Filmrecorder. „Nem látszik, milyen kemény igazából az anyaság” - Szilágyi Zsófia-interjú

Szilágyi Zsófia első filmje egyedüliként képviseli Magyarországot az idei cannes-i filmfesztiválon. A Kritikusok hete szekcióban szerdán bemutatott, lehengerlően valósághű Egy napban egy háromgyermekes anya életét követjük figyelemmel körülbelül 24 órán keresztül, a hétköznapi történések is feszültséggel telnek meg a háttérben húzódó házasságtörési dráma miatt. A 39 éves rendezővel többek között az első cannes-i vetítés élményéről, a házaspárok közötti egyenőtlen munkamegosztásról, és a gyerekekkel való közös munka nehézségeiről beszélgettünk, de elárulta azt is, hogyan viseli a dicséretet. Az interjú a 62. Recorder magazin Filmrecorder rovatában jelent meg.

Az első filmedet meghívták a cannes-i filmfesztiválra, ráadásul tekintélyes szekcióban versenyzik, ott, ahol Bertolucci, Wong Kar-wai, Gaspar Noé és Iñárritu is bemutatkoztak. Tudatosan dolgoztatok azon, hogy eljusson Cannes-ba a film?

Semmi tudatosság nem volt benne. Kicsit úgy érzem magam, mint a hályog-kovács Mikszáth novellájában, aki addig tudja jól leoperálni a zöldhályogot az emberek szeméről, amíg meg nem mutatja neki egy orvos, hogy hogyan kell szakszerűen csinálni.

Azt gondoltuk, legyen jó a film, aztán majd lesz vele valami. De lehet filmet csinálni ennél tudatosabban is. Tisztában lenni a fesztiválközönség ízlésével, a kritériumokkal, és tervezni ezzel. Ismerek olyan filmeket, amik nagyon jók, mégsem lett velük semmi.

Milyennek képzelted el Cannes-t, és ahhoz képest milyennek tűnik most?

Nem tudnám megmondani milyennek képzeltem, de a meglepetésből tudok következtetni arra, mi járhatott a fejemben. Ilyesmiket fogalmazok meg, hogy nahát, itt is emberek élnek; hogy ilyen jellegű épület a Marczibányi téren is van; szép ez a tenger, egészen olyan, mint a Balaton, csak kicsit nagyobbak rajta a hajók. Jó hangulatban lézengenek az emberek, egészen, mint az Ördögkatlan fesztiválon, csak elegánsabbak. Mondjuk a fesztiválpalota nagytermét, nem volt mihez hasonlítanom. És azt a kacsasültet se, amit Valbonne-ban kaptunk.

Mi volt eddig a legemlékezetesebb élményed itt?

Négy gyerekkori barátnőm fogta magát, beült egy kocsiba, és eljöttek Cannes-ba. Huszonöt éve a barátaim. Kedden este a parton találkoztunk. Nagyon örültem nekik. Azóta emlékezetesen izgulok mindenen.

Szilágyi Zsófia, Szamosi Zsófia és Orosz Péter tolmács az első cannes-i vetítés előtti percekben

Milyen volt először közönséggel látni a filmet?

Az volt az érzésem, hogy veszik a film humorát, de valahogy nincs koncentráltság. Fészkelődés van, köhögés, mocorgás, hogy a film nem nyeri meg a figyelemért folytatott csatát. Kínosan éreztem magam.

A kritikák viszont nagyon lelkesek. A dicséretet jól viseled?

Nem viselem jól a dicséretet, persze örülök neki, de csak állok egyik lábamról a másikra. Bosszankodni például sokkal jobban tudok. Most az kezdett például zavarni, hogy nagyon sok munkája van benne a stábnak, itt vannak, és mégse kérdezik őket.

Kibírod, hogy ne gondolj a díjakra?

Igen, de azért munkámba kerül.

Szilágyi Zsófia (a kamerába néz) és az Egy nap stábja az első cannes-i vetítés utáni percekben

Mi volt a filmed kiinduló ötlete?

Van egy gyerekkori barátnőm, Kucserka Zsófia, mikor kiskorúak voltak a gyerekei, egy héten keresztül lejegyezte a napjait tíz percekre bontva. Az eredmény megdöbbentő volt. Nagyon megfogott, hogy az anyaság milyen kemény dolog igazából, és hogy ez milyen kevéssé látszik.

VÉGRE LÁTHATJA A VILÁG, MILYEN AZ ÉLETÜNK - kritikánk Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjéről

Nagyon hitelessé teszi a filmet a sok életszerű pillanat, pl. amikor az anya próbálja a kismotorral közlekedő kisfiát az úton tartani, vagy a reggeli „nem-akarok-oviba-menni” nyafogás. Nehéz volt ilyen jellemző mozzanatokat összegyűjtened?

Loptam mindenhonnan, mint a szarka. Nekem nincs gyerekem, de nem kellett messzire mennem. Több kisgyerekes család is van a környezetemben, rokonaim, szomszédaim, barátaim. Volt olyan, hogy a castingra érkező gyermek anyukájából kezdtek el ömleni a történetek. Ezek a történetfoszlányok gyűrűznek körülöttem, rengeteg ki is maradt.

Volt benned kétely, hogy ezeket a hétköznapi kis történéseket nézni vajon érdekes lesz-e a nézőnek, aki ugyanezt az életet éli?

Igen. Akkor mertem belevágni, amikor rájöttem, hogy a megcsalástörténetet bele kell rakni a háttérbe. Enyedi Ildikó javasolta, hogy legyen ez a „vivőanyag” a filmben, ami összefogja az egészet. De annál nem több. Olyan ez, mint amikor egy filmben kiderül, hogy gyilkos van a házban. Itt a férj és a feleség konfliktusa hasonló. Annyiban más, hogy a megcsalás maga egy hétköznapi, banális dolog. Az volt a kérdés, hogy ennek a feszültsége kitart-e a film végéig.  

Szamosi Zsófia és Füredi Leó az Egy nap című filmben

Ha a román újhullámhoz hasonlítják majd ezt a filmet, azt bóknak veszed?

Igen. Például a 4 hónap, 3 hét, 2 napért egészen odavagyok. Ők a realizmusnak egy lenyűgöző válfaját művelik.

Visszatérő kritika a magyar filmekkel kapcsolatban, hogy egy felismerhetetlen, sehol sincs világban játszódnak. Számodra fontos volt, hogy a te filmed itt és most játszódjon Magyarországon?

Nekem nincs hatalmas képzelőerőm, nem tudok fiktív világokat létrehozni, de az apró dolgokban sokszor látom a filmszerűt. Miért kellene nekem állati különleges helyzeteket találnom ahhoz, hogy filmet készítsek? Miért nem csinálunk filmet magunkról, a középosztályról, a barátainkról, a szomszédasszonyról? De nem az a probléma, ha egy film „felismerhetetlen, sehol sincs világban” játszódik, nagyon jó ilyen filmek vannak, hanem, ha a „sehol sincs” nem egy szuper és tudatos konstrukció, hanem egy hiány. Az átgondoltságé.

Hajdu Szabolcsék legutóbbi filmjén kívül nem tudok olyan magyar filmről, ami ezt a mai hétköznapiságot akarná megmutatni. Miközben dolgoztál a filmeden, eszedbe jutott, hogy nehogy valaki más is csináljon egy ilyet?

Till Attila mesélte, hogy ők is terveztek ilyesmit, fel is vettek Thuróczy Szabolccsal reggeli jeleneteket a saját gyerekeikkel. De, ha jól tudom, ő is abba a problémába ütközött, mint mi, hogy hogyan lehet elmesélni a hétköznapot egy moziban úgy, hogy a huszadik percnél ne ürüljön ki a nézőtér.

Nehéz volt megtalálni a főhőst játszó színésznőt?

Igen. Olyan nőt kerestem, aki vonzó és szép. Túl egyszerű úgy a történet, hogy jön egy jobb. Szamosi Zsófit Enyedi Ildikó javasolta. Megtetszett az ötlet, hogy Zsófi gyakran távolságtartó, hideg nőket alakít, és milyen érdekes lenne, ha egy melegszívű családanyát játszana.

Szamosi Zsófia az Egy nap című filmben

A forgatás idején Szamosi Zsófinak még nem volt gyereke. Tartottál attól, hogy ez elvesz majd a hitelességből?

Igen. Eredetileg olyan színésznőt akartam, akinek van gyereke, de ez nem sikerült. Ezért sokat volt Zsófi a leendő filmbeli partnereivel, Márkóval, Zorkával, Ambrussal játszótéren, motorozni, társasozni, csak úgy együtt lötyögni. Hogy hangolódjanak, és szokják egymást. Minden másodpercét beosztottuk, miután hazajött az Oscar-gáláról (Szamosi Zsófia volt az egyik főszereplője az Oscar-díjas Mindenki című kisfilmnek - V.F.).

És láttad rajta, hogy hihetően tud hozzájuk szólni?

Ez egy folyamat volt. Az elején nem volt meg az összhang, fokozatosan lehetett látni, hogy közelednek. Márkóval, a legkisebb gyerekkel Zsófi csak a forgatáson barátkozott össze igazán.

Szamosi Zsófia és Gárdos Márk az Egy nap című filmben

Elképesztően jók a gyerekek alakításai a filmben. A kiszámíthatatlanságuk az, ami igazán hitelessé teszi őket. Hogyan tudtad elérni ezt az életszerűséget?

Ez egyrészt a felkészülésnek köszönhető. Elég sok időt és energiát szántunk arra, hogy barátkozzunk, megismerjük egymást, bizalom alakulhasson ki a másik felé még a forgatás előtt. És nem csak Zsófi és én, hanem Konrád Zsuzsi, aki a forgatáson végig a gyerekekkel volt. Ő filmrendezést tanul Enyedi osztályában, és hihetetlen érzéke van a gyerekekhez. Egy burokkal vette őket körül a forgatáson, hozzá bármivel fordulhattak. Maximálisan tudtam rá hagyatkozni abban, hogy melyik gyereket még meddig lehet terhelni, lehet-e.

Nem úgy képzeltük el, hogy majd odajön egy kisgyerek, és azt mondjuk neki: „Felvétel, tessék!” Szerettük őket, nem kívántuk manipulálni őket: világos volt, hogy mit, mikor és hányszor kell felvenni, jól érezték magukat. És ettől egyszer csak elkezdett működni. Utálom, amikor a gyerekek jelzésszerűen szerepelnek filmekben. A gyereknek van három mondata, és soha többet nem látjuk őt. A valóság nem ilyen. Nagyon szeretek kisgyerekes anyákkal beszélni telefonon, iszonyatosan vicces, ahogy mondat közben egyszer csak elüvöltik magukat: „Ne edd meg, légy szíves!”

A férjet játszó színész esetében mit kerestél?

Egy szerethető embert akartam. Ez a férfi karakter nem aljas, nem ámokfutó, csak belecsúszik valamibe. Ezt őt magát is meglepi. Ő is megrendül. Nem rossz ember, csak nem veszi észre, hogy bizonyos döntéseket már meghozott. Horváth Lili találta Füredi Leót, nagyon megörültem neki, megittunk egy kávét, és tudtam, hogy ő az. A színésznőt hozzá kerestük.

Füredi Leó az Egy nap című filmben

Ő egy amatőr, ehhez képest komoly színészi feladatot kapott. Biztos voltál benne, hogy meg fogja tudni oldani?

Egyrészt nem teljesen amatőr, sokat szerepel kamera előtt, csak más módon, és a próbafelvételeken látszott, hogy mindig jól szólal meg. Nyugodt voltam felőle. Ráadásul van benne egy olyan lazaság, melegség, amivel a szereplőkeresés során nagyon sokat segített nekünk. A partnerei azt érezhették, hogy jó szándékkal van ott, nem versenyzik velük, jól adogatja a labdát.

Hogyan képzelted el a férj és a feleség közötti kapcsolatot?

Úgy gondoltam, hogy ez a kapcsolat nem egy veszett fejsze nyele. Nem teljesen elhidegült felekről van szó. Ilyen értelemben is kellett, hogy tétje legyen a történetnek. Egy nyerhető, visszafordítható helyzetet szerettem volna a főhősnő számára is. Szerettem volna, ha az érezhető valamiképp, hogy a férjnek nem a feleségéből van elege, maga se tudja, hogy miből, csak sok az egész, és szeretne önmagának egy új lapot nyitni. És arra sem szabad egyszerűsíteni a dolgot, hogy azért történik ez, mert nincs idejük egymásra, és nincs pénzük. Vannak kapcsolatok, amelyek átvészelik az ilyesmit is.

Láng Annamária a "másik nő" szerepében az Egy nap című filmben

Nagyon egyenlőtlen a munkamegosztás a házaspár között a filmben. A feleség végez szinte minden házimunkát, intézi a gyerekekkel kapcsolatos ügyeket, és a férj még olyan feladatokat is rálőcsöl, amiket simán megcsinálhatna. A feleség miért nem áll a sarkára?

Nem akartam, hogy nagyon egyenlőtlen legyen. Egyenlőtlen ez is, de ismerünk ennél rosszabbat. Például a férj is elmegy a gyerekekért a balettra, csak azt nem látjuk. Szerettem volna, ha érezhető, hogy ő is be van osztva, be van fogva, részt vesz, ha nem is olyan szinten, mint a felesége. De valóban rálőcsöl dolgokat.

Van ennek a szereposztásnak egy markáns hagyománya: a nők és a listázós, intézkedős üzemmód, kontra férfiak, akik leszólják a kulimunkát a magasból. Szintén tipikus hozzáállás, a konfliktus kerülés jellegzetes női módja, miszerint „majd én gyorsan elintézem, addig se kell azon vitatkozni, hogy ki csinálja meg”. Csak, amikor valakinek az élete évtizedeken át másból se áll, mint hogy ő majd gyorsan elintézi, és erre a családtagjai is örömmel rákapnak, akkor abból nem olyan egyszerű kijönni.

És ott van persze a kapcsolatféltés. Végtére is, nem derogál-e egy férfinak az, hogy őt alacsonyabb presztizsű, házimunkákra fogják? És ebben az esetben nem megy-e inkább el? Ma Magyarországon azt hiszem, olyan a köztudatban élő, hagyományos férfikép, hogy nagyon is derogál.

Szerintem a nők hajlamosak túlértékelni a férjük munkájának a fontosságát, és a férjük idejét.

Igen, van egy ilyen alárendelődő hozzáállás. Az ő ideje fontosabb, az enyém meg nem annyira. Az ő jó kedélye fontosabb, én meg majd valahogy elviselem.

Szamosi Zsófia az Egy nap című filmben

Szerinted a nők rosszul jártak azzal, hogy kiharcolták maguknak, hogy dolgozhassanak?

Dehogy is, különben én sem csinálhatnék filmet! Ennek a nőnek kell az életébe a munka, mert onnan nyeri az integritását. Ő is dolgozik, felnőttek közé megy, pénzt keres. Ez nagyon fontos, még akkor is, ha valószínűleg kevesebbet keres, mint a férje. Annak a szava, aki pénzt keres, másképp esik a latba, mint aki nem keres pénzt – mondja Virginia Woolf, és milyen igaza van. A nők inkább ott követik el a hibát, hogy nem osztoznak jobban azon, amit otthon kell csinálni, a fizetetlen feladatokon.

Csapdahelyzetben van a nő azzal, hogy rengeteg teher van rajta, és minden perce be van osztva. Szerinted ebből ki lehet jönni? Te nem adsz megoldást a filmben, de egyáltalán van?

Nem tudom, de az biztos, hogy azok a félmondatok, amelyekkel a férje az ő nyakába sózza a feladatokat, teljesen természetesek lettek közöttük. Hívd fel őket, intézd el! Talán itt kellene kezdeni. De az, hogy kinek mi a dolga egy családban, gyakran olyan alap megállapodásokon nyugszik, amelyek nem is tudatosak. Ha ezeket sikerül kibányászni, akkor esetleg lehet rajtuk változtatni. De a szülők hozhatnak olyan döntést is, hogy nem járatják ötven különórára a gyerekeiket. Tényleg muszáj balettre, vívásra, csellóra is járni?

Barcza Ambrus az Egy nap című filmben

A hollywoodi dramaturgiához szokott néző nagyon vár egy olyan jelenetet, amiben a nő jól beolvas a férjének.

Teljesen elfogadható reakció lenne a részéről, de nem akartam ilyet. Van az a típus, aki elnémul, amikor nagy a baj. Nem tud patáliát csapni. A letaglózottság nagyobb, mint az indulat.

Egy ilyen filmnek nyilván nem lehet happy endje. Mivel akartad elengedni a nézőket a végén?

Nehéz volt kitalálni, hogy mi legyen a film vége, de aztán egyszer csak meglett. Nem tudom, hogy van-e egy filmnek tanulsága, ha ilyesmire gondolsz. De ha azt éreznék a nézők, hogy igaz, amit láttak, ha rá tudnának bólintani valamiképp, hogy igen, ez így van, annak nagyon örülnék.

És a férjével való viszonyában?

Rengetegen együtt maradnak egy megcsalás után. Furcsamód szerintem a film vége egy igazi válasz, még akkor is, ha nem direkt válasz. Sokszor nem ott van egy helyzet megoldásának a kulcsa, ahol a leglátványosabb a probléma. Ebben a történetben nem a megcsalás a legnagyobb probléma. Az valahol máshol van. Valamiféle rangsorban talán, ki tudja, ami alapján a főhősnő az ügyeit hierarchizálja. Az, amit a végén tesz, ezt a hierarchiát érinti.

Mostanában nagyobb figyelem irányul a női rendezőkre, az újságírók is mindig számolgatják, hány nő van a programba került filmek rendezői között egy adott fesztiválon. Te is figyeled ezt?

Nem lehet nem figyelni. Lehet, hogy kicsit béna, hogy nekiáll az ember számolgatni, de szerintem még mindig jobb, mint amikor észre se vesszük, hogy csak férfiak vannak egy blokkban.

Te figyelsz arra, hogy a munkatársaid nők legyenek? Például az operatőröd?

Az előző dokumentumfilmhez tudatosan és szándékosan egy női operatőrt kértem fel, Kovács Claudiát. Nagyon jó volt vele dolgozni. Most férfi operatőrt akartam. Egyrészt mert épp nem ismertem olyan női operatőrt, akiről azt gondoltam, hogy ezt a filmet jól fogja vinni a hátán, másrészt úgy éreztem, hogy az arányok miatt se ártana: nagyon sok női kollegám volt addigra vezető posztokon. Producer, gyártásvezető, felvételvezető, látványtervező, jelmeztervező, smink, haj stb.

De nemrég ismerkedtem meg Mező Dorka hangmérnökkel. Az egy olyan szakma, amivel kapcsolatban végképp az az érvényben lévő kép, hogy mindig férfiak csinálják, és el sem lehet képzelni, hogy egy nő megugorja. Dorkát nagyon szívesen felkérném egy következő filmre, oda kellene figyelni rá, hogy neki legyen munkája, és nekem ez dolgom.

Ez a film kábé negyed-ötöd annyi pénzből készült, mint egy átlagos magyar nagyjátékfilm. Milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek emiatt?

Reménytelennek tűnt 28 napot forgatni ennyi pénzből. Kenesei Edina, a film egyik producere a feje tetejére állt, hogy kihozza ennyiből. Oroszlánként küzd két éve. Nagyon hálás vagyok neki. Volt köztünk egy fontos beszélgetés még az elején, ahol tisztáztuk, hogy ebben a filmben három gyerek szerepel, ezért mindennél fontosabb nekünk az idő. Lehessen azt kérni a forgatáson, hogy még egyszer. Ő ezt értette, és komolyan vette. Ennek ellenére olyan gyártási tervünk volt, hogy ha valamelyik gyerek megbetegszik, és három napig nem tud jönni, vagy netán elered az eső, akkor nekünk annyi. Ezzel a feszültséggel csináltuk végig a forgatást.

Szilágyi Zsófia és Szamosi Zsófia az Egy nap forgatásán | Fotó: Kallos Bea

Tizenegy éve végeztél a Színművészetin, és csak most készült el az első nagyjátékfilmed. Ez nyomasztott ebben az időszakban?

Nagyon nyomasztott. Dolgoztam itt-ott, csak közben azt gondoltam, hogy nekem sanyarú sorsom van, mert nem filmet rendezek. Például bébiszitterkedtem sokat. És látod, annak is meglett a haszna. Nem vagyok az a típus, aki nekiáll kopogtatni produceri irodáknál, hogy sziasztok, én vagyok a Szilágyi Zsófi, van egy ötletem, valaki elolvasná? És nem vagyok egy Reisz Gabi, aki iszonyú bátran és erősen átvitte az akaratát, és megcsinálta nulla pénzből a VANt. Ez egy alkati kérdés. Évek teltek el, mire rájöttem, hogy másod- és harmadasszisztensi posztokból mennyi mindent lehet összeszedni tudásban, figyelemben, ismeretségeket, munkatársakat.

Ebben a stílusban akarsz tovább dolgozni?

Valószínűleg ez marad. Nem hiszem, hogy megszállnak hatalmas sci-fi-ötletek. Bár ki tudja. Tulajdonképpen örülnék neki.

Vannak filmötletek a tarsolyodban?

Sajnos nem vagyok egy tudatos karrierépítő. Mindenki mondja, hogy most kell előkapni a fiókból a következőt, és elkezdeni dörömbölni az ajtón. De csak ötletcsíráim vannak, és nem tudom, melyikből lenne érdemes forgatókönyvet írni. Így hát nem dörömbölök. Nyaralni szeretnék.

interjú: Varga Ferenc
fotó: Valami Hektor

A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírói folyamatosan tudósítanak a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásaikat pedig a Twitteren (Onozó Róbert, Varga Ferenc) közlik.