Úgynevezett döngölősebb - Kloggs EP-premier

2018.02.01. 15:00, RRRecorder

kloggs_1.JPG

Az "experimentális garázspopot" játszó Kloggs új EP-jén elektronikusabb ("ún. döngölősebb") lett a hangzás, hiszen ez az első felvétel, amely a különleges 'két szinti - gitár - dob' felállásban készült. A Bait című EP először itt hallható.

A 2012-ben alakult, 2014-ben több komolyabb koncerttel élőlépő Kloggs Magyarradar rovatunkban itt mutatkozott be ("ilyen kifacsartan perfekt posztpunkdance nincs még egy Magyarországon" - írtuk róluk); nálunk debütált első és második EP-jük is, nemrég pedig új klipjük. Ez utóbbi már az új EP-t vezette fel, ami a négytagúra bővült felállás első kiadványa: a korábbi Nagy Gerda (szinti, vokál), Kása Márton (dob), Lévai Péter (gitár, vokál) trióhoz csatlakozott Gressai Ferdinánd (basszusszinti). Az EP-ről ezt mesélték nekünk:

kloggs_erdo_300.jpg"Ferdi belépésével elektronikusabb, ún. döngölősebb lett a zenekar hangzása, illetve volt egy pár el nem készült dal a tarsolyunkban, meg amúgy is itt volt az ideje egy új anyaggal kijönnünk, és a csillagok is együtt álltak, szóval eldöntöttük hogy csinálunk egy új EP-t. Van közöttük egy régebbi, a zenekar kezdeti szakaszában íródott dal, de alapvetően friss, egy évesnél nem régebbi számok vannak a lemezen. A felvételek, keverések jó hangulatban teltek, nevettünk, beszélgettünk, söröztünk és hallgattuk, amíg meg nem utáltuk a dalokat. Eddig minden anyagunkat máshol, mással vettük fel és mindig tanultunk is belőle, nem volt ez másképpen most sem. Ferdi ajánlotta nekünk Lázár Dodit, akivel/nél végül felvettük a sávokat, kivétel a dobokat, amit Csömörön, Kirschner Péternél vettünk fel. Elégedettek vagyunk a végeredménnyel, köszi Dodi, Péter, Anya, Apa."


A Kloggs a Facebookon itt található. A Bait EP-bemutatót február 8-án, csütörtökön tartják a Dürerben a Marmunsk és a Fat & Cute társaságában, részletek itt.


és akkor a Bait EP: 

https://recorder.blog.hu/2018/02/01/ugynevezett_dongolosebb_kloggs_ep-premier
Úgynevezett döngölősebb - Kloggs EP-premier

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2313619960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.