„Ha elkapott a Secu az István, a királlyal, mentél a dutyiba” – Carbonfools-interjú

2017.12.27. 12:57, RRRecorder

carbonfools_2.jpg

A Carbonfools hosszabb leállás után idén tavasszal tért vissza, új énekessel. A január elején adásba kerülő Akusztik-fellépésük kapcsán készült interjúból kiderül, hogyan értékelik az elmúlt időszakot, milyen lesz a következő nagylemez, és az underground és a mainstream bonyodalmas viszonyát is fejtegetjük.

Az Akusztik évindító adásában a Carbonfools lesz a vendég. Az elektronika és a rock sajátos keverékét játszó zenekar 2001-ben alakult DJ Titusz vezetésével, és az ország egyik legnépszerűbb, rengeteget turnézó, a rádiókban is játszott zenekarává lett. Aztán 2015 szeptemberében leálltak egy időre, ezután pedig Fehér Balázs énekes bejelentette, hogy távozik. 2017 áprilisában tértek vissza a koncertezéshez egy új frontemberrel, a Kolozsvárról Budapestre költözött Fóris-Ferenczi Gáborral, aki korábban a Whisperblast zenekar énekese volt. Vele és Titusszal beszélgettünk a visszatérésről, a készülő lemezről; kiderült, hogy Titusz nem tudja, hogy hány lemeze van, talán több is, mint Koncz Zsuzsának.

Az Akusztik a Carbonfoolsszal felvett adása 2018. január 7-én, vasárnap 22 órakor hangzik el a Petőfi Rádióban, másnap, 8-án, hétfőn 22.40-kor pedig az M2 Petőfi TV műsorán látható a felvétel - egy kis ízelítő már itt látható belőle.

Több vendégetek is volt az Akusztikban, ez hogy alakult így?

DJ Titusz: Én mint öreg harcos olyasvalakit akartam, aki közel áll a zenekarhoz: Bérczesi Robit, aki nagy haver, ráadásul a dobosunk, Benő [Hámori Benedek - a szerk.] játszik az ő zenekarában, a hiperkarmában is. A fiúk meg elkezdték mondani, hogy ők egy szép lányt akarnak. Ezen ment egy darabig a vita, aztán küldtek videókat Péterffy Liliről, aki eljött a próbákra is, nagyon aranyos, jól nyomta a számot stb., szóval ő lett az egyik vendég. De mellette én sem hagytam annyiban, úgyhogy megkértük Szűcs Krisztiánt is, aki énekel egy számot az első Carbon-lemezen, meg egyébként ő is régi haver. És lett egy harmadik vendég is: Gábor húga, Fóris-Ferenczi Johanna is jó énekes, és ők ketten előadtak egy duettet. A feldolgozott számon is sokat gondolkodtunk, mindenféle hülyeséget kitaláltunk, például Eddát – aztán persze Vad Fruttik lett.

carbonfools_akusztik.jpg

Hogy értékelitek a visszatérés utáni időszakot?

T: Eleve úgy terveztük, hogy nem kell rögtön berobbannunk, hanem kicsit össze kellett szoknia a zenekarnak. Volt még egy gitároscsere is közben, tehát nem volt ez akadálymentes. De mostanra olyan harmónia van a zenészek között is, annyira jól érezzük magunkat egymással a színpadon, hogy ez kifelé nagyon látszik, ezt a közönség is mondja, hogy ez egy zenekar, ami szeret együtt lenni, együtt zenélni. Február közepére kitűztük a nagylemez megjelenését, lesz új klip is, pályáztunk, nyertünk is egy csomó pénzt... Tehát az egészben van egy dinamika. Nem jutottunk rögtön vissza oda, ahol abbahagytuk, de ezt nem is nagyon látta így senki, úgy terveztük, hogy ez egy szép lassú épülés lesz. Egy csomó embert újra meg kell győznünk, egy csomó klubot újra meg kell győznünk, hogy még jók vagyunk és be tudunk hozni embereket. Tehát sok mindenben előrejutottunk, és nyilván voltak gyermekbetegségek is. Nem elsősorban zenei téren, hanem ahhoz, hogy a Carbon népszerűségi szintjén rendesen működjön egy zenekar, ahhoz kell egy jó menedzsment, egy jó csapat. Amikor abbahagytuk, ez a csapat is szétfoszlott. Lett egy új menedzsmentünk, új lemezkiadónk, és ott volt egy csomó félreértés, bénázások, lettek személycserék. A koncert része jól megmaradt, de ez családi berkeken belül alakul, Zsombi, az öcsém a turnémenedzserünk, és ő pontosan látja, hogy mire van szükségünk.

Fóris-Ferenczi Gábor: Az új menedzser már jövő nyárra lerakott egy csomó tervet.

T: Igen, most kezdünk sínen lenni. Lehet, hogy az elején több promóció kellett volna. De mi zenészek vagyunk, mi nem értünk ehhez. Mindig megbízunk valakit – ugye a menedzser típusok szétdumálják az ember fejét, mi meg megpróbálunk bólogatni. Aztán ha egy idő után nem történik semmi, vagy nem úgy történik, akkor azt mondjuk, hogy szia.

G: Nekem is kellett egy kis idő, amíg beleszoktam a nagyobb zenekarba, több koncertbe, vagy abba, hogy fülessel énekeljek – tehát olyan dolgokba, amik az előző zenekaromban nem voltak adva. Ha összehasonlítom azt, hogyan énekeltem az első koncerten, és hogyan most, akkor látszik, hogy lassan-lassan fejlődnek a dolgok.


A zene miatt kell másképpen énekelned, vagy a helyek nagysága kíván mást?

T: Sokkal parásabb ennyi ember előtt énekelni, nagyobb a megfelelési kényszer. Kolozsváron ilyen haveri zenekarban volt, ugye ott ismerted névről az emberek felét...

G: Igen, volt egy kicsit sikerünk Kolozsvárhoz képest, de azért nem nagy.

T: Itt pedig bekerült valaki helyére, aki egyébként is ikonikus énekes volt, a lányok meg imádták, és itt helyt kell állni. De úgy érzem, hogy ezen már túlestünk, mindenki megszokta, hogy új énekes van, aki kicsit más: másért szeretjük a Gábort, mint amiért a Balázst szerettük.

G: A régi zenekarban sok volt a magas, üvöltözős hang, ami nehéz, de sokkal könnyebben lehet hallani, ha hamisan énekelsz. A Carbon tele van mélyebb fekvésű szólamokkal, amiket sokkal nehezebb énekelni, legalábbis nekem.

T: Ugye a számokat én írtam, és miközben írom, én éneklem el, és ez nekem jobban áll.

G: Azért kezdem megszokni, csak rá kellett állni a hangommal.

T: Én meg kezdem megszokni, hogy neki egy kicsit följebb kell írni.

A nagylemezről korábban azt mondtátok, hogy szeptemberre tervezitek. Hogy lett ebből február?

T: Az említett bénázások miatt lett most csak egy hatszámos EP novemberben, és az egészet áttoltuk februárra. Ez ilyen logisztika, meg menedzsmenti döntés, de meggyőztek minket.

Abból, hogy egy EP-vel jöttetek ki, azt a következtetést is le lehetett volna vonni, hogy elhagyjátok a nagylemez formátumot.

T: Én old school csávó vagyok, én szeretném nézni a borítót, a bakelitet.

Miért, lesz bakelit?

T: Nem lesz bakelit (nevet), de akkor is, egyben egy csapat dal, az egy egység, valahogy ez így belém rögzült. Már nem is tudom, hogy ez hányadik lemezem lesz, a Bëlgákkal együtt...

Nem is tudod, hányadik lemezed?

T: Hát Bëlgából van vagy tizenvalahány, van Sickratman, van Chip-Chip Chokas... Hát szerintem több van, mint a Koncz Zsuzsának (nevet).

SZINTIJE PEDIG MÉG TÖBB VAN – DJ TITUSZ, A HANGSZERGYŰJTŐ

Gábor, neked meg az első, ugye?

G: A régi zenekarral volt egy kicsi, háromszámos EP-nk.

Valamit már el tudtok árulni arról, hogy milyen lesz a lemez?

G: Hát jó!

T: Sokféle lesz megint. Az EP-n szereplő számok is elég különbözőek szerintem, mégis van valami carbonos kohézió benne. Ez a vonal lesz nagyjából. Vannak régebbi cuccaink, amiket már akkor megírtam, amikor még Gábor nem volt a zenekarban, illetve még most is fel fog énekelni valamit, ami lehet, hogy felkerül. Tíz fölött van az olyan dalok száma, amiket már elkezdtünk. Nem megrekedni szoktunk velük, csak általában úgy van, hogy eljut az ember egy pontig, aztán jön valami más ötlet, és nem is az, hogy az jobb...

G: Érdekesebb.

T: Igen, érdekesebb csinálni. De hát be is kell fejezni persze, csak az néha kicsit nehézkes. Lesz a lemezen egy magyar szám is, régóta van rajtunk ezügyben kiadói nyomás, és arra gondoltam, hogy most már megpróbálunk írni egyet. Végül is magyarok vagyunk, tudok magyarul is írni szöveget. Szóval lesz egy-két magyar számunk, de nem ez lesz azért a fő vonal. Ha jól sikerül a szöveg, akkor miért ne – de csak azért, hogy magyar legyen, nem lesz.


Azt mondtad egy interjúban
, hogy  „a Carbon mindig is a pop és az indie határán egyensúlyozva próbálta megtalálni a saját egyedi karakterét.” Hogy látod, hogy ezek a viszonyok hogyan változtak egymáshoz képest?

T: Ez nagyon nehéz kérdés. Ott van valahol a határon, mert dallamos, és ezért hívom én popzenének; és azért indie, mert nem nagyon lehet kötni semmihez, sem egy műfajba igazából nem tudom besorolni, és sem magyar, sem külföldi zenekarok mellé nem nagyon tudom tenni. Igazából egy ilyen zenekarnál szerintem az énekes dönti el, hogy inkább popos vagy inkább alternatív. Amikor én előre énekeltem azokat a dalokat, amiket írtunk, sokkal alterebbnek tűntek – már csak azért is, mert én hamisabb vagyok –, mint amikor a Balázs belevitte az ő kicsit poposabb hangzását vagy feelingjét. Gáborral inkább az indie és a rock felé mentünk el, de azért még mindig középen vagyunk.

És azt a folyamatot hogyan látod, ahogy a pop és az alternatív viszonya változott a magyar zenében?

T: Ahhoz a kérdéshez, hogy kinek mi az alternatív, nagyon sok sznobizmus is kapcsolódik. Egy jó popzenekar sokkal értékesebb lehet, mint egy mű alternatív, és nyilván az is elég szubjektív, hogy ki mit lát bele mibe. Ez akkor is így volt, amikor DJ-ztünk, és nagyon külön voltat a Tilos Rádió DJ-k, mi úgy hívtuk magunkat, hogy az underground – és az overground, a Budai és a többiek. Na most az ő zenéjük sokkal durvább, keményebb volt, ők a technót nyomták, nekünk meg akkor jöttek a korai breakbeatek, a big beat, ami sokkal vidámabb, egyszerűbb, fogyaszthatóbb zene volt. Mégis mi voltunk ugye az underground.

Fatboy Slim is Tilosban szólt először, aztán nem sokkal később világsztár lett...

T: Igen, én meg a Zsolti [Palotai Zsolt – a szerk.] játszotta először. Sőt, először nekem volt meg a nagylemez; volt az Almássy téren egy buli, ahol lenyomtam szinte az egészet, mert mindegyik pörgős szám volt. Jött a Zsolt: „mit játszol, bazdmeg?” Ő ugye az Underground Records lemezboltban dolgozott, és ami oda megjött, azt neki rögtön félrerakták. Nem lehetett olyan, hogy nekem előbb legyen meg valami, mint neki – kivéve ha máshol találtam meg.

DJ TITUSZ TÍZ ÖRÖK PARTY-KLASSZIKUSA EBBŐL AZ IDŐSZAKBÓL 

Gábor, te korábban beszéltél arról, hogy nem nagyon hallgattál magyar zenét, annyira, hogy amikor megkérdezték, hogy belépnél-e a Carbonfoolsba, nem is ismerted.

G: Igen, eléggé elkapott a rocker korszak. A TankcsapdaPokolgép azért megvolt, de például a Kispál és a Borz nem jött be nekem a mai napig. Lehet, hogy csak nem voltam neki kitéve, és nem hallgattam magamtól. De a régi magyar zene annyira nem maradt ki, főleg a szülőkön keresztül. Az István, a király pedig az egyik legmeghatározóbb zene volt, megvolt kazettán és lemezen is, és a húgommal reggeltől estig azt hallgattuk.

T: Emlékszem, azt csempészték Erdélybe. Volt, hogy más borítóban vitték át.

G: Ha elkapott a Secu vele, akkor mentél a dutyiba. A rockzene nagyon nem működött Romániában. Nem volt államilag leokézott rockzenekar, államilag elfogadott rockopera. Az egyetlen ismert, kilencvenes évek előtti rockzenekar, a Phoenix tagjai Németországba kellett, hogy meneküljenek. Úgyhogy én inkább a külföldi dolgokat hallgattam.

És most azért felzárkózol?

T: Neveljük...

G: Rádiót nem hallgatok, inkább koncerteken szoktam megismerni kisebb, ismeretlen underground zenekarokat. Nagyon jól zenélnek.


Követitek azt, ami a nemzetközi színtéren történik? Például azt, ahogy néhány éve egy csomó gitárzenéből indult együttes elment az elektronika irányába.

T: Manapság annyi minden van egyszerre, nem érzek olyan határozott hullámokat, mint amilyenek régebben voltak. Manapság már annyira bárki bármit csinálhat, hogy ez számomra nem nagyon jelent semmit, hogy éppen „mi történik”. Emiatt aztán követni sem lehet.

G: A Carbon részben azért tetszett nekem, mert a régi zenekarommal is azt csináltuk, hogy rockzenébe elkezdtünk betenni elektronikus részeket – csak nagyon szarul meg ízléstelenül, mert nem értettünk hozzá. Romániában akkoriban a rockzenészek megpróbálták nagyon távol tartani magukat az elektronikus zenétől. Mi kipróbáltuk, gondoltuk, hogy nagyon nagy siker lesz belőle, de pont az ellentétét értük el: eltűnt az a kis rajongótábor is, ami addig volt. És akkor itt volt a Carbon, amire azt mondtam, hogy kb. én is ezt képzeltem el, csak kicsit rockosabban – de most úgyis kicsit rockosabb lesz a Carbon.

T: A Carbon inkább az elektronika felől jön, ugye én DJ voltam, és eredetileg arról is szólt volna, hogy DJ-s számokat csinálunk. Csak mivel én is és a többi tag is bírja a rockzenét, elmozdultunk ettől.

 A klippremieretek a Marie Claire oldalán volt. Ez hogy jött?

T: Felvettünk egy PR-ost, aki nekem nagyon régi haverom, hogy elérjünk olyan helyekre, ahova eddig nem. Az úgymond „underground médiát” el tudjuk érni, mondjuk titeket, az Indexet stb., de például a vidéki rádiókhoz magunktól nem tudunk eljutni, neki pedig jó kapcsolatai vannak mindenhol. Szervezett nekünk egy csomó interjút, és voltunk egy Cosmo-bulin is. Elszívtuk az összes lufit (nevet).

Elmentek mondjuk a Fókuszba is?

T: Elmegyünk mindenhova. Profi zenészek vagyunk, nincs ebben semmi. Ez nekünk eszköz, nem cél. Azért kell, hogy egyenként begyűjtsük azokat az embereket, akiket érdekel ez a zene. Egy csomó ilyen hely nem jól áll nekünk, de megcsináljuk, mert profik vagyunk és ez a dolgunk. Ebből szeretnénk élni.

carbonfools_1.jpg

Bihari Balázs Frenknek tette fel azt a kérdést, hogy van-e Magyarországon „zenész életpályamodell”.

T: Hát, nem nagyon ajánlom. (nevet)

G: Nemrég olvastam talán egy angol cikket, hogy a zenészek között aránytalanul magas a lelki betegek száma. Gyenge anyagi háttér...

T: ...sikertelenség...

G: És a sikeresek között is, hiszen könnyen hozzájut az ember mindenféléhez.

T: Szóval ez nem olyan tiszta pálya, de sose volt, és nyilván Amerikában sem az. Talán Izlandon, ahol nagyon segítik állami pénzzel, ott például inkább ajánlanám. Persze mindenki másféle zenét csinál és másféle indíttatásból.

G: Mi a pénzért csináljuk... (nevet)

Gábor, te Kolozsvárról Budapestre költöztél, ami egy komoly döntés, szóval biztos figyelembe kellett venned ezt a szempontot.

T: Tervben volt neked amúgy is, hogy szerencsét próbálsz itt, nem?

G: Igen, meg számítottam arra, hogy nehéz lesz periódusokként. De mindig vannak emberek, barátok, ismerősök, akik ilyenkor segítenek. Hajléktalan azért nem leszek.

T: De csak a Carbonból megélni nem tudunk.

G: Meg őszintén, dolgozni nem akarok. (nevet) De tényleg, 27 évesen nem akarok elkezdeni olyan munkát, ahova be kell járni minden nap fix időben.

T: Magyarországon úgy lehet megélni a zenélésből, hogy ha sok lábon állsz. Nézzük meg csak a Carbon sztoriját: volt egy jól menő zenekar, aztán az énekes úgy gondolta, hogy nem akar többet zenélni, és onnantól akár vége is lehetett volna, ha nem mondjuk azt, hogy mégis tovább csináljuk. De így is volt majdnem két év szünet. Tehát bármi beüthet.

G: Én zenei téren akarok több lábon állni. Ne csak énekeljek, hanem tanuljak például produceri dolgokat.

T: A másik meg, hogy angolul nem érdemes elkezdeni énekelni, mert az ilyen zenekarok jóval nehezebben jutnak be a rádióba, ebből pedig sok minden más is következik, szóval sokkal nehezebb a helyzetük.

Rónai András

A Carbonfools honlapja itt található, a Facebookon itt vannak. A több vendéggel felvett Akusztik 2018. január 7-én, vasárnap 22 órakor hangzik el a Petőfi Rádióban, másnap, 8-án, hétfőn 22.40-kor pedig az M2 Petőfi TV műsorán látható a felvétel.

https://recorder.blog.hu/2017/12/27/_ha_elkapott_a_secu_az_istvan_a_kirallyal_mentel_a_dutyiba_carbonfools-interju
„Ha elkapott a Secu az István, a királlyal, mentél a dutyiba” – Carbonfools-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5513526905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.