"Bementem a játékboltba és rájöttem, hogy itt minden hangot ad - és minden hangon keres valaki" - Niclas Molinder-interjú

A svéd Niclas Molinder a zeneipar számos területén igen aktív. Szakácsnak indult, dalszerző-producer lett: a Twin duó tagjaként dolgozott Lady Gaga, Ashley Tisdale vagy a Jonas Brothers számain; remixeket készített Kylie Minogue, a Jamiroquai és Mary J. Blige számaiból; száznál is több dalt írt Disney-sorozatokba. Emellett van egy startupja a világ meghatározó svéd dalszerzőjével, Max Martinnal és az egykori ABBA-tag Björn Ulvaeusszal; alapítványával többek között Afrikában oktatja a zeneipari tudnivalókat; nemzetközi dalszerző tábort is indított. Ez utóbbi legközelebb Budapesten lesz, előtte pedig Niclas Molinder a DEX - Dalszerző Expo kiemelt külföldi előadójaként lesz hallható, február 1-én a BMC-ben.

Egy svéd interjúból, illetve annak Google-fordításából úgy tűnik, hogy elég kalandos módon került be a zenébe: először stúdióban dolgozott, aztán producer lett, és ezután dalszerző.

Először tényleg producerként dolgoztam, de mindig érdekelt a dalszerzés. A családomban senki nem foglalkozott zenével, én viszont már tinédzser koromban teljesen odavoltam érte. 13 évesen kezdtem zongorázni, hatalmas szenvedélyem lett. Mivel nem volt lehetőségem arra, hogy a zenélést szakmaként is elsajátítsam, szakácsnak tanultam, így próbáltam meg kiélni a keativitásomat. De aztán 19 évesen rájöttem, hogy ha zenével akarok foglalkozni, akkor ebben senki nem fog segíteni, saját magamnak kell elérnem mindent. Úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele, és kiléptem a munkahelyemről a szüleim nagy bosszúságára, mert aggódtak, hogy hogyan fogok megélni. Sikerült egy stúdióban gyakornoki állást szereznem. Még ekkor is azt gondoltam, hogy művész, dalszerző lesz belőlem, már régóta irogattam is, de ott a stúdóban rájöttem, hogy a produceri munka az, ami igazán nekem való. Korábban még csak nem is tudtam, hogy mi a producer szerepe, csak ekkor jöttem rá, hogy ez mennyire fontos: ő felügyeli azt a folyamatot, ahogy egy dalból egy kész felvétel lesz; ő felügyeli a hangzást, az összes zenész előadását stb. De persze a produceri és dalszerzői munka közel áll egymáshoz.

Egyszer egy Waving Corn nevű heavy metal zenekart vettem fel, és a gitáros, Joacim Persson és én nagyon egymásra találtunk, Elkezdtük együtt zenét írni (Twin néven - a szerk.), mégpedig house-t, bár ő heavy metal gitáros volt. Az első szám, amit írtunk (La Fiesta - a szerk.), első helyre jutott a holland tánczenei listán. Így aztán összeálltunk, és Joacimmal azóta is összefonódott a zenei pályánk, immár több mint 25 éve együtt írunk zenét. Így kezdődött igazán valóságossá válni a zenei karrierem.

Mitől működik ilyen jól a közös munkájuk, mi a titka egy ilyen hosszú munkakapcsolatnak?

A lényeg a szenvedély. Amikor Joacimmal kezdtünk, nem voltunk igazán jók, viszont szenvedélyesen elkötelezettek voltunk, mindent meg akartunk tanulni a zeneiparról - a zenei, produkciós oldalról, valamint az üzleti oldalról is. Mindig nagyon társas lények voltunk, nem a stúdióba zárkózva alkottunk, hanem eljártunk, beszélgettünk emberekkel, kapcsolatokat építettünk kiadókkal, zeneműkiadókkal, és mindig igyekeztünk nyitottak maradni az újdonságokra. Szóval a szenvedély mellett még ezek voltak a legfontosabbak: a tanulás, és az, hogy átlásd az összefüggéseket, a teljes képet. No és persze az idő is lényeges szempont, a stúdióban eltöltött idő. Ahhoz, hogy valamiben jó legyél, rengeteg órát kell befektetned, és mi a stúdióban éltünk: ott aludtunk, ott ettünk az első időkben, és ez meg is hozta az eredményét.

Hogyan került kapcsolatba a Disney-vel, mi ott pontosan a munkája?

Mindig is kerestem az új kihívásokat, ha sokáig ugyanazt csinálom, türelmetlen leszek. Ez történt akkor is, amikor dalszerző-producerként dolgoztam. Aztán amikor a zeneipar a kétezres évek elején igazi mélyrepülésbe kezdett, jöttek a letöltések stb., az egész iparág egy fekete lyuk felé tartott, és senki nem tudta, mi a teendő - akkor sokkal nehezebbé vált az alkotók számára, hogy megéljenek a szakmájukból. Ráadásul ekkor született az első gyerekem, úgyhogy bekerültem a játékboltok világába. És rájöttem arra, hogy szinte minden játék hangot ad. És mivel jól ismertem a szerzői jogok világát, tudtam, hogy ahol van egy hang, ott van mögötte jog, úgyhogy valaki minden egyes, itt eladott terméken keres. Szóval kitaláltam, hogy meg kellene keresni a módját annak, hogy zenével valahogyan bekerüljünk a gyerekjátékok világába.

Találkoztam egy ezen a piacon dolgozó, nagyon tehetséges emberrel, akivel együtt kidolgoztunk egy ötletet egy játékbabára, a Barbie-szerű Bratz babákra. Ezek mindenféle sorozatokban jöttek ki: volt tornász Bratz, kovboj Bratz stb. stb,, de a zenéhez egyiknek sem volt köze. Úgyhogy kitaláltuk, hogy lehetne egy popzenekaruk, amit elneveztünk Bratz Rock Angelsnek. A cég tulajdonosának nagyon tetszett az ötlet, úgyhogy megkaptuk a munkát, és mi felügyeltük a projektet: kiválogattuk az énekeseket, tehetséges dalszerzőkkel együtt mi írtuk a dalokat, mi koordináltuk az egészet. Az volt a különlegesség, hogy dobozokban, amikben a babákat árulták, volt egy-egy kis CD egy-egy dallal. Ilyet korábban senki nem csinált. Több mint 15 millió ilyet adtak el világszerte, és mindegyik eladásból részesültünk, merthogy mindegyik dobozban ott volt a zenénk. Szóval ez tökéletes kombinációja volt a játékoknak és annak, hogy ezekhez zenét adjunk. Ekkor realizáltam igazán, hogy mekkora is ez a piac.

Miközben ezt a projektet csináltuk, mindenki azt mondta, hogy a Disney a legjobb cég ezen a területen, nagyon jó velük dolgozni, ott vannak az egész világon, és nagyon erős a jogkezelő rendszerük. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok kapcsolatba lépni velük, de ez a vártnál jóval nehezebb volt, rengeteg munkámba került, mire végre beszélni tudtam a megfelelő emberrel. Nagyjából 6-7 találkozóm is volt vele, mire beengedtek minket a céghez. Azóta viszont nagyon szorosan együtt dolgozunk a Disney-vel, pontosabban a cég műsorszolgáltató részével. Nem tudom pontosan megmondani, de szerintem több mint száz dalt írtunk különböző tévéműsoraikhoz. Igaz, hogy jó velük dolgozni, ráadásul a Hannah Montanán, a High School Musicalen és más műsorokon keresztül olyan híres művészekkel kerültünk kapcsolatba, mint a Jonas Brothers vagy Ashley Tisdale.

Hogyan lett producer-dalszerzőből az Auddly startup alapítója?

Joacimmal elindítottunk egy zeneműkiadó és produkciós céget, mivel sok ígéretes, feltörekvő szerzővel találkoztunk, és nekik akartunk segíteni. Ekkor jöttem rá, hogy milyen rosszul, zavarosan kezelik a metaadatokat a zeneiparban. Zeneműkiadóként egyszer csak a másik oldalon találtam magam, hiszen korábban mindig alkotóként vettem részt mindebben; és ekkor láttam, hogy az a lényeg, hogy a zenére vonatkozó összes fontos információt beszerezzem az alkotóktól. Valójában nem is olyan sok információ ez: mi a dal címe, kik dolgoztak rajta, milyen arányban osztoznak a jogdíjakon - csak ennyit kell tudnom, mégsem kaptam meg ezeket a dalszerzőktől. Ezek nélkül pedig nem lehet regisztrálni a művet, anélkül pedig nem tudom kifizetni a szerzőket.

Szóval ebből a felismerésből jött az, hogy akartam valami előrelépést ezen a területen, valamilyen rendszert kidolgozni. Azt hittem, hogy biztos van ilyen, de kiderült, hogy nincs - úgyhogy nekem kellett megcsinálnom. Rájöttem, hogy a legjobb eszköz a telefon lesz, hiszen úgyis mindig mindenkinek ott van a kezében, úgyhogy egy egyszerű appot kell létrehozni. Ez lett az Auddly, ami egy digitális eszköz az alkotók számára arra, hogy az alkotási folyamatra vonatkozó összes adatot összegyűjtsék. Hamar sikerült bevonnom partnerként Max Martint, aztán nem sokkal Björn Ulvaeus is csatlakozott az ABBA-ból. Úgyhogy az ötlet mögé hamar meglett a megfelelő háttér is, és ekkor belevágtunk.

A hosszú távú cél az, hogy Auddly legyen az "alapértelmezett eszköz" a dalszerzők számára. Hogyan kívánják ezt elérni, mennyi felhasználót szeretnének, és hol tartanak ebben a folyamatban?

Több szempontból is nézhetjük ezt. Az egyik az, hogy miközben az bizonyos, hogy zene mindig lesz, aközben a jogok kezelése, a zene terjesztése változott és változni fog a jövőben is. De akármilyen rendszerben is működjön a zeneipar, a kiindulópont ugyanaz marac: azok tudják megmondani, hogy mi történt a stúdióban, a zeneírás közben, akik ott voltak, tehét maguk az alkotók. Emiatt az a cél, hogy számukra segítsük az információk összegyűjtését, minél közelebb ahhoz az időponthoz, amikor az alkotás létrejön. Persze tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem fogjuk a szerzők viselkedését megváltoztatni, arra rávenni őket, hogy egészen új módon álljanak a metaadatok összegyűjtéséhez. Nem arra akarjuk kényszeríteni őket, hogy már a dalírás közben is mondjuk a jogdíjak felosztásának részleteiről beszéljenek, de egy olyan könnyen kezelhető eszközt adunk a kezükbe, amivel a lehető leghamarabb rögzíthetik ezt.

Ugyanis az idő egy olyan faktor, ami mindent csak tovább bonyolít. A mai rendszerben a zeneműkiadók, menedzserek, jogkezelők, stream szolgáltatók, kiadók - egyikük sem kérdezi az alkotókat közvetlenül az alkotás után arról, hogy mi történt. A legtöbb esetben akkor teszik fel ezt a kérdést, amikor a dal piacra kerül: ekkor már szükség van az információra, úgyhogy ilyenkor keresik meg a szerzőket. Viszont ez a dal megírásához képest jóval később történik: a hat hónap még jónak számít, de inkább 12-24 hónapról kell beszélnünk, és ilyenkor a szerzők sokszor már nem emlékeznek a részletekre, hiszen azóta egy csomó újabb dalon is dolgoztak. Az adatokat nemcsak ők, hanem a zeneműkiadók, menedzsmentek, kiadók is feltölthetik, a lényeg az, hogy ha többen is részt vettek az alkotásban, akkor a fontos adatokat össze kell kapcsolni és ellenőrizni, teljesen átlátható módon.

Szóval tudunk alkalmazkodni a zeneipar mai állásához, a mai szereplők elvárásaihoz - de a változásokat is tudjuk követni.Fel vagyunk készülve például arra, hogy az alkotók a mainál több jogot fognak megtartani maguknak. Ezt már látjuk is például a producereknél, akik megtartják a maszterjogokat, és aggregátorokat használnak arra, hogy feltöltsék a zenéjüket a stream oldalakra. Szerintem a jövőben a szerzőknél is hasonló folyamat fog lejátszódni, több jogot meg fognak tartani, amit most a zeneműkiadóknak átadnak. Ha ez így lesz, segíteni fogunk nekik abban, hogy kövessék, mi történik a szerzeményeikkel.

Ma nagyjából 10 ezer szerző, producer, művész használja az Auddly rendszert, és nagyjából 150 zenével foglalkozó cég, de persze ennél nagyobbra szeretnénk nőni. Hamarosan elindítunk több együttműködést néhány zenei világcéggel, és azt reméljük, hogy ez jelentős növekedést fog elindítani. A jogkezelőkkel is szorosan együttműködünk, kiemelten a svéd STIM-mel, a brit PRS for Musickal és az amerikai ASCAP-pal. A következő egy-két évben nagy lépéseket fogunk tenni a célunk felé.

Az alapítványával, a Music Rights Awareness Foundationnel kapcsolatban azt mondta, hogy a legtöbb alkotót nem érdeklik a jogok, az üzleti oldal, csak az, hogy zenét írhasson, és hogy nem nagyon beszélnek hozzájuk olyan nyelven, amit megértenek. Hogyan próbálja megoldani ezt a problémát?

Én magam is így voltam ezzel az elején, hogy egyáltalán nem érdekeltek a jogok, az üzleti oldal, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ha túl akarsz élni a zeneiparban, akkor tudnod kell, hogy mi történik. Azt persze nem várom el, hogy mindenkinek részletes tudása legyen mindenről, de általános ismeretekkel rendelkezned kell. Én erre korán rájöttem, és saját magam és a partnerem kedvéért olyan sokat tanultam, amennyit csak tudtam, a jogokról, a fizetési metódusokról, a terjesztésről - annak idején ez a vinylt jelentette, aztán a kazettát, CD-t, végignéztem az egész átalakulást máig, a stream elterjedéséig. De arra, hogy másokat is tanítsak, nem gondoltam egészen az Auddly megalapításáig. Rá kellett jönnünk, hogy milyen keveset tudnak az alkotók a zeneiparról, az egész világon. Egyszerűen nem értik, hogyan működnek a dolgok, és ami még aggasztóbb, nem is érdekli őket, hogy megértsék. Úgy látom, az alkotók a panaszkodás nagy szakértői. Amikor megkapják a jogdíjakat, akkor panaszkodnak, hogy miért nem kapnak rendes összegeket, de amikor ezután visszamennek a stúdióba, minden ugyanúgy folytatnak, nem változtatnak a viselkedésükön. Ez egy közös probléma, nemcsak a stream szolgáltatók számára, hanem a kiadók, zeneműkiadók, jogkezelők számára is. Az alkotóknak is részt kell venniük ebben a folyamatban.

És szembesülve a tudás hiányával, úgy döntöttem, hogy megalapítom a Music Rights Awareness Foundationt. Oktatnunk kell az alkotókat, szerte a világon, és ezt az Auddly-tól független, semleges formátumban akartam megcsinálni, erre pedig egy alapítvány a legjobb forma. Az egész világon szeretnénk terjeszteni a jogtudatosságot, ezen belül Afrikában kezdődött az első projektünk. Oktatunk, emellett stúdiókat is építünk Malawiban és Ruandában. Azért itt kezdtük, mert kapcsolatba kerültem a PACSA (Pan-African Composers’ and Songwriters’ Alliance) nevű szervezettel, és velük együttműködve kezdük a programot.

Hogyan kapcsolódik mindehhez a szerteágazó tevékenységeihez a Songwriting Camps?

A Songwriting Campet szintén oktatási célból indítottam el, még az alapítványom előtt. Szerzőként, producerként mindig szerettem az ilyen dalszerző táborokat, és rájöttem, hogy az oktatás akkor a legeredményesebb, ha a szerzőket ott érjük el, ahol amúgy is vannak, ahol alkotnak: a stúdióban. Egy nemzetközi, a világ minden tájáról érkező szerzőket összehozó tábor nagyon jó eszköz. De másféle tábort akartam, mint az szokásos. Például fontosnak tartottam, hogy a nemek egyenlő arányban legyenek jelen, különös tekintettel a női producerekre. (Lásd erről a dalszerző táborok munkatársával, Dina Mystrisszel készített interjúnkat - a szerk.) Az is fontos cél volt, hogy ne legyen akadály a pénz abban, hogy valaki el tud-e jönni, merthogy annyi tehetséges szerző van, akik nincsenek leszerződve egy zeneműkiadóval, menedzserrel, és így nem lenne esélyük eljönni. Ezt az ötletet elmondtam néhány partneremnek, nagyon tetszett neki, így jött össze a Songwriting Camps.

Az is fontos volt, hogy a világ különböző helyein rendezzük meg. Négy éve Stockholmban, az ABBA múzeumban és a hozzá tartozó hotelben kezdtük el. Ez a hotel nagyon jó volt nekem dalszerzőként is, hiszen amikor egy stúdióban vagy, akkor csak néhány órára vagy korlátozva, míg a szállodában a nap bármelyik részében dolgozhatsz. Olyan "kreatív buborék" jön létre így, ami hatalmas energiákat szabadít fel. Az első tábor nagy siker volt, három ott született dal is bejutott az Eurovízió döntőjébe, szóval erős volt az indulás. Azóta Londonban, Párizsban is tartottunk ilyen tábort, februárban megyünk Budapestre, és dublini táborról is folynak már tárgyalások. Szóval növekszik az egész. Nem akarjuk csak a nagy zenei központokba elvinni, ezért fontos számunkra Budapest: hogy megmutassuk, hogy bárhol bárki írhat jó zenét, csak a szenvedély számít, nem az, hogy férfi vagy nő, vagy milyen színű a bőre. Csak az számít, hogy a megfelelő emberek találkozzanak össze.

Niclas Molinder a február 1-én a BMC-ben tartott DEX - Dalszerző Expón tart előadást - részletes program, jegyvásárlás, regisztráció itt.

Rónai András