Klippremier! Babé Sila: Homesick

2017.11.26. 16:00, rerecorder

babe_sila_v2.jpg

Az idén áprilisi, 51. Recorder magazin címlapján szereplő Babé Sila – azaz a korábban Barbara Stahl néven ismert – elektronikus r&b dalszerző-énekesnő 9 című 2016-os debütalbuma is már nemzetközi színvonalú produkció volt, akárcsak 2017-es August című második nagylemeze. Most az azon szereplő Homesick című dalhoz készült el az első video, egy New Yorkban forgatott többcsavaros klip.

Babé Silával jócskán történnek események mostanában: New Yorkban, ahol ez a klip forgott, két fellépése is volt menő manhattani klubokban, illetve forgattak vele még egy ottani Balcony TV-s adást is a Sony Building tetején (ez december 14-én lesz látható). Berlinben pedig előkészítették szerződését a Buddle Music nevű nemzetközi publishing céggel (náluk van többek között Apparat, Aurora, Lena, Charlotte OC), amit két héten belül írnak alá ünnepélyesen, és amit alighanem berlini hónapok követnek, már csak azért is, mert megszaporodnak Babé Sila ottani fellépései, amiket a Trinity Promotions szervez. De a jövő év eleje amúgy is sűrű lesz, jön egy újabb klip, még szintén az idei lemez 7012 című dalához, januárban pedig egy Petőfi Akusztik felvétel is egy hétfős zenekarral.

babe_sila_dsc0021.jpgA New York-i klip történetét így meséli az énekesnő: „Az őszi New York-i utazásom során vettük fel az anyagot egy ott élő barátnőmmel, Kovács Petrával. Nem követtünk semmilyen koncepciót, csak videóztunk a város különböző pontjain és jól éreztük magunkat.”

És hogy miért ez a város? „Mindenképp szerettem volna egy kint forgatott videót, mivel ez a város az egyik legnagyobb inspirációm. Egyértelműen a Homesickre esett a választásom az új albumról, mint klipadó dal, hiszen a honvágy fogalmazódik meg benne, ami alapesetben egy szeretett helyhez fűződik. A dalban ez összefonódik egy szerelmi vágyódással, hiszen egy személy is tud honvágyhoz hasonló érzést gerjeszteni, főleg, ha abban a városban él, ami a szívünk csücske. A dalnak van egy nagyon vidám és energikus oldala és van benne egy jó adag melankólia, elérzékenyülés, hiányérzet, fájdalom is, de cukormázban. Úgy érzem, hogy az összes hangulatot csodásan közvetíti az elkészült klip.”

„Mindehhez nagyban hozzájárult Somogyi Márton (PUR E), akinek az utómunkát köszönhetem. Ha valaki megkérdezné, hogy milyen vagyok én, megmutatnám neki ezt a klipet. Játékos, kicsit gyermekded, de komoly és érzelmes is.”

A dalról még ezt mondta el Babé Sila: „A Homesick instrumentálját a producer, Lotfi Árzsáng (High Love) eredetileg Shabba Ranks címen jelentette meg, de annyira erős érzelmeket ébresztett bennem az alap, hogy első hallgatásra felénekeltem rá ezt a szöveget, és úgy gondoltuk, érdemes ilyen formában is kiadni a dalt. Ahogy az egész Augustot, a Homesicket is Stámusz Ferenc (Stamusic Studios) keverte és maszerelte.”


és akkor a friss video: 


MamaZone gondozásában megjelent August című album: 


fotó:
 Kecskés Márton

Babé Sila Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/11/26/klippremier_babe_sila_homesick
Klippremier! Babé Sila: Homesick

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3513392409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.