Punk & Roll & Debrecen – Poptörténet a Hortobágy mellől (1. rész: a hatvanas-nyolcvanas évek)

2018.04.24. 18:54, rerecorder

A hatvanas években hívták „magyar Liverpoolnak”. A hetvenes években innen indultak az első országos ismertségű vidéki zenekarok. A kilencvenes években erős volt a rock- és metálszíntér. Manapság pedig az egyik legpezsgőbb kulturális életű város az országban, a fővároson kívül. Cívisvárosi popkrónika a most megjelent 61. Recorder magazin Debrecen & pop fókusztémájának nyitócikkében. Ráadásul most szombaton tartjuk Debrecenben aktuális magazinszámunk első launch partyját, május 5-én pedig lesz egy második bulink is.

Az Alföld legnagyobb városa mára az ország második legnépesebb városa is lett, pezsgő egyetemi élettel, pazar klubhálózattal és a már jó két évtizede az ország legnépszerűbb rockzenekarának számító Tankcsapda mellett számos feltörekvő, reményteljes formációval, előadóval. Debrecen – és ez a városból el nem költöző Lukács Laciék példáján keresztül a legnyilvánvalóbb –, ez a nagy kiterjedésű, polgári (cívis, ugye) mezőváros úgy tudott megerősödni a magyar popzenei életben, hogy nincs köldökzsinóron összekötve Budapesttel. Oké, ehhez nyilván kellett a ’csapda kiugró sikere is, de kétségtelen, hogy Pécs után ez a település rendelkezik a legerősebb vidéki popzenei élettel, sőt, manapság a klubok számát nézve már biztosan listavezető is.

Beatkorszak

A „magyar Liverpool” címkét, azaz azt, hogy egy vidéki városban nagyon komoly zenei élet zajlik, itthon a Beatles szülővárosával szeretik párhuzamba hozni és a címkét többször megkapta (vagy magáénak akarta tudni) Pécs és Debrecen is. Mindkét helyen igen élénk beatélet lüktetett, de még Szegedet is beilleszthetjük ebbe a sorba, talán nem véletlen, hogy mindhárom városban volt megtermékenyítő hatású Nashville Teens-koncert 1967-ben. Debrecenben kettő is, egy azon napon, az Aranybika Szálló díszes nagytermében, ahogyan a következő évben is, 1969-ben pedig a szintén brit, de már hippisebb, pszichedelikusabb The Flower Pot Men zenélt a Bartókról elnevezett teremben. Ám eddigre már rég élénk volt a helyi színtér: az 1963-ban alakult Mercur (fent) zenekar volt az úttörő, aztán jött az Atlantic, a Mefisto és sokan mások, tucatnyinál is több állandóan koncertező formáció. Köztük a Stones-t, Yardbirds-öt is játszó Rangers, amelynek frontembere, Karácsony Géza volt az egyik első magyar terrorista, hiszen 1970-ben disszidálás okán, többedmagával eltérített egy utasszállító repülőgépet. Az évtized végére a Rivers és a keményebb megszólalású Red Devils számított a legnépszerűbbnek, az úgynevezett „pirítós bulik” sztárjának (vessük ezt össze a jazzbulik „öt órai tea” címkéjével). Még a hatvanas évek végén indult a városban legendásnak számító Lux (nyitóképen), amely a hetvenes évek egy részét is uralta. A korszakot ma egy szupergrup, a több, fent említett együttesből verbuválódott Route 66 idézi vissza rendszeres nosztalgiakoncertekkel.

Amatőrből profibbak

A Lux mellett aztán megjelentek a progresszívabb zenekarok, mint például a helyi sztárzenészekből alakult, soulrockosabb Astor (balra) (ők hamar tévéfelvételig is eljutottak, kár, hogy sem nekik, sem más korábbi formációknak nem adatott meg komoly stúdiófelvétel és lemez lehetősége), a szintén szupergrupszerű Ex, majd a Panta Rhei, akik 1975-ben már a Magyar Rádió figyelmét is felkeltették és Emerson, Lake & Palmert idéző, Bartókot progrockosító dalaikkal határozott lépésekkel haladtak az első vidéki nagylemez felé. De miután 1977-ben felvett kislemezük megjelenését megfúrta ifj. Bartók Béla jogörökös, az ekkor már országosan is népszerű zenekar kissé megtorpant, végül néhány kislemez után 1981-ben jött ki egy Laár András énekessel felvett poposabb debütalbum, amit a P.R. Computer szintis LP-je követett 1983-ban. Aztán a zenekar magját alkotó Szalay-testvérek közül Sándor a világ egyik vezető asztrofizikusa lett, András világhírű hangszerfejlesztő, Matolcsy Kálmán billentyűs pedig Németországba költözött.

INTERJÚNK SZALAY ANDRÁSSAL, A VILÁGHÍRŰ DEBRECENI HANGSZERFEJLESZTŐVEL.

Az első vidéki nagylemez címe azonban így is Debrecené lett: a szintén progrockos, de inkább a Genesis dalosságát idéző, szintén testvérzenekar, a Color (jobbra) 1978-as cím nélküli albumával. Az alaptagok, a három Bokor fivér még folytatták (Új színek című 1982-es lemezük már sokrétű, kicsit new wave-esebb, poposabb anyag – kulcssláger a sokak által feldolgozott Féltelek), de az akkor meg nem jelent harmadik anyag felvétele után már mindhárman disszidensek lettek, Amerikába távoztak. Még szintén a hetvenes években tűnt fel a folkdalosként startoló Ács Enikő, aki az évtized második felében a Panta Rhei-jel énekelt, a nyolcvanas évek elején pedig a KFT-vel közös dalai révén nagylemez közelébe is jutott, ami végül mégsem valósult meg. Fontos még kitérni arra, hogy a rockélet mellett a jazz is beindult az először 1972-ben megrendezett Debreceni Jazznapokkal, amely a nyolcvanas évekre Európában is jegyzett fesztivál lett. 1979-ben meg is jelenhetett a jazzrockos Debreceni Jazz Együttes fúziós LP-je.

Kreatív tőkefelhalmozás

Hogy Miskolc mellett Debrecen lett a keményebb rock- és metálzenék hazai bástyája (főleg a kilencvenes évekre), az a nyolcvanas évtizedben itt fellépő, egész sor külföldi zenekar inspiráló, megtermékenyítő hatása miatt lehetett. Volt Uriah Heep-, Motörhead-, Helloween- és Stormwitch-koncert, de más, az országban ekkoriban turnézó gitárhősök is jártak Debrecenben: Rory Gallagher, John Mayall vagy éppen a Nashville Teens harmadszor is. A kreatív tőkefelhalmozás időszakában punkok (a Chaos 1983-ban indította be a helyi punkszcénát), rockerek (a Vörös Kakasban zenélt a későbbi tankcsapdás Lukács László és a helyi hős Nagy Tamás, aki Neonhalként is aktív) és alterosok indultak. Utóbbiak közül a Jantyik tesókkal 1985-ben startoló PG Csoport a város talán leginkább kultikus zenekara, a kilencvenes években több erős nagylemezük is megjelent (Moulin Rouge - 1991, Útlevél, fogkefe - 1996) és bár országosan is ismertek voltak, a megérdemelt nagyobb áttörés nem jött össze nekik. De az évtized végére tényleg ismét nagyon pezsgő lett az egyetem körül alakuló zenei színtér: az indusztriális-kísérleti Hideg Roncs és az abból alakuló Hammfree Gokart az experimentális spektrumot térképezte fel (mindkettőben zenélt Rácz Mihály, aki a Második Látással a legjobb magyar fanzine-t is megalkotta, később pedig újraélesztette az ambientesebb Hideg Roncsot), a Fóbikus Panaszok helyi legenda lett, a T.B.C. new wave-es, a Teherán Juice és a Tomi Szomorú (tagjai közt Hajdú Szabolcs későbbi filmrendezővel) darkwave-es indierockkal kínált alternatívát, a Red Marinetti (tagjai közt Poós Zoltán íróval) sötét, kemény, ebm-es zenével volt úttörő. De a jazzrock-vonal is erős volt, leginkább a Camera 06 révén – és említsük meg, hogy Debrecenből disszidált Szelevényi Ákos is, aki Franciaországban lett az etnojazz egyik nagy fúvósa.