Takáts Eszter és Zenekara: Szeretnék veled tiszteletlen lenni

2018.02.23. 13:00, rerecorder

takats_eszter_1.jpg

Takáts Eszter és Zenekara tavaly év végén jelentkezett Bocsáss meg című dupla lemezével, ez volt Takáts Eszter - mindent beleértve (szólólemezeket, remixalbumokat, EP-ket, Pavilon-dalokat, Beat Band-kiadványokat, gyereklemezt) - 16. kiadványa és a 2016-ban átalakult zenekar két EP (Árnyékban szívek, Okozz engem másnak) utáni első nagylemeze. A 19 számos albumot a Szeretnék veled tiszteletlen lenni című játékos dallal vezették fel és a március 16-i második lemezbemutató előtt, ami a Muzikum Klubban lesz, ragyogó klipet is kapott a szeretettel teli tiszteletlenség dala.

Takáts Eszter így mesél a szerzeményről: „ez a dal tavaly októberben született Agárdon, ahová a Millner család támogatásával rendszeresen eljárhatok pihenni, alkotni párommal, vagy egyedül, és mivel nagyon hiányzik az igazi kertes házban való létezés – annak ellenére, hogy jó helyen élünk Hűvösvölgyben –, ezért ez a lehetőség nagyon értékes számomra, mondhatni felbecsülhetetlen. A dal tehát ott született, és a napi monotóniából való kizökkenésre inspirál. A dolgaink, feladataink, pláne a stressz nem lehet fontosabb a családunknál, társunknál, kedves gesztusoknál, még ha provokatív is, ez a fajta évődős játékosság teszi élettelivé a mindennapokat. A dalt aztán Giret Gábor fantasztikus gyorsasággal meghangszerelte, és így ez lett a tavaly megjelent Bocsáss meg dupla album első lemezének indító dala. Mind nagyon szeretjük.”

A slágeres dal most méltó klipet is kapott, témájában szintén a "évődős játékosság" jelenik meg. Nézhetjük úgy is, hogy a bohócszakszervezet éves ünnepségén két renitens először csak viccesen provokálja a társaságot, majd kisebb kajacsatába fordítja a rendezvényt, mindezt archaizált képi világgal, roncsolt super 8-ast idéző képekkel. Az énekes-dalszerző így mesél a videóról: „a klip szinopszisa és direkciója Juhász Kristóf érdeme, de mindenki beletette a magáét, Bartus Barbara remekül sminkelt, Horváth Mihály tapasztalatai és instrukciói is sokat segítettek a gesztusok megformálásában. Medve Balázs pedig remek munkát végzett, mint operatőr és vágó, szerencsés vagyok ilyen jó csapattal. Külön köszönet a budaörsi PostArtnak és Selmeczi Ágnesnek a helyszínért.”


a március 16-i, Recorder presents lemezbemutató koncert vol. 2 a Muzikum Klubban lesz, Facebook-eseményoldal


és a friss, remek klip: 

"Koncepció: Juhász Kristóf
Direkció: Juhász Kristóf, Medve Balázs, Horváth Mihály
Operatőr, vágó: Medve Balázs
Szereplők és stáb: Bartus Barbara, Czimerman Csaba, Czipra Márton, Horváth Mihály, Kádár Dávid, Kosztin László, Krajcsi Zsolt, Takáts Eszter, Tóth Károly
Hangszerelés-stúdió-master: Giret Gábor
A forgatás helyszínét és miliőjét biztosította önzetlen támogatónk: Selmeczi Ágnes, PostArt, Budaörs
A dal születésének helyszínét és hangulatát köszönjük a Millner családnak!"

Takáts Eszter és zenekara Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2018/02/23/takats_eszter_es_zenekara_szeretnek_veled_tiszteletlen_lenni
Takáts Eszter és Zenekara: Szeretnék veled tiszteletlen lenni

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4113691628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.