Itt a Hangfoglaló Program – aurevoir.

2017.12.05. 16:00, rerecorder

aurevoir_33as_studio_komolyabb_01_1.jpg

Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának húsz nyertesét mutatja be decemberben a HP a Recorderen, íme abc-rendben az első, az aurevoir.

Az aurevoir. 2015-ben debütált egy Open Mic Night-bulin a Bem Moziban. „Önmagunkra az ethno-beat, a magyar kocsmazene, esetleg a neofolk stílus megnevezéseket szoktuk használni.” A zenekar hét tagból áll és főleg akusztikus hangszereken játszanak, idén augusztusban pedig megjelent első lemezük Ethno-beat néven, melyen öt dalt örökítettek meg. Eddigi legnagyobb klubkoncertjüknek az Akvárium Klubban tartott fellépésüket tartják, amely tel tházasra sikerült, de felléptek már az A38-on, a Kuplungban és az Ellátóház színpadán is. A zenekar idei legjobb fesztiválélménye a Művészetek Völgyéhez kötődik, de ott voltak az EastFesten, Gombaszögön és megfordultak a Felvidéken és Erdélyben, illetve játszottak Csehországban, Németországban, Lengyelországban és Kínában is. „Az ethno-beat egyben tisztelgés is példaképeink, a beat-mozgalom és a táncházmozgalom művészei előtt. De a régi, falusi (nép)zenészek legalább akkora példaképeink, mint maga Bartók.” Az aurevoir. azért jelentkezett a Hangfoglaló Programra, mert szimpatikus volt számukra a közeg és a szellemi légkör, melynek szerettek volna a részévé válni.

https://www.facebook.com/aurevoirzenekar/

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/12/05/itt_a_hangfoglalo_program_aurevoir
Itt a Hangfoglaló Program – aurevoir.

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6713445925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.