Filmrecorder. A bajszos perverz most máshogy durvul, mint szokott – Climax (filmkritika)

2018.05.14. 12:46, vferi

climax4.jpg

A Visszafordíthatatlan rendezője egy szórakoztató és pörgős táncfilm-horror hibridet rántott ki a kalapjából Cannes-ban. A Rendezők kéthete szekcióban vetített Climaxben egy csapat táncos LSD hatása alatt veszíti el az eszét fokozatosan, de a francia extremitás jellegzetes bajszú csibésze, Gaspar Noé ezúttal nem próbált meg mindenkinél brutálisabb lenni.

Cannes futtatta be az argentin származású francia botrányfilmest, Gaspar Noét. Már a legelső filmje (Egy mindenki ellen) itt debütált a Kritikusok hete szekcióban, majd a következő kettő (Visszafordíthatatlan, Enter the Void) bekerült a versenyprogramba, a gyengén sikerült Szerelem 3D-t azonban már száműzték az éjféli vetítések közé három évvel ezelőtt. A Szerelem 3D csalódása után valami igazán nagy dobással illett volna visszatérnie a legendás provokatőrnek, és hogy legújabb filmje, a teljes titokban készült Climax a Rendezők kéthete válogatásában mutatkozott be, azt jelzi, hogy rendezőnek nem derogál a karrierje 27. évében elfogadni egy mellékszekciós szereplést.

A közösségi média és az intenzív előzetes promóció korában nagyon ritka, hogy egy film úgy kerül a szemünk elé, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk róla. A Climax alkotóinak viszont sikerült elérnie, hogy szinte szűz szemmel ülhettett be a mozi előtt több százméteres sorokban kígyózó cannes-i közönség a vasárnap reggel 8:45-ös első vetítésre. Egyetlen kockát nem láttunk elöljáróban a filmből, a szerepeosztást sem ismertük, ám a szombat éjszakai bulizásban kimerült tömegnek épp elég volt annyi, hogy kitápászkodjon az ágyból ebben az embertelen időpontban, hogy egy új Gaspar Noé-filmet láthat.

Annyi azért kiszivárgott, hogy a Climax története egy hóvihar miatt a világtól elzárt épületben játszódik, ahova egy csoport táncos jött próbálni, illetve bulizni, de valaki valamilyen pszichedelikus drogot (feltehetően LSD-t) kevert az italukba, és aztán elszabadul a pokol. Hiába a nagy titkolózás, a végeredmény pontosan olyan lett, ahogy az ember elképzel egy Gaspar Noé-filmet, ami az előbbi szinopszis alapján készült.

A rendező nem rántott elő új kunsztot a tarsolyából, csak a korábbi munkáiban kialakított, mások által százszor lekoppintott vizuális megoldásait hasznosítja újra, ám a Climax képi világa véletlenül sem nevezhető idejétmúltnak. Az eseményeket beindító közös tánc borzongatóan izgalmas módon van fényképezve, de Noénál egy olyan egyszerű snitt is lenyűgöző tud lenni, amiben a steadycam lekövet egy szűk folyosón botorkáló embert, valamint nála (vagyis állandó operatőrénél, Benoit Debie-nél) szebben még mindig nem sikerült senkinek zöld neonnal világítani.

climax3.jpg

Forgatókönyv nem volt, minden dialóg improvizált (jó sok is van belőlük, de legalább nem olyan fárasztóak, mint a Szerelem 3D-ben), a történet alapját egy 1996-os megtörtént eset adta, és a film is akkor játszódik. Idén februárban forgott le mindössze két hét alatt, a körülbelül húsz táncos szerepére a YouTube-ról és táncklubokból vadásztak valódi táncosokat, az egyetlen ismert név a szereposztásban a csapat koreográfusát és kvázi vezetőjét alakító Sofia Boutelláé, aki a Kingsman pengelábú bérgyilkosaként tűnt fel, legutóbb pedig Charlize Theron szeretőjeként láthattuk a Budapesten forgatott Atomszőkében. Ő is gond nélkül beilleszkedik az amatőr közegbe, és van egy szenzációs szóló jelenete, amiben már a drog hatása alatt bedugja a kezeit a harisnyájába, és teljesen kiakad, mert azt hiszi, hogy a bőre alá nyúlt be.

Az előbb említett rész alatt az Aphex Twin Windowlickerje megy le végig, de a film amúgy is faltól-falig tele van pakolva zenékkel (elvégre egy buliban játszódik), például a kor olyan emblematikus számaival, mint a Pump Up the Volume a M/A/R/S/S-tól vagy Rolling & Scratchin' a Daft Punktól (Thomas Bangalter két új saját szerzeménnyel is megajándékozta a soundtracket), továbbá felcsendül a Soft Cell Tainted Love-ja, az Angie a The Rolling Stone-tól, illetve Giorgio Moroder 1977-es dala, az Utopia - látszik, hogy nem a zenei jogok megvásárlásán akart spórolni a produkció.

climax5.jpg

Nyilván mindenki azt várja el Noétól, hogy filmről-filmre emelje a tétet a durvulás terén, ám ez már a Szerelem 3D-vel sem sikerült neki: a valódi szex és a nézők szemébe repített térhatású sperma izzadságszagú erőlködésnek tűnt, és sokk helyett maximum röhögést váltott ki (más kérdés, hogy hova lehet tovább menni a Visszafordíthatatlan poroltós fejpépesítése vagy az Enter the Void vagina belsejéből fényképezett megtermékenyítése után).

A Climaxben leginkább az a meglepő és üdítő, hogy Noé meg sem próbál rálicitálni saját magára, a brutalitás itt hirtelen és mellékesen jelenik meg, például amikor durván elkezdik rugdosni annak a lánynak a hasát, akiről épp előtte tudtuk meg, hogy terhes. A legszörnyűbb jelenetek azzal a kábé nyolcéves gyerekkel kapcsolatosak, akit az anyja meggondolatlan módon magával hozott ebbe a pokoli buliba.

Közben a rendező ismét eljátszik azzal, hogy alaposan összekeveri a filmek kötelező szerkezeti elemeit. A fesztivál logója után egyből a befejező jelenetet látjuk, aztán lemegy a teljes stáblista, a szereplők nevét felvillantó főcím kábé a harmincadik percnél következik, a film címét pedig csak a legvégén írják ki.

climax2.jpg

A Climax, ha nem is az a mindent elsöprő, dicsőséges visszatérés Noétől, amiben reménykedtünk, egy teljesen korrekt, szórakoztató darab, a rendező eddigi legkompaktabb és legfeszesebb alkotása. Pimasz humorával és energikus táncjelenetivel egy igazi partifilm, ami még sok fesztivál közönségét fogja bezsongatni. Mégis szívesen megnéznénk már Noétól egy olyan filmet, amivel kilép egy kicsit a komfortzónájából, amiben nem csak egydimenziós karakterek vannak, és aminél a forgatókönyv megírásába egy fél délutánnál több időt feccöl.

szerző: Varga Ferenc


A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírói folyamatosan tudósítanak majd a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásaikat pedig a Twitteren (Onozó Róbert, Varga Ferenc) közlik.

https://recorder.blog.hu/2018/05/14/filmrecorder_a_bajuszos_perverz_most_mashogy_durvul_mint_szokott_climax_filmkritika
Filmrecorder. A bajszos perverz most máshogy durvul, mint szokott – Climax (filmkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2113916508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.