„Nem kell pátosz a zongora köré” – vaghy- és Atreyu’s Horse-interjú a Piano Day elé

2018.03.28. 19:01, rerecorder

00_piano_day.jpg

A Nils Frahm és Magyarországon élő és alkotó zongorakészítője, David Klavins kezdeményezésére 2015 óta (a zongora 88 billentyűje után) az év 88. napja, azaz március 29-e a nemzetközi Piano Day. Magyarországon már múlt hétvégén is voltak kapcsolódó események (a szervezőkkel és Klavinsszel itt interjúztunk) és lesznek még április 6-7-én is az A38 Hajó kiállítóterében. A kétnapos programon vaghy és Atreyu’s Horse (azaz iamyank projektje) lép fel (valamint Lisa Morgenstern - vele is lesz majd interjúnk). A két magyar főszereplővel beszélgettünk, vaghytól pedig egy dal- és videopremier is szerepel a cikkben!

Interjúnk vaghyval

Az első Piano Day-t tavaly még te szervezted a Gödörben. Miért tartottad fontosnak, hogy itthon is legyen egy esemény?

Akkoriban Palkovits Edina VJ-vel csináltunk egy igen izgalmas sorozatot a Gödörben havonta egyszer, amelynek a #pianoset volt a neve. Ez egy improvizatív audiovizuális produkció, amelynek a középpontjában a zongora áll, és a Piano Day-es alkalom volt a záró esemény. Először maga a kezdeményezés ötlete tetszett meg, azaz megünnepelni mindent, ami a zongora körül van. Aztán jobban belegondoltam, hogy számomra van egy nagyon izgalmas mondanivalója, amit világéletemben vallottam. Ha egy gitárosra gondolunk, az első dolog, ami az emberek eszébe jut, hogy hangos, laza, tuti iszik is, na meg csajozik. Viszont ha azt mondom, hogy zongorista, akkor egy pingvinruhában komolykodó, viccet nem ismerő ember jut eszébe mindenkinek. Persze nem mindenkinek, de azért van egy fajta kultúrsznobság a hangszer körül. A Piano Day igenis ezeket a konvenciókat akarja kicsit ledönteni, de mindenképpen kiterjeszteni. Ez tetszett meg benne, hogy milyen jó lenne, ha a zongora mint hangszer egy lazább közegben, mindenféle mítosz és feszélyezés nélkül tudna eljutni az emberekhez.  Ja, és legyen minden klubban zongora!


A zongorák körüli teret a mai napig körüllengi a szolfézsórák szorongása. A Piano Day étosza hogyan próbálja ezt eloszlatni?
 

Az imént említett konvenciók felrúgása alapján nem feltétlenül kell nagyon képzettnek lennie valakinek, hogy élőben egy izgalmas produkcióval álljon színpadra. A mai elvek alapján igenis ér keverni a műfajokat, és törekedni az új dolgokra. Erre kell, hogy igény legyen a hallgatóság irányából, hisz a zenei kultúránk jelenleg lekorlátozódott – a nagyközönség szempontjából –, legitimitása mindennek van, amit hallgatnak. Azt, hogy az általunk képviselt műfajt mennyien hallgatják, az részben a mi felelősségünk is, mennyire tudunk innovatív dolgot kreálni úgy, hogy az tartalmazzon annyi érzelmi töltöttséget, hogy kielégítő legyen egy átlagos vagy egy zenei képzettséggel rendelkező egyénnek. A szolfézs alapja a zeneoktatásnak, de kihagyható, ha nem szerepel a terveim között, hogy zongoraművész leszek. Én vallom, hogy leülni a zongora mellé nulla tudással is tud annyira kielégítő és izgalmas lenni, mint Chopin-etűdöket gyakorolni. Rájönni a hármashangzatokra vagy egy egyszerű dallamra mind fontos abban, hogy a zongora ne egy nehezen megközelíthető hangszer legyen. A cél a szabadság. Azt csinálok, amit akarok.


Mikor érezted először a késztetést, hogy zenekari projekteken kívül elindítsd egy szólóprojektet is?

Ez már régóta bennem volt, na nem azért, mert elviselhetetlen vagyok, és nincs, aki zenélne velem. Egyszerűen ki akarom hozni magamból a legtöbbet, és ez az az út, amely számomra járható, mindenféle megalkuvás nélkül. Sokáig nem tudtam, mi az a műfaj, amelyben mozogni szeretnék, de azt éreztem, hogy valami számomra nagyon új utat szeretnék vele bejárni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a zenekari létemet feladnám. Egyszerűen jelenleg a kettő kiegészíti egymást, így mindkettőre szükségem van, hogy egésznek érezzem magam.


Hogyan néz ki a vaghy felállása?

A vaghy egy egyszemélyes produkció, amely rólam szól. Ez nem mindig jelenti azt, hogy egyedül állok színpadra. Egy mindig biztos: hogy zongorázom. Van olyan projektem, ahol a társam egy vizuálos. Improvizatív előadásaink lényege a spontaneitás, minden ott és akkor történik, soha meg nem ismételhető verzióban. Létezik még a vaghy ensemble formáció, amely teljesen ellentéte a #pianosetnek, hiszen itt előre megírt dalok vannak vonósokkal kiegészülve. A vaghy, amikor egyedül játszom, pedig ezeknek a kombinációja. Nagyon szeretek improvizálni, minden koncertemet azzal kezdem, mert a helyszín adta lehetőségek, a szagok, a hangok vagy a napi hangulatom meg tudja alapozni azt, amilyen éppen az adott est lesz. Ezt a szabadságot nagyon szeretem, inspirál.


Megváltoztatta ez a projekt a zenéhez való hozzáállásodat?

Nem is a zenéhez, inkább a magamhoz való viszonyom változott. A zenekari létben a figyelem osztott, így a felelősség is. Itt viszont, mivel egyedül vagy, minden rád nehezedik, ezért sokkal összeszedettebbnek kell lenned, mint bármikor. Emlékszem, mennyire furcsa volt először úgy felmenni a színpadra, hogy nincsenek zenésztársak mellettem.


Kinek a munkái inspirálnak
?

Amikor elkezdtem, persze az ismertebb nevek jöttek szembe, de aztán egyre jobban a zenében való elmélyedés érdekelt. Nem nagyon szoktam nézni, kit mennyien hallgatnak, vagy mennyire népszerű, inkább a zene, amit játszik, az érdekel. Sokszor csak böngészek a Spotify-on, és találomra hallgatok meg zenéket. Ezt ajánlom mindenkinek, mert gyöngyszemekre lehet bukkanni. Érdekes, hogy nem mindig zongoristákat hallgatok. Nagyon érdekel más hangszereken való újító vagy néha teljesen lehetetlen játékmód. Nagyon szeretem Hauschka, Martin Kohlstedt, Federico Albanese vagy akár Lambert zenéjét. Jelenleg a Stimming X Lambert új lemeze telitalálat nálam.


És a premier, vaghy és Amanda Bloom improvizációja a legújabb Klavins-hangszeren, a gigantikus M450i-n:




28685912_1788296878132928_4781804698508287958_n_2.jpg

Interjúnk Atreyu’s Horse-zal

Sok éve zenélsz, ls  kezdve a dobolástól a producerkedésig, de a legújabb projekted, az Atreyu’s Horse is beleillik ugyanabba a DIY mentalitásba. Van a kapcsolódás az iamyank néven futó alterego és az Atreyu’s Horse közt? Melyik élvez prioritást?

Épp most egyéves az a pont, amikor eldőlt bennem, hogy ennek külön útnak kell lennie, de nem tudtam még akkor, hogy miért. Mostanra egészen jól definiálódott bennem: az Atreyu’s Horse bátrabban merül el a kísérleti ambient és az improvizáció világában, míg az iamyank-lemezekre továbbra is a részletes kidolgozottság a jellemző. Magamban jelenleg úgy él a helyzet, hogy az Atreyu’s Horse a játszótér, ahol mindenféle csiszolatlan spontán ötletet színpadra viszek, kipróbálok, és ami fennmarad a szitán, abból kidolgozott iamyank-szám lesz. Nagyon fontos különbség még Barta Gyömbi, aki csellójátékával az egyszeri vendégből rugalmas, inspiráló játszótárssá vált az elmúlt egy év alatt.


Mennyire alakult át a zenéhez és a hangszerekhez fűződő viszonyod az elmúlt hónapokban?

Inkább az elmúlt egy évre tenném ezt az átalakulást, és azt kell mondjam, hogy ekkora átalakulást utoljára akkor éltem meg, amikor a számítógépes zenélésre csúsztam rá a dobolás után. Most egy harmadik világot élek meg: a hang forrása mindig élőben feljátszás, de a hangszerek megszólalását, mikrofonozását, effektelését már a felvétel előtt olyan gondolkodásmóddal találom ki, ami az eddigi kísérletező sound designer hozzáállásomat tükrözi. És most valamiért sokkal pontosabban tudom, mit szeretnék.


A Facebook-oldaladon követhetőek a Soul Healing Sessionjaid, immáron hat hónapja. Vasárnaponként streameled, pár nap után pedig eltűnnek a YouTube-csatornádról. Hogy alakult ki ez a koncepció?

A hétvégi szeánsz egy, a barátnőmmel közös ötletből indult. Kitaláltuk, hogy milyen jó kis közös program lenne valami kreatív tevékenységet végezni. Én zongoráztam, ő festett. Egy idő után észrevettem magamon, hogy nagyon jó hatással van rám egy-egy ilyen szessön, és amúgy is van valami különleges hangulat a vasárnap délutánban/estében. Megjelent a gondolat, hogy talán másoknak is jól eshet, és elindítottam. Az archívumot azért szedem le mindig, hogy akit érdekel, inkább az élő adásra fókuszáljon, elvégre egy improvizációt felvételről nézni kissé paradox az én fejemben.


Hogyan gyógyítják a te lelked ezek a vasárnapok?

A stream az a bizonyos teher, ami alatt nálam nő a pálma. Egy órán keresztül figyelnem kell és haladni, hiába hibázok, vagy van éppen olyan érzésem, hogy nincs ötletem, valamit muszáj, hiszen megy a műsor. Ez a szituáció amellett, hogy egy maximálisan fókuszált tudatállapotba hoz, és kiszakít a hétköznapi gondolkodásmódból, ad egy olyan improvizációs rutint, amelynek köszönhetően koncertről koncertre egyre bátrabban, sőt, egyre izgatottabban várom a helyzeteket. Kezd otthonos környezetté válni az, hogy élesben találok ki dolgokat, és ennek nagyon örülök.


Mivel készülsz a két napra?

A készülő iamyank-lemezre már felvettünk egy rakás zongora- és csellótémát, amelyek már dalszerű formát kezdenek ölteni, ezek közül van 3-4 kedvenc, ami biztosan lesz. Ezen kívül szekciókat szoktunk megbeszélni számlista helyett: Gyömbi csellós szólórész (én effektezem a játékát), biztosan lesz még szóló zongorarészem, hullámzó szinti plusz cselló, lo-fi modular textúrák kazettáról, móka, kacagás.


Kinek a munkái inspirálnak?

Jelenleg Jóhann Jóhannson, az A Winged Factory for The Sullen, Thom Yorke zongorás és Jonny Greenwood nagyzenekaros felvételei pörögnek a legtöbbet, ha zenét hallgatok. Inspirációnak mégis inkább a Steve Reich-féle minimalista iskolát mondanám, jót tesz a programozó agyamnak az ilyen mókázás.


Milyen zongoradarabokat ajánlanál, amelyek a leginkább jellemzik a Piano Day szellemiségét?

Számomra a Piano Day szellemiségének alapja az, hogy az emberekbe mélyen beivódott elitista, frakkban Mozartot játszást terjesszük ki. Az üzenet az, hogy a zongora gyönyörű hangszer, és csodás dolgokra képes, viszont nem kell köré a pátosz és a kultúrkodás. Az alábbi videó egyszerre kényszerítene térdre bármilyen magasan képzett zongoristát, viszont egyértelműen érezhető benne a modern gondolkodás, az előadásmód elképesztően emberközeli és egyszerre földöntúli.

interjúk: Salamon Csaba


vaghy és Atreyu's Horse közös improvizációja egy Klavins-féle Una Cordán: 

https://recorder.blog.hu/2018/03/28/_nem_kell_patosz_a_zongora_kore_vaghy-_es_atreyu_s_horse-interju_a_piano_day_ele
„Nem kell pátosz a zongora köré” – vaghy- és Atreyu’s Horse-interjú a Piano Day elé

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2013786180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása