„A következő pillanatban történik valami” – Huschit János (Fotórecorder 9.)

2017.12.03. 19:30, rerecorder

huschit_ja_unos.jpg

Huschit János a hazai lemezborító-fotózás egyik kiemelkedő alakja, nevéhez számos emblematikus tasak fűződik a Szörényi-féle betiltott, legendás Utazástól, az ikonikus Hungaria-borítókon át számos, nagyjelenetet ábrázoló címlapig.  Fotórecorder-interjúsorozatunk újabb epizódja.

Név: Huschit János

Születési hely és idő: Budapest, 1945. 10. 19.

Mióta fotózik? 1954

Kedvenc kamerák: Nikon, Mamiya, de a lemezborítók többsége Pentacon Six-szel készült.

Kedvenc objektívek: 150-es.

Kedvenc külföldi fényképészek: Helmut Newton.

Kedvenc magyar fényképészek: Fenyő János.

Kedvenc zenék: A blues minden formája és klasszikus zene, Bach.


lehel_ter.jpgHogyan lett a fotózás a szenvedélye?

A szenvedély már korán jött. A háború alatt apámnak sikerült egy orosszal cserélnie, egy vekni kenyérért kapott egy Rolleiflex kamerát. Úgy nőttem fel, hogy ezt a kamerát már nagyon korán elkezdtem használni. Filmrendező szerettem volna lenni, de apám korán meghalt és dolgoznom kellett, hogy anyámmal és a húgommal megéljünk. Érettségi után elkerültem a Kossuth Nyomdába és ott mint reprodukciós fényképész tanultam két éven át. Ez 1964-ben kezdődött. Fotózgattam mindenfélét és egy festő ismerősömtől, Redő Ferenctől kaptam az első komoly biztatást. Apám halála után apapótlóként tekintettem rá, bár nem volt közel a családhoz, egy gimnáziumi osztálytársam édesapja volt. Neki mutogattam a képeimet és azt mondta, hogy „jók ezek a fotók, mert úgy néznek ki, mintha a következő pillanatban valami történne ott. Még nem tudjuk, mi, de benne van a képben, hogy várható valami.” Jeleneteket, helyzeteket szerettem fotózni, az egyik legjobb ilyen kép az volt, hogy az ex-feleségem a Lehel téri templom előtt állt az esőben egy esernyővel, nekem háttal. Utólag már azt mondanám, hogy olyan, mintha egy Kertész-fotó lett volna.


Hogyan kezdett el lemezborítókat fotózni a hetvenes évek elején?

Anyukám a Szerzői Jogvédő Hivatal Színházi Osztályán dolgozott, az ő főnöke volt Erdős Péter. Jó baráti viszony volt köztük. Erdős, saját bevallása szerint, nem tudta volna csinálni azt a melót, ha anyám nincs mellette. Közben én 1966 karácsonyán disszidáltam egy rövid időre, Bécsen keresztül kijutottam Kanadába. Szerelmes lettem egy magyar származású amerikai lányba, akivel itt találkoztunk Pesten, de a kapcsolatnak nem igazán volt jövője. Egy jó év után hazahozott a honvágy. Hazajöttem, hamar megnősültem, és megismerkedtem egy mixerrel, aki a Párizsi Udvarban dolgozott egy drinkbárban. Ez volt ez első ilyen jellegű hely a belvárosban. Ő is hazatért disszidens volt, ő 1956-ban ment el és 1966-ban tért vissza. Ő volt ott a császár, több barátommal járunk oda és tátottuk a szánkat. Volt neki marihuánája, amit megkóstoltatott velünk is. Én ezt elmeséltem anyámnak, aki nagyon megijedt és elmesélte Erdősnek, hogy most mi lesz, kábítószerezik a gyerek. Mondta neki, hogy ha tud valamit, amivel engem ki lehet rángatni ebből a körből, akkor segítsen. Erdős pont ekkoriban ment el a Hanglemezgyárhoz (1968-tól dolgozott a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, eleinte jogtanácsosként és a Sajtóosztály vezetőjeként – a szerk.). Behívott és azt mondta, hogy fotózzak lemezborítókat. Így kezdődött.


A disszidálásból való hazatérést nem követték retorziók?

Úgy jöttem haza, hogy anyám bement a BM-be, kaptam egylapos, egy útra szóló útlevelet és a felelősségre vonás terhe mellett hazajöhettem. Elkezdtek cibálni a rendőrségre, napokig hallgattak ki, főleg az érdekelte őket, hogy Bécsben mi volt, és hogy be vagyok-e építve kintről. Ez ment egy darabig, a munkahelyemen évekig rám is állítottak valakit, tudom ki volt az. Hét évig nem kaptam útlevelet, de akkor is csak úgy, hogy a nyomdával mehettem ki Svédországba, mert szükség volt az angoltudásomra. A főnököm azt mondta, ha kint maradok, ő jön utánam személyesen. De eszembe sem volt, pedig már a harmadik napon kaptam a svédektől az ajánlatot, hogy maradjak, dolgozzak nekik.


Erdős Péterrel tehát viszonylag szoros szálon keresztül ismerkedett meg. Neki híresen ellentétes a megítélése a szakmában. Ön milyennek látta?

Rendkívül értelmes, intelligens ember volt. De fiatal korában csinált sok disznóságot a nőkkel, állandóan visszaélt a pozíciójával. Ha nem feküdtek le vele, akkor azért. Regényt lehetne írni róla. De más téren nem tudok rá rosszat mondani. Persze velem is csinált hülyeségeket. Tizennégy éves lehettem, amikor ő a Pécsi Balettintézet egyik szólótáncosával járt és meghívta az egész társaságot egy balatoni nyaralásra. Anyámtól elkért engem is, hogy „leviszem a Jancsikát a Balatonra, hadd érezze egy kicsit jól magát!” Ott beültünk egy marha nagy csónakba, leültetett maga mellé, a csónak fenekére, terpeszkedett klottgatyában, fél töke kilógott, körülöttünk meg gyönyörű szép pécsi balettáncosok. Mindenki így leste az Erdőst, ő meg azzal jópofizott, hogy engem égetett. Én voltam a legkisebb és ott röhögtek rajtam ezek a klassz csajok. Szóval azért voltak ilyenek is.

illes_full.jpg


Mik voltak az első lemezborítói?

Már nem emlékszem pontosan, talán Koncz Zsuzsa vagy Kovács Kati, de zsinórban fotóztam a Zalatnay Sarolta-lemezeket is. Rengeteg grafikusbarátom volt már a nyomdában is, akik közül hívtam néhányat, hogy dolgozzunk együtt borítókon. Mindig előre kitaláltuk, hogy milyenek legyen a címlapok. Nagyon szerettem a beállított képeket, a jeleneteket. Létrehozni az előadó köré egy miliőt. Jó példa erre a Mini Koncert című lemeze, vagy a Hungaria-borítók. Kolma Imre barátommal készítettem Zalatnay- (Álmodj velem… - 1972, Hadd mondjam el - 1973), Korda György- (Mondd, hogy szép volt az este - 1974) és Skorpió-borítókat (A rohanás - 1974). Aztán sokat dolgoztam Nagy Péterrel, a Hungariák már vele készültek, Koncz Andrissal, később Kozma Péterrel. Azt nem tudom inkább, hogy kivel nem dolgoztam. A lemezgyárban megismertem Nádori Pétert, aki a klasszikuszenei osztályon dolgozott és onnantól komolyzenei borítókat is fotóztam. Egy időben én voltam Kocsis Zoltán házifotósa. Neki olyan memóriája volt, hogy meg tudta jegyezni, hányat kattintottam egy fotózáson. Mindig meg kellett mutatni a képeket, és amikor leadtam neki, akkor számon kérte, ha kevesebb volt, mint amennyit megjegyzett. Igaza volt, mert leszedtem azt, ami nem sikerült. „Tessék nekem mindent megmutatni!” Ő ilyen volt. Abban az időben kialakult ott egy brancs, akik a legtöbb borítót fotóztuk. Hegedűs Gyuri, Díner Tomi, később a Vértes Gyuri. És ugyanígy megvolt egy törzs grafikai csapat is.


Voltak példák ön előtt, hogy milyen lemezborítókat szeretne készíteni?

Soha nem voltak, nem lestem a külföldi példákat. Ráérzések voltak, adott volt egy 30x30 cm-es felület, arra kellett kitalálni valamit, és én azt élveztem, hogy alkothatok szabadon. Volt persze, ahol a grafikus vezetett.


A lemezborító-fotózással párhuzamosan még dolgozott a nyomdában is?

Egy ideig igen, de ekkor már a Zrínyi Nyomdában dolgoztam. Aztán kiléptem, mert nem győztem idővel. Egy idő után már nagyon kínos volt, hogy az igazgatóm és a főmérnök az emeleti erkélyről nézte munkaidőben, hogy a Marx téren megjelenik Zalatnay egy nagy Mercedesszel, én meg behuppanok mellé a nagy fotóscuccommal, mert éppen mentünk egy fotózásra. Kiléptem a nyomdából, és jó pár évig egyedül dolgoztam, majd Díner Tomival csináltunk egy Bombart ’80 nevű céget, de aztán szétváltunk. Egy idő után visszamentem a nyomdába, hétvégi újságokat vállaltam el, még dolgoztam ott egy darabig, de 1985-ben végleg otthagytam. Csináltam egy céget és azóta szabadúszó vagyok. Sokáig dolgoztam a Corvinának, az Európa Kiadónak, sok könyvillusztrációt készítettem, sok múzeumnak dolgoztam. Volt munkám állandóan.


Zenéhez kapcsolódott másféle fotózásokkal is? Koncertfotókkal, zenekari promófotókkal? Vagy csak a lemezborítók által?

Nem volt jellemző, koncerten szinte egyáltalán nem. Senki nem fizetett érte, mindenki azt hitte, hogy ha egy fotós odamegy a koncertre és ott kattog, az neki olyan öröm, hogy odaadja a képeket ingyen. Szóval csak a lemezborítók voltak és annak is vége lett a nyolcvanas évek vége felé.

hala_usz_jutka.jpg


Eleinte gyakran dolgozott Szyksznian Wanda grafikussal is, vele készült az utolsó Illés-lemez, a Ne sírjatok lányok!, az első Szörényi-szólólemez, a betiltott Utazás és az első Halász Judit-LP borítója is, mind 1973-ban.

Az Illés-lemeznél Wanda ötlete valósult meg a csomaggal, én a fotókat készítettem hozzá. Halász Juditot fotóztam úgy is, hogy ki volt festve az arca, az a kép végül nem került lemezborítóra, csak egy későbbi dvd-jén szerepel abból a sorozatból egy. Az Utazás áttételesen a kábítószerről is szól, bár nem tudom, Levinek mennyire volt ez benne a fejében akkor. A borítónál mindenesetre egy picit rájátszottunk erre: legyen olyan, mint egy révült utazás. Volt ugye ilyenfajta múltam, el tudtam képzelni. Volt egy ismerősöm, akinek volt Kispesten egy háza, ami kézzel volt kifestve. A pali ügyvéd volt, ide hordta a nőket, ott fotóztuk a képet. A két szem egy iparművészetis lánynak a két szeme. Jópofa borító volt, de gyorsan be is tiltották. Engem egyáltalán nem piszkáltak utána.


A Zalatnay Sarolta-féle Hadd mondjam el borítója is igen emlékezetes.

zalatnay_almodj_velem_hatso.jpgAz egy montázs, egy legyezőt fotóztam Cini feje mögé. Egy fényképezőgéppel raktam össze. Ezt egy jó borítónak tartom. De egy még jobb kép róla, ami az Álmodj velem… belső borítóján szerepel, ott hátulról látszik, megy el egy virágcsokorral a kezében, nem látjuk az arcát, de lehet tudni, hogy az csak a Cini lehet.


Jöttek sorban a további borítók. A Mini-féle Koncert például pontosan olyan, mint amit Redő Ferenc mondott a korai képeiről. Egy olyan jelenet, amiben bármi megtörténhet a következő pillanatban.

Többnapos munka volt összehozni ezt a képet. Budán készült, a Gül Baba utcában, szerepel a képen Bíró Ica, akivel akkoriban jártam. Tulajdonképpen a lemez dalai elevenednek meg egy képen a kolduskirállyal, a gőzhajóval és a kereszteslovaggal.

Ezek a jelenetes lemezborítók fűződnek leginkább az ön nevéhez. A Hungaria két rock and roll-albuma, az első Hernádi Judit-LP, az LGT-féle Ellenfél nélkül, az első Dolly Roll, az 1985-ös Viki & Flört, mind ilyen.

A Rock ’n Roll Party című Hungariát a Margitszigeten fotóztuk, készült hozzá egy díszlet, amit később használt a zenekar is. A Hotel Mentholt pedig az Astoria Szállóban, egy egész éjszakán át fotóztunk, a hátsó borítón ugye egymásra montírozva jelennek meg a szereplő zenekartagok. Azt akkoriban még elég nehéz volt szépen összehozni egy képre. A Dolly Roll első lemezét itt a házam udvarában készítettem, hordtuk ide a homokot, felállítottunk egy posztert. Az LGT üvegszobros borítóját Kozma Péterrel csináltam. Azt ő találta ki, az volt a nehézség benne, hogy minden egyformán jól látsszon a képen. A cél az volt, hogy a plexiből készült üvegember szíve világítson. Egy szenzoron lógó vaku villantja meg a piros szívet. A Hernádi Judit-borítót Koncz Andrissal készítettem, csináltattunk hozzá egy Hernádi Judit-neonfeliratot, az Andrássyn egy presszót béreltünk ki, kifüggesztettem mögé róla készült vizes fotókat és úgy lőttük a képet.


Kinek az ötlete volt a Marcellina-aktborító, ami az első ilyen volt Magyarországon?

Marcellináé. A műtermemben készült, arannyal szépen bekentük Marcellinát. Nemrég újra megcsináltatta ugyanezt a képet magáról.


Hogy lett vége a borítófotózásnak?

Már a Hungaroton átalakulása előtt egyre kevesebbet készítettem. És a vinylek kikopásával a műfaj is megváltozott. A cd-borító már nem ugyanaz, a 12x12 cm-es méret egészen mást kíván, abban már nem lehet olyan szépet alkotni, nem is izgatott. Ráadásul  azok, akikkel a legtöbbször dolgoztam, alkotótársak, zenészek, velem együtt kiöregedtek, kikoptak.

interjú: Dömötör Endre
fotók: Huschit János


és akkor egy bő válogatás Huschit János lemezborítóiból:

Zalatnay Sarolta: Álmodj velem… (1972)

zalatnay_almodj_velem_elso.jpg

Illés: Ne sírjatok lányok! (1973)

rec058_8_fotorec-1.jpg


Halász Judit:
Kép a tükörben (1973)

rec058_8_fotorec-5.jpg


Szörényi Levente:
Utazás (1973)

rec058_8_fotorec-8.jpg


Szörényi Levente:
Dal az ártatlanságról / Bánatvirág kislemez (1973)

rec058_8_fotorec-9.jpg


Zalatnay Sarolta:
Hadd mondjam el (1974)

rec058_8_fotorec-2.jpg


Kovács Kati:
Kovács Kati és az LGT (1974)

rec058_8_fotorec-6.jpg


Skorpió:
A rohanás (1974)

rec058_8_fotorec-11.jpg


Korda György:
Mondd, hogy szép volt az este (1974)

rec058_8_fotorec-10.jpg


Kocsis Zoltán:
Bach Piano Concertos (1976)

rec058_8_fotorec-3.jpg


Mini:
Koncert (1980)

rec058_8_fotorec-12.jpg


Hungaria:
Rock ’n Roll Party (1980)

rec058_8_fotorec-4.jpg


Neoton Família:
Marathon (1980) – ez Bombart ’80-ként jegyzett borító

rec058_8_fotorec-7.jpg


és a hátsó borító:

neoton_hatso.jpg


Cseh Tamás:
Műcsarnok (1981) – ez is Bombart ’80-ként jegyzett borító

rec058_8_fotorec-13.jpg


Hungaria:
Hotel Menthol (1981)

pb294265.jpg


és a hátsó borítója:

rec058_8_fotorec-21.jpg


Hernádi Judit:
Hernádi Judit (1982)

rec058_8_fotorec-14.jpg


LGT:
Ellenfél nélkül (1984)

rec058_8_fotorec-15.jpg


Dolly Roll:
Vakáció-ó-ó (1983)

rec058_8_fotorec-16.jpg


Viki & Flört:
Viki & Flört (1985)

rec058_8_fotorec-17.jpg


Marcellina PJT:
A sztár csak te vagy! (1986)

rec058_8_fotorec-19.jpg


Delhusa Gjon:
Delhusa Gjon (1986)

rec058_8_fotorec-18.jpg


Első Emelet:
IV. (1987)

rec058_8_fotorec-20.jpg


Step:
Step (1987)

rec058_8_fotorec-22.jpg


Marcellina:
Fohász a szerelemért (1988)

rec058_8_fotorec-23.jpg


Pa-Dö-Dő:
2. Kiabálj… (1990)

rec058_8_fotorec-24.jpg



Fotórecorder-rovatunk eddigi cikkeiben bemutattuk: Fehér Bertalant, Díner Tamást, Vértes Györgyöt, Lengyel P. Lászlót, Zétényi Zoltánt, Komróczki Diát, Hegedűs Györgyöt és Pácser Attilát.

 

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2017/12/03/_a_kovetkezo_pillanatban_tortenik_valami_huschit_janos_fotorecorder
„A következő pillanatban történik valami” – Huschit János (Fotórecorder 9.)
süti beállítások módosítása