Itt a Hangfoglaló Program: Nincs megállás! – Szépen haladnak a Hangfoglaló Program támogatott zenekarai

2018.03.22. 14:33, rerecorder

megegycukorka_1_of_8.jpg

A Hangfoglaló Program negyedik évadában húsz formáció kapott támogatást az Induló Előadói Alprogram keretében. Mindannyian két-kétmillió forinttal gazdálkodhatnak, melyet kép- és hangfelvételek – videóklip és nagylemez – elkészítésére, valamint a pályára lépést támogató kommunikációra költhetnek. Ősz óta folyamatosan dolgoznak a zenészek, már el is készült néhány dal és videó. Most azokat az előadókat mutatjuk be, akik a többieknél is nagyobb lendülettel vágtak bele a pályázataik és így elképzeléseik megvalósításába. (Nyitóképen a Meg egy cukorka.)

A Shaibo együttes egyedi hangzásvilágának kialakításában az alkotói flow kapja a legnagyobb szerepet. Több regiszterből táplálkozó, kifinomult popzenéjüket jazzes-soulos elemekkel vegyítik. Első EP-jük 2016-ban jelent meg Corallium címmel. Több tehetségkutatón szerepeltek már eredményesen, például az Öröm a zene döntőjén harmadik helyezést értek el. A zenekar nemrég – az induló előadói támogatásnak köszönhetően – bemutatta legújabb klipjét Next to me címmel, ami a májusban megjelenő albumuk előfutára is egyben. A kisfilmet az énekesnő, Szigeti Zsófia rendezte, aki a stílushoz illeszkedő képi világgal kellemes, lágy hangulatot társít a szerelmes számhoz.

shaibo_kep.JPG


Ez az anyag sokkal inkább egy személyre koncentrál, hiszen a dalokat, és már a szövegek egy részét is Zsófi írta saját belső világáról. „Másfél év után lett kész az első nagylemez, ez idő alatt sok minden megváltozott. A zenekar és a zene is. Az új album zeneileg sokkal letisztultabb, nyugodtabb, egységességre törekszik. A dalok populárisabb hangvételűek, és a felháborodástól a teljes békéig bejárják majd az érzelmi palettát” – jellemzik a zenekar tagjai az anyagot. Tavasszal koncerteken is bemutatják az újdonságokat: április közepén a Jónás Vera Experiment előzenekaraként a Kuplungban fognak fellépni, különleges vizuális elemekkel tarkított lemezbemutató koncertjük pedig május 17-én lesz az A38 Hajón.


megegycukorka_2_of_8.jpgA Meg Egy Cukorka egy britrock- és beat-alapú, magyarul éneklő rockzenekar. Stílusuk koszosan elegáns, zenéjüket érzékeny költői és durva rockos attitűd egyaránt jellemzi, de legfontosabb vonásuk az az őszinteség, amelyet saját bevallásuk szerint túlságosan is kevesen képviselnek ma Magyarországon. Tavaly mutatták be első kislemezüket, majd fél évre rá két újabb single-lemezt adtak ki. Jelenleg első nagylemezükön dolgoznak, melyet a Hangfoglaló Program támogatásával valósítanak meg. „A Hangfoglaló Program gyújtja be a rakétánk hajtóműveit” – vallja Hárs Barna, a zenekar frontembere.

Felléptek már olyan zenekarok társaságában, mint a Supernem vagy az Ivan And The Parazol, de tavaly megfordultak a VOLT Fesztivál egyik legnagyobb színpadán is. A zenekar két friss szerzeménnyel indította az évet, melyeket kisnovellaként aposztrofálnak: komorságot és elkeseredettséget tükröző téli dalok ezek. A hozzájuk készült vizuális anyagokat is ezek a hatások, hangulatok vezérelték, az albumborítók pedig olyan fotogrammok, amelyeken keresztül megjelenik a két dal kapcsolata. A március stúdiózással telik, kilenc dalt játszanak fel a készülő lemezre, amelyeket egyesével fognak a következő hónapok folyamán bemutatni. A banda tavasszal a Supernemmel turnézik, március végén (24-én, szombaton) a fővárosi közönség a Barba Negrában láthatja őket, aztán áprilisban a szegedi JATE Klubban szólnak majd régi és új szerzeményeik. Emellett egy nagy álmuk is teljesül, hiszen még a fesztiválszezon előtt bejelenthetnek két koncertállomást a 30Y-nal is.


A zsámbéki Aurevoir. 2015-ben debütált egy Open Mic Night-bulin a Bem Moziban. Önmagukra az ethno-beat, a neofolk és a magyar kocsmazene megnevezéseket szokták használni, és főleg akusztikus hangszereken játszanak. Első albumuk öt dallal 2017 augusztusában jelent meg Ethno-beat néven. Az Akvárium Klubban adott teltházas koncert mellett többször felléptek a fővárosban és vidéken is, ugyanakkor a külföld sem ismeretlen dimenzió a számukra – a zenekar már Kínában is koncertezett.

aurevoir_33as_studio_komolyabb_01_1_1.jpg

Az Aurevoir. azért jelentkezett a Hangfoglaló Programra, mert szimpatikus volt számukra a közeg és a szellemi légkör, amelynek szerettek volna a részévé válni. „Zsúfolt időszak elé nézünk, rengeteg koncertünk van és lesz a tavasz folyamán, sőt már a nyári felkérések is elkezdtek érkezni. Emellett pedig a készülő album foglalkoztat minket, egy igazán ütős anyagot tervezünk megjelentetni” – mesélt a közeljövő feladatairól Agócs Márton énekes, gitáros. A márciusi felvételek végeztével áprilisban zajlik majd az utómunka, május közepén pedig egy kilencszámos nagylemez fog megjelenni.

A lemezbemutató koncertet június 8-án az Akváriumban szervezik, de addig is a Paddy And The Rats előzenekaraként klubturnézik a csapat; áprilisban Zalaegerszeg és Ajka a cél. Az induló előadói támogatáson kívül pedig saját koncertek megvalósítására is nyert támogatást a zenekar, így még többször találkozhatnak velük a rajongók a következő hónapok folyamán.


cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2018/03/22/itt_a_hangfoglalo_program_nincs_megallas_szepen_haladnak_a_hangfoglalo_program_tamogatott_zenekarai
Itt a Hangfoglaló Program: Nincs megállás! – Szépen haladnak a Hangfoglaló Program támogatott zenekarai
süti beállítások módosítása