A 15 éves kapitány – Legkedvesebb A38-as élményeink a jubiláló hajóról

2018.04.30. 12:42, rerecorder

a38_hajo.jpg

A mai napon ünnepli tizenötödik születésnapját az A38 Hajó (egészen pontosan 2003. április 30-án egy Maceo Parker-koncerttel nyílt meg) és aligha kérdés, hogy az elmúlt tizenöt év legfontosabb budapesti koncerthelye lett, megvalósult az alapító Bognár Attila célja: a hajó felkerült a világ koncerttérképére (több rangos díjat is elnyert, nem mellesleg) és színes, igen minőségi zenei élettel gazdagítja a főváros kulturális életét. A jubileumot méltón, egy kéthetes programsorozattal, az A15! fesztivállal ünneplik meg, a Recorder pedig azzal, hogy a stáb tagjai visszaemlékeznek kedvenc koncertjeikre, A38-hoz kötődő emlékeikre. Boldog szülinapot és köszönjük az eddigieket!

Biczó Andrea

St. Vincent

2014. október 18.

A koncert előtt az interjún Annie megmutatta nekem a belső combján lévő lila foltot, ez eléggé beleégett a memóriámba. Aztán olyan koncertet tolt, amit ma is sokat emlegetek.


Csada Gergely

Amon Tobin 7.1 Surround Sound dj-set

2007. április 17.

Biztos, hogy nem ez volt a legjobb koncert, fellépés, amit a hajón láttam (arra azért jó páran pályáznak még), de a legemlékezetesebb talán igen. Részben azért, mert ekkor tapasztaltam meg talán először azt, milyen is, amikor minden egyes porcikám rezeg a basszustól és a hangzás olyan elementáris erővel teríti be a termet, hogy attól nem lehet szabadulni. Emlékszem, előzetesen viccelődtünk azon, hogy milyen hülyeség ez a 7.1, mint valami plázamoziban a Dolby Surround, meg mégis mit számít ez, aztán amikor kezdés előtt még pluszba betoltak egy jókora hangfalmonstrumot a színpad közepére, akkor azért már sejtettük, hogy ezt komolyan kell venni. Tisztán emlékszem arra, hogy még az orrlyukamban is éreztem a szubbasszust. A technikán kívül pedig igazán maradandóvá az tette az estét, hogy Pécsről vonatoztunk fel miatta, és aztán mászkáltunk egész éjjel Pesten az első hajnali vonatig, hogy végül úgy 50 órás ébrenlét (és talán egy Kiscsillag-koncert után, de ez már eléggé elmosódik) lefeküdjek aludni. A neten ennyi nyoma van az estének.


Dömötör Endre

Sexy Sushi

2013. szeptember 12.

A francia electroclash Sexy Sushi megfejthetetlen zenekar, ennek megfelelően készült velük egy megfejtetlen (és megjelentetlen) interjú a hajó mindig megejtő backstage-ében, majd adtak egy megfejelhetetlen koncertet. Maroknyi nézőnek. De az senkit nem zavart, sőt, hacsak pont nem amiatt lett olyan elképesztően szertelen és elszabadult, hogy a végére (vagyis inkább már a közepére) mindenki ölelkezett mindenkivel és mindenki járt mindenhol: közönség a színpadon, teljes zenekar a nézőtéren. Sőt, az emlékem róla inkább ez: a zenekar a koncert nagyobb részét a nézőtéren töltötte. Ritka jó volt.

48475.jpg

fotó: Emil Chalhoub


Judák Bence

No Age

2011. április 18.

Az én legfontosabb A38-élményem a 2011-es No Age-koncerthez köthető, amikor olyan közel álltam a hangfalakhoz (a zenekar meg annyira hangos volt), hogy tartós fülzúgást kaptam, ami azóta sem akart abbamaradni. A hallásom ép, szóval nagy gond nem történt, de azért tessék mindig egy kicsit messze állni a színpadtól! Szintén kiemelkedő volt még, amikor Keith Morris-szal csinálhattam interjút ide a Recorderre. Sok mindenre nem emlékszem az egészből, az viszont megmaradt, hogy egy csomó 18-19 éves leskelődött az énekes után, akinek szerintem a fasza kivolt az egésszel.


Kálmán Attila

Dillinger Escape Plan

2008. március 12., Ire Works turné.

Az énekes a csövekről lógva üvöltözött, én pedig annyira belelkesültem, hogy egy levegőbe öklözés után túlságosan hátrakönyököltem, és betörtem egy srác orrát. Folyt a vér, én nem győztem bocsánatot kérni, a srác viszont csak annyit mondott: „a metal az ilyen!”

thumb_71172_640_360_0_0_crop.jpg

fotó: Botond Márton


Lékó Tamás

St. Vincent

2014. október 18.

A kortárs női előadók egyik legjobbja aktuális, az év egyik legjobb lemezével óriási bulit csapot a hajón. Még stagedive is volt!


Mihályi Dávid

Rájátszás

2018. április 23.

Ritkán ad koncertet a szupergrup, már emiatt is nagy élmény volt. Viszont, amikor meghallottam az Egyedi Péter által megzenésített Závada Péter-verset, az Ahol megszakad címűt, a lábain földbe gyökereztek.


Mika László

Swans

2014. október 15.

Kevés alkalommal történt olyan, hogy egy koncert fizikailag és szellemileg is elpusztított volna (vagy egyik, vagy másik azért össze szokott jönni gyakrabban), de a Swans 2014-es fellépésénél valahogy összeálltak a bolygók. Eleve borzasztó fáradtan érkeztem meg a hajóra, ahol aztán Michael Gira és társai két és fél óra alatt eljátszottak 5 (öt) darab számot. A lépkalapács rituálé az utolsó pár percben teljesedett ki igazán, amikor Phil Puleo dobos az Apostate végén egy végső kiállás után olyan erővel kezdte el ütni a tamot, amit én se előtte, se azóta nem láttam – gyakorlatilag majdhogynem négykézláb kellett elhagynom a termet, annyira kikészültem, csodás volt.


Németh Róbert

Jó, hát képtelenség egyet kiemelni, ráadásul nekem fokozottan személyes a viszonyom a Hajóhoz (például az A38 programmagazinjának szerkesztőjeként – a szerk.), de legyen a 2012-es dEUS.

2012. március 3.

Mert bár csak ne lett volna vége soha.


Reszegi László

David Murray Infinity Quartet feat. Saul Williams

2015. október 10.

Saul Williams miatt mentünk, de egy fantasztikus zenekart is megismertünk. Az étteremben játszottak, nagyon intim volt, mivel ott nincs színpad. Imádtuk a dobos csíkos zokniját meg úgy az egész hangulatot. Tele volt energiával a koncert, de mégis visszafogott maradt a hely adottságai miatt. Óriási emlék a folytatás is: Saul Williams-interjú, majd később elnyomtunk közösen egy jointot az egész zenekarral. Ők hozták New Yorkból.


Rónai András

Helmet

2008. július 1.

Előtte azon röhögtünk, hogy Page Hamilton olyan gyerekeket vett maga mellé, akik talán még meg sem születtek, amikor a Helmet megalakult. Utána úgy fájt a nyakam, mint soha előtte és azóta koncerttől. Közben meg még azok a számok is iszonyú jók voltak, amiket amúgy nem is szeretek igazán.


Salamon Csaba

DJ Krush Jaku Tour

2004. augusztus 18.

Olyan nehéz volt kedvenc hajós koncertet választani, mint egy szülőnek bevallani, hogy van kedvenc gyereke (címszavakban azért muszáj megemlítenem a többi gyermekem is: Amon Tobin 7.1 (2007), Real Your Nature partisorozat (2009-2010), Darkstar (2011), Caribou / Jessy Lanza (2014)). 2004 nyarán kétszer buszoztam fel Csákvárról Pestre, először a Sziget miatt, másodszor pedig DJ Krush Jaku albumának turnéjára az A38-ra. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni ezután tizenegy évig nem fog új lemezt kiadni, bár majdnem minden évben fellép majd Pesten. Krush elhozta magával a tradicionális öltözékű bambuszfuvololását, Shuzan Moritát is, mindketten rezzenéstelen arccal zenéltek, miközben a részeg tömeg konnichiwát és domo arigatot üvöltözött. Krush olyan jó arc volt, hogy utána fotózkodott is velem, és szó nélkül dedikálta egy szétfüvezett arcnak a cd-re másolt Zen lemezét. A hajnali 5:50-es csákvári busz indulásának érkezéséig a rakparton ülve néztem végig a napfelkeltét, mélységes belső nyugalomban – vagy ahogy a japánok mondják, jakuban.

p8190059.JPG

photo_19-08-2004_01_11_52.jpg


Soós Csaba

Chris Cohen

2017. június 13.

Bár a legkedvencebb koncertélményeim egyáltalán nem a hajóhoz kapcsolódnak, de a tavaly júniusi Chris Cohen-koncertre nagyon szívesen gondolok, pedig igazából az sem volt semmi különös, csak egy szuperszerény, szuper dalokat író amerikai srác kedves előadása, aki épphogy nem kért azért elnézést, hogy színpadra lépett. És mindez az ehhez a zenéhez legjobban passzoló részén a hajónak, a kiállítóteremben, egy szinten a Dunával, kedves barátokkal és ismerősökkel.


Szabó Sz. Csaba

Japanese New Music Festival feat. Acid Mothers Temple SWR, Ruins Alone, Zoofy, Akaten, Zubi Zuva X, Kawabata Makoto. Tsuyama Atsushi

2010. november 1.

A japán nemzetkarakterológiai közhelyek nagy ünnepe volt ez, negyedóránként egy új és totálisan kiszámíthatatlan koncert kezdődött, ötven körüli, fantasztikusan kinéző távol-keleti férfiak egyszer pszichedelikus hard rockot játszottak, máskor meg a nadrágjuk cipzárját húzgálták a mikrofon előtt (de tényleg), valamelyikük meg kb. ötpercenként bemondta ilyen nyájas hangon, hogy Welcome to the japanese new music festival. A merch pultnál az egyik cédé mellé az volt kiírva egy papírra, hogy MORE AVANTGARDE THAN ELP!!!!, és hát tényleg.


Szabó Benedek

Az első koncertem az A38-on: Zombie Girlfriend

2013. május 16.

Életem legjobb koncertjeinek jó részét a hajón láttam, illetve ott néztem végig, hogyan válik a Budapestre költözésemkor igen szegényes fővárosi koncertélet nemzetközi szinten is vállalhatóvá. Ha választani lehet, hogy hol szeretnék fellépni, kapásból a hajót mondom ma is. Amikor az öcsémmel még csak tervezgettük, hogy egyszer majd jó helyeken is játszunk, mindig ez volt a képzeletbeli színpadunk. 2013 tavaszán volt egy időszak, amikor hirtelen minden ismerős zenekar elkezdett a hajón játszani, történt egy nyitás a pesti underground felé, és így alakult, hogy az akkor már bőven halódó Zombie Girlfriend tök véletlenül meghívást kapott a Hostages Went Home és az Esben & The Witch elé. Körülbelül tizenöten nézték végig a koncertet, de nem érdekelt, végre ott voltam, ahol lenni szerettem volna. Annyira nagy élmény volt, hogy utána négy évig nem is koncertezett a zenekar. Viszont tavaly ősszel – már a Galaxisokkal – tényleg felléptünk a hajón az öcsémmel is. Lassan őrölnek a malmok.


Tábori-Simon José

dEUS

előzenekarok: Little Trouble Kids (BE), Wattican Punk Ballet (ARM)

2012. március 3.

Nagyon sok dEUS-koncerten voltam már, ezek közül az 1994-es Pukkelpop fesztiválos fellépésük (Belgium), az 1999-es bécsi (Szene) klubkoncertjük és ez a 2012-es hajós fellépés emelkedett ki. Nagyon nagy buli volt.


Varga Ferenc

az utolsó VAN filmzenekoncert 

2015. október 26.

Az utóbbi évek legnagyobb magyar meglepetéssikere volt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film, amit több mint 67 ezren néztek meg a moziban, de igazán akkor szembesültem azzal, hogy mekkora kulturális jelenséggé nőtte ki magát Reisz Gáborék alkotása, amikor a dvd-kiadás apropóján rendezett teltházas koncerten a közönség kívülről fújta ennek a nulla költségvetésből, baráti összefogással készült film betétdalainak a szövegét. A szociofóbiás főszereplő, Ferenczik Áron csak videóbejátszások formájában volt jelen, de ott gitározott az A38 nagyszínpadán a rendező, énekeltek a színésznők, illetve vokálozott mögöttük a díszlettervezőtől kezdve a hangmérnökön és a vágón át a gyártásvezetőig bezáróan mindenki. A fináléban már legalább harminc ember tolongott a színpadon, óriási buli volt.

Itt van számokra bontva egy egész koncert: 


Varga Zsófia

Get Your Gun, Carla Bozulich-Pándi Balázs

2015. október 27.

A kiemelkedő koncertélményhez számomra az kell, hogy a koncerten létrejöjjön egyfajta nagyon erőteljes világ, ami velem marad visszagondolva, és emellé az előadó az akkor éppen aktuális hangulatomhoz is passzoljon. Így alakult, hogy 2015 októberében egyszerűen minden összeállt: a Get Your Gun éppen az a zenekar, akiket lemezről hallgatva is nyilvánvaló, hogy ha valaki, akkor ők élőben egészen csodálatosak, emellé pedig ringott a hajó, fénylett mellettünk a Duna, a kiállítótér pedig megtelt emberekkel és zenével. Gyönyörű volt az egész.


LEMEZTÁSKA INTERJÚNK VASÁK BENEDEKKEL, AZ A38 KREATÍV VEZETŐJÉVEL.

LEMEZTÁSKA INTERJÚNK KOZLOV SÁNDORRAL, AZ A38 EGYKORI SAJTÓSÁVAL, KONCERTSZERVEZŐJÉVEL.

Címkék: a38 jubileum a15
https://recorder.blog.hu/2018/04/30/a_15_eves_kapitany_legkedvesebb_a38-as_elmenyeink_a_jubilalo_hajorol
A 15 éves kapitány – Legkedvesebb A38-as élményeink a jubiláló hajóról

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9113880572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.