Prince "gonosz" lemezéből bezúztak félmilliót, most előkerült öt darab

2017.12.15. 11:52, RRRecorder

prince_black_album.jpg

A lemezkiadó egykori alkalmazottja a lányának keresett lemezeket, és talált kb. 20 millió forintnyi Black Albumot a kamrában.

"Az egyik legritkább lemez a világon, ha nem a legritkább" - jellemzi Prince Black Albumát a Warner Bros. egykori alelnöke, a Record Mecca nevű, gyűjtőknek szóló oldalt működtető Jeff Gold a Rolling Stone-nak. Ez mondjuk inkább megkötésekkel igaz, hiszen vannak ugyebár egyetlen példányban készült acetátok - itt gyűjtöttünk össze ezek közül néhány igen értékeset. 2015-ben Elvis Presley első felvétele 300 ezer dollárért kelt el, ami jóval több, mint a most előkerült Prince-lemezek 15-20 ezer dolláros (4-5,3 millió forintos) ára.

NEM IS A LILA VOLT PRINCE KEDVENC SZÍNE?!?

Másfelől a szuperritkaságok egyetlen példányban, nem a megjelenés céljából nyomott albumok, míg a Black Album legalább eredetileg megjelent volna. Mint a Record Mecca oldalán részletesen olvasható, Prince a Sign o' the Times folytatását egy teljesen jelöletlen, csak a katalógusszámot és a "szókimondó szövegek" matricát leszámítva teljesen fekete albumnak szánta, ami meglepetésszerűen, minden előzetes hírverés nélkül jelent volna meg - ami akkor egy nagyon egyedi koncepció volt (nem úgy, mint ma).

Ám aztán még a megjelenés előtt Prince egy "spirituális epifánia" következtében rájött, hogy az album gonosz, és saját költségén bezúzatta a legyártott félmillió példányt. A Warner kiadó komoly erőforrásokat mozgósított, hogy mindegyiket összegyűjtsék. A természetesen bootleg változatban terjedő lemez aztán 1994-95-ben néhány hónapig kapható volt, cd és kazetta mellett vinylen is (ezek ma már szintén legalább 100 eurót érnek). A dupla vinyl eredeti, 1987-es promóciós verzióból 2016-ban került elő egy darab, és a Discogs lemezpiacán rekordáron, 15 ezer dollárért kelt el.

PRINCE KIADATLAN FELVÉTELEIRŐL MESÉLT NEKÜNK EGYKORI ZENÉSZTÁRSA

Most pedig öt darab került elő az eredeti amerikai nyomatból, eddig ebből nem volt ismert példány (az európai nyomatból megmenekült egy-kétszáz darab, ezek Prince halála előtt megfizethető áron cseréltek gazdát, ma már persze több ezer eurókért kínálják ezeket is). Mégpedig úgy kerültek elő, hogy a Warner egykori munkatársának lánya vett magának egy lemezjátszót, az apuka pedig körülnézett otthon, hogy mik érdekelhetnék őt. A kamrában talált egy warneres, kibontatlan csomagot, amiből nagy meglepetésére öt darab, tökéletes állapotú, lefóliázott, amerikai nyomású Black Album vinyl került elő, az eredetileg kiadásra szánt változatból - ez a legritkább verziója az amúgy is ritka lemeznek. Ebből hármat most eladott a Record Meccán keresztül, kettő 15 ezerért, a harmadik 20 ezerért ment el. Egyet meg akar tartani (talán a lányának?), és még az utolsó elárverezésén gondolkodik.

Felkerült továbbá a YouTube-ra egy teljesen elveszettnek hitt felvétel, amit Paul McCartney készített a Beatles másik három tagjának 1965-ben. A karácsonyi rádióműsort imitáló, többek között Nat King Cole-, The Beach Boys-, Elvis Presley- és The Rolling Stones-dalokat, ezek között pedig átkötő szövegeket és ezek hátterében fura hangokat tartalmazó szalagos felvételből McCartney hármat nyomatott acetátra a másik három tagnak, de ezek tönkrementek és el is vesztek. A Dangerous Minds cikkéből nem derül ki, hogy akkor mégis honnan van ez felvétel, de itt van:

https://recorder.blog.hu/2017/12/15/prince_gonosz_lemezebol_bezuztak_felmilliot_most_elokerult_ot_darab
Prince "gonosz" lemezéből bezúztak félmilliót, most előkerült öt darab

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr413502115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása