David Byrne: biztató, hogy vannak, akik szakítanak a pártpolitikával, és értelmes dolgot csinálnak

2018.03.12. 10:48, RRRecorder

byrne_colbert.jpg

David Byrne elment Stephen Colbert műsorába, mondott érdekes és vicces dolgokat, valamint előadta egyik új számát. Úgy, hogy azt Colbert jól a barátai orra alá dörghölhesse, akik annak idején piszkálták, mert Talking Heads-koncert helyett végül egyetemi dolgozatának leadását választotta.

Megjelent David Byrne American Utopia című szólóalbuma (2004 óta az első, aminek a borítójára csak az ő neve van írva, bár rengeteg közreműködővel dolgozott), de videó nem készült még hozzá, ha ezt a minimalista animációt nem számítjuk. Ennek hiányában fellépését Stephen Colbert műsorában akár annak is tekinthetjük, hiszen valahol a táncelőadás és a fellépés között van - hasonlóan ahhoz a koncerthez, amit Budapesten is láthattunk 2009-ben, csak itt nincsenek helyhez kötött hangszeresek, még az ütősöket is ravaszul a zenészre aggatták.


David Byrne többek között arról beszélt a műsorban, hogy azon gondolkodik, hogy Imelda Marcos után Jared Kushnerről is musicalt ír. Ő ugyebár Donald Trump veje és egyben hivatalos tanácsadója, ám azt talán kevesebben tudják, hogy apja, Charles Kushner ingatlanfejlesztő börtönben ült adócsalásért, a Demokrata Párt illegális támogatásáért, illetve tanú befolyásolásának kísérletéért. (Az ellene tanúskodó sógorán, egyben volt alkalmazottján úgy állt bosszút, hogy felfogadott egy prostituáltat, aki elcsábította, és a találkozójukról titokban készült szexvideót Charles Kushner elküldte a feleségének, aki tehát az ő testvére.) Byrne szerint Jared Kushner története egy görög tragédiához hasonlít: az a legfőbb motivációja, hogy elkerülje apja végzetét, mégis minden, amit tesz, egyre közelebb löki őt ahhoz, hogy ő is börtönbe kerüljön. (Byrne ugyan nem mondja ki, miért, de például Jared részt vett az orosz beavatkozás utáni nyomozásban kulcsszerepet kapó találkozón.) Elég nehéz művészi munka lenne, hiszen Jared arcán semmi nem látszik, ám az ő nézőpontját kellene megjelenítenie a szövegeknek; színészi szempontból is kihívást jelentene.

Szó van arról is, hogy Byrne elkezdett egy listát írni arról, hogy minek lehet örülni a Trump-elnökség alatt. Egy példát hoz erről, egy texasi kisváros republikánus polgármesterét, aki pártja hivatalos politikájával szembemenve megcsinálta, hogy városa teljes egészében megújuló energiából működjön, ugyanis a számítások azt mutatták, hogy hosszú távon így jobban járnak anyagilag. "Szerintem ez nagyon biztató, hogy vannak emberek, akár jobbról, akár balról, akik szakítanak a pártpolitikával, és értelmes dolgot csinálnak" - mondta Byrne.

LEGALÁBB KARÁCSONYKOR TEGYÜK FÉLRE A POLITIKÁT! A RUN THE JEWELS COLBERTNÉL

A műsorban szerepelt egy álreklám is a David Byrne's Giant Suit Emporiumról, ami nem hatalmas öltönyöket árul (legendás fellépőruháját a Talking Heads idejéből, ami például a Stop Making Sense koncertfilmben is látható), hanem a bolt hatalmas. A reklám szövege tele van Talking Heads-idézetekkel.

 

https://recorder.blog.hu/2018/03/12/david_byrne_biztato_hogy_vannak_akik_szakitanak_a_partpolitikaval_es_ertelmes_dolgot_csinalnak
David Byrne: biztató, hogy vannak, akik szakítanak a pártpolitikával, és értelmes dolgot csinálnak

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4113733016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.