A debreceni kezdő tizenegy – Feltörekvők, reménységek 7: Árnyéknyúl

2018.05.13. 13:08, rerecorder

modern_lobotomia.jpg

61. Recorder magazin Debrecen & pop fókusztémájában a fiatal előadókra, zenekarokra is figyeltünk. Nyugatról a Hortobágy, a többi irányból pedig hatalmas erdők veszik körül Kelet-Magyarország fővárosát, Debrecent. Az alföld szívében viszont olyan sokszínű zenei élet zajlik, amely bárhol a világban megállná a helyét. A város zenei története és a legnagyobbak után most jöjjenek az aktuális feltörekvők, akik előtt még sok esetben hosszú út áll, ám minden esélyük megvan arra, hogy megkapják az őket megillető figyelmet. Íme, a Recorder által legjobbnak ítélt debreceni kezdőcsapat – a többségükről jó eséllyel hallani fogsz még. Árnyéknyúl-villámbemutatkozás.

Korábbi reménységek: tshabee, BetterThanEver, BOM, Flexible Juice, Ghost Toast, Ljubljana.


Árnyéknyúl

A 30Y kedvenc debreceni zenekara (amely Modern Lobotómia néven zenélt idén tavaszig, és ekkor váltott Árnyéknyúlra épp a 30Y-nal dolgozva májusban érkező bemutatkozó lemezén). Így talán már nem is olyan meglepő a tetten érhető sok Lovasi/Kispál-hatás. Szerencsére nem fulladnak bele a szimpla másolásba, hanem izgalmas elemeket beemelve háziasítják a pécsi ízvilágot.

Reszegi László


Árnyéknyúl Facebook-oldal


így készül a lemez (zenével): 


és amikor még Modern Lobotómia volt: 

https://recorder.blog.hu/2018/05/13/a_debreceni_kezdo_tizenegy_feltorekvok_remenysegek_7_arnyeknyul
A debreceni kezdő tizenegy – Feltörekvők, reménységek 7: Árnyéknyúl

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4213902818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.