„A kocsma közösségi hely – ahol végtelen mennyiségű alkoholt is el lehet fogyasztani” – Paddy And The Rats-interjú

A kelta kocsmapunkot kalózos tematikával összehozó, pályája kezdetétől fogva külföldön is aktívan koncertező Paddy And The Rats legutóbbi lemezével bekerült a neves osztrák Napalm Recordshoz. Hogyan segíti ez küldetésüket, hogy kocsmává változtassák az egész világot? Erről beszélgettünk a zenekar dobosával, Seamus Connellyvel (Pongrácz Balázs). Kiderült az is, hogyan került a Petőfi Rádióban vasárnap este tíztől, az M2 Petőfi TV-ben pedig hétfőn 22.40-tól hallható-látható Akusztik műsorukba egy Rimbaud-vers. A brazil és indonéz Paddy-rajongók rejtélyét viszont nem fejtettük meg.

Gondolom, nem ez volt az első akusztikus koncertetek.

Igen, több is volt, és 2012-ben jártunk már az Akusztikban is, azt nagyon szerettük. Idén ugye az Akusztik megújult, sok új dalunk született az előző fellépésünk óta, a régieket is már másként látjuk, így át kellett gondolnunk, hogyan alakítsuk át a dalokat. Szerettük volna úgy megcsinálni, hogy ne csak annyi történjen, hogy az elektromos gitárt dobozgitárra cseréljük, hanem hogy felfogásában, vagy akár mondanivalójában is más legyen. Például a Freedom, ami egy elég sikeres dalunk az első lemezről, és a szabadság érzetét inkább szabadságharcos hévvel, lendülettel fogja meg, nyilván nem állt volna meg itt. Ezért inkább egy intimebb oldalát mutattuk meg, ami az ember belső szabadságáról szól, hogy arra mennyire vágyunk, azt mennyire szeretnénk elérni, és annak is megvannak a maga buktatói. Tehát alaposan átértelmeztük a dalokat.

Milyen feldolgozást választottatok?

Az végül is a Tavaszi szél vizet áraszt lett...

A Queentől?

Igen... Ez  ilyen Mátyás királyos „lovon is jöttem és nem is” megoldás volt. Az egyik legszebb magyar népdalunkról van szó szerintem, másrészt valóban van popkulturális jelentősége is, hiszen 1986-ban elhangzott egy olyan formában, ami szintén örök érvényű. (Ekkor volt a Queen budapesti koncertje, amiről sokat írtunk itt és itt a Recorderen – a szerk.) Mi pedig ezen csavartunk még egyet, vendégzenészek segítségével. Nagyon sok vendégzenészünk volt: Oláh Szabolcs például végiggitározta és -vokálozta az egész koncertet, volt egy vonósnégyesünk is. Ebben a dalban pedig Köteles Leander énekelt Paddy-vel, nagyon szépen szólaltak meg együtt. A feldolgozáshoz elővettük a Brian May által megírt gitártémát, ami már eleve egy fordítása a népdalnak, és mi ezt próbáltuk még tovább bogozni vonósokkal, és kiegészíteni ráadásul egy olyan jiggel (ír táncritmus – a szerk.), ami nem magyar, mégis a kettő nagyon jól megfért egymással.

Másrészt nemcsak egy feldolgozást hoztunk, hanem még egy verssel is kiegészült a műsor, amit Csuja Imre mond el. A Never Walk Alone az egyik leghíresebb lassú dalunk; ennek Paddy írta a zenéjét és a szövegét is, és az utóbbinak komoly előzménye Arthur Rimbaud Kóborlásaim című verse. Szerettünk volna valami olyasmit csinálni az Akusztikban, ami több művészeti ágat is összehoz, és így jutott eszünkbe, hogy ez a dal annyira ehhez a vershez kapcsolódik, és jó lenne, ha végre ezt a közönségnek is meg tudnánk mutatni. Mégpedig egy színvonalas előadással, ami tőlünk messze áll, hiszen mi zenélni tudunk, úgyhogy megkerestük Csuja Imrét, aki nagy emberszeretetről tett tanúbizonyságot, és az első szóra elfogadta a meghívásunkat. Közvetlenül a dal előtt mondta el a verset, már egy kis zenei aláfestéssel, tehát megpróbáltuk egy műalkotássá tenni ezt a két dolgot. Szerintem nagyon jó ízt adott a műsornak. Azért ezek a dolgok nem állnak olyan messze tőlünk, hiszen a Paddy And The Rats talán az egyik „legszínháziasabb” magyar zenekar, a kitalált karaktereinkkel, a jelmezekkel, díszletekkel stb., Csuja Imre pedig nyilván hozta a maga formáját, és elmondta úgy, hogy az valódi értéket teremtett.

Megnyitott ez az előadás sok utat előttünk, már azon gondolkodunk, hogy ősszel kibővítve, még több emberre áthangszerelve bemutatjuk ezt a műsort, hogy többen hallgathassák meg élőben. Nagyon szívesen dolgoztunk ezen a feladaton, más lelkületet kívánt, és néha jó elcsendesedni kicsit a darálás közepette.

Jön a „csöndes ülős” korszakotok?

Nem, sőt, igazából most jön a hangos korszakunk! Most nagyon sok minden elindult körülöttünk, rengeteget vagyunk úton, nyáron csak a hazai fesztiválokon leszünk itthon. De mindenből kell egy kicsi, ezért nagyon jól jött most ez a felkérés.

DALLAMOS, DÖGÖS, ÉS MÉGIS BUJA, NYEGLE ZENE - PADDY-INTERJÚ

A honlapon azt írjátok, hogy a küldetésetek az, hogy az egész világot kocsmává változtassátok. Ezzel hogy álltok?

Haladunk, haladunk... Tíz éves a zenekar, és az első tízéves tervet teljesítettük, elvtársak! (nevet) Itt a „kocsma” szót azért jól kell értelmezni. Nyilván a kocsma leginkább egy közösségi hely – ahol végtelen mennyiségű alkoholt is el lehet fogyasztani, ez tény. (nevet) De ugyanúgy benne van ebben a közösségek megteremtésére való igény, amire a zene nagyon alkalmas. És ezzel haladunk, úgyhogy egyre inkább kocsmának érezzük a világot (nevet). De még sok a dolgunk.

Nemrég szerződtetek le a Napalm Recordsszal (erről bővebben itt írtunk). Ez hogy jött össze?

Ez egy nagyon hosszú folyamatnak az eredménye – vagyis egyelőre az eredmény, ami kívülről látható, az az, hogy oda van írva a lemezre meg a Facebook-oldalunkra, hogy a Napalm Records gondozza. De valóban, ez egy nagyon nagy lépcső. A legutolsó lemezünk, a Riot City Outlaws Magyarországon tavaly júniusban jelent meg. Úgy döntöttünk, hogy az európai megjelenést kicsit visszafogjuk, és megpróbáljuk elvinni olyan kiadókhoz, akik esetleg be tudják vállalni nagyobb körben. Ekkor már hálistennek volt egy szerződésünk egy nagyon komoly német bookingcéggel, akik fáradhatatlanul dolgoztak ezen. Nyilván számított az is, hogy Cameron Webb neve is ott volt a lemezen. (Az album producere, aki hangmérnökként vagy producerként olyanokkal dolgozott, mint a Motörhead, a Sum 41, a Megadeth, a Limp Bizkit vagy éppen Kelly Clarkson.) Végül tavaly nyár végén szóltak, hogy úgy néz ki, hogy ebből lehetne valami. Sokat beszélgettünk, és végülis ennek az lett az eredménye, hogy idén április 6-án egy időben 84 országban megjelent a lemez fizikálisan és digitálisan is. Most várjuk az első havi adatokat, én nagyon kíváncsi vagyok... Az előrendelések alapján nagyon érdekes dolgok rajzolódnak ki, a legerősebb bázisunk, úgy tűnik, Brazília és Indonézia – aki ezt megmagyarázza, annak fizetek egy csokit. (nevet) Nyilván ez már egy másik típusú gondolkodást igényel, együtt dolgozunk a kiadóval, akik sokat tesznek azért, hogy ez az anyag minél több emberhez eljusson, akár lemezen, akár élőben. Nemsokára például Németországban nemcsak koncertezni fogunk, hanem több rádióba is bemegyünk, ketten-hárman végigjárunk több rádiót, egy-két dalt játszunk, beszélgetünk, népszerűsítjük a lemezt. Aztán a nyár fesztiválokkal telik, annyira, hogy most először lesz olyan, hogy egyetlen szabad hétvégénk lesz – aminek nagyon örülünk. Szinte csak akkor leszünk itthon, amikor magyar fesztiválon játszunk. Azokat nagyon szeretjük; jópár fesztiválon játszottunk Európában, és ez alapján azt gondolom, hogy a magyar fesztiválok többsége tök jól van megszervezve, abszolút élhetők mind a zenész, mind a közönség szempontjából.

Aztán szeptember-októberre már szervezünk egy háromhetes európai turnét, decemberben pedig négy zenekarral megyünk körbe Németországban. Ezek mellé még jönnek más megkeresések is. Jövőre pedig akár még az is benne van, hogy nem csak Európában játszunk... De most jöttünk haza Franciaországból, előtte Oroszországban voltunk, és mindenhol szép nézőszámok vannak. Szóval ez most a nagy feladat: Magyarország már majdnem teljesen kocsma, most jön a többi.

A KÜLFÖLDÖN MEGJELENT LEGJOBB MAGYAR LEMEZEK

Nem tudom megmagyarázni Brazíliát, de az biztos, hogy az a régió most nagyon jön fel.

Akivel eddig beszélgettünk, és turnézott már ott, mindenki azt mondja, hogy egy dél-amerikai turnén baromi jó a hangulat, és nagyon hálás a közönség. Remélem, azt is megtapasztaljuk majd.

Milyen egy ilyen nemzetközi, nagy kiadóval dolgozni?

Nekünk ez nagyon új tapasztalat, amit még szokni kell. Tíz éven keresztül teljesen a magunk urai voltunk, a saját kiadónkkal adtuk ki a lemezeinket, se művészetileg, se más szempontból nem volt beleszólása senkinek. Mi eldöntöttük, és akkor az volt – maximum vétettünk hibákat, amikből vagy tanultunk, vagy nem. (nevet) Most egy kicsit tanulgatni kell, hogy milyen az, amikor vannak más érdekek is. Nekünk egyébként pont ez volt a fontos a Napalmnál, hogy nyilván egy ekkora kiadó teljesen természetes módon a készülő lemezeknél belehallgat már a készülési fázisban, akár már demókat is bekérnek, és tanácsokkal, meglátásokkal élnek. És az egy jó visszajelzés volt a Napalmtól, hogy azzal kerestek meg minket, hogy nekik ez a lemez úgy kell, ahogy van – és ebbe beleértettek mindent, például a borítót, az artworköt is. Semmihez nem akartak hozzányúlni, nem mondták, hogy „nagyon jó, de ebbe a dalba még tegyünk három trombitát és négy rózsaszín párducot fessetek a hátsó borítóra”. Úgyhogy remélem, hogy ha ez a közös munka folytatódik – és én szeretném, hogy folytatódjon –,  akkor ez hasonlóan gördülékeny lesz a jövőben is.

Egyébként mennyire követtétek korábban azokat a zenekarokat, akik náluk vannak?

A Napalm egyértelműen inkább a metalközeget célozza meg, viszont már jó pár éve elkezdtek nyitni, bekerültek folkmetal elemek is, bár inkább még a metalrész miatt, aztán szépen tovább bővítették ezt is. Aki ebben a szcénában van, az azért ismeri a Napalm nevét, úgyhogy persze ismertünk sok zenekart tőlük, bár nem mindenkit. Például az Alestorm sok mindenki számára ismerős lehet Magyarországon is. És az egy nagyon jó, követendő példa lehet abban az értelemben, hogy nagyon szépen felépítették az egész produkciót. Miközben persze tök jó, abszolút megáll a lábán, de az is látszódik, hogy hogyan rakták össze a különböző elemeit szépen lassan, és hogyan lépdelnek előre. És az ugye egy „kalózmetál” – én nem szeretem az ilyen skatulyákat, mert nem tartom pontosnak, de leegyszerűsítve mondjuk így. Ráadásul az Alestormnak Bodor Máté személyében magyar gitárosa van, aki kedves barátunk. Ő is miskolci fiú, annak idején ő is feljárt a Fekete Bikába a Kisavasra, ami a metálosok igazi helye volt – remélem, azóta már bezárták azt a helyet, mert az maga volt a métely. (nevet)

A tavalyi lemezhez idén jöttetek ki három klippel. Ez hogy alakult?

A Napalm Records találta ki, hogy ezekre építve készítsék elő a lemezmegjelenést. Ezek közül a Castaway már korábban tervben volt. Ezt Portugáliában forgattuk, ott állunk az óceán előtt egy baromi nagy sziklán és zenélünk. Na, mire oda kivittük a hangszereket... A legkisebb stábot képzeld el, mi voltunk hatan, a stábban még négyen, plusz a turnémenedzserünk. Úgyhogy mindenki vitte a hátán a cuccot. Én jobban is szeretem az ilyen forgatásokat, mint amikor ott van rengeteg ember, akiknek fizetni kell, és az idő nagy részében nem csinálnak semmit. Nekem is be kell állnom tíz percre, aztán nem csinálok semmit stb. A Castaway viszont nagyon emlékeztetett arra, mint amikor még az első klipünket csináltuk. Paddynek kellett mondjuk ott úszni a mocsokban, az óceánban, meg köpködni a sót... szóval lehet, hogy neki nem volt olyan jó forgatás, mint nekünk. Aztán decemberben-januárban még hozzátettünk két klipet. A Join The Riotot a kiadó által szervezett fotózással kötöttük össze Pozsonyban. Onnan pár kilométerre található az a hajó, amin a klip játszódik. A fotózáson is sokat tanultunk, mint ahogy például a Cameronnal közös munkából is. Másfél napig tartott a fotózás, ami nem a kedvenc sportjaim egyike, inkább muszájként szoktam megélni. Január volt, kint voltunk az Isten szabad ege alatt reggel tíztől éjjel kettőig. Néha beengedett minket melegedni... A fotós viszont nagyon profi módon kezelte a szituációt, jó instrukciókat adott, végig fenntartotta az érdeklődést. (Christian Barz itt készült képei láthatók feljebb - a szerk.) Rá pár hétre pedig a fóti Nagytemplomban a Where The Red Paints The Oceant forgattuk le, azt is Tokay Péterrel. Az volt az első olyan nap, amikor a tél után kisütött a Nap, úgyhogy kint melegebb volt, mint bent...

Akkor hiába, hogy hamarosan egyéves lesz az előző lemez, most egy darabig újabbra még nem lehet számítani, ugye?

Igen, most még a Riot City Outlaws népszerűsítése van soron. De már vannak terveink egy következő albumra is, de az még sok mindentől függ, hogy mikor lesz ebből valami. Minden egyes lemeznél kitűztük magunknak azt, hogy lépjünk előre valamiben, újítsunk, tegyünk bele még többet. Elképzelhető, hogy a következőnél ez azt fogja jelenteni, hogy nem Cameron Webb jön hozzánk, hanem mi mennénk Los Angelesbe, és ott vennénk fel. De ez még nagyon sok mindentől függ, neki is és nekünk is rá kell érni, és itt azért fél-egy évre előre kellene tervezni. A magam részéről nagyon szívesen dolgoznék vele, és jó lenne az is, hogy kicsit kiszakadjunk a megszokott környezetünkből, hogy megint legyen valami, ami máshogy motivál, ami másfajta játék, másfajta megoldások felé visz. Nem jó, ha ráállsz egy metódusra, hogy ez működik, és utána sorozatgyártasz. Ez a kreatív részét kiöli, elkezdesz sémákban gondolkodni. Nyilván vannak változtatások, amikről kiderül, hogy nem jönnek be, azokat el kell dobni; de ami jó, azt fejleszteni kell. A lemezkészítés van nekünk olyan fontos, hogy nagyon progresszívan álljunk hozzá: sok mindent kipróbálni, sok zenésszel együtt dolgozni. De ez most még a jövő zenéje.

Interjú: Rónai András

A Paddy And The Rats Akusztik-felvétele május 13-án, vasárnap este tíztől a Petőfi Rádióban, május 14-én, hétfőn 22.40-től pedig az M2 Petőfi TV-n kerül adásba. Amennyiben lemaradnál, keddtől az M2 Petőfi TV YouTube-csatornáján is elérhető lesz, ahogyan például a Lóci Játszik, a Magna Cum Laude, Wolf Kati és Pápai Joci egyórás koncertje is.

A Paddy And The Rats honlapja itt, Facebook profilja itt található.