Így lehet vége a sötétség korának a zeneiparban

2017.12.20. 17:33, RRRecorder

stop_2018.jpg

Mármint a nők zaklatását tekintve. A brit zeneiparban dolgozó nők kezdeményezése, hogy 2018-ra végre tényleg vége legyen a nők lealacsonyításának és zaklatásának a zeneiparban.

Évösszefoglaló cikksorozatunkban bőven írtunk arról, hogy a 2017-ben előkerült nemi erőszak- és zaklatási ügyek miért nem egyedi esetek: hogyan járult hozzá a zeneipar általános működésmódja ahhoz, hogy ezek megtörténhettek, és ahhoz is, hogy aztán akár évtizedeken keresztül ne kerüljenek napvilágra. Erről szólt a svéd zeneiparban dolgozó nők nyílt levele is. Most pedig a brit zeneiparban dolgozó nők indítottak egy kampányt, ami egy lépéssel továbbmegy: négy intézkedést sorol fel, amik az aláírók szerint elhozhatnák azt, hogy 2018-ra végre vége legyen a "sötétség korának", amikor a zaklatás, a nők lealacsonyítása nemcsak rendszerszerű, hanem ráadásul az áldozatoknak sokszor nincs kihez fordulniuk, és ha mégis megszólalnak, gyakran ők maguk veszítik el a munkájukat az elkövetők helyett.

A négy intézkedés a következő:

1. Zeneipari szervezetek létesítsenek egy olyan biztonságos teret (safe space), ahol a zeneiparban dolgozók úgy beszélhetnek tapasztalataikról, hogy biztosak lehetnek abban, ez nem jár rájuk nézve negatív következményekkel.

2. Minden zeneipari cég gondolja újra a stratégiáját, és ne dolgozzon többet olyan más cégekkel vagy személyekkel, akik erőszakos, zaklató módon viselkednek - legyen szó alkalmazottakról, művészekről, producerekről, menedzserekről stb. Ennek attól függetlenül így kell lennie, hogy a zaklató mennyire sikeres és mekkora a hatalma.

3. A nőkkel szembeni tisztelet hiánya már a zeneipari pálya kezdetén megmutatkozik, ezért azt követeljük, hogy a nők ugyanakkora fizetést és ugyanolyan lehetőségeket kapjanak. Véget kell vetni annak az általános gyakorlatnak, hogy amikor egyszerre vesznek fel egy férfit és egy nőt, a férfi gyakran több segítséget kap és komolyabb karrierlehetőségek nyílnak meg előtte.

4. Véget kell vetni annak, hogy a menedzserek, kiadók azt mondják a művészeknek, hogy hordjanak kihívó ruhát, vagy flörtöljenek a vezetőkkel, hogy sikeresek legyenek.

A kampányt négy nő kezdte, akik a BBC a témával foglalkozó dokumentumműsorában is megszólaltak. Ők: Chloe Howl zenész, Yasmin Lajoie menedzser, Michelle de Vries music supervisor (aki filmekbe, reklámokba választ ki zenéket) és Helienne Lindvall dalszerző-énekes. De rajtuk kívül mások is csatlakozhatnak a kampányhoz, és megoszthatják a történetüket.

https://recorder.blog.hu/2017/12/20/igy_lehet_vege_a_sotetseg_koranak_a_zeneiparban
Így lehet vége a sötétség korának a zeneiparban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8213514685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.