m_v_press_foto_zsiga_paal_3.jpg

A Muzsik és Volkova duó, azaz az egykori ZUP magyar-orosz dalszerző testvérpárja korszakot zár legújabb, Rövidesen találkozunk című kiadványával. A hétdalos anyag ismét indiefolkos, akusztikus és igen személyes.

muzsik_es_volkova_rovidesen_talalkozunk_album_cover_1400x1400.jpgFarkas János és Farkas Krisztina azaz Muzsik és Volkova Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak, az elmúlt tíz évben a ZUP tagjaiként zenélték körbe az országot, majd 2016 nyarán fordulópont jött el az életükben, és egy teljesen új zenei irányvonal mentén, duóban kezdtek el dolgozni. Ennek eredményeként született meg a Muzsik és Volkova I, II, és III kislemeztrilógia. Végleg elhagyták a ZUP nevet, és maradnak Muzsik (János – ének, gitár, basszusgitár, dob, szájharmonika) és Volkova (Kriszti – ének, tangóharmonika, billentyű, ukulele, basszusgitár, apró kütyük). A most megjelent Rövidesen találkozunk már a NOW Books & Music gerillakiadó gondozásában jelent meg és tovább feszegeti a határokat. A hét dalos anyag skizoid audio stúdióban készült Prommer Patrik keze alatt, aki nemcsak producerként vett részt a munkában, hanem zenészként is (dob, dobro). Két régi zenészbarát is hozzátett néhány dalhoz, Harangozó Sebestyén (gitár, Szabó Balázs Bandája) elektromos gitáron az Álmomban című dalban és Pesti Mátyás (Nunki Bay Starship) nagybőgőn a Tejfehérben, a Túl gyors nekem ez a világban és az Unom márban.

és akkor a friss lemez (amely meg is vásárolható), alatta pedig a kommentárok: 


A lemez dalait a két szerző kommentálja:

Postaláda:
Muzsik: Be kell vallanom, leöntöttem egy kanálka cukormázzal a dalt. Ennyire nem volt kellemes az élmény, de szórul-szóra, így történt.

Unom már:
Volkova: Az Unom márt júniusban írtuk nagyon rövid idő alatt, így egész nyáron játszottuk már, ahol csak megfordultunk. A refrént Muzsik ötlötte ki – nagyon beérezte, hányadán álltam akkor azzal a sztorival. A nagybőgővel pedig egy régi álmom vált valóra!

Nincs baj:
Muzsik: Különös, vagy éppen sorsszerű, ahogy mostanában megtalálnak könyvek, versek. Épp amikor a legnagyobb szükségem van iránymutatásra, egy rég halott töltőtollkoptató súgja a választ. Nálam persze nem kizárt, hogy csak azt látom meg, amit hallani szeretnék. Ettől még Attila és Antal igazi óriások. Remélem, nem veszik rossz néven, hogy kölcsönvettem pár sorukat.

Tejfehér:
Volkova: Ez a dal számomra ékes példája annak, hogy a türelmetlenség (is) dalt szül.

Álmomban:
Volkova: Egy jó ideje nagyon foglalkoztatnak az álmaim. A dal egy tudatos álmodás fázisairól szól. Korábban féltem az egyszerű nyelvi képektől, mert azt gondoltam, hogy kínosan klisésnek hatnak majd. Ebben a dalban viszont úgy éreztem, hogy az érzelmeimet általuk tudom a legmélyebben kifejezni… Sebi gitárjátéka pedig olyan szépen ölelkezik a Jánoséval.

Túl gyors nekem ez a világ:
Volkova: Ha lehet ilyet mondani saját dalra, akkor nekem ez a kedvencem. Szeretem, mert nagy dinamikát jár be hangulatilag, zeneileg és mondanivaló terén is. A vonózott nagybőgő képes még mélyebbre rántani, a vége-káosz-greengrass-klezmer pedig ki tud hozni a mélabúból.
Muzsik: Még kapkodom a fejem, de kezdem tudomásul venni. Más tempóban haladok én, meg világ. Most menjen csak. A végén talán utolérjük egymást.

Kispolgár, ébredj:
Muzsik: Rájöttem szép lassan, hogy ezt a dalt valójában magamnak írtam. Ezennel fel is oldoztam magam a "meg- és odamondás" bűne alól. A gitártémáját meg nagyon szeretem játszani.

mvpress_foto_zsiga_pal_2.jpg


A lemezbemutató koncert január 25-én lesz a Mika Tivadar Mulatóban, ahol a zenekar vendége lesz Demény Gergő. A koncerten zenél továbbá Prommer Patrik és Pesti Mátyás is. Facebook-eseményoldal 


fotó: Zsiga Pál

Muzsik és Volkova Facebook-oldal

Bandcamp: https://muzsikesvolkova.bandcamp.com/

https://recorder.blog.hu/2017/12/19/rovidesen_talalkozunk_dalrol-dalra_kommentarok_az_uj_muzsik_es_volkova-lemezhez
Rövidesen találkozunk! – Dalról-dalra kommentárok az új Muzsik és Volkova-lemezhez

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1413511471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása