fabian_juli_foto_csiszer_agota.jpg

A 37 évesen, daganatos betegségben elhunyt Fábián Juli tehetségét és sokoldalúságát mutatja, hogy Dopemantől Péterfy Borin és a Tankcsapdán át Palya Beáig búcsúztatják a zenészek.

Fábián Juli a jazzből indult: a Jazztanszakon végzett, több nagynevű produkcióban is megfordult, illetve saját zenekarai is voltak. A jazzen kívüli közönség először a Barabás Lőrinc Eklektric énekesnőjeként ismerte meg (2005-től volt tag, a 2007-es Ladal és 2009-es Trick lemezek őrzik a hangját); szintén 2005-ben az Erik Sumo Band akkor felállásának is énekesnője volt (a My Rocky Mountain című lemezen hallható). 2007-ben és 2008-ban Montreux Jazz Voice Competition döntőjében jutott a legjobb nyolc közé.

2010-ben az X-Faktor énektanárjaként a legszélesebb közönség is megismerte. 2012-ben Just Like A Child című dalával jól szerepelt A Dal döntőjében, ez és Zoohackerrel közös másik három dala is még a rádiókban is sokat szólt. Rengetegen kérték fel közreműködőnek, olyan különböző előadók, mint Dopeman és a Kerekes Band, Czutor Zoltán és a Random Trip.

FÁBIÁN JULI-NAGYINTERJÚ A RECORDEREN 2013-BÓL

Először 2012-ben vonult vissza egy időre betegsége miatt. Többször úgy nézett ki, hogy legyőzte a rákot, visszatért az énekléshez is, majd újra abba kellett ezt hagynia a kezelések miatt. Még október 31-én is bizakodó bejegyzést tett közzé a Facebookon.

Csak a legnagyobb sztárok halálakor szoktuk azt látni, hogy egy zenészt pályatársai közül ilyen sokan és sokféle irányokból, ilyen személyes szavakkal gyászolnak a Facebookon. Alább csak a nyilvános profilokon megosztott bejegyzésekből válogatunk; zenészek, zeneközeli emberek személyes bejegyzéseiből még többet láttunk, a pop, a jazz és az underground műfajok egészen különböző, egymással igen ritkán találkozó szereplőitől.


Fotó: Csiszér Ágota

https://recorder.blog.hu/2017/12/17/az_egesz_zenei_elet_siratja_fabian_julit
Az egész zenei élet siratja Fábián Julit

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9013507043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.