Morrissey: a nemi erőszak állítólagos áldozatai néha csak csalódottak, és különben is, miért ment oda?

2017.11.20. 10:33, RRRecorder

morrissey.jpg

Új lemeze jelent meg Morrissey-nek, kellett mondania dolgokat aktuális ügyekről. Például arról, hogy akkor most azt sem lehet mondani, hogy "tetszel nekem"?! Meg hogy hová jut így Európa, hogy tárva-nyitva vannak a határok?!

A Spiegelnek adott interjú németül van és pénzért olvasható, de több helyütt bőven idéznek belőle angolul. A legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy Morrissey alaposan megvédte azokat, akiket senki nem akar: Harvey Weinsteint és Kevin Spacey-t.

Nem mintha ne ítélné el a nemi erőszakot, azt bizony utálja, de hát most már ott tartunk, hogy "bárkit, aki valaha azt mondta valakinek, hogy 'tetszel nekem', szexuális zaklatással vádolnak. Hát ha még ezt sem mondhatom neki, akkor honnan tudná meg?" Meg hát egy csomóan, akik most vádaskodnak, igazából sokáig benne vannak a játékban, aztán utólag elszégyellik magukat, és azt mondják, jaj, megtámadtak. Sok vádaskodó meg igazából csak csalódott, mert azt várták, hogy majd jól beindul a karrierjük, ha hagyják magukat fogdosni, aztán ez nem jött össze.

A LEGMORRISSEYSABB DOLOG, AMI VALAHA LÉTEZETT

Az meg, hogy Kevin Spacey egy 14 évessel? Hát az tök hiteltelen történet. "A 26 éves Kevin Spacey egy hálószobában volt egy 14 éves fiúval, én ezt hallottam. Na és hol voltak a fiú szülei? És tényleg nem tudta a fiú, hogy mi fog történni? Hát amikor én gyerek voltam, sose kerültem ilyen helyzetbe, soha. Mert tudtam, hogy mi fog történni. Hogy hová vezethet az, ha bemész valakinek a hálószobájába."

És ha mindez nem lenne elég, a Németországról és Angela Merkelről szóló kérdés kapcsán Morrissey-ből kibukik, hogy "Berlin a nemi erőszak fővárosa". Miért? A nyitott határok miatt. "Ha minden multikulti lesz, akkor a végén nem marad kultúra. Én azt szeretném, hogy Németország legyen német, Franciaország meg legyen francia. Az európai országok sok-sok éven át harcoltak az identitásukért, most meg csak úgy eldobják."

Bezzeg Nagy-Britannia, ott minden idők legnagyobb győzelmét aratta a demokrácia a Brexit-népszavazással. Nem azért, mert a Brexit jó (erről nem foglal állást, bár korábban támogatta), hanem mert az emberek arra szavaztak, amiről a média azt mondta nekik, hogy butaság.

MOZOGRÁFIA

További izgalmas Morrissey-hír, hogy Kaliforniában lemondott egy koncertet, mert hideg volt. És megjelent egy lemeze, de ahelyett, hogy ennek leírnánk a címét, idézünk egy másik híres embert:

 

Címkék: morrissey
https://recorder.blog.hu/2017/11/20/morrissey_a_nemi_eroszak_allitolagos_aldozatai_neha_csak_csalodottak_es_kulonben_is_miert_ment_oda
Morrissey: a nemi erőszak állítólagos áldozatai néha csak csalódottak, és különben is, miért ment oda?
süti beállítások módosítása