Úgy törik össze a szíve, mint nekem – Taylor Swift-portré

2017.12.11. 20:22, rerecorder

00030_ph_032f7.jpg

A country-popból indult Taylor Swift erre az évtizedre a legnagyobb popsztárrá fazonírozta át magát. Mi a titka? És mi csúszott félre az új lemezével? A múlt héten megjelent decemberi Recorder magazin címlapos frontcikke következik.

Olyan, mint Elvis

„Egy évtizeden át majdnem mindenki egyetértett Taylor Swifttel kapcsolatban” – kezdi a Pitchfork az új Taylor Swift-lemezről szóló kritikáját. Nem is az érdekes, hogy ez igaz-e (attól függ, mi az a „majdnem mindenki”), hanem az, hogy – feltehetőleg tudatosan – visszaköszön benne, amit Lester Bangs rockújságíró-legenda írt zseniális Elvis Presley-nekrológjában: „Soha semmiben nem fogunk többé annyira egyetérteni, mint amennyire Elvisszel kapcsolatban egyetértettünk.” Taylor Swifttel kapcsolatban egészen az új lemezig majdnem akkora volt a kritikai konszenzus, mint a Királlyal kapcsolatban. Persze, vannak a haterek – mindig vannak, kellenek –, de ha tőlük eltekintünk (Shake It Off), akkor nagy, boldog (majdnem) egyetértést találunk.

Kellő távolságból (Magyarországról) és szkepticizmussal szemlélve látszik, hogy ebben fontos szerepet játszott a poptimizmus győzelme és majd’ teljes egyeduralma: az egyre népszerűbb, majd szinte már elérhetetlennek látszó csúcsokra is eljutó Swift tökéletes tárgy arra, hogy a kritikusok megmutassák, hogy egy tinilányok millióit meghódító előadóban is megtalálják nemcsak a jót, hanem azt is, ami elmélyült elemzések tárgya lehet. (Amik jó sok kattintást hozhatnak.) Ráadásul a zeneileg (meg úgy általában) egyre jobban fragmentálódó világban (amit már a Lester Bangs-nekrológ is diagnosztizált – 1977-ben) jólesik, hogy valakit mindenki szeret, hogy tehát van olyan, hogy mindenki.

Az egyetértés tárgya kettős: 1) Taylor Swift nagy szövegíró és fülbemászó dallamokat ír; 2) nagyon ügyesen bánik a rajongóival, miközben perfekcionista üzletasszony. Az legfeljebb mellékesen kerül elő, hogy énekesnőként nem tartozik az igazán jók közé és a zenei előremutatást sem tőle várjuk a mainstream popban. Egy pillanatra 2012-ben merült ez fel, amikor az I Knew You Were Trouble-ben előkerült egy dubstepre emlékeztető basszus. Ez akkor annak jele volt, hogy lám, a dubstep már tényleg mindenhova eljutott; de akkor is kicsit nevetséges volt a teljesen felvizezett drop, ma hallgatva pedig szinte érthetetlen, mi volt ebben nagy szám. (Swift amúgy 2006-tól, sokáig kétéves periodicitásban adta ki countrys, countrypopos, majd egyre inkább tisztán poplemezeit – a friss Reputationre kellett egyedül három évet várni és ez a hatodik stúdióalbuma.)


taylor_swift_2006.jpg


Olyan, mint Petőfi

Taylor Swift elsősorban szövegei miatt vált a rajongás tárgyává. A téma is fontos, jellemzően a szerelmi dráma, de ezzel még nem jutottunk közelebb a titokhoz. Úgy szokás jellemezni a szövegeit, hogy egyszerűek, naplószerűek; elhisszük, hogy ez pont olyan, mint mikor egy valódi tini / huszonéves beszélget a valódi érzéseiről – ami, ha kicsit is belegondolunk, ritkán sikerül (jól) a popzenében.

A látszólagos egyszerűség mögött rejlő mesterségbeli fogásokat gyakran úgy elemzik, hogy egy magyarnak óhatatlanul az jut eszébe, ahogy Petőfi Sándor „egyszerű” verseiről szokás kideríteni, hogy valójában „összetettek”. Legtöbbször azt emelik ki, ahogy Swift egy sorban, alig néhány szóval teljes szituációkat, történeteket képes megidézni.

„Midnight, you come and pick me up, no headlights” (Style) – szóval egy titkolt viszonyról van szó, de nem azt mondja, hogy „titkolnunk kell a viszonyunkat”, hanem azt, hogy „Éjfélkor jössz értem, lekapcsolt fényszóróval”. Mennyivel hatásosabb, életesebb így, és még belső rím is van. „You made a rebel of a careless man’s careful daughter” (Mine) – egyetlen sorban három idősík, egy teljes sztori: hanyag apa – elővigyázatos lánya – aki aztán lázadó lett (mert a szerelme átölelte).


tay.jpg


Olyan, mint Bob Dylan

Swift a country-ból indult, ami sokkal inkább történetmesélésre épül, mint a legtöbb popműfaj. Ám a fontos az, hogy mennyi a specifikus részlet a történetben. Taylor Swift szembemegy azzal a bevett gyakorlattal, hogy nem szabad túl sok konkrétumot belerakni a dalszövegbe, mert ezek csak akadályozzák azt, hogy a hallgató beleérezze magát – írja egy elemzés, aminek a kifutása az, hogy Swift a legjobb, na jó, a hatvan alatti kategóriában. (Pedig a szerző nem egy hamvas poptimista: azt írja, olyan érzésekkel várja az énekesnő lemezeit, mint amikor Bob Dylan vagy Bruce Springsteen új albumát kiszállították a boltokba anno).

Másrészt az is fontos, hogy mik azok a részletek, amik nem kerülnek be. A Stereogum felhívja a figyelmet arra, hogy a 22 éves énekesnő által írt 22 című szám (a 2012-es, sorban negyedik, már electropoppal is kacérkodó Red lemezen) arról szól, hogy „úgy érzem magam, mintha 22 éves lennék”, ami hát elég fura – viszont így egy 12 éves és egy 47 éves is bele tudja érezni magát, hiszen mindkét perspektívából romantikus dolognak látszik a 22 évesség. Taylor Swift kirakta a Tumblrre a füzetlapot a szöveg eredeti változatával; látszik, hogy lett volna egy sor arról, hogy a lírai én tényleg 22, de ez a végső verzióból árulkodó módon kikerült.

Összefügg ezzel az a milliószor kitárgyalt kérdés, hogy kik is a dalokban szereplő férfiak. Swift hangsúlyozza, hogy nem, direkt nem mondja meg – ugyanakkor ott van a Dear John, ami nyilván John Mayerről szól (szórakoztató elemzés olvasható róla a Paris Review-ban, miszerint Swift „passzív-agresszív bosszúdalai megvalósítják minden író álmát”: jól leírni-kimondani azt, amit akkor nem tudtunk), a Style, ami nyilván Harry Stylesról szól; a cd-k kísérőfüzetében elhelyezett rejtvények (a véletlenszerűnek tűnő nagybetűk összeolvasva: jelek!) stb. stb.

Itt a specifikusság és az általánosság ravasz összjátéka figyelhető meg. Swift jól tudja, hogy a celebvilág alapelvében, miszerint „a sztár is ember”, mindkettő fontos. Ő is ember, úgy törik össze a szíve, mint nekem (beleérzés) – ő sztár, akinek nem más, mint Harry Styles töri össze a szívét (bepillantás egy elérhetetlen világba).


taylor-swift_1.jpg


Olyan, mint a legjobb barátom

Ez átvezet a másik, szintén nagyon sokat tárgyalt témához: Taylor Swift, akiről a rajongók azt gondolhatják, hogy ő a legjobb barátjuk, és nyitott könyv az élete – Taylor Swift, a mindent mikromenedzselő perfekcionista üzletasszony. E témában van a Voxon egy átfogó cikk, Taylor Swift reputációjának egyesített elmélete. (Poptimizmus ide vagy oda, néha rémisztő, milyen szellemi energiákat ölnek ezekbe.) A tézis az, hogy bár autentikusság és kontrollálás látszólag ellentétben áll egymással, csak e kettő együtt adja ki azt, ami Taylor Swift vonzereje.

Arról, hogy a rajongókkal milyen a kapcsolata, innen talán kevesebb látszik. Nemcsak őszinte (vagy „őszinte”) Tumblr-posztja és a koncertek előtti meet-and-greet találkozók számítanak, hanem az is, hogy a legnagyobb rajongókat meghívja a házába, hogy megjelenés előtt együtt hallgassák meg az új lemezt; vagy felkutatja és köszönti azokat, akik az utcán táboroznak, hátha megpillanthatják.

artist_profile_image.jpgA tervezésről ezt mondta a GQ-nak: „gyerekkoromban minden nap néztem a Behind The Musicot, és sokat gondolkodtam, mitől romlottak el a dolgok jól menő zenekaroknál. Arra jöttem rá, hogy amikor elveszítették a képességüket az önreflexióra, akkor indultak meg lefelé.”, Az, hogy „számító”, csak egy pejoratív elnevezés arra, hogy „igen, előre végig szoktam gondolni a dolgokat”.

A Vox szerint a kulcs az, hogy azt a bizonyos reputációt, ami új lemezének a címét adta, gondosan figyelemmel követi – és úgy alkotja magát újra, hogy azzal csattanós választ ad a kritizálóknak. „A kontrollmániás Swift megfigyeli, hogy a közvélemény milyennek akarja őt látni, aztán jön a ’legjobb barátom Swift’, és megvalósítja ezt.”

Ez csúszott félre tavaly, amikor azt mondta, hogy a neki beszóló Kanye West-számhoz (Famous) nem adott engedélyt, ám Kim Kardashian kirakta a telefonbeszélgetés felvételét, amiből kiderült, hogy igen. Úgy tűnt, hogy akik „hazug kígyónak” bélyegzik Swiftet, azoknak van erre alapjuk.

A Reputation ezzel együtt 1,2 milliónál több példányban kelt el Amerikában a novemberi megjelenése utáni első héten, ami a nyolcadik legjobb debütálás a zeneipar történetében. Csattanós válasz azoknak, akik a Look What You Made Me Do felvezető single után elsiratták az egykori konszenzust? Inkább az elkötelezett rajongótábor nagyságának bizonyítéka. Azonban a slágerlistákon a single-ök kifejezetten vacakul teljesítettek. Swift túl sok régebbi azonosulási pontot hagyott el, ám nem hozott helyettük elegendő újat. Ráadásul, mint a Ringer írja, polírozott EDM-popja egyáltalán nem vesz tudomást a környezetről, amibe érkezett: hogy a hiphop átvette az uralmat.

Rónai András


a Reputation című új lemez: 

https://recorder.blog.hu/2017/12/11/ugy_torik_ossze_a_szive_mint_nekem_taylor_swift-portre
Úgy törik össze a szíve, mint nekem – Taylor Swift-portré

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8913472541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.