Fever Ray: Plunge (lemezkritika)

2017.11.16. 09:11, rerecorder

fever_ray_kep.jpg

Egy brutális klip vezette fel egy héttel korábban, de túl sok más előjele nem volt annak, hogy még idén kapunk egy Fever Ray-albumot. A másodikat a remek első után, ami után interjút is készítettünk az akkor még a Knife-fal is aktív Karin Dreijer Andressonnal.

fever-ray_lp.jpgKiadó: Rabid / [PIAS]

Megjelenés: 2017. október

Stílus: darkcore-elektronika

Kulcsdal: IDK About You

A svéd Knife testvérduó a kétezres évek elejétől 2014-ig megjelent lemezein retrós-szintis elektropopból egyre élesebb kanyarokkal vitte el egyre nagyobb rajongótáborát az avantgárd elektronika területére. Aztán egy táncperformansznak beillő koncertturnéval lezárták a pályát (erről a dalokat radikálisan átalakító sorozatról épp most ősszel jelent meg egy koncertlemez és dvd Live At Terminal 5 címmel). Az öcs, Olof Dreijer egy zenekari szünetben Oni Ayhun néven adott ki néhány minimal-indusztriál technós EP-t, a nővér, Karin Dreijer pedig ugyanekkor, 2009-ben jelentkezett szólóbemutatkozásával Fever Ray néven. Az azonos című lemez a Knife-sikerekhez hasonlóan kapott révedező kritikákat, és a hozzá kapcsolódó turnén elvarázsolódtak a rajongók. Akiknek aztán tényleg egyre meredekebb Knife-albumokkal kellett megbarátkozni, ám a politikailag is aktív páros mindig olyan új ösvényt vágott magának, amin az elektronikus zene számára is ismeretlen területet járhatott be, de azért követni is lehetett a nyomukat – még ha itt-ott nehéz is volt a talaj és belegabalyodtunk a belógó, szúrós indákba. A Fever Ray-debüt azzal ütött el a Knife-tól, hogy lassabban bomlottak ki rajta a dalok, az ambientesebb, éteribb anyag eleve kevésbé kötődött a ritmusokhoz: a fagyos és meleg, egzotikus és mutáns, borzongató és bizsergető LP-t a sok variációban megszólaló ének uralta.

És most, nyolc év után, szinte a semmiből itt a folytatás (a Plunge egyik napról a másikra jelent meg digitálisan, fizikai példányok majd 2018 elején lesznek). A nagy kérdés az volt, hogy ebben az életműben is erős-e annyira egy új kiadvány érkezésekor bekövetkező hangzásváltás, mint a Knife-nál volt, vagy kapunk egy könnyen belakható, ismerős, de már régóta hiányzó világot – amit különben a lemez előtt nem sokkal közzétett klipes dal meg is idézett. De nem, a To The Moon And Back a kivétel itt a játékos-kedves szintihangokkal, átvezető a korábbi dalok hangulatából, legalábbis zeneileg, mert a szövegek terén már ezt is a második lemezt uraló direktség, kendőzetlenség jellemzi, szemben a debüt talányos-költői szövegvilágával. Itt „puncidon akarom végigfuttatni az ujjaimat” és „ebben az országban nekem már baszni is nehéz” sorokat kapunk olyan zenével, ami – igen – radikálisan eltér az előző anyagtól. A lebegő artpopos, ambient elektronikás alapok helyett most eleve a ritmuson van a hangsúly, szinte mindegyik számban másmilyen a lüktetés: az ipari kattogástól a footwork-patterneken és Arca savas töredezettségén át a lisszaboni batidáig van itt minden (mondjuk majd’ mindegyik dalban más vendégproducerrel dolgozott Dreijer). A tempót lelassító Red Trails-ben meg olyan, mintha Lajkó Félix kínozná hegedűjét. A befelé tomboló előzmény után a Plunge-on kiszakad a frusztráció. Olyan intenzív lemez, ami után még a csend is túl sűrűnek hallatszik.

9/10

Dömötör Endre


a friss album: 


a lemezt kísérő sajtóanyag:fever_ray_szoveg.jpg


  
tictac650_2.png

https://recorder.blog.hu/2017/11/16/fever_ray_plunge_lemezkritika
Fever Ray: Plunge (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9213284097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.