Itt a Hangfoglaló Program – The Bluebay Foxes

2017.12.22. 08:00, rerecorder

the_bluebay_hangfoglalo-interju-v2.jpg

Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának húsz nyertesét mutatja be decemberben a HP a Recorderen, íme abc-rendben a tizenkilencedik, a The Bluebay Foxes.

A 2015-ben alakult és 2016 áprilisában debütált The Bluebay Foxes hozza a klasszikus rockzenekari felállást, összesen négyen vannak. Főként indie-rockot játszanak, de merítenek a brit gitárzenéből és az Amerika déli államaiból származó rockzenéből is. Eddig két single-t és egy kétszámos live sessiont adtak ki, októberben pedig megjelent az első, többszámos EP-jük Waste címmel. Többször felléptek már az A38-on, a Dürerben, a Kuplungban, a Barba Negra Trackben és az Akvárium Nagy halljában is. A zenekar különdíjas lett az Éter tehetségkutatón és közönségdíjat kapott a Müpa Garázsband versenyén. „Az előző évadokban is figyelemmel kísértük a programot és úgy gondoltuk, hogy most jött el az idő, amikor igazán nagyot nyerhetünk ezzel. Szeretünk dolgozni az általunk kigondolt dolgokért és nagy segítség, hogy ezt ilyen támogatással valósíthatjuk meg. Szeretnénk egy nagyon jó nagylemezt készíteni, amivel elégedettek leszünk. Bízunk benne, hogy ez alatt az egy év alatt még több emberhez el tudjuk majd juttatni a zenénket, még több klubban felléphetünk és ott tudunk majd lenni több fesztiválon is.”

https://www.facebook.com/thebluebayfoxes/


cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/12/22/itt_a_hangfoglalo_program_the_bluebay_foxes
Itt a Hangfoglaló Program – The Bluebay Foxes

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9913450327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása