Going solo – Élet a zenekar után

2018.02.02. 18:42, corecorder

waters_gilmour.jpg

Nyilvánvaló kapitány jelenti: a poptörténetet zenekarok és szólóelőadók alkotják, azonban utóbbiak jelentős csoportjának volt egy exe (band-je), mielőtt szingliként kezdett volna kalandozni. Az egyik legklasszikusabb rockzenekar két egykori kulcstagja tavaly jött ki lemezekkel – igen, a Pink Floydról és Roger Watersről, valamint David Gilmourról van szó (előbbi 25 év sorlemezcsend utáni visszatérése, az Is This The Life We Really Want? után idén Budapesten is koncertezik; utóbbi 2016-os, pompeji fellépését adta ki lemezen ősszel). Mit lép erre a Recorder? Szólóalbumokat osztályoz.

Neil Young ← Buffalo Springfield, Michael JacksonJackson 5, StingThe Police, BjörkSugarcubes, BeyoncéDestiny’s Child. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a legnagyobb szólósztárok egy része is zenekarfeloszlás után, vagy akár egy működő formációból kilépve lett önállóan is nagy, sokszor nagyobb, mint egykori társaival. De Lou Reedre (The Velvet Underground), Iggy Popra (The Stooges) vagy Van Morrisonra (Them) sem feltétlenül gondolunk zenekaros fickókként, aztán a homlokunkra csapunk, hogy hát persze.

Pete Seeger vagy Woody Guthrie a negyvenes évek elején működő Almanac Singers után váltak a folk úttörőivé. Hatvanas évekbeli lányzenekarból először Diana Ross (Supremes, ugye) vitte sokra egymagában. George Michael pedig a nyolcvanas évek legnagyobb sztárduójából, a Wham!-ből csinálta meg még sikeresebb szólókarrierjét.


GEORGE MICHAEL LEGJOBB DALAI ÉS FELDOLGOZÁSAI ITT.


lauryn_hill.jpgSzámos módon osztályozható a szólózás. Klasszikus eset, amikor egy megkerülhetetlen formáció feloszlik (vagy szünetel) és kulcstagjai versengeni kezdenek egymással. A Beatles, a Velvet Underground, a Fleetwood Mac, a Genesis, a Pink Floyd, az N.W.A, a Wu-Tang Clan mind olyan eset, amelynél külön cikkeket lehetne megtölteni az egyéni életművek elemzésével (oké, egy vicceskedő lábjegyzet a Kissnek is jutna).

Vannak, akiknél mindig említeni fogjuk az anyaegyüttest is, mert az ottani érdemek ugyanúgy megkerülhetetlenek, mint a szólóban megvalósítottak: Paul Simon (Simon & Garfunkel), Curtis Mayfield (The Impressions), Klaus Schulze (Tangerine Dream, Ash Ra Tempel), Brian Eno és Bryan Ferry (Roxy Music), Manu Chao (Mano Negra), Lauryn Hill (The Fugees), Jack White (The White Stripes) mindenképp ilyen.

Vannak, akiknek ugyan a későbbi magányos pályán is összejöttek jó pillanatok, de a csapat, amelyikkel korábban híresek lettek, örökre jelentősebb marad: mint Ozzy Osbourne-nál a Black Sabbath, Don Henleynél az Eagles, Morrisseynél a Smiths, Boy George-nál a Culture Club vagy épp Gloria Estefannál a Miami Sound Machine.

És persze vannak, akik egyértelműen túlnőttek korábbi zenekarukon: Scott Walker (The Walker Brothers), Vangelis (Aphrodite’s Child), Elliott Smith (Heatmiser), Ryan Adams (Whiskeytown), na és persze Jacko jó példák erre.

tom_petty.jpgOlyanok is akadnak, akikről azt hisszük, hogy szólósztárok, pedig együttes viseli nevüket, de aztán adtak ki tényleges szólólemezeket is, mint például Bruce Springsteen, az októberben elhunyt Tom Petty vagy éppen Elvis Costello.

Az így vagy úgy jelentős névsorok még tényleg hosszan folytathatók ikonikus nagyöregekkel: Eric Clapton (Cream és más), Rod Stewart (Faces), Robert Wyatt (Soft Machine), Peter Hammill (Van Der Graaf Generator), Joan Jett (The Runaways). A new wave néhány kulcsfigurájával: Sting (The Police), Paul Weller (The Jam), David Sylvian (Japan), Julian Cope (Teardrop Explodes), Marc Almond (Soft Cell), Jimmy Somerville (Bronski Beat, The Communards), Annie Lennox és Dave Stewart (Eurythmics). Hiphop renegátokkal: KRS-One (Boogie Down Productions), El-P (Company Flow), Big Boi (Outkast), Cee Lo Green (Goodie Mob és Gnarls Barkley). A fiú- és lányzenekarok külön kategória lehetne (ebből a körből Bobby Brown, Robbie Williams, Justin Timberlake és persze Beyoncé a legsikeresebb dobbantók), a tucatnyi grunge-os szólózás közül Mark Lanegan pályája a legkiemelkedőbb, a brit gitárpoposok közül meg Ian Brown (The Stone Roses), Jarvis Cocker (Pulp), Richard Ashcroft (The Verve) csinált értékelhetőt egymaga is (persze Damon Albarnnak is van egy jó szólólemeze, de ő tényleg inkább csapatjátékos). A 21. században pedig Gwen Stefani (No Doubt), Róisín Murphy (Moloko) és Pharrell (N.E.R.D.) volt képes egyedül is simán megközelíteni alapegyüttese sikereit. Fever Ray (The Knife), Panda Bear (Animal Collective), Dorthia Cottrell (Windhand) ugyanekkor működő zenekara mellett adott ki szuper szólót.

Na de, most már tényleg jöjjön tíz olyan posztzenekari lemezposzt, amelyek simán odatehetők az előzmény legjobb teljesítményei mellé – és még csak nem is a legnyilvánvalóbb példák. 

syd_barrett.jpg# Syd Barrett: The Madcap Laughs (1970) / David Gilmour: David Gilmour (1978) / Roger Waters: Amused To Death (1992)

ex-Pink Floyd

A csapatos versengések kategóriában maradjunk az apropónál. Már csak azért is, mert az első ex-Pink Floyd-szólólemez, a kilépett/kirúgott eredeti dalszerző másvilági, pszichfolkos debütálása rögtön az egyik legjobb szólólemez valaha. Gilmour 1978-ban, a Waters-hatalomátvétel miatti nagy frusztrációjában dobta a legnagyobbat, maga Waters pedig sokáig utolsó, kíméletlenül kibukott halálsikolyával.

pacific-ocean-blue-cover-1503517158.jpg# Dennis Wilson: Pacific Ocean Blue (1977)

ex-Beach Boys

A Beach Boysnál nyilván a zsenitől, Brian Wilsontól remélt mindenki mesterművet, de azt dobos-szörfös öccse szállította. Dennis a hatvanas évek végétől elpottyantott néha egy-egy jó dalt az együttes LP-in, de melankolikus, West Coast soulpoprockos szólózása totál meglepetés volt: az elveszett álmokat is szívfájdító reménnyel énekelte meg egyetlen saját LP-jén.

 

so_alone.jpg# Johnny Thunders: So Alone (1978)

ex-New York Dolls, The Heartbreakers

A glampunkrock legromantikusabb kinézetű, legérzelmesebb dalnoka a lemez címével akár arra is utalhat, hogy tehetségét mennyire nem vették észre a maga korában. Ezt a lemezt például egy az egyben lenyúlta a Libertines, aztán ártatlanul prezentálta a 2000-es évek elejének szakadt punkrockjaként. Mintha a Rolling Stones Televisiont játszana és ez sokkal jobb, mint ahogyan hangzik.



donald_fagen.png# Donald Fagen: The Nightfly
(1982)

ex-Steely Dan

Most, hogy tavaly szeptemberben elhunyt a Steely Dan másik tagja, Walter Becker, már tényleg ex-zenekarról van szó. A párosra épült jazzsoftrock formáció 1981-es feloszlása után ugyan néha még visszatért, de azért az elmúlt 36 év inkább a szórványos szólólemezek időszaka volt. Azok közül meg ez a kisujjból kirázott funkos, reggae-s, jazzes, buja, „magát itató” szoftpopcsoda a messze legjobb. Klasszikus éjszakai hallgatnivaló.



manuel_gottsching.jpg# Manuel Göttsching: E2-E4
(1984)

ex-Ash Ra Tempel

Az ember, aki amúgy is összegitározott egy rakás kultklasszikus krautrock alapvetést, 1981-ben relaxálás gyanánt leült a házistúdiójában, csuklóból beprogramozta a szintiket és szekvenszereket aztán egy órán keresztül rágitározgatott a lüktetésre improvizatíve. Még szerencse, hogy a magnóján benyomta a record-gombot. Mutogatta ugyan a felvételt, például a Virgin kiadó fejének is, de az ambientes-minimalista anyagot csak 1984-ben adták ki. Még így is technót megelőző, technót ihlető LP lett. Elképesztő.


belinda_carlisle.jpg# Belinda Carlisle: Runaway Horses
(1989)

ex-Germs, The Go-Go’s

Nem egy tipikus kanonizált popklasszikus ez, pedig a punkos múltú, a Go-Go’s lányzenekarral is időtállót alkotó Carlisle szólópályája elején nemcsak slágereket ontott, hanem ezzel egy hibátlan albumot is. Ami eleve hat perfekt rádiópop kislemezdalt fialt, de a maradék is energiától kirobbanó nyolcvanas évek végi bombasztikus FM pop. Tökéletes utazós-együtténeklős lemez.

 

a_guy_called.jpg# A Guy Called Gerald: Black Secret Technology (1995)

ex-808 State

Az 808 State a brit techno nagy úttörője, a formációból az első lemez után kiszállt Gerald Simpson, hogy a többiektől elcsent dobgéppel megszülje a brit acid bombaslágerét, az 1988-as Voodoo Rayt, aztán a breakbeat hardcore útján haladva forduljon a jungle felé és 1995-re abban a műfajban is gigaklasszikust teremtsen. Egy ilyen szólókarrierért megéri elhagyni a csapatot.

 

mark_hollis.jpg# Mark Hollis: Mark Hollis (1998)

ex-Talk Talk

Rettenetesen becsülendő, amikor valaki tudja, hol a határ. Mark Hollis a tökéletességig húzott Talk Talk-életművet a megfelelő ponton zárta le, aztán még egy spártai, csak a szükséges minimális hangokat használó kamarazenekari – egy perc csenddel záruló – lemezzel a teljes életművére is kitette a pontot. Elmondott mindet, teljes a kör. A csendben benne a világ összes hangja.

 

evan-dando-baby-im-bored-cover.jpg# Evan Dando: Baby I’m Bored (2003)

ex-Lemonheads

„Bébi, unatkozom” – mondhatta Evan Dando, egykori x-generációs poszterfiú egy tiszta, boldog, szerelmes pillanatában miután az életéből néhány évet drogokkal súlyosbított. A borítón szereplő csaja meg azt mondhatta neki, hogy „bébi, csináld azt, amit a legjobban tudsz.” „Oké” – mondhatta erre Dando „az utóbbi, lemezmentes hat-hét évből úgyis összejött néhány erős dalom, meg hallottam is egy rakás jó számot, amit még nem szipolyoztak ki mások, feljátszom ezeket, azt kész a lemez.” Ha minden ilyen egyszerű lenne.

martin_rossiter_jpg-638612192.jpeg# Martin Rossiter: The Defenestration Of St Martin (2012)

ex-Gene

A britpopmezőnyben ügyes Smiths-nebulónak titulált Gene frontembere 2001-ig húzta zenekarával, aztán jól eltűnt. Tán örökre, a süllyesztőbe, gondolhatták a rajongók, ám hosszú szünet után a semmiből megjelent ez a radar alatti zongorás szóló, amin egészen megrázó dalok egész sora szerepel katartikus lezárással.



Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2018/02/02/going_solo_elet_a_zenekar_utan
Going solo – Élet a zenekar után

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9213627486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.