A számok alapján két nagy esélyest látunk a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón

2018.04.23. 21:57, RRRecorder

Facebook, Instagram, YouTube, Spotify, no meg a koncertek: megnéztük a nyolc versenyző legfontosabb adatait a május 2-án induló, ötödik Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató előtt.

A Nagy-Szín-Pad! nem simán lájkverseny, hiszen egyrészt a döntőbe jutást felerészben a (zsűri szerepét ellátó) Crew pontszámai döntik el, másrészt a koncertek nagy nyilvánosságot kapnak, és éppen az a tehetségmutató egyik lényege, hogy új rajongókat hozzon a már így is jól álló zenekaroknak. Ezzel együtt persze a már meglévő rajongótábor nagysága és lelkesedése is sokat számít.

NAGY-SZÍN-PAD! 2018 - MINDEN, AMIT TUDNI KELL

Az online világ egyre nagyobb fragmentáltsága miatt több számot is megnéztünk. A Facebook-lájkokban nagy szórás látszik, de ha azt nézzük, hogy a Nagy-Szín-Pad! indulásról szóló posztok mennyi lájkot, kommentet kapnak - ami mutathatja, hogy a mezei lájkolók közül hányan drukkolnak kifejezetten a csapatnak -, akkor már jóval kisebbek a különbségek. (Jellemzően több posztot is írtak a témáról az indulók, itt a legnépszerűbb számait mutatjuk.)

Az Instagram is egyre fontosabb platform; no meg a YouTube is, ahol három mérőszámot is megnéztünk: feliratkozók, videók száma, a legnépszerűbb videó nézettsége. Ugyan a Spotify-felhasználók száma még bőven a YouTube-nézőké alatt van, azért a stream szolgáltató egyre fontosabb nálunk is. Persze a rádiót sem lehet elhanyagolni, noha itt tudni kell, hogy egy passzív rádiós meghallgatás kisebb elkötelezettséget jelent (amitől hosszabb út vezet a szavazatig), mint egy lájk, pláne egy feliratkozás. Végül azt is megnéztük, hogy (a Facebook alapján) hány koncertet adtak a versenyzők idén. Tudni kell, hogy az év eleje eléggé holtidény, de azért a számok itt is jelzés értékűek: akinek az első négy hónapban sok koncertje volt, az könnyebben kiugrik a mezőnyből.

Mindezek alapján két nagy esélyest látunk. ByeAlex ugyan a Slepp nevű zenekarával együtt még nem szerzett túl sok lájkot, de ha az önálló ByeAlex-profilt nézzük akár a Facebookon, akár az Instagramon, akkor kimagaslóan neki van a legtöbb követője, és a YouTube-nézettségben is övé a rekord. A Spotify-on viszont már kevésbé marad el tőle a Soulwave, mint a többi platformon. És ami fontos lehet: a Soulwave bejelentése a rajongókban jóval nagyobb lelkesedést váltott ki, mint ByeAlex posztja, ami így kezdődött: "Minket is meglepett a hír, amikor kiderült, hogy jelöltek minket a Nagyszínpadra."

Persze ByeAlex még ráerősíthet a versenyre, és jóval nagyobbak a tartalékai. Másfelől viszont ByeAlex sok mindent csinál, és korántsem biztos, hogy minden követője a Slepp zenekar miatt szereti őt; míg a Soulwave egy "rendes" együttes. Összességében nagyon meglepődnénk, ha nem e két versenyző közül kerülne ki a győztes.

A számok:

ByeAlex és a Slepp:

Facebook lájkok: 7300 - de ByeAlex maga 109 E; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 203 / 0; Instagram követők: 85 E; YouTube feliratkozók: 53 E, videók száma: 38, legnépszerűbb videó nézettsége: 17 M; Spotify havi hallgatók száma: 19 E, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 560 E; rádiós top 40 slágerek száma: 2 (+2 ByeAlex szólóban), legjobb pozíció: 1; koncertek 2018-ban: 4.

Soulwave:

Facebook lájkok: 27 E; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 1000 / 7; Instagram követők: 4000; YouTube feliratkozók: 19 E, videók száma: 8, legnépszerűbb videó nézettsége: 4,4 M; Spotify havi hallgatók száma: 16 E, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 349 E; rádiós top 40 slágerek száma: 3, legjobb pozíció: 3; koncertek 2018-ban: 9.


Ami a többi versenyzőt illeti: ők egyértelműen minden mérőszámot tekintve alatta maradnak a két nagy esélyesnek, viszont köztük már nehezebb sorrendet megállapítani. Szinte mindegyiküknél vannak olyan területek, amikben az erősebbek közé tartoznak, és olyanok is, amikben elmaradnak a többiektől. És az is biztos, hogy egy jó Nagy-Szín-Pad!-koncert az ő pályájukon nagyon komoly előrelépést hozhat.

A számok:

Amigod:

Facebook lájkok: 7200; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 184 / 4; Instagram követők (Köteles Leander): 7400; YouTube feliratkozók: 8100, videók száma: 21, legnépszerűbb videó nézettsége: 1,1 M; Spotify havi hallgatók száma: 2200, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 105 E; rádiós top 40 slágerek száma: 1, legjobb pozíció: 13; koncertek 2018-ban: 0.

Antonia Vai:

Facebook lájkok: 7200; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 159 / 7; Instagram követők: 1300; YouTube feliratkozók: 1600, videók száma: 105*, legnépszerűbb videó nézettsége: 65 E; Spotify havi hallgatók száma: 800, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 5000; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2018-ban: 3 (+ 5 Magyarországon kívül).

Apey & the Pea:

Facebook lájkok: 9600; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 240 / 4; Instagram követők: 3300; YouTube feliratkozók: 1900, videók száma: 105*, legnépszerűbb videó nézettsége: 99 E; Spotify havi hallgatók száma: 1400, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 17 E; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2018-ban: 5.

Belau:

Facebook lájkok: 5300; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 112 / 1; Instagram követők: 900; YouTube feliratkozók: 1100, videók száma: 35, legnépszerűbb videó nézettsége: 175 E; Spotify havi hallgatók száma: 6200, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 290 E; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2018-ban: 4 (+ 10 Magyarországon kívül).

JETLAG:

Facebook lájkok: 3900; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 118 / 5; Instagram követők: 2700; YouTube feliratkozók: 4600, videók száma: 16, legnépszerűbb videó nézettsége: 491 E; Spotify havi hallgatók száma: 4000, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 64 E; rádiós top 40 slágerek száma: 2, legjobb pozíció: 13; koncertek 2018-ban: 3.

NB:

Facebook lájkok: 5700; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 103 / 2; Instagram követők: 700; YouTube feliratkozók: 9100, videók száma: 56*, legnépszerűbb videó nézettsége: 938 E; Spotify havi hallgatók száma: 5900, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 136 E; rádiós top 40 slágerek száma: 1, legjobb pozíció: 25; koncertek 2018-ban: 7.

* Néhány előadónál rengeteg videó van, ők azok, akik több lemezt is számonként feltöltöttek, persze nem a klipjeik száma ilyen magas. Nyilván egy "rendes" videó jelentősebb tartalom a videómegosztón, de a zenehallgatás fő platformjának számító YouTube-on azért az sem mindegy, hogy mennyi zene érhető el hivatalosan az előadótól.

Ekkor lehet őket látni az Akváriumban, no meg a neten és az M2 Petőfi TV-ben:

MÁJUS 2. Apey and the Pea / NB

MÁJUS 3. Antonia Vai / Soulwave

MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp

MÁJUS 5. Amigod / JETLAG

DÖNTŐ: MÁJUS 11.

https://recorder.blog.hu/2018/04/23/a_szamok_alapjan_ket_nagy_eselyest_latunk_a_nagy-szin-pad_tehetsegmutaton
A számok alapján két nagy esélyest látunk a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr713858302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.