Teltházas koncertje után ismét Budapesten a Son Lux, amelynek Ragyogást idéző új klipje van

2018.04.27. 16:11, rerecorder

son_lux.jpg

A Son Lux márciusi koncertjére már több mint egy hónappal korábban elkeltek a jegyek, így most örülhetnek azok, akik kimaradtak és persze azok is duplázhatnak, akik ott voltak: október 8-án az Akvárium Klubban lép fel a trió, amelynek épp most jött ki erős hatású új videója.

A Ryan Lott zeneszerző és társai, Rafiq Bhatia és Ian Chang által alkotott együttes zenéje nehezen beskatulyázható: indietronica, artpop, kamara posztrock az érintkezési pontjai és egyszerre képes intim és nyíltan exhibicionista érzéseket is hangokká alakítani.

A Lott szólóprojektjéből lett trió filmszerű világa sem véletlen, a fő szerző több film és reklám zenéjéért is felelt. A Sufjan Stevensszel, Lorde-dal, Woodkiddel is kollaboráló zenekar év elején jelentette meg a Brighter Wounds című ötödik stúdióalbumát, ami témájában szintén az egészen személyestől halad a monumentális pillanatokig. Lott a lemezírás közben egyaránt megtapasztalta a legnagyobb örömöt, a felelősség édes terhét és a legmélyebb fájdalmat is, hiszen ekkoriban vált apává és hunyt el egy közeli barátja rákban. A Brighter Wounds dalaiban így egyaránt megszólal a sötétség, a veszteség fájdalma, a jövőben pedig kéz a kézben jár a szorongás és a remény. A zenekar legújabb klipje (The Fool You Need) épp most, a második idei budapesti koncert hírével egyszerre jött ki, fekete-fehér, klausztrofób, erős alkotás, olyan, mintha a Ragyogás hoteljének folyosóján játszódna – ennyi talán elég is hangulat megidézésére.

Ezúttal tehát október 8-án, a New Beat és a Dürer Kert szervezésében az Akvárium NagyHalljába csíphetjük el a Son Luxot, Facebook-eseményoldal.


Helyszín: Akvárium Klub, NagyHall
Időpont: 2018. október 8. 19:00
Jegyárak: 5.700 / 6.500 Ft


és a The Fool You Need friss klipje: 

Címkék: son lux new beat
https://recorder.blog.hu/2018/04/27/telthazas_koncertje_utan_ismet_budapesten_a_son_lux_amelynek_ragyogast_idezo_uj_klipje_van
Teltházas koncertje után ismét Budapesten a Son Lux, amelynek Ragyogást idéző új klipje van

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4013874440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása