„Amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény” – S. Varga Ilona ALion-interjú (Fotórecorder 13.)

2017.12.30. 20:00, rerecorder

s_vargailonaalion.jpg

S. Varga Ilona családi tradíciót követve lett fotós, de azon túl még annyi mással is foglalkozott/foglalkozik: reklámfilmes volt, könyvkiadó, szerkesztő, sajtós, tánc-, mozgás- és pszichoterapeuta, sőt, ott volt a Sziget és a VOLT fesztiválok indulásánál is. Fotósként végigfotózta a Gödör Klub működését eredeti helyén, „dizzy” fantázianéven kifejlesztett egy egyedi fényképezéstechnikát és pazar koncertfotói vannak. Fotórecorder-interjúsorozatunk újabb epizódja.

Név: S. Varga Ilona

Születési hely és idő: Budapest, 1956. augusztus 13.

Mióta fotózik? 1960.

Kedvenc kamerák: Olympus, a legtöbb típus; analóg és digitális, most a MILC-eket szeretem nagyon.

Kedvenc objektívek: Zuiko-üvegek (főleg a telék) és halszemobjektívek.

Kedvenc külföldi fényképészek: Jan Reurink, Michael Putland, Jim Marshall, Sorin Onisor, Robert Doisneau, Arno Raffael Minkkinen.

Kedvenc magyar fényképészek: Hajdú Tamás (Románia), Lussa Vince, Ata Kandó, Benkő Imre, Klösz György, Szathmáry Pap Károly, Reismann Mariann, valamint Sefcsik Jenő könyvei.


Mi az első emléked a fotóról, fotózásról?

Egészen korai, kétévesen feküdtem a rácsos ágyamban betegen, és eljött hozzánk a keresztanyám – nagynéném, apukám húga –, aki újságíró volt. Jött vele egy fotóriporter is lefényképezni, hogy mi van egy beteg budapesti kislány ágyában. Maci, játék meg minden egyéb. Ekkor láttam először nagygépet. De nekem a nagypapám és apukám is fényképezett, ráadásul a nagypapám otthon laborált, és már párévesen azt néztem, hogy ezt hogyan csinálja. Úgyhogy az egész fotózás valahogy a véremben van. Igazából ötéves koromban kaptam az első gépemet, hogy ne az apámét – Beltica, bőrharmonikás csodaság – tegyem tönkre, mert akkor nekem már állandóan kellett a kamera.

Akkor nem is nagyon lehetett kérdés, hogy a fotózás lesz az életedben a főcsapás.

Azért nem volt mindig főcsapás; ahogyan az élet diktálta. Annak indult, aztán mellékvágányra került, aztán újra főcsapás lett.

Tanultál is fotózni?

Klasszikus értelemben nem. A Dési Huber Képzőművészeti Körbe jártam, ahol inkább kompozíciókészítést, grafikát és más vizuális világokat tanultunk, Kun Miklóshoz jártam magántanulóként, később pedig elvégeztem egy reklámfilmes iskolát. Van egy reklám- és rövidfilmrendezői végzettségem, és voltam bedolgozó a Rajzfilmgyárnál is.

Milyen reklámokat láthattunk tőled?

Nagyon sokat készítettem. Főleg a könyvszakmának. Ilyen volt például a Téka Könyvesház film, ami világosítási ötletdíjat nyert, több film a Medicina Kiadónak, aztán Keravill-filmek, filmek a Toshibának, a Malévnak és így tovább.

orszaczky_jackie.jpg


Mik voltak az első témáid?

Fényképeztem az osztálytársakat, meg a biológia szertárban a csontvázat, de a legemlékezetesebb három dolog, ami erre a pályára vitt, azok a következők: megőrültem az akciófotóért. Kapcsolatba kerültem a Spartacus asztalitenisz szakosztályával, és a Jónyer-Gergely-Klampár-féle aranycsapatot fotózhattam egy darabig a hetvenes években. Volt is ebből egy kiállításom. Itt indult a fotózás akciórésze. Aztán nagyon fiatalon magával ragadott a zene is, a Szabad Európa Rádió, meg minden, ami ehhez a világhoz tartozott. 1971-ben volt egy Syrius-koncert egy hajón és egy osztálytársammal ellógtunk rá, hogy majd mi ott koncertképeket fogunk készíteni. Otthon nem mondtam el, hogy hova megyek, marhára későn értem haza, és persze pofon várt az ajtóban. De ezzel együtt is azt mondtam, hogy nekem ez a világ kell. Jackie-be (fent) egy életre beleszerettem (Orszáczky Miklós Jackie, a zenekar 2005-ben elhunyt basszusgitáros-énekese – a szerk.), később nagyon jó barátok lettünk, és a haláláig tartottuk a kapcsolatot; amikor itthon volt, én fotóztam. A harmadik és legnagyobb löket az A dal ugyanaz marad című Led Zeppelin-koncertfilm volt. Amikor azt bemutatták a budapesti mozikban, hetvennégyszer néztem meg zsinórban. Iskolába se jártam, eljátszottam, hogy beteg vagyok, és minden előadást megnéztem, ki se jöttem a teremből. Talán ez az alapja annak, hogy vaku nélküli, élő koncertportrékat szeretek a legjobban készíteni.

Mi fogott meg ennyire abban a filmben?

Egyrészt mániákusan imádtam a Zepet. De alapvetően a képi világa fogott meg, szerintem máig a legjobban fotózott koncertfilm. Egyértelmű volt, hogy ezt szeretném csinálni. Később a volt férjem is zenélt, illetve én is voltam színpadon, táncoltam. Innentől törvényszerű volt, hogy ez beszippant. Kezdetben sok természetfotót is készítettem, magam is laboráltam, és szerelmem volt a fekete-fehér dia. De azt csak szigorúan természetfotóhoz, portréhoz használtam. Aztán a nyolcvanas években egyszer csak elváltam, és mindent el kellett adni, mert kicsi gyerek volt, de tartásdíj nem jött. Idővel viszont szépen minden csorgott vissza, amit csak tudtam, azt újra a fotózásba öltem bele.

lelek_balett.jpg


Néptáncoltál?

Nem, balettoztam, majd jazzbalett, később jöttek a dél-indiai templomi táncok és az afro. Most meg még mozgásterápiával, táncterápiával, pszichoterápiával foglalkozom a fotózás mellett. Mára a tánc és a fotó fúzióját gyakorlom.

Hogyan lett a koncertfotó az egyik fő fókuszod? Kaptál felkéréseket magazinoktól?

somi_panni_baratha_natyam_tanc.jpgSokáig a táncfotózás volt igazából a középpontban, azt a mai napig aktívan csinálom és fontos. Van is egy Fotoakadémiai Nagydíjam táncfotósként. Igazából, akció szempontjából egyenrangú lenne nekem a két terület, a tánc és koncert, ott élem ki a mozgást, hogy mindkét területen szorosan követni kell a történéseket. A fejemben van, hogy mi várható a következő pillanatban. Igazából soha nem éltem döntően a koncertfotózásból. Sokáig csak szerelem volt, aztán mellette könyveket szerkesztettem, huszonhét évet húztam le a könyvszakmában. Máig szerkesztek, de már csak pszichológiai témájú kiadványokat. Volt egy sajtós cégem is Csiga Sándorral közösen, rengeteg külföldi előadó magyarországi koncertjének intéztük mi a sajtóját John Mayalltól Jimmy Page-ig. Akkoriban azért nem tudtam fotósként tevékenykedni ezeken a koncerteken, mert volt millió más dolgom. Így, leginkább sajtósként dolgoztam a Kispál és a Borzzal tizenkét évig, én vittem először televízióba őket, én adtam ki először Lovasi dalszövegeit (Kispál és a Borz dalszövegek, 1995, DTP kiadó – a szerk.). A Hazudós zenekarok turnét is végigcsináltam sajtósként velük. Ott ismertem meg a Nyerset, ami máig a kedvenc, ők egy méltatlanul nem a helyén kezelt zenekar. Amúgy Lovasival nem, de Kispál Andrissal a mai napig tartom a kapcsolatot. Amikor megcsinálta a Velőrózsák zenekarát a Borz után, azt az együttesét is végigkövettem. A nagy kedvencek közül Robert Plant is megvolt később, olyannyira, hogy az egyik szigetes fotómat választotta egy nemzetközi turné koncertplakátjának. Sokáig dolgoztam a fiammal, aki szintén fotós lett – meg geológus –, és ezen a szigetes koncerten ő is fotózhatott, én a rendezői jobbon, ő a balon. Aztán két és fél szám után kiküldtek minket én meg bementem a közönség közé középre, hogy onnan is meglegyen egy jó kép. Nagy teleobjektívvel mentem be a tömegbe, elég félelmetes volt, de sikerült lőni onnan egy képet, amin Plant az egy szám erejéig használt sámándobbal látható. Azt választotta a következő turné utcai plakátjának. Sok zenei témájú cikket írtam anno az Esti Hírlap, Mai Nap hasábjaira, heti-, havi magazinokba, majd internetes zenei portálokra. Ez még mindig megvan. (fent: Lélek balett, fent jobbra: Somi Panni Baratha Natyam tánc)

robert_plant.jpg

robert_plant_plakaton.jpg


Hogyan jutott el hozzá a kép?

Ismertem a magyarországi szervezőjét, és ő mondta, hogy megmutatná neki. Aztán kiválasztotta plakátnak. Erről jut eszembe, hogy az első nagy átfogó kiállítás a témában, amire felkértek, az talán 2003-ban volt. Meghívtak, hogy az addigi képeimből rendezzek össze egy anyagot. Az első digitális gépemet 2000-ben vettem és igazából én onnantól számolom úgy, hogy komolyabban koncertfotózok, mert addig nagyon költséges dolog volt, máig vannak előhívatlan filmjeim fiókokban, dobozokban. De a digitális technika sok mindent egyszerűbbé tett, bár bevallom, sokáig ellenálltam neki. Összetalálkoztam egy céggel, akik „rajtam kísérletezték ki” a poszternyomást. Így indult az első koncertes nagykiállításom. Aztán jött egyik a másik után. Mivel kilenc évig voltam a Gödör fotósa, adott volt, hogy ott is állítottak ki rendszeresen munkáimat. Ha jól emlékszem ötször.

Még menjünk egy kicsit vissza az időben, hiszen a Sziget alapításában és a VOLT elindításában is benne voltál.

tom_blyth_toydolls.jpgÍgy van. Már ezek indítása előtt jóban voltam Müller Péter Sziámival és brainstormingoltunk, ötletelgettünk, hülyéskedtünk. Mülleréknek voltak a Sziámi-táboraik, amik nagyon jól sikerültek, és egyre csak azt jártuk körbe, hogy ezt a fílinget hogyan lehetne átvinni egy nagyobb eseményre. Csináljunk valami olyat, ami több napig tart, mire nevetve mondta Péter, hogy persze „kell egy hét együttlét!” A szlogen már meg is volt. Nem úgy vagyok alapítótag, hogy lefektettem a nevem a cégben, de ötletgazda szintjén abszolút ott voltam a kezdeteknél. Péter mondta, hogy ismer egy ügyes hirdetésszervezőt, ő volt a Carlo (azaz Gerendai Károly - a szerk.) és a többi már jól ismert történet. Leültünk a Paracelsus nevű sörözőben, Csiga Sanyi, Müller, Gerendai meg én voltunk ott és kitaláltuk az indulást. Az első Diákszigetre például én szerveztem a sört, amiből persze egy árva fillért nem láttam. De akkor még ezek a dolgok nem érdekeltek. Reklámfilmes voltam, könyveket szerkesztettem, mozgásterápiáztam, elvoltam. 1994-95-ben a Mezőtúri Rockfesztivál egyik szervezője lettem, ott ’95-ben nagyot buktunk harmadmagammal. Az eladott közel tízezer jegyből nyolcezer hamis volt. Mondani sem kell, nem mi voltunk a hunyók. Úgyhogy én ott szálltam ki a fesztiválszervezésből. Nagyon megkönnyebbültem, bár később azért még szerveztem koncerteket ide-oda Budapesten. A VOLT meg ugye nem ezen a néven indult, hanem Elszabadulás volt a fesztivál neve az első évben, mert április 4-én tartották, az egykori felszabadulás „ünnepén”. Mivel vannak félsoproni gyökereim, szívügyem a város, ráadásul az önkormányzatnál is voltak rokoni szálaim, ezért elmentem és lobbiztam egy rockszínpadért. Azzal érveltem, hogy számos városnak van emblematikus városi színpada, eseménye, fesztiválja, miért ne lehetne egy Sopron környékén is. Ha csak a Fertő-tó környékét nézzük: van Mörbisch-ben Operettszínpad, van Ruston népzenei színpad, van Sankt Margarethenben Operaszínpad, nem is akármilyen, a világ egyik legnagyobb szabadtéri operaszínpada. Ez mind itt van Soprontól egy köpésre. Az eredeti ötlet az volt, hogy csináljuk meg a rockszínpadot Fertőrákoson. Óriási fellelkesedés fogadta az ötletet, egy évig lobbizgattam, jártam a köröket, mire kiderült, hogy a terület az osztrák természetvédelmi terület fennhatósága alatt áll. És ekkor az is kiderült, hogy ez bizony nem megvalósítható az eredeti elképzelés szerint. De ekkor már nagy volt a nekibuzdulás, és így került be ez a történet a sportcsarnokba, mint Elszabadulás „fesztivál”, öt zenekarral, aztán lett belőle VOLT. Ennek a története is ismert. (fent: Tom Blyth, Toy Dolls)

Mikortól lettél a Gödör fotósa?

A 2002-es indulás után nem sokkal, 2003-tól már én voltam a három házifotós egyike. Nagyon sok energiámat elvitte, egy héten több estét is ott töltöttem. Ám ez szerelem volt. De sokat dolgoztam az A38-on, a PeCsában meg a ZP-ben is. Ezeken a helyeken még voltak valódi fények, mára már meg kell elégednünk a ledvilágítással, ami hát köszönőviszonyban sincs az igazán jól fotózható lámpás-refis fényekkel.

És a Szigeten is az indulástól kezdve fotóztál?

Fotózgattam, de az elején nem olyan intenzíven, a filmes korszakban még igen költséges volt a fényképezés, és nem dolgoztam konkrét megrendelésre. Az első szigeteken inkább a pszichológia sátrat vittem. Az enyém volt az Én-Velem program, a Tibet-sátrakat segítettem vinni, sajtóztam, később a Zene.hu-nak, a Passzio.hu-nak, a Fotóház Galériának csináltam a képeket. Igazából a Sziget nekem nagyon sokáig egy lefekvés nélküli, hazajövés nélküli nonstop meló volt. A fesztivál területén is volt két vetített, és a huszadik évfordulón egy nagy galéria-kiállításom az ott készült képekből. Szívügyem volt, de nagy csalódás lett a vége, arról majd inkább máskor beszélnék.

balatoni_boli_narco_polo.jpg


Melyik zenekart fotóztad a legtöbbször?

Jó kérdés, pár százezres archívumom van. Nem tudom, nehéz megmondani. Biztosan nem a VHK-t, pedig az nagyon fontos számomra. Ráadásul a nyolcvanas években még iszonyatosan bosszantott. Folyton az volt az érzésem, hogy ez egy túlhájpolt valami. De aztán a Fekete Lyukban egyszer elkapott. Onnantól az lett az a zenekar, amelyik koncertjére kikapcsolódni jártam. Nem is vittem fényképezőgépet a fellépéseikre, csak élveztem a koncerteket. 1992-ben ráadásul megismerkedtem a buddhista főiskolán Bolival (fent) (Balatoni „Boli” Endre, a VHK 2012-ben elhunyt üstdobosa – a szerk.). Amiből lett egy liezon, de a barátságunk megmaradt egészen a haláláig. Mindmáig a zenekar mellett vagyok. Aktív tagja vagyok a hozzájuk is kötődő Ébrenálmodók Rituális Színháznak, Még lemezborító is született a képeimmel. Sajnos kevés címlapfotóm van, az is inkább a világjáró időszakaimból, lemezborítóból sem sokat tudok mutatni. Ja, és szeretek kijárni Bécsbe is koncertekre, ahol nadrágszárba, bakancsba becsempészett kis - de nagy tudású - géppel lehet bitang képeket lőni az első sorból.

asszonyok_cham_unnepen.jpg


Mivel foglalkozol mostanában?

haromtenyernyi_figyelo_ko_lamayuru.jpgFőleg a mozgásterápia, tánc- és pszichoterápia van a fotózás mellett. Táncosként életem legnagyobb ajándékának azt tartom – és itt kell megjegyeznem, hogy a keletei kultúra mindig is nagyon közel állt hozzám –, hogy három évvel ezelőtt, Nyugat-Tibetben, Ladakh-ban egy esküvőn beállhattam Temisgamban a falusiak közé az ő esküvői rituális táncukhoz. Ez nekem megkoronázta az egész életemet. Ők hívtak be, látták, hogy a szélen állva, fotózás közben táncolok, az ő táncukat – roppant nehéz, aprólékos mozdulatsorok ezek. És a ceremóniamester levette a jatagántartó övét, ezt a sokméteres sálat, odajött hozzám, szertartásos mozdulattal a kezembe adta, és intett, hogy mehetek táncolni. Ami olyan horderejű dolog, mintha az amulettedet adnád oda egy idegennek. Futkosott a hideg a hátamon. Itt szívesen megemlítem, hogy nagyrészt át is tértem a szakrális világok fotózására, számomra Tibet az etalon, sajnos a megszállt kínai Tibetbe nem tudok bejutni. Szeretnék egyszer – ha eljön az ideje – egy jó időre Ladakhba költözni. Írni is szeretnék róluk, már van is egy könyvnyi fotóanyagom, több cikket publikáltam, de még bőven van, amit fel szeretnék deríteni róluk. (ladakhi népi ének, ladakhi popzene) Kétszer jártam Ladakhban, és mindkét alkalommal azt éreztem, hogy ott vagyok otthon. De hogy ne legyek egysíkú, két évvel ezelőtt végigjártam az őskeresztény világokat is, Örményországot, Grúziát, Karabakhot. Érdekel az iszlám is, szeretnék elmenni Iránba és Ománba, ez a kettő még tervben van. Nagyon érdekelnek az afrikai vallások, azokról itthon tanultam sokat, miként djembézni is. Az európai kereszténységgel meg úgy vagyok, hogy próbálkoztam, próbálkoztam, de a jó istennek nem sikerült egymásra találnunk. Elmentem Izraelbe is, ott is megnéztem mindent, ami engem érdekelt, ott már sokkal több barátságos vonását láttam a feljebbvalóval való találkozásnak. De megmaradtam a tibeti vonalnál, hiszen korábban hat évig jártam A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára is. Emellett a geofotózás még az, ami örökre beszippantott, a kövek világa. A kövek nem ártanak, nem úgy, mint az emberek. Pedig ez talán a legfontosabb a világon, úgy élni, hogy ne ártsunk a másiknak. Az ars poeticám a fotózásban az, amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény. (fent: asszonyok Cham ünnepen és háromtenyérnyi figyelő kő Lamayuruban)

interjú: Dömötör Endre
fotók: S. Varga Ilona

nyitókép: Juhász Balázs


és akkor egy bő válogatás tematikus bontásban S. Varga Ilona fotóiból, amelyekből hamarosan érkezik majd egy második kör is (A cikkben szereplő fotók jogvédettek, továbbközlésük szigorúan tilos!):

hazai zenészek:

Péterfy Bori:

peterfybori.jpg


Czutor Zoltán, Nyers: 

czutorzoltan_nyers.jpg


Lovasi András: 

lovasiandras.jpg


Grandpierre Atilla, VHK: 

grandpierre_atilla_vhk.jpg


Németh László Fritz, VHK: 

nemeth_laszlo_fritz_vhk.jpg


Trócsányi Gergő, Hollywoodoo:

trocsanyi_gergo_hiollywoodoo.jpg


Földiné Irtl Melina, Cantara: 

foldine_irtl_melinda_cantara.jpg


Komáromy Gergő, Riddim Colony: 

g_gras_komaromy_gergo_riddim_colony.jpg


Ganxsta Zolee: 

gangsxtazolee.jpg


Kárpáti Dodi, Quimby: 

karpati_dodi_quimby.jpg


Karvalics Viktória, Karva Konspiráció: 

karvalicsviktoria_karva_konspiracio.png


Vécsi Tibor, Korai Öröm: 

korai_orom_vecsi_tibi.jpg



dobosok "a koncertfotozásban leginkább a dobosok fotózását szeretem":

Balatoni "Boli" Endre, VHK: 

balatoni_boli_vhk.jpg


Bardóczy Gábor, Mystery Gang: 

bardoczi_gabor_misterygang.jpg


Borlai Gergő: 

borlai_gergo.jpg


Fejes Tamás, Tankcsapda: 

fejes_tamas_tankcsapda.jpg


Gerdesits "Faszi" Ferenc, Quimby, Lead Zeppelin: 

gerdesits_ferenc_faszi_leadzeppelin.jpg


Gogol Bordello: 

gogolbordello.jpg


Kaoly Asano, Gocoo: 

kaoly_asano_gocoo.jpg


Jócsik János, Korai Öröm - és az S. Varga Ilona által kifejlesztett "dizzy"-technika: 

korai_orom_jocsik_janos.jpg


Yamato:

yamato.jpg



külföldi előadók:

Marcus Miller: 

marcusmiller.jpg

marcus_miller.jpg


Nick Cave: 

nickcave.jpg


Billy Idol: 

billyidol.jpg


Karen Carroll, ő BB King lánya: 

carroll_caren.jpg


és édesanyja, Jeanne Carroll, akit gyengéd szálak fűztek BB Kinghez: 

carroll_jeanne.jpg


Maxi Jazz, Faithless: 

faithless_maxijazz.jpg


Eugene Hütz, Gogol Bordello: 

gogol_eugenehutz.jpg

gogol_eugenehutz_gogolbordello.jpg


Sergey Rjabcev, Gogol Bordello: 

gogol_sergey_rjabcev.jpg


Ian Siegal: 

ian_siegal.jpg

iansiegal.jpg


Iggy Pop: 

iggy_pop.jpg


John Lydon, Sex Pistols: 

johnny_rotten.gif


Johnny Winter: 

johnny_winter.jpg


Gene Simmons, Kiss: 

kiss_gene_simmons_kiss.jpg

kiss_genesimmons_kiss.jpg

Paul Stanley, Kiss: 

kiss_paulstanley_kiss.jpg


Amen, Lordi: 

lordi_amen.jpg


Mr. Lordi, Lordi: 

lordi_mr_lordi.jpg


Nigel Kennedy: 

nigelkennedy.jpg


Ozzy Osbourne: 

ozzy_osbourne.jpg


Ripoff Raskolnikov:

ripoff_raskolnikov.jpg


Paul Simansky: 

paul_simansky.jpg


Robert Plant: 

robe_plant.jpg

robertplant.jpg


Serj Tankian, System Of A Down: 

serjtankian.jpg

Slash: 

slash.jpg


Alvin Lee, Ten Years After: 

ten_years_after_leo_lyons.jpg



tánc:

Frenák Pál Társulat - In TimE:

in_time_compaigne_pal_frenak.jpg


La La La Humana Steps: 

la_la_la_humana_steps_kanadai_balett.jpg


Saumya Shukla indiai tánca: 

saumya_shukla_indiai_tanca.jpg


tibeti cham tánc: 

tibeti_cham_tanc.jpg


Ladakh:

Kis monk Diskitben: 

kis_monk_diskitben.jpg


Lamayuru kolostor: 

lmayuru_kolostor.jpg


menyasszony Lamayuruban: 

menyasszony_lamayuruban.jpg


Namgyal Tsemo gompa Lehben: 

namgyal_tsemo_gompa_leh.jpg


fotók:
 S. Varga Ilona


Fotórecorder-rovatunk eddigi cikkeiben bemutattuk: Fehér Bertalant, Díner Tamást, Vértes Györgyöt, Lengyel P. Lászlót, Zétényi Zoltánt, Komróczki Diát, Hegedűs Györgyöt, Pácser Attilát, Huschit Jánost, Dusa Gábort, Lékó Tamást és Réti Zsoltot.


A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2017/12/30/_amikor_lathatova_valik_a_hang_es_hallhatova_valik_a_feny_s_varga_ilona_alion-interju_fotorecorder
„Amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény” – S. Varga Ilona ALion-interjú (Fotórecorder 13.)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9613535427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.