Jön Mark Kozelek avagy Sun Kil Moon, szólóban a Müpába

2018.05.08. 09:47, RRRecorder

sun_kil_moon.jpg

Nem sokkal azután, hogy kiderült, hogy lesz végre Budapesten, a Müpában egy Father John Misty-koncert, bejelentették, hogy egy másik igen fontos, a folk kereteit tágító dalszerző-énekes szintén jön.

Mark Kozelek pályája még a Red House Painters frontembereként indult a kilencvenes években, azóta pedig szólóban, illetve a Sun Kil Moon élén kvázi-szólóban, változó társasággal zenél. Sok mindent csinált és csinál, de folkrockos, nagyon személyes dalairól a legismertebb. Benji című 2014-es csúcslemeze az év egyik legünnepeltebb albuma volt. "Tele van az elmúlás, a veszteség fájdalmas és kíméletlen mozzanataival, de Kozelek képes minderről nyíltan beszélni, és így elkerülhetetlenül megvilágítani az életben örökösen ott rejlő örömöt is, az elmúlt szerelmek emlékeit, a családi kötelékeket, a felnövés keserédes pillanatait anélkül, hogy mindez egy pillanatra is giccsessé vagy erőltetetté válna" - írtuk az albumról kritikánkban, ahol az életművet is röviden bemutattuk. Azóta pedig egy másik lemezéről is írtunk itt. A napokban várható egy dupla Mark Kozelek-album Mark Kozelek címmel, novemberben pedig új Sun Kil Moon.

A Müpában október 22-én, hétfőn lép fel, Mark Kozelek: Sun Kil Moon a hivatalos kiírás, vagyis szólóban, egy szál gitárral ad koncertet. Részletek a Müpa honlapján.

https://recorder.blog.hu/2018/05/08/jon_mark_kozelek_avagy_sun_kil_moon_szoloban_a_mupaba
Jön Mark Kozelek avagy Sun Kil Moon, szólóban a Müpába

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3113899336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása