„Ha kevesebbet dolgozom, jobb dalt írok” – Courtney Harrell-interjú

2018.01.30. 17:43, RRRecorder

courtney_harrell.jpg

Courtney Harrell kalandos pályáján először dalszerzőként futott be: többek között Chris Brown, Ariana Grande, Michelle Williams, Kelly Rowland és Fantasia Barrino számainak volt társszerzője. A Berklee-n énekesként végzett, de csak jóval később lépett a nyilvánosság elé: miután egyedül nevelt fia 18 éves lett, elindult a Voice tehetségkutatón, ahol az első tíz közé jutott.

Februárban fog megjelenni első saját dala, amit nemcsak ő írt, de ő is énekel. Február 1-én, a BMC-ben tartott Dalszerző Expón tart zeneszerzés mesterkurzust. Arról beszélgettünk vele, hogy kell-e tízezer óra ahhoz, hogy valaki igazán jó legyen valamiben; hogyan lehet, hogy ha kevesebbet dolgozik, jobb lesz az eredmény; elmondta, hogyan vezetett egy véletlen találkozás ahhoz, hogy sztárokkal dolgozzon.

Nemrég a Facebookon hosszú posztot írt arról, hogy februárban megjelenik az első lemeze vagy dala...

Ez egy dal lesz, az első, amit hosszú idő után megosztok a világgal. A Made For Love-val szeretném kifejezni, hogy milyen vagyok én - lesz benne énekes-dalszerző típusú rész, R&B, de nagyobb szabású popos refrén is, vagyis sok oldalamat meg tudom mutatni benne. Lemez is lesz majd később, remélem, idén.

Készen áll már a lemez anyaga, megírta a számokat, netán fel is vette?

Ó, már két lemeznyi anyagot megírtam és felvettem, de még dolgoznom kell rajtuk, kitalálni, hogy pontosan milyen legyen a végső formájuk, amiben érdemes őket a világ elé tárni, hogy hogyan és mit akarok magamból megmutatni.

A posztban ír arról, hogy "beletettem azt a tízezer órát, hogy tökéletesítsem a tudásomat". Egyetért akkor ezzel az "tízezer óra" elmélettel?

Ezt egy kicsit idézőjelben kell érteni; arra a Malcolm Gladwell Outliers című könyvében népszerűsített elméletre gondolok, hogy átlagban ennyi idő kell, hogy valaki igazán jó legyen a maga területén. Ezt egyébként nem ő találta ki, csak mindenféle kutatásokat végzett, amivel megpróbálta alátámasztani. Például megnézte a Beatles példáját, akik kezdetben egy nem túl jó feldolgozás-zenekar voltak, aztán 1960-tól 1962-ig kb. két és fél évet Hamburgban töltöttek, rengeteget koncerteztek, és a végére elsajátították azt, hogy hogyan kell előadni egy jó dalt, és készen álltak arra is, hogy igazán jó saját számokat írjanak - és ezután érte el őket a világhírnév.

Én magam rengeteg időt töltöttem azzal, hogy tökéletesedjek - azt nem hiszem, hogy valaha ember el tudja érni a tökéletességet, de tökéletesedni lehet. Nemcsak a konkrét gyakorlásra gondolok, hanem arra, hogy gyerekkorom óta a zenével foglalkozom, a Berklee College Of Music ösztöndíjasa voltam, aztán zenét tanítottam; dolgoztam a zeneiparban az adminisztratív oldalon is, voltam háttérvokalista, írtam dalokat sztároknak - vagyis rengeteg időt töltöttem a zene különböző aspektusaival foglalkozva. De sokáig kívülről figyeltem az előadókat - és egészen más dolog másokat figyelni és megállapítani, hogy mit kellett volna esetleg másképpen csinálniuk, mint az, amikor te állsz ott a színpadon. Amikor ez utóbbit is megtapasztaltam a Voice-ban, azután mondtam azt, hogy már tudom, hogyan kell jó dalt írni, és belekóstoltam abba is, hogyan kell előadni, meglett a "tízezer órám" - itt az idő, hogy a világ elé álljak a saját dalaimat énekelve. És van egy kiegészítése is a mondásnak, talán Kanye West mondta, hogy tízezer óra kell ahhoz, hogy elsajátíts egy mesterséget, és újabb tízezer, hogy el is jussál ezzel valahova. Tudom, hogy vannak, akiknek a szemében én máris magasra jutottam. Én inkább úgy mondanám, hogy messzire jutottam, de egy nagy lépést még nem tettem meg: a bennem élő dalokat nem mutattam meg úgy, ahogyan én adom elő őket.


A posztot olvasva ezt a második tízezer órát én úgy értettem, hogy ahhoz is rengeteg idő kell, hogy valaki el tudjon jutni valahova a zeneiparon belül, hogy az iparágban megszerezze a megfelelő kapcsolatokat stb.

Az biztos, hogy a zenében rengeteg nagyon tehetséges ember van, akik mégsem érnek el igazán nagy sikereket, mert - legalábbis a mainstreamben - ehhez nagyon sok minden más is kell még a tehetségen kívül. Ahhoz, hogy "befussál", még rengeteg, kissé megfoghatatlan dologra van szükség. Egy túltelített, rendkívül kompetitív közegben kell elboldogulnod; néha az a kulcs, hogy másoknál több időt fordíts a munkára, máskor az, hogy nagyon rövid idő alatt jobb eredményt érj el. Én magam egyébként azt vettem észre, hogy ha kevesebbet dolgozom, jobb lesz az eredmény.

Aztán ott van még az is, hogy a sikernek számos szintje van. Még ha mondjuk kapsz is egy Grammy-díjat, akkor is lehet vágyakozni arra, hogy Tony-t is kapjál, meg Emmy-t, Oscart. (A zenei, musical, tévés és filmes díjak összességére külön rövidítés is van: EGOT. 12 ember van, akinek mind összejött - a szerk.) Egy kicsit olyan ez, mint a szerencsejáték-függőség - abból a szempontból is, hogy a szerencsének nagy szerepe van abban, hogy milyen sikereket érsz el. Azt hiszem, legalább egy kicsit őrültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a zeneiparban akarjon dolgozni (nevet). De számomra a siker nemcsak ezeket jelenti, hanem azt is, hogy amikor tükörbe nézek, akkor felismerjem magam abban, akit látok; hogy nem kellett feláldoznom a kapcsolatomat a fiammal, a barátaimmal a karrierem érdekében. Sőt, igazából éveken keresztül inkább lekicsinylően tekintettem azokra az elismerésekre, amiket begyűjtöttem, mert úgy gondoltam, hogy a család az első. Számomra a tanulási folyamatnak az is része, hogy megtanuljak örülni ezeknek - most, ebben a beszélgetésben is ezt gyakorlom (nevet).

Hogyan érti azt, hogy ha kevesebbet dolgozik, jobb lesz az eredmény?

Van egy mondás, amit Abraham Lincolnnak tulajdonítanak (valószínűleg tévesen - a szerk.), hogy ha hat órád van arra, hogy kivágj egy fát, akkor az első négy órát a balta élezésével töltsd el. A tanulság az, hogy néha csak vágjuk-vágjuk-vágjuk a fát, és nem jut eszünkbe, hogy a baltát élezzük, vagyis a képességeinket fejlesszük. Akár dalszerzőként, akár előadóként a feladatom a kommunikáció - zenei formában ugyan, de a lényeg a két lélek közti kommunikáció. Ez pedig nem lehetséges a kommunikációs képességek fejlesztése nélkül, aminek pedig része az, hogy tudod, mi zajlik a világban, milyen az élet. Volt idő, hogy 24 vagy akár 36 órát is eltöltöttem a stúdióban, el sem akartam hagyni. De ettől még nem lett jobb a munkám eredménye. Jó lett, amit írtam, mert értek hozzá, de nem volt nagyszerű, és ez kell, hogy a cél legyen. Arra jöttem rá, hogy ha több időt töltök azzal, hogy élek, hogy kapcsolatban vagyok másokkal, akkor rövidebb idő alatt tudok írni jobb dalokat. Mert éles a balta, úgyhogy a favágás is gyorsabb. Ez nem olyanfajta gyakorlás, mint amikor leülsz a zongora elé, de a zenélésnek, vagy legalábbis a felkészülésnek legalább olyan fontos, sőt, nélkülözhetetlen, bár jóval nehezebben megragadható része.

Erre akkor jöttem rá, amikor elvesztettem a hangomat; olyan rossz állapotban voltak a hangszálaim, hogy az orvos azt mondta: vagy meg kell műteni, vagy pihentetnem kell őket. Az utóbbit választottam, hét hónapon át nagyon keveset és halkan beszéltem csak; az elején semennyit, hanem írásban kommunikáltam. Ami nagyon fejleszti amúgy a kommunikációt, hiszen jóval tömörebben kell fogalmaznod, nem tudsz annyi mindent leírni rövid idő alatt, mint amennyit szóban el tudnál mondani.

harrell_made_for_love.jpg


Kétféle verzió olvasható arról, hogyan indult a dalszerző pályája. Az egyik szerint egy barátja megkérte, segítsen egy dal megírásában, ami aztán Chris Brown F.A.M.E. című lemezén landolt; a másik szerint egy véletlen találkozás volt a kiindulópont az ASCAP (az egyik nagy amerikai szerzői jogkezelő - a szerk.) munkatársával.

Na igen, ez a második az igazság. (nevet) Gyerekkoromtól kezdve énekelni szerettem volna, a Berklee-n is azt tanultam; de aztán úgy gondoltam, hogy fiatal, egyedülálló anyaként nem tudnék elindulni ezen a pályán, mármint úgy, hogy közben fenn tudjam tartani a családomat. Hamar rájöttem, hogy szerzőként könnyebben tudnék már az elején is pénzt keresni. Ezért úgy döntöttem, hogy ezt próbálom meg. Egy barátommal bementünk egy stúdióba, felvettünk három számot, és ezeket elvittem New Yorkba. Ott teljesen véletlenül találkoztam az ASCAP munkatársával, és tíz nap múlva már a világ minden tájáról származó emberekkel dolgoztam. Elég nagy kockázatot vállaltam, tulajdonképpen teljesen naivan vetettem bele magam ebbe az egészbe; az volt a kissé őrült meggyőződésem, hogy ha erősen hiszek benne, akkor sikerülni fog. Nem voltak előttem példák, hogyan kell ezt csinálni, csak úsztam az árral.

Hogyan szerzett újabb és újabb munkákat? Leszerződött egy zeneműkiadóval?

Nem; pontosabban úgy tudtam, hogy ez a dolgok normális menete, és éppen tárgyaltam is egy zeneműkiadóval, amikor találkoztam valakivel, aki elmagyarázta, hogy mennyire fontos, hogy megtartsam a jogaimat, és arra is mutatott példákat, hogy voltak, akik ezt tették, és nagyon szép pályát futottak be: a női dalszerzők között ilyen Diane Warren és Kara DioGuardi. Úgyhogy én is ezt tettem, és később, miután Chris Brownnak dolgoztam, akkor sem egy zeneműkiadóval szerződtem, hanem a Kobalttal, ami azzal jár, hogy a jogaim 100%-ban nálam maradnak. Ennél jobbat nem is tehettem volna, nemcsak a jogok miatt, hanem általában nagyszerű csapat, nagyon jó velük dolgozni.

Courtney Harrell a február 1-én a BMC-ben tartott DEX - Dalszerző Expón tart mesterkurzust - részletes program, jegyvásárlás, regisztráció itt.

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2018/01/30/_ha_kevesebbet_dolgozom_jobb_dalt_irok_courtney_harrell-interju
„Ha kevesebbet dolgozom, jobb dalt írok” – Courtney Harrell-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2713617956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.