Chrysta Bell nem először járt nálunk és habár már korábban is mint "David Lynch múzsája" turnézott a közös lemezeik anyagával, mégis azóta került be úgy igazán a köztudatba az új Twin Peaks sorozatnak köszönhetően, ahol ő alakította a valahova egy szupermodell és egy pornódíva közé eső FBI ügynököt, Tammy Prestont. És habár a mostani turné apropója a már Lynch nélkül készült idei album, a We Dissolve volt, a David Lynch múzsája promócimke azért továbbra is megmaradt és egyébként sem próbáltak úgy tenni, mintha a közönség 99%-a nem a bizarr filmek nagymestere miatt lenne itt.
Sőt, a kezdésre való várakozás alatt még rá is játszottak a dologra: a színpadon kifeszített vásznon bársonyfüggöny hullámzott, a háttérzenét pedig mintha maga Lynch válogatta volna össze (és persze még az is lehet, hogy tényleg): jazzklasszikusok, az '50-es évek Amerikája, Screamin' Jay Hawkins, lounge, pár dal a Lynch-szólólemezekről, no meg a kihagyhatatlan In Heaven az idén negyvenéves Eraserheadből. Végül pedig a Twin Peaks sorozatzenéből ismert Sycamore Trees folyt át statikus zajba, miközben a kísérőzenekar talpig feketében besétált a színpadra, őket követve pedig Ms. Bell is megjelent, csillámló ruhájában, miközben a vásznon felbukkant maga Lynch is, hogy személyes ajánlójával vezesse fel a koncertet.
INTERJÚNK CHRYSTA BELL-LEL ELŐZŐ BUDAPESTI KONCERTJE UTÁN KÉSZÜLT.
Ezzel azonban le is zárult az alapozás és habár a kissé misztikus és álomszerű hangulat maradt, Lynch szelleme a program minimum felét kitevő közösen írt dalok ellenére sem telepedett rá a kelleténél jobban az estére. Persze azért itt-ott érződött a hatása, főleg a Bird Of Flames előadása volt olyan, mintha hirtelen beszippantott volna minket a Black Lodge és Bell kisasszonyból is mintha előbújt volna itt-ott Agent Preston karaktere. De innentől ezekkel együtt is egyértelműen Chrysta Bell, az énekesnő volt a főszerepben, élőben is hátborzongatóan igéző hangjával, egy klasszikus mozidíva és egy luxusbár énekesnője közti megjelenésével és viselkedésével, valamint az egész eddigi pályáját átfogó repertoárral. És ez is bőven elég volt ahhoz, hogy a Dürer középső termét majdnem megtöltő közönség tejesen elégedetten távozzon a még egy Nick Cave-féle Do You Love Me feldolgozással is megtoldott befejezés után.
képek / szöveg: Frank Olivér (infinitebeat.hu)