láttán inkább az ázsiai alkotók tűnnek idén is megkerülhetetlennek. Lee Chang-dong (Burning) és Hirokazu Koreeda (Shoplifters) filmjét ráadásul nyugodt szívvel lehet ajánlani azoknak is, akik a fent felsorolt okok miatt nem szívesen néznek távol-keleti filmeket, hiszen mindkettő univerzális, könnyen befogadható és bámulatos színészi alakításokat vonultat fel.

Koreedát néha a japán Spielbergként emlegetik (ráadásul a mostani Arany Pálmája előtti legfontosabb cannes-i díját pont Spielberg zsűrijétől kapta öt éve A fiam családjáért), ami annyiban helytálló, hogy imád cuki gyerekekről forgatni. Viszont míg Spielberget vonzza a fantasztikum, a grandiózus látványvilág és nem megy a szomszédba egy kis csöpögős szentimentalizmusért, Koreeda kőkemény realista. Érzelmes, humanista rendező, de realista. Spielberghez hasonlóan ő is magabiztosan hozza az évi egy film átlagot és néha fél év sem telik el két bemutatója között. Előző filmjének, a The Third Murdernek múlt szeptemberben Velencében volt a világpremierje, bő fél évvel később pedig máris itt van a cannes-i versenyben az utánpótlás.

Miután a The Third Murder halálbüntetéses nyomasztása vegyes fogadtatásban részesült, Koreeda gyorsan visszatért a cuki gyerekekhez és a diszfunkcionális családokhoz. A Shoplifters elején nagyon erős a déja vu; mintha az Anyátlanok vagy A fiam családja folytatásába csöppentünk volna. Egy bolti lopásokból és más piti bűntényekből álló családot látunk, akik magukhoz vesznek még egy kislányt. A lányt az igazi szülei utána soha nem keresik, de hamarosan egyértelművé válik, hogy ebben a családban egyébként sem vérrokona senki a másiknak. Koreeda mesterien fedi fel a lappangó titkokat és bátran felteszi a kérdéseket arról, hogy mit is jelent a családi kötelék. A hatásvadászattól teljesen mentes a film, de olyan alattomosan rászorít a szívünkre, hogy a könnyzacskóink alig bírják tartani a lépést.

shop1.jpg

A dél-koreai Lee Chang-dongnak is volt már pár nagy sikere Cannes-ban, de sajnos eddig sem a Secret Sunshinet, sem a Poetryt nem láttam, a Burning után viszont azonnal elhatároztam, hogy pótolni fogom az elmaradásokat. A Gyújtogató című Murakami-novella adaptációja semmihez sem hasonlító, csodálatos élmény. Minden percben elvarázsol és bizonytalanságban tart.

Egy huszonéves vidéki fiúról, Jongsuról (Ah-in Yoo) szól, aki írói álmokat dédelget, a háza tornácáról hallja az észak-korai propaganda harsonákat, egy napon pedig belebotlik egy gyerekkori lányismerősébe, Haemibe (Jong-seo Yun). Haemi seperc alatt elcsábítja, de hamarosan elutazik, Jongsu pedig etetheti a soha fel nem tűnő macskáját.

burning3.jpg

Amikor Haemi visszatér, Jongsu a reptéren várja, ám a lány egy új barátra (Ben - Steven Yeun a The Walking Deadből) tett szert és egyáltalán nem siet tisztázni, hogy kivel hányadán áll. Amikor azt hinnénk, hogy egy szerelmi háromszög történet felé tart a cselekmény, hirtelen teljesen más irányt vesz és folyamatosan hatványozódnak a kérdőjelek. Mi történt Haemivel? Miért ilyen gazdag Ben? Létezett-e valaha a macska? Igaz-e Haemi gyerekkori története? Tényleg piromániás pszichopata Ben? És így tovább.

Nyílt konfrontációra szinte sohasem kerül sor, ezért a nézőben is pont annyira gyűlnek az indulatok, mint Jongsuban. A Gatsby-szerű Ben ráadásul egyáltalán nem próbál ellenséges lenni Jongsuval, a társadalmi kasztrendszerben elfoglalt helyük miatt viszont kódolva van beléjük a kibékíthetetlen feszültség. Város kontra vidék, gazdag kontra szegény, alfahím kontra introvertált személyiség – a lány tényleg csak a szikra, ami beindítja a címadó lassú, de pusztító égést.

burning2.jpg

A Burning egy hipnotikus erejű, hosszú ideig a néző fejében motoszkáló, több szinten működő és többféleképpen értelmezhető remekmű; az idei cannes-i versenyprogram legjobbja, amit érthetetlen módon egyetlen díjjal sem jutalmazott Cate Blanchették zsűrije.

szerző: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2018/05/20/filmrecorder_a_varazslat_neha_onnan_jon_ahonnan_a_legkevesbe_varnank_burning_filmkritika
Filmrecorder. Ezt a két ázsiai csodát a magyarok sem hagyhatják ki - Shoplifters, Burning (filmkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3813983714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.