Synthwave és industrial – Carpenter Brut és Youth Code az Akváriumban

Pár éve valószínűleg a legtöbben azt jósolták volna, hogy a nyolcvanas évek csodálatos kultúrszemetében dagonyázó synthwave-hullám a gyors felfutás után ugyanolyan gyorsan kifullad és el is tűnik, azonban ez olyannyira nem történt meg, hogy a műfaj legfelkapottabb szereplőinek egyike, a Carpenter Brut 2015-ös hajós fellépése után most, továbbra is az A38 szervezésében, de már a nagyobb Akváriumba tért vissza.

Legutóbb nem hoztak saját előzenekart, most ellenben igen, a választásuk viszont eléggé meglepett mindenkit, ugyanis vendégük, a Youth Code homlokegyenest más stílust képvisel, mint ők. A Carpenter Brut dallamos szintis-metal zenéjével ellentétben az amerikai duó többek közt a Skinny Puppy klasszikus lemezeit idéző brutális electro-industrial irányvonalat követi és súlyosbítja még tovább egy masszív adag punkos agresszióval. Ez a nyers durvulás a koncertjeiken még jobban átjön, illetve átjönne, de a hatalmas színpadon, a nézőtértől több méteres kordonnal elválasztva most sajnos egy kicsit elveszett az energia. Még így is átütőek voltak, de azért végig ott volt, hogy ez az egész mennyire összehasonlíthatatlanul jobban működne egy kis klubban, ahol megvan a közvetlen kontakt a közönséggel. Azt viszont a mostani, első hazai fellépésük is bizonyította, hogy itthon is eléggé komoly rajongói bázisuk van, sőt, sokan inkább miattuk jöttek, szóval remélhetőleg lesz ennek majd egyszer folytatása, egy megfelelőbb környezetben is.

A Carpenter Brut zseniálitása abban rejlik, hogy míg a legtöbb synthwave-előadó inkább a korszak szintis, diszkós filmzenéit és popzenéjét éleszti újra, addig a francia Franck Hueso egyszemélyes projektje ehhez még hozzáad egy masszív adagot a korszak szeretnivalóan gagyi hairmetaljából is és ezekből kever ki valami egészen egyedi és meglepően működőképes hangzást. És habár pont emiatt a koncertekre gitárossal és dobossal kiegészülve zenekarrá bővülnek, a Youth Code-tól nem csak a zene különbözteti meg őket, hanem az is, hogy náluk a közönségtől való távolságtartás is a koncepció része. A három alakból gyakorlatilag végig csak a sziluetteket látni a hátsó ledfal előtt, amin a 80-as évek B-kategóriás filmjeiből összevágott jelenetek, no meg a projekt azok által inspirált, saját klipjei futnak: erőszak, meztelenség, aerobic, autósüldüzés egy ZS-kategóriás Mad Max-utánzatból, sátánista szekták, cheerleaderekre vadászó sorozatgyilkosok, pálmafák… Azaz időutazás az évtized kultúrájának legmélyebb és egyben legszórakoztatóbb bugyraiba, nagyjából hetven percben, szünet nélkül dübörgő metal-diszkó aláfestéssel. És amikor azt hiszed, hogy ezt már tényleg nincs hova fokozni, akkor záródarabnak jön a Flashdance-ből kölcsönvett Maniac rockosított átdolgozása, ami olyan tombolós, együtténeklős őrületet vált ki a tömegből, amihez foghatót leginkább csak nyári fesztiválokon lehet látni. Szóval a synthwave köszöni, de nem halt meg, sőt jobban van, mint valaha.

szöveg / fotók: Frank Olivér (http://infinitebeat.hu/)

a Youth Code: 

és a Carpenter Brut: