Jól áll neki a dancefloor – A nagy rock & tánc-sztori

2018.03.03. 12:53, rerecorder

aa_hacienda.jpg

Bármi, ami bemozdít, az a tánczene. Szóval a rockzene is lehet az. Pláne, ha táncra késztető ritmussal keresztezik. A dance-rock titkos története az ötvenes évektől napjainkig. Az 59. Recorder Dance & rock fókusztémáját egy idővonal felrajzolásával kezdtük, most jöjjön a sztori. És nem elfelejteni: március 10-én, szombaton dance&rock-buli a Beatben! (Nyitóképen a manchesteri Haçienda.)

Már most érdemes elindítani a cikk alatti playlistet, aztán jöhet az olvasás!

Az ember mindig is táncolt, mert a ritmus volt az első zenei elem, amit meg tudott szólaltatni. Ha zene szólt, akkor táncoltak rá a görögök, a rómaiak és a középkori várakban a király udvartartása. Persze a hangszereken való játéknak már korán kialakultak egyéb funkciói is, és persze, amikor big band zenére táncoltak a harmincas évek dancehalljaiban, vagy amikor az első vad gitárzenére, a rhythm’n’bluesra és a korai rock & rollra rázták az ötvenes évek elején, az is tánczene volt. És azóta sem hagytuk abba a gitáros rockzenékre való táncolást, de a két világ jellemzően különvált. Tempós soulra, funkra, diszkóra, house-ra és technóra mindig beindul a láb, viszont elszállt pszichedéliára, negyedórás progrock-szólóra, zilált punkattakra, folkos janglepopra és lebegős shoegaze-re már nem feltétlenül táncra emlékeztető módon lehet mozogni. A rockzene ezzel együtt mindig ösztönösen kereste a grúvokat, a lüktetést, azt az ősi élményt, hogy ha megszólal a zene, akkor táncolni kezd, aki hallja. A rock és a tánczene fúziója folytatólagos, összefüggő történet, néhány kiemelhető, kiemelkedő momentummal.

silver_apples.jpg


Rock + elektronika uniója

A twist, a limbo, a shimmy mind olyan zenére ment, amiben még nem igazán különült el a rock a tánczenétől. Ha tetszik, akkor a Beatles találta fel ezt is – hallgasd meg az 1966-os Tomorrow Never Knowst és próbálj ne arra gondolni, hogy a Chemical Brothers-t hallod, ahogyan Noel Gallagher énekel nekik. Vagy a Brown Eyed Girl Van Morrisontól micsoda? Rock, folkos r&b vagy zene, amire minden hippi azonnal féktelen táncolásba kezd? Már a hatvanas években is sokan kísérleteztek elektronikával (The Doors, Pink Floyd szintikkel), az egyik nagy úttörő az angol White Noise volt, ők azonban inkább még a kevésbé ritmusos keresztezéseket, a kozmikus szintizenéket és az idm-et előlegezték meg. Az egyik első igazi dance-rock unió – inkább ösztönös, mint tudatos – biztosan az obskúrus New York-i Silver Apples duóhoz (fent) kötődik. A címnélküli 1968-as debüt pszichedelikus, avantgárd zene, de primitív szintikkel és jó kövér, grúvos dobhangzással. Az, hogy már akkor csinált valaki ilyen zenét, eleve eléggé hihetetlen, ahogyan az is, hogy ez a krautrocknak is példát mutató lemez még ma is mennyire ritkán kerül elő a tipikus „minden idők legjobbjai” listákon. Az említett krautrock rockos ágából 1970-1972 körül a Can, a korai Kraftwerk és a Neu! olyan tánczenét kreált hagyományos hangszerekkel, ami azóta is egyaránt inspirál indie- és posztrockereket, valamint elektronikus tánczenészeket (nem kis részben Jaki Liebezeit és Klaus Dinger dobosok sajátos „motorik”-technikája miatt). Egy másik, már egyértelműen tudatos keresztezés volt, amikor a hatvanas évek végén a soulsztárok megirigyelték a pszichedelikus rock sikerét. A Temptations, a Sly And The Family Stone, a Funkadelic, Curtis Mayfield vagy Shuggie Otis vonatkozó lemezei hatásosan bontották a műfajhatárokat és persze ez a vonulat vezetett a keményebb funk megszületéséhez, amiből később jött létre a disco és a hiphop, de a funkrock és a funkmetál is.

blondie.jpg

Coitus punkfunkus

A diszkó hatása óriási volt, akárcsak sikere, így a népszerű rockzenekarok sem tudták kikerülni, ám a Roxy Music, a Rolling Stones, a Kiss vagy a kommersz glamrock csak flörtölt a rockdiszkóval. Bowie inkább a szofisztikáltabb Philly-soullal kacérkodott, így a posztpunk-, new wave-zenekarok lettek azok, akik a hetvenes években a leginkább hatásos eredménnyel keltek nászra a táncos ritmusokkal, elsősorban a funky-basszussal és a chk-chk-gitárokkal. A Blondie (fent) eleve gitáros popzenekar volt, hol diszkós, hol dancehallos, hol hiphopos ritmusokkal, a Clash a brit karibi-hatás nyomán jutott el a reggae-ig, dubig, onnan meg funktól diszkóig mindenhová, a Talking Heads pedig az afrofunkot, az úttörő Fela Kutit felfedezve tette könnyen táncolhatóvá zenéjét.

mutans_diszko.jpgA Gang Of Four (lent) és a PiL vezetésével aztán nagyon divatba jött a punkfunk, de ugyanekkor a fejlődő elektronikus tánczenei irányból a Cabaret Voltaire játszott szintis punkot, a fejlődő indusztriális rock felől pedig a Throbbing Gristle csinált house előtti house-t (ezt 1981-ben a krautrock-gitáros Manuel Göttsching is kipipálta az E2-E4-ral). Ezzel egyidőben Amerikában avantgárd, noiserock és jazz-zenészek fedezték fel a potenciált a divatból már éppen kifelé trappoló diszkóban és mindenféle közösülések útján leheltek bele új életet. A mutáns diszkó-színtér ontotta a jobbnál-jobb és táncolhatónál-táncolhatóbb, változatos gitáros tánczenéket: James Chance And The Contortions, Was (Not Was), Liquid Liquid, Bush Tetras, Cristina, Lizzy Mercier Descloux, Kid Creole, Defunkt, Material, Konk, Lounge Lizards, Tom Tom Club, ESG és így tovább (erről hamarosan részletesebben is írunk). Még ide tartozik, hogy a hetvenes évek brazil popzenéje is mixelte a rockalapú és a táncalapú regionális zenéket (erről itt írtunk részletesebben).

gang_of_four.jpg


New wave-diszkó-ozmózis

Egyrészt a rockdiszkós szimbiózisok, másrészt a meggyőző Blondie-slágerek, harmadrészt a Chic diszkózenekar (főképp Nile Rodgers gitáros) hatása volt, hogy a new wave-zenekarok ugyan a szintikre támaszkodva hoztak újat a gitárzenébe, de a hullámot a már kifejezetten táncklubokba szánt ritmusokkal adták el. A B-52’s és a Devo (és egy rakás társuk, élen a Waitresses-zel) Amerikában, a new romantic-zenekarok Angliában hívtak úgy táncba, hogy lényegében egy szintetizátorral kiegészült alap-rockzenekar játszott: Duran Duran, Spandau Ballet, Adam And The Ants (a főnök Adamet otthagyó zenészek Bow Bow Wow néven korai világzenés keresztezésekkel pláne ide tartoznak), Simple Minds, ABC, Culture Club, Frankie Goes To Hollywood és a sor hosszan folytatható. Ebből tanult a nyolcvanas évek mainstreamje és pop néven lényegében mindenki táncolható rockot adott el Robert Palmertől a Hall And Oatesig, Billy Idoltól az INXS-ig.

A new wave regionális európai ágai (a francia coldwave, a német Neue Deutsche Welle és a spanyol La Movida Madrileñából kinőtt spanyol újhullám) részben szintén tudták ezt a szintis szintézist nyújtani. Ekkoriban még csontnélküli tánc/rock-keresztezés volt a már említett funkmetál (a Red Hot Chili Peppers-szel vagy a Faith No More-ral), táncolni mégsem igazán lehetett rá – akkor már talán inkább a rapmetálra: Run DMC-Aerosmith. Nem úgy Prince-re, aki meg persze mindent összekevert, hogy megszülethessen teljesen egyedi zenéje. Rajta kívül még a New Order (lent) volt a megtestesült nyolcvanas évekbeli dance-rock. Komor posztpunkból jöttek (apropó, a darkwave-esek is imádtak leszegett fejjel táncolni: ehhez például a Sisters Of Mercy szolgáltatott talpalávalót), az évtized elején felfedezték az electrót és az italo discót, majd onnantól hol táncolható indie-t, hol kifejezetten tánczenék (például house) által inspirált lemezeket készítettek. Nem kis részben tőlük – az ő Haçienda klubjukból – indult az acid house és az indie szerelemgyereke, a Madchester mozgalom.

new_order_1.jpg


Az acid & indie-koalíció

happy_mondays.jpgAmely azonban sokat merített a krautrockból, de még többet az ibizai első house-hullámokból is. A Madchester (erről hamarosan részletesebben is írunk) sok szempontból kiemelkedő táncrock, de ez a korszak volt a kilencvenes években végképp elharapózó remixmánia origója is. A grebo-színtérről futott be a Jesus Jones, de más jeles képviselők (Pop Will Eat Itself, Carter USM) sem érezték már szentnek a műfajhatárokat, mi több a Happy Mondays (balra) és a Primal Scream (lent) mellett egyre több korábbi gitárzenekar váltott, például house-os, technós dance-re, mint a The Shamen, a Beloved vagy egyenesen az Underworld is. Eközben az indusztri-elektrós Renegade Soundwave és a poszt-indusztriál Meat Beat Manifesto a tánczene felől képviselt punkos attitűdöt, ez később a Prodigyre is hatott, akik meg ugye a kilencvenes évek generációjával hitették el, hogy a dance az új rock. Közben a technikai fejlődés is hatott a rockzenekarokra, akik a digitális kütyük által sokkal grúvosabban, modernebben szólaltak meg. A paradigmaváltó a U2-féle Achtung Baby volt 1991-ben, az elvezetett a Garbage-ig, onnan pedig már csak egy lépés volt, hogy minden korábbinál szélesebb értelemben vett dance-rock-láz szökjön fel. Bowie-tól a Depeche Mode-on át a Republicáig és messze tovább mindenki grúvos rockban utazott, ám éppen a tömegjelenség okán lett a korszak hangzása gyorsan évülő, egyfajta technicista zárójel. Pedig a kilencvenes években minden szinten ez a párosító szemlélet uralkodott: ott volt az indierockerből az avantgárd elektronika királynőjévé lett Björk dalaiban, a Madchestert még egyszer felélesztő Black Grape-ben, az attitűdben őket majmoló Campag Velocetben, a Beck-féle, hiphopos alapokon dolgozó artrockerek (Eels, Fun Lovin’ Criminals, Cake stb.) zenéjében, később a Bran Van 3000 vagy a Beta Band posztmindenjében, az ipari rock elektronikájában (Nine Inch Nails), a neosoul Prince-től sokat tanuló, műfajokat összeölelő nagy szeretetében (D’Angelo, Common 2002-es lemeze), az egyéb műfajkereszteződésekben (mondjuk a No Doubt skás punkjában). És a másik oldalról pedig tényleg a techno, a tánczene lett az új punk, amire a rockos ízű bigbeat (The Chemical Brothers, Lo-Fidelity Allstars stb.) játszott rá a leginkább, de az ezredforduló kifacsart dance-rock-hibridjei (David Holmes, Death In Vegas stb.) legalább ennyire. Igaz erre már nehezebb volt táncolni, akárcsak a posztrockerek elektronikával kísérletező dolgaira vagy az onnan is ihletett szerző Radiohead mérföldkő dance-rock Kid A-jére. Pardon, nem dance-rock az, hanem maximum indietronica.


EGYSZER VOLT - EGYLEMEZES MADCHESTER ZENEKAROK.

primal_scream.jpg


Indietronicás konjugáció

Az indietronica is tipikus műfajkeresztezés, de a harsányság helyett inkább az intimitás és a melankólia jellemzi, valóban nem kifejezetten tánczene, de úgy, ahogy az elektronikus zene egyik központi stílusa, az idm is táncolhatatlan. A posztrock környékén alakult ki a jelenség (de ha akarjuk, akkor a New Order -, Smiths-, Pet Shop Boys- és Kraftwerk-tagokat is tartalmazó Electronic is idesorolható), a Stereolab, a Mouse On Mars, a Notwist voltak az úttörők, de ez egy azóta is szépen fejlődő ág, rengetegféle előadóval (Arab Strap, To Rococo Rot, Schneider TM, Lali Puna, múm, M83, The Postal Service, Dntel, Ratatat, Fujiya & Miyagi, Hot Chip, Metronomy, Efterklang, Khonnor, Tunng stb.). A következő „forradalom” sokkal inkább a New York-i gyökerű dancepunkhoz kötődik, a Liars-nek, a Radio 4-nak, a !!!-nak, a Rapture-nek (lent) és persze főleg az LCD Soundsystemnek elege lett a köldökbámulásból és azt mondták: ha tánczene és rock kereszteződik, az basszon oda! (erről hamarosan részletesebben is írunk) Nyomukban egy időre sokáig élénk dancepunk-élet zajlott Norvégiától (Datarock) Brazílián át (CSS) Ausztráliáig (Cut Copy, The Presets, Van She, Midnight Juggernauts). Még a szőrös rockzenekarok is diszkós lüktetésre ordították, hogy „Danger, danger, high voltage!” Naná, hogy ebben az évtizedben az indierockerek (Franz Ferdinand, The Killers, Interpol, Hot Hot Heat, Bloc Party, Arctic Monkeys, Hard-Fi, Kasabian, Friendly Fires vagy a kakkuktojás grúvrockos The Music) is olyan zenét akartak csinálni, amire a lányok táncolni tudnak.

the_rapture.jpg


Electroclash/newrave-részecskeütközés

Az electroclash a dancepunkkal párhuzamosan fejlődve a tánczene irányából csapott össze a punkos attitűddel (Chicks On Speed, Peaches, Le Tigre, Ladytron), az ebből kinövő mashup-kultúra és a „mindent lehet mindennel” szellemisége (Soulwax, 2 Many DJ’s, Optimo) sokáig jótékonyan magas lángon tartotta a színes, határtalan bulizás lehetőségét, az egészet pedig a Scissor Sisters vitte át a kommerszkultúrába. Természetesen a remixmániás bloghouse (Simian Mobile Disco, Digitalism, MSTRKRFT stb.) és a nu-rave (Klaxons, New Young Pony Club, Late Of The Pier, Test Icicles, Shit Disco stb.) is részben mindennek egyfajta oldalhajtása – ekkor már a franciaelektrós Justice (lent) volt az új Prodigy, azaz az új rock. Persze ehhez is kellett a Daft Punk, ahogyan a tízes években szintén a francia robotmaszkos duó hozta vissza a szoftrock-diszkót. De az elmúlt nyolc-tíz évben már trendek nélkül is keveredik mindenféle tánczene mindenféle gitáros zenével. Az MGMT 2007-es keletkezésű szinti-indie slágerei újabb gátakat szakítottak át (erről lásd cikkünket erre): jött nyomukban az Animal Collective, a Foster The People és tényleg majdnem bármi. A Crystal Castles szintipunkja, a These New Puritans artrockja, a Horrors szintis-táncos posztpunk/new wave-retrója, a Jagwar Ma Madchester-idézése, vagy éppen technohardcore az Enter Shikarival, drum’n’bass-rock a Pendulummal, nagyívű dance-progrock a Muse-zal.

justice.jpg


A 2010-es évek zenéje jellemzően stílusoktól mentes, ám még így is tud fennakadást okozni Noel Gallagher rajongóiban, amikor Andrew Weatherall remixeli kedvencüket („Mi ez a diszkó szar?”), ugyanakkor technós csetszobákban meg azon morognak, hogy („Miért remixeli azt a faszkalapot?”). A megosztottság örökké velünk marad, de a táncos rockzene is. Sőt, az is nagyon könnyen előfordulhat, hogy az éppen nem túl divatos gitárzene épp egy újabb dance-rock fúzióban fog újra visszatérni. Nem volna meglepő.

Dömötör Endre


dance & rock-alapplaylist: 

https://recorder.blog.hu/2018/03/03/jol_all_neki_a_dancefloor_a_nagy_rock_tanc-sztori
Jól áll neki a dancefloor – A nagy rock & tánc-sztori

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9213711886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.