Beck hosszú idő után ismét táncos lemezt készített – Színek címmel. Beckék, azaz Beck Zoltán és Beck László zenekara, a 30Y pedig november 21. és 25. között Egy hét a hajón című nagyon színes programsorozatát kurálja az A38-on. Utóbbiak írtak előbbi friss albumáról. Az 57. Recorder magazinban megjelent szokatlan Profül kritika következik.
BECK: Colors
Kiadó: Capitol / Universal
Megjelenés: 2017. október
Stílus: pop
A Recorder főszerkesztője, Dömötör Endre azzal keresett meg, hogy írjak Beck Colors című, új nagylemezéről. Azt válaszoltam, hogy úgyis annyi lemezről, zenéről beszélünk a Zazával, meg hogy van abban valami vicces, hogy a Beckek írnak a Beckről, szóval arra gondoltam, lejegyzem a beszélgetésünket, letisztázom és az lesz a lemezkritika. Közben Zaza Szlovéniába utazott, úgyhogy nem ültünk le beszélgetni a lemezről. Írtam neki egy e-mailt arról, hogy mit vállaltam az ő nevében (is), aztán ahogy alakult a levelezés, azt gondoltam: legyen ez, két tesó beszélgetése Beckről, az új lemezről – szubjektív, árnyalatlan és stilizálás nélküli dokumentuma az első benyomásoknak, a befogadásnak. Mint a Muppet Show-ban a két öreg, Statler és Waldorf, kezdünk olyanok lenni.
2017. okt. 28. 15:18 ezt írta ("Beck Zoltán")
Az épp megjelent Beck-albumról kell beszélgetnünk. De nem hiszem, hogy le tudnánk szakítani ezt a lemezt a Beck-élményünkről. A Charlotte Gainsbourggel készült közös lemezük az én legutóbbi és legerősebb benyomásom. Először talán néhány stúdiódokumentumot néztem-hallgattam meg, aztán a lemezt. A Heaven Can Wait meg a Time Of The Assassins tényleg annyira intim közelségből szólnak, hogy nem tudsz ellépni a dalok elől, behúz valahogy. Neked mi az első reflex, ha Beck szóba jön?
2017. okt. 29. 20:45 ezt írta ("lászló Beck")
Sose voltam Beck-rajongó, miközben a Mellow Goldot rongyosra hallgattam, a Hell Yes pedig minden valamire való dj-set kötelező dala. Nem tetszik ez a szcientológia izé se. A fehér szőrmegallér meg a cowboykalap pláne. De lenyűgöz az Information lemezborítója, és akkora marhaságot, hogy valaki koporsót húzogat kötött pulcsiban nem is láttam azóta sem. Nekem a Beck a Loser. És az a lúzer simán én vagyok.
2017. okt. 29. 20:59 ezt írta ("lászló Beck")
Na, de hogyan vagy az új lemezzel brá? Mert 13. Meg 4 évnyi daltermés, de őszinte leszek, a Dear Life-ig nekem pont az a Tame Impala-disco, amit mondjuk nem rossz hallgatni az őszi leveles utakon, de baszki be nem teszem otthon, ha borozok.
2017. okt. 29. 21:03 ezt írta ("lászló Beck")
Aztán hallgatom tovább. Biztos az a bajom ám, hogy én a sötétebb dolgokat valahogy jobban szeretem. Mert hát nem rossz ez. Szól, mint a barom, menő popdalok, de hát nem vagyok az a nagy táncos, na.
2017. okt. 29. 21:12 ezt írta ("lászló Beck")
Na jó, a Wow az váó. De mondjuk olyan ez is, hogy a Chairliftnek ez a hiphop elszállós ritmikus cucca sokkal nagyobb hatással volt rám. Baszki, hogy még mindig az a bajom, hogy mikor jön a Pay No Mind? Megöregedtem, brá? Nekem a Beck ne korszerűsködjön itten meg ne diszkózzon. Loserkedjen. A QOTSA zúzzon, a Nirvana legyen halott, a Sting jóképű, Bowie ezerarcú, a Redhot meg heroinista? Vagy csak bosszankodom.
2017. okt. 29. 21:17 ezt írta ("lászló Beck")
Mert menőség, meg ilyenolyan popdalok, nem tetszik ez a lemez. Úgy nem, hogy akár szerethetném is. Valahogy arra vágyom, hogy fogja meg valamimet és tépje le. Engem a Beck se kényeztessen, meg más se. Nevessek, ugráljak, bőgjek. Én zenét hallgatni nem akarok. Nem izgat.
2017-10-29 23:10 GMT+01:00 ("Beck Zoltán")
Én inkább vagyok úgy, hogy ha van egy dal, ami elkap, akkor onnan kezdem el újraérteni az egész lemezt. Vagy azon túl azt, amit Becknek gondoltam addig. Ezen a lemezen az I’m So Free ez a dal nekem. A grunge-os refrén annyira organikusan, vagy inkább természetesen következik a versszakból, mintha ez a dal a teljes életművet átszólná. Na, de nem ezért tetszik, hanem azért, mert leviszi a fejemet. Képzeld, megnéztem valami koncertfelvételt, talán Japánból, és ott egyben játssza a zenekar ezt a Loserrel, pont azzal. Szóval talán a Beck fejében is megfordult az, hogy van valami retrospektív ereje ennek a dalnak.
2017-10-29 23:11 GMT+01:00 ("Beck Zoltán")
És nem jut eszembe az a Nirvana-dal, neked biztos, te vagy otthon benne, amelyik talán egy akkord kivételével az I’m So Free refréntémája.
2017-10-29 23:20 GMT+01:00 ("Beck Zoltán")
Meg az jutott még eszembe, hogy a Colors-ban a szintidallamot utálom. Tényleg utálom, és ennek semmi köze a dalhoz, Beckhez, vagy mittudomén. Egyszerűen a ’80-as évek olyan zenéit hívja elő bennem, amiket nagyon nem szerettem. De ez az én referenciáimról szól, azt hiszem.
2017. okt. 30. 0:00 ezt írta ("Beck Zoltán")
A Dear Life-ban meg hiába van irónia, mégis az egyenessége fogott meg: az az élethelyzet, amiben rögzíti valami megragadhatatlannak a hiányát, de se spleen, se valami ostoba nosztalgia, se az elszalasztott lehetőség – a letisztult tudása csak ennek a hiánynak.
2017. okt. 31. 10:42 ezt írta ("lászló Beck")
Gondoltam, talán megálmodom a választ, de végül nem jött a Nirvana. Te, figyelj. Ma reggel napsütésben újrahallgattam a kávék mellé. Szemben velem a legmagasabb hegy, amit eddig láttam. Az I’m So Free meg a Loser... Őrület. Hallgatom az egészet az elejéről megint. Napfényben sokkal jobb a lemez.
Beck Zoltán-Beck László
Beckek-fotó: Németh Natália
CSÜTÖRTÖK ESTÉRE AZ ÖVÉ LETT - TITKOS BECK-KONCERTEN JÁRTUNK NÉHÁNY HETE.
a 30y által kurált programhét, az Egy hét a hajón tehát holnap, kedden kezdődik (lesznek 30y-hoz kötődő kiállítások, pécsi zenekarok koncertjei minden mennyiségben, pécsi Random Trip, pécsi írók, pécsi színház stb.), Facebook-eseményoldal
a friss Beck-album, a Colors: