Svéd, amerikai és magyar profik oktatják a magyar dalszerzőket

2017.12.12. 16:53, RRRecorder

ebonie_smith.jpg

Egyre több a szakmai konferencia, showcase, de a dalszerzőknek szóló Dalszerző Expo így is különleges lesz – nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. 2018. február 1-én két zenei nagyhatalom képviselői és a szakma magyar profijai tartanak előadásokat, mesterkurzusokat.

A Budapest Music Centerben rendezett Dalszerző Expo (DEX) európai szinten is ritkaságnak számít: nem zeneipari és nem hang(szer)technikai konferencia vagy kiállítás, hanem az alkotókat – zeneszerzőket, szövegírókat, producereket – helyezi a középpontba. Egyedülálló lehetőség a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre, ami a szerzői mesterség számos területét felöleli.

Magyarországon, illetve a régióban számos showcase fesztivált, szakmai konferenciát rendeznek már, az alkotóknak szóló szakmai programokat viszont inkább az Egyesült Államokban tartanak (ilyen például az ASCAP „I Create Music” Expo). Pedig ilyenre is nagy igény van, mint az az Artisjus által készített, a vártnál is nagyobb számban visszaküldött kérdőívből kiderült.

A DEX programjai a pályájuk elején járó, és a már befutott szerzők számára is kínál programokat, a szakmai továbbfejlődéshez, illetve rengeteg alkalom lesz a kapcsolatok építésére, alkotói közösségek alakítására – a kérdőívben is ezeket a területeket emelték ki a szerzők.

Hét tematikus teremben folynak a kifejezetten a szerzői mesterség gyakorlati kérdéseire koncentráló programok, olyanok vezetésével, mint Dés László, Bródy János, Szakos Krisztián, Palya Bea, Balázs Ádám, Faltay Csaba, Alpár Balázs és Kozma Kata, illetve külföldi vendégekkel.

Köztük lesz Niclas Molinder (az alábbi képen), aki a Twin szerző-producer duó tagjaként Lady Gagával, Ashley Tisdale-lel és a Jonas Brothersszel dolgozott, hivatalos remixeket készített olyanoknak, mint Kylie Minogue és a Jamiroquai, valamint a Disney számos sorozatához írt filmzenét, főcím- és betétdalokat. Courtney Harrell szerzőként először egy olyan dalon dolgozott, ami aztán Chris Brownnál landolt, később Michelle Williams, Kelly Rowland, Ariana Grande, Jessie J, Brandy számainak volt társszerzője; sok műfajban alkot, de különösen a kortárs gospel áll hozzá közel. Énekel is, nem is akárhogy: John Legend zenekarában volt vokalista, az első tíz közé jutott az amerikai The Voice-ban. Ebonie Smith (a fenti képen) az Atlantic kiadó stúdiójában hangmérnök és producer, dolgozott többek között az utóbbi évek legsikeresebb musicalje, a Hamilton musical Grammy-díjat nyert felvételén. A Gender Amplified nonprofit szervezet alapítója, amelynek célja, hogy a zenekészítésben a színfalak mögött dolgozó nőket segítse. Dina Mystris pedig a zeneipar több oldalát megjárta már (például vezető pozícióban volt Sebastian Ingrosso Refune Music kiadójánál), fő feladatának a tehetségek felfedezését és gondozását tartja.

niclas_molinder.jpg


A DEX-en az ő vezetésükkel bepillanthatunk majd neves szerzők zenei, szövegírói műhelyébe; programok sora foglalkozik az alkotók számára jelentős üzleti ügyekkel a szerzői jogoktól a zeneműkiadókkal köthető megállapodásokig – utóbbit rendhagyó módon nem egy tényközlő előadásban, hanem egy valós szituációt bemutató beszélgetésben ismerhetjük meg. Az alkalmazott zenét több szempontból is körüljárja a program, a filmzeneszerzéstől az egy óra alatt elkészítendő, megrendelt alkotások titkaiig. Lesz szó arról, hogy egy dalszerző számára milyen lehetőségeket kínál a YouTube (erről a videmegosztó berlini irodájából érkező szakember beszél), és arról, milyen egy jó demófelvétel, és ezt hogyan lehet elkészíteni.

Az előadások, beszélgetések mellett workshopok, mesterkurzusok is várják a szerzőket, valamint közös alkotásra is nyílik lehetőség – ezt a témát külön előadás is feldolgozza majd. Több területen lesz egyéni tanácsadás: karrier, szerzői jogok, YouTube; pszichológus is várja a kérdéseket, valamint Dina Mystris listening session keretében egyéni visszajelzéseket ad a jelentkezők zenéire. A Budapest Music Center stúdiójában pedig Antonia Vai és iamyank közösen ír egy dalt, aminek útját tehát a megszületésétől a maszterelésig végig lehet követni.

18 órakor kezdődik az Artisjus Díjátadó. Ezt hagyományosan később szokták tartani, azonban a Dalszerző Expo végén méltó helye lesz.

A DEX-re kétféle jegyet lehet venni: a látogatói jeggyel az előadásokon, panelbeszélgetéseken lehet részt venni, valamint az Artisjus Díjátadón; a résztvevői jeggyel minden egyéb programra: workshopokra, mesterkurzusokra, egyéni tanácsadásra is bemehet az, aki ezekre feliratkozik a honlapon (január közepétől). A jegyet érdemes mielőbb beszerezni, egyrészt mert bizonyos programokra korlátozott a férőhelyek száma, és túljelentkezés esetén azé lesz az elsőbbség, aki korábban vett jegyet.

Jegyet vásárolni, illetve a részletes programot böngészni a DEX honlapján lehet.  A Facebookon pedig itt található meg az esemény.

A Dalszerző Expót az Artisjus szervezi, együttműködő partnerei a svéd Songwriting Camps és a Budapest Music Center. Az előbbi nemzetközi dalszerző táborokat szervez, nemcsak Svédországban: közvetlenül a DEX után, február 2-án Budapesten jön majd össze 21 feltörekvő szerző, hogy különböző felállásokban dalokat írjanak együtt. Köztük hét magyar lesz, akiket a svéd szervezők választottak ki, külön ügyelve arra, hogy a nemek közel egyenlő arányban legyenek képviselve. A névsor: Palya Bea, Jónás Vera, Csányi Rita (The Anahit), Nagy Eszter (Myra Monoka), Törőcsik Kristóf (Margaret Island), Kállay Saunders András, Molnár Tamás (JETLAG).

Ugyan feltörekvő szerzőknek szól a tábor, azért lesznek itt olyanok, akik komoly eredményekkel büszkélkedhetnek. Például Yael Meyer, aki számos amerikai filmbe, sorozatba vagy Ralph Lauren divatbemutatóihoz írt zenét; vagy a francia Will Simms, aki egyebek közt a dél-koreai Girls’ Generation számára írt slágert. A február 2. és 5. között a Brody House Hotelben rendezett dalszerző táborról bővebben itt lehet olvasni.

dex_logo.jpg

Címkék: dalszerző expo
https://recorder.blog.hu/2017/12/12/sved_amerikai_es_magyar_profik_oktatjak_a_magyar_dalszerzoket
Svéd, amerikai és magyar profik oktatják a magyar dalszerzőket
süti beállítások módosítása