Zsinórban harmadik éve nőnek a kiadók bevételei a streamnek és Ed Sheerannek köszönhetően

2018.04.24. 18:55, RRRecorder

ifpi_top_6.jpg

8,1% - ki gondolta volna ezt néhány éve! Viszont ezek a kiadók már nem azok a kiadók.

Kijött a kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI éves jelentése a 2017-es adatokról. A legfőbb szám: 8,1% - ennyivel nőtt a globális hangfelvételipar összesített bevétele egy év alatt. Ez már a harmadik év, hogy jelentősebb növekedés van, ám ezt ugyebár 15 év visszaesés előzte meg. Az 1999-es - sok elemző szerint többé el nem érhető - csúcsnak a tavalyi 17,3 milliárd dollár (4 430 milliárd forint) bevétel csak 68,4%-a.

A növekedés egyértelműen a streamnek, ezen belül is az előfizetéseknek köszönhető. 2017-ben 64 millióval, vagyis az év végére 176 millióra nőtt azok száma, akik valamilyen szolgáltatónál havi díjat fizetnek. A stream immár a legnagyobb bevételi forrás, megelőzi a fizikai (CD+vinyl) bevételeket és a letöltéseket is - utóbbiak egyébként kb. 20%-kal estek vissza, vagyis jóval gyorsabban pártolnak el a fogyasztók a fizetős letöltéstől, mint a fizikai vásárlástól (-5.4%).

A stream terjedése - mint arról bővebben itt írtunk - alapvető változást hozott a kiadók számára. A jelentést bemutató sajtótájékoztatón a Universal Music Group egyik vezetője így fogalmazott: "már nem egy termékeket forgalmazó zenei cég vagyunk, hanem egy zenei központú szórakoztatóipari cég". Ez azt jelenti, hogy immár alapvetően nem valamilyen termék (vinyl, kazetta, CD, mp3 stb.) eladása a kiadók tevékenységének a lényege, hanem a zenészek és a rajongók sokszínű kapcsolatának létrehozása és fenntartása. Persze a zene fontos ebben a kapcsolatban, de ott van mellette minden más is, közösségi oldalak, rajongókat bevonó ilyen-olyan aktivitások, mindenféle tartalmak stb.

"A londoni irodánkban az alkalmazottak 20-25%-a olyan munkakörökben dolgozik, amik öt éve nem is léteztek" - olvasható a jelentésben a több hatalmas független kiadót tömörítő Beggars Group vezetője, Martin Mills nyilatkozata. A kiadók, amiket az internet hajnala óta (vö. Napster) az új időket nem értő őskövületként stb. szokás leírni, most folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a változások élvonalában vannak. "Most már mi csináljuk a diszrupciót, nem ellenünk csinálják ezt" - sajnos ennél szebben nem tudjuk lefordítani az egyik major vezető munkatársának nyilatkozatát.

Az IFPI évek óta hadakozik a YouTube ellen, és most is a jelentés komoly részét teszi ki az ún. értékhézag (value gap) problémájának taglalása. Ennek a lényege az, hogy a YouTube és társai rengeteget profitálnak a zenei tartalmakból, ám ebből csak nagyon kis mértékben részesülnek maguk az alkotók illetve a jogtulajdonosok. A "semleges tartalomszolgáltatókra" vonatkozó jogi szabályozásra visszavezethető problémáról itt írtunk részletesen; a YouTube legújabb (a jelentésben nem taglalt) terveiről pedig itt.

Az IFPI ebben a jelentésben szokta nyilvánosságra hozni az előző év legsikeresebb előadóit is. Íme:

ifpi_top_10.jpg

Címkék: ifpi ed sheeran
https://recorder.blog.hu/2018/04/24/zsinorban_harmadik_eve_nonek_a_kiadok_bevetelei_a_streamnek_es_ed_sheerannek_koszonhetoen
Zsinórban harmadik éve nőnek a kiadók bevételei a streamnek és Ed Sheerannek köszönhetően

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4413868240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.