Az R&B-sztár mellett több külföldi fellépőt is bejelentett a debreceni fesztivál.
A szenegáli származású családban született Akon (teljes nevén Aliaume Damala Badara Akon Thiam) 2004-ben futott be, és saját slágerei mellett hamar híres lett együttműködéseiről is. Michael Jacksonnal is volt közös dala; Eminem, Whitney Houston, Snoop Dogg, Gwen Stefani, David Guetta és még sokan mások szintén készítettek vele számot. Emellett lemezkiadói is vannak és producerkedik, pl. Lady Gaga mellett. Bár a 2008-as Freedom óta nem adott ki nagylemezt (a Stadium című, négy lemezesre tervezett albumról sem sokat tudni), így is folyamatosan szem előtt van.
Rajta kívül a Campus bejelentette még a következő külföldi vendégeket: R3hab (holland, EDM), Sigma (brit, drum and bass) és Ignite (Téglás Zoli). Idén ráadásul rekord számú, kétszáznál is több magyar koncert lesz a debreceni fesztiválon. Ákos, a Tankcsapda és Lovasi András mind-mind jubileumi műsort adnak elő, rajtuk kívül lesz Majka & Curtis, Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája, Akkezdet Phiai, Brains és még nagyon sokan mások.
A Campus fesztivált idén július 18. és 22. között rendezik, szokás szerint a debreceni Nagyerdei Stadionban és környékén, bérletet lehet már vásárolni a honlapon.