Krúbi: Nehézlábérzés – albumpremier dalkommentárral

2018.05.11. 10:00, rerecorder

borito_dig_2.jpg

Krúbi villámrajtot vett: 2017-ben kezdett el komolyan rappelni és dalokat megjelentetni, az év őszén bejutott a Keret által szervezett Kikeltető döntőjébe, amit meg is nyert. Nem csoda: szerzeményei kendőzetlenül beszélnek arról, mi minden baszhatja egy fiatal csőrét ma Magyarországon (főhelyen a politikával), Eminemet idéző, jól artikulált flow-ja lehengerlő és zeneileg is abszolút rendben és trendben van. Krúbi ezután számos kiadóval tárgyalt debütlemeze megjelentetéséről – miközben a Scarcity Budapestnek is tagja –, végül a Universal lett a befutó és befutott a Nehézlábérzés című album is végre, amelynek május 18-án, egy hét múlva pénteken lesz a bemutató koncertje. Premier!

Az anyag tartalmazza a rövid idő alatt nagy rajongótábort gyűjtött Krúbi majdnem összes eddig ismert dalát és számos, szintén elsőosztályú további újakat (a már ismertek közül A hős Krúbi értelemszerűen sajnos kimaradt, hiszen teljesen az Aladdin című rajzfilm egyik betétdalára épít, esélytelen jogtisztára kihozni, továbbá az albumbejelentő Getszifürdő és a Kikeltető döntőre szült Spontán Kikeltető Rap már megtették a maguk kötelességét). Klasszikus bemutatkozás ez, amit az érem két oldalát felvillantó „így jöttem” buli/másnap dalpár nyit (PestiEst/Másnap), és követ számos trapes vagy épp oldschool trekk, köztük az első két klipes, a Schmuck, és címadó Nehézlábérzés, de persze szerepel a médiának, celebeknek, hatalomnak beszóló Fogyassz bitószert minden nap és az egészen éleslátó és explicit Orbán, verd ki a Ferinek is – végül pedig egy sötét zárlat. Elmés kortárs helyzetjelentések, ironikus, önironikus kikacsintások, trágárságba csomagolt, túlhajtott paródiák és legfőképp sok elgondolkodtató, prozódiában is a tutit hozó sor. A beateket, alapokat részben Krúbi írta Seaside-dal közösen, de a gyerekkori barát önállóan is hozott dalokat. Rajta kívül BEATó és DJ M3GH4jTó producelte a lemez egyes szerzeményeit, illetve a KARI címűt a tavaly remek lemezt kiadott GEGE, aki rappel is a számban.


VIDEOINTERJÚNKBAN KRÚBI ELMONDJA, MIT GONDOL AZ ORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL.

borito_dig.jpgDe itt most át is adjuk a szót Krúbinak, aki kommentálta a lemez összes dalát (akár indítsd el hozzá a lenti lejátszót és már szól is friss anyag):

PestiEst + Másnap

A buli Pesten és a buli másnapja. A két szám összetartozik, a Másnap beatje is a PestiEst beatjének egy mutációja. Fontosnak tartottam egyből az album elején leszögezni, hogy a végletekig túltolt vicceskedős raptől a teljesen komoly hangulatú számokig minden előfordulhat a lemezen.


Fogyassz Bítószert Minden Nap
+ Nyösz Nyösz + BÁMM + SCHMUCK

Direkt az album első felében egymás mögé pakoltam az összes new school trap bangert, hogy a „ha-Tupac-ma-élne-szétszedné-az-összes-mai-szar-rappert/úristen-ez-nem-90-bpm-úgyhogy-nem-tetszik/régen-tartalmas-volt-minden-rap-most-meg-minden-rap-szar-bár-angolul-amúgy-nem-tudok/nem-nagyon-hallgatok-rap-zenét-de-Eminemet-szeretem-mert-nem-csak-a-pénzről-rappel” típusú hallgatók ezen a ponton elkezdjenek vért hányni és ne tudják tovább hallgatni az albumom.


THC Zrt.

A szám végén a gitárszólót félmeztelenül, grimaszokat vágva vettem fel, miközben pörgettem a hajam. Csak gondoltam szólok.


KARI

Ezt a számot karácsonykor terveztük kiadni, csak nem készültünk el. Ugye mindenki emlékszik arra, amikor Ráhel egy kommentben azt írta, hogy „make big think”? Ugye?


Klasszik Piramis
+ Orbán Verd Ki A Ferinek

Ennek a két számnak olyan figyelemfelkeltő a szövege, hogy senki nem figyel fel rá, hogy milyen jók az alapok. Pedig mindkettőnek tök jó alapja van.


Nehézlábérzés

Végül amúgy mindig kivittem a banánokat a kinti kukába a munkahelyemen.


Dobd Fel Magad

Ez a szám majdnem teljesen rádiókompatibilis lett, csak aztán véletlenül elkezdtem pártokról rappelni meg zsidós vicceket mondani :(


Egy Sírásó Viccei

A messze legjobb szám az albumon.


a május 18-i Instant lemezbemutató koncert Facebook-eseményoldala

Krúbi Facebook-oldal
és a Krúbi rajongói Facebook-csoport, a Krúbi Getsziposting


és akkor az év eddigi egyik legjobb lemeze, a Nehézlábérzés


a címadó számhoz készült - népnevelést is tartalmazó - csodás klip: 


és a Schmuck meta videója: 


NEM VOLT ELÉG? AKKOR TESSÉK: KRÚBI A POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSRÓL.

https://recorder.blog.hu/2018/05/11/krubi_nehezlaberzes_albumpremier_dalkommentarral
Krúbi: Nehézlábérzés – albumpremier dalkommentárral

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1013906754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.