Na idén hol lesz Prodigy?

2018.02.28. 20:01, RRRecorder

fezen2018-the_prodigy.jpg

Ugyanazon a fesztiválon, ahol Mr. Big, Helloween és Enter: Shikari.

Vagyis a székesfehérvári FEZEN fesztiválon. Addigra talán már megjelenik a hetedik Prodigy-stúdiólemez, amit tavaly ősszel jelentettek be - pedig korábban, a mostanáig legutolsó, 2015-ös The Day Is My Enemy után Liam Howlett azt nyilatkozta, hogy a jövőben csak EP-ket fognak kiadni, nagylemezeket nem, mert azok elkészítése olyan sokáig tart, hogy közben szarrá unja magát. Az egyelőre címtelen albumról élőben már három számot eljátszottak: Resonate, Need Some 1 és Boom Tap.

ÍGY TEKINTETTÜNK VISSZA A PRODIGY KLASSZIKUS NAGYLEMEZÉRE, AMIKOR AZ HÚSZÉVES LETT

A FEZEN július 25-től 28-ig lesz, ezen belül a Prodigy 26-án; a fellépők közül bejelentették még a következőket: Mr. Big, Helloween, Enter: Shikari, illetve Ákos, Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Quimby is. Jegyek, különféle bérletek a honlapon vásárolhatók, március 19-ig tart az éppen aktuális kedvezmény, és a szervezők sajtóközleménye szerint a bérletek több mint fele már elfogyott.

Címkék: fezen the prodigy
https://recorder.blog.hu/2018/02/28/na_iden_hol_lesz_prodigy
Na idén hol lesz Prodigy?
süti beállítások módosítása