EMF, KLF – Hartay Csaba novellája

2018.03.06. 18:25, rerecorder

csabi2_1.jpg

Hartay Csaba költő, író 1977-ben született Gyulán. Szarvason él (blogjának Viharsarki Kattintós a címe). 1996 és 2016 között nyolc verseskötete és három prózakötete (Lerepül a hülye fejetek - 2013, Nem boci! - 2015, Holtág - 2016) jelent meg. Szereti és érti is a popkultúrát. Az alábbi novella is a popról szól, arról, hogy milyen változást jelentett a kilencvenes évek elején, amikor Magyarországon is széles körben fogható lett a Music TV műsora.

EMF, KLF

Van Emtívínk! Zene, érted? Zene folyamatosan, rohadt jó zene. Vannak persze bénák is, de néha beadnak olyan jó számokat, hogy beszarsz. És basszus, ezen tényleg folyamatosan mennek a számok. Akkor kell megszakítanom, amikor apu hazajön, rögtön szól, hogy halkítsam le, kapcsoljam ki, menjek tanulni, meg ilyenek. Mondtam neki, hogy én zene mellett is tudok tanulni. Na, erre rögtön leszólt, hogy ne szórakozzak, zene kikapcs, irány tanulni. Mondjuk ez tényleg kamu, zene mellett maximum egy írásbeli házit lehet letudni, de azért próbálkozni lehet apunál, igaz, hogy mindig elhajt, mert ő nem most jött le a falvédőről – már unalmas a dumája. MTV, így írják, ilyen tök menő címkéje vagy jele van a csatornának, mintha valami test lenne az M betű. Nagyanyám mondta is, hogy neki is van Emtívíje, csak az a Magyar Televízió. Rá is vágtam, hogy Budapest 1810. Egyszer kéne oda küldeni valami hülye levelet, poénból, nem? Szóval ott van végre ez az Emtíví, rajta a tévénken, bármikor odakapcsolok, mennek a zenék. Klipekkel, érted? Olyan ez a klip, hogy megy egy film a zene alatt, mondjuk, eléggé kapkodják a kamerát, szóval ne olyan filmre gondolj, hogy most akkor a végén lesz egy hepiend, meg ilyenek, ez ilyen felvett zenélés legtöbbször, meg táncok, ilyenek. Mondok két rohadt jó együttest, tuti egyiket sem hallottad még. Mindkét együttes neve három betűből áll. Na, most hogy ez véletlen-e, azt nem tudom, lehet, ismerik is egymást a tagok, és megbeszélték, hogy ti is hárombetűs névvel nyomultok? Oké, mi is. De akkor mondjátok meg, mik azok a betűk, nehogy mi is pont azt a három betűt tegyük meg az együttesünk nevének. Lehet, hogy volt ilyen beszélgetés. Dehogy, biztos nem, csak hülyülök. Szóval ez a két együttes a KLF és az EMF. Mit röhögsz? Azt hiszed, hogy kamuzok, de egyáltalán nem. Ezek most az új zenék, minden nap várom, hogy jöjjenek. A KLF klipjében reppel egy arc valami autóban, és egy nő meg énekli az együttes nevét közben, meg ilyen géppuskaropogással kezdődik a szám. Félelmetes, de nagyon ütős. Apu mondta is, hogy mi ez a szar zene, nem igaz, hogy manapság már csak pofázni meg vinnyogni tudnak a számokban, bezzeg a Beatles meg az Omega. Hagyjon már békén, mindig ilyenekkel jön. Elég volt már a sok Neoton-kazettából, itt van végre a KLF és az EMF! Ja, az EMF, azt még nem is mondtam, milyen. Azok meg fiatal srácok, szerintem nem is sokkal idősebbek nálunk, és mintha egy koncerten lennének, ugrálnak, gitároznak egy színpadon, és valami ilyen a refrén, hogy yo ánblivbó! Valahogy így hangzik. De annyira jól jön ki, annyira ütemes, az embernek kedve lenne felugrani. Fogalmam sincs, mit jelent, nem vagyok angolos, németes vagyok, tante Elfihez járunk páran, ha németül lenne, tudnám, de angolra majd csak jövőre fognak befizetni anyuék. Te meg csak oroszul tudsz, na, tessék, te sem tudod, mit jelent. De nem is ez a lényeg, hanem a két rohadt menő együttes: az EMF és a KLF. Hol voltak ezek eddig? Oké, a Depesmód is nagyon király, de ezekről itt még szinte senki se hallott. Eddig! Mert itt az Emtíví, öcsém. Akkor van még egy fazon, MC Hammer, ez van kiírva, ha jön a szám, a You Cant…, meg még valami hosszú szöveg, valahogy így kell írni, már megfigyeltem, mert ezt adják a legtöbbször. Ezt anyu szereti jobban, mondta, hogy a neve Hemmör, így kell mondani, és kalapácsot jelent. Mekkora baromság. Hogy hívnak? Kalapács. Szevasz, én meg Csípőfogó vagyok. De a lényeg, hogy itt jó csajok rázzák a seggüket a klipben, feszes cuccokban, egyedül a faszin van egy tökre bugyros nadrág, és ez a Hemmör időnként benyögi, hogy kintacsdisz. De kurva jól hangzik, ahogy löki. Ez is reppel amúgy, apu nagy örömére. Hasonló még ez a Vanilla Ájsz is, azt is adják orrba-szájba. Vanilla Ice, így van kiírva. Jeget jelent, meg vaníliát, ennyit én is ki tudok következtetni, és a klipben fagyizik egy kurva jó kiscsaj, meg menőznek ilyen nyitott kocsiban. Annyit már tudok, hogy a repperek általában feketék, de ez a fazon meg tök fehér, és ilyen laza üteme vannak ennek az ájsz, ájsz, bébi számnak, ezt ismételgeti benne. Jég, jég, bébi, Amerikában ez tuti jelent valami mást is. Úgyhogy ezek az új zenék, öcsém, ezeket kell hallgatni, ha képben akarsz lenni. Tervezem, hogy felveszem az ilyen számokat magnóra. Odateszem a magnót a tévéhez közel, és benyomom a rec gombot, ha jön a KLF, vagy az EMF, és akkor meglesz végre kazettán, neked is meg tudom mutatni bármikor, meg el lehet vinni sulidiszkóba, vagy vólkmenen hallgatni, ahányszor csak akarjuk. Gondoltad volna pár éve, hogy itt lesz Amerika a lakásunkban? Álmomban sem mertem remélni, pár éve még csak diafilmeket néztünk, most meg már itt vannak ezek a csatornák, mert nem csak Emtíví van ám, hanem ilyen filmek is mennek, külföldiül mind, angolul, akárhogy, kár, hogy nem magyarul beszélnek, ez van. De a KLF, hát az valami óriási. És nem csak ez az egy klipjük van, amikor azzal a kocsival tekeregnek és hangosbemondón dumálnak egy éjszakai városban, hanem van egy vonatos is, egy kisvasút van a klipben. Azt még csak kétszer láttam, de totál lehidaltam, csak álltam ott bambán a tévé előtt, mint akit szuggerálnak, és szinte meg sem tudtam mozdulni, annyira ott van az az egész, a zene, a kisvonat a klipben, meg azok a fények. Még nem tudom a címét sem, nem volt időm megjegyezni, csak villanásnyira láttam, de ilyen vonatos az egész. És olyan zene van benne, hogy nem is lehet tudni, miből varázsoltak ezek elő ilyen hangokat, még érdekesebb, mint a Depes Violator kazettája, másabb, újabb, menőbb. Úgyhogy le lehet szakadni szépen azokról a zenékről, amiket a Petőfi rádió kívánságműsorában kérnek ilyen bácsik meg nénik, azok már mind ócskák lettek, mióta bejött az Emtíví, és az EMF meg a KLF. Gyere el hozzánk holnap délután, apu sokáig melózik, anyu délutános az oviban, odaülünk a tévé elé, és szépen kivárjuk, amíg jönnek ezek a rohadt jó zenék. Két-három órát figyeljük, bekészítjük a magnót is, és akkor te is érezheted azt, amit most én, hogy ezek a mi zenéink, ezek mi vagyunk! Ki is akarom írni a padra filccel, hogy KLF meg EMF, csak majd ráteszem a szöveggyűjteményt, hogy a tanár nehogy kiszúrja.

Hartay Csaba
Hartay-fotó: Bach Máté


a szóban forgó együttesek és dalok:

a KLF:

the-klf.jpg

klf_1.jpg

klf_last_train_to_trancentral_live_from_the_lost_continent_-459609.jpg


3 A.M. Eternal


Last Train To Trancentral


az EMF:

emf-4ef3352739ecf.jpg

emf.jpg

Unbelievable


na és MC Hammer és Vanilla Ice

https://recorder.blog.hu/2018/03/06/emf_klf_hartay_csaba_novellaja
EMF, KLF – Hartay Csaba novellája

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr513719306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.