2018 az új ‘80. Akusztikus ΞMΞLΞT Projekt a Petőfin!

2018.03.02. 13:40, Recorder.hu

akusztik_logo_650_4.png

(X) Visszatérnek? A ’80-as évek egyik legsikeresebb hazai zenekarának, az Első Emeletnek két tagja, Patkó Béla Kiki és Berkes Gábor, vagyis az ΞMΞLΞT Projekt lesz látható és hallható az Akusztik színpadán. Az M2 Petőfi TV-n március 5-én adásba kerülő koncert egy felvételét már most meg lehet nézni  csak itt, a Recorderen.

A legendás dalokat felvonultató csapat történetében először akusztikus felállásban, sztárvendégekkel kiegészülve, egy órában adnak elő olyan felejthetetlen popslágereket, mint például az Állj, vagy lövök vagy a Csakazértis szerelem.

Utóbbit különleges hangszerelésben, Fehér Zsomborral, a Kerekes Band furulyásával közösen adták elő; az egyedi feldolgozás jövő hétfőig csak itt látható:

És hogy lehet-e ezt még fokozni? Kikiék vendége volt Molnár Tamás (JETLAG), akivel egy Napoleon Boulevard-számot poroltak le, az eredmény magáért beszél:

Akusztik: az Emelet Projekt egyórás akusztikus koncertje vasárnap este tíztől a Petőfi Rádióban, március 5-én, hétfőn 22.40-től pedig az M2 Petőfi TV műsorán lesz látható öt év után először színpadon.

Visszanéznéd, de nem találod? Az M2 Petőfi TV YouTube-csatornáján a The Carbonfools, Tóth Gabi és A Dal 2018 indulóinak Akusztik-fellépését is újra átélheted.

https://recorder.blog.hu/2018/03/02/2018_az_uj_80_akusztikus_m_l_t_projekt_a_petofin
2018 az új ‘80. Akusztikus ΞMΞLΞT Projekt a Petőfin!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3813709940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.