„Ha ezt túléltük, akkor bármit” – Elefánt-interjú

2017.11.15. 12:56, rerecorder

elefant.jpg

Az Elefánt vidékről induló zenekarként ért oda öt év alatt az évtized legnépszerűbb gitáros formációi közé – november 16-ai, akváriumos jubileumi koncertjükön mások mellett Lovasi András vendégeskedik. Az 57. Recorderben megjelent interjú bővített változata.

Márciusban jelent meg legutóbbi lemezetek Minden címmel, amit sokan a legszabadabb albumotokként tartanak számon (zenekari dalkommentár erre). Mostanra elég idő telt el ahhoz, hogy meg tudjátok állapítani, bejött-e a kísérletezgetés.

elefant_lp.jpgSzendrői Csaba (énekes): Szerintem igen. Ma is kaptam egy indokolatlan üzenetet valakitől, aki régen nem szerette az Elefántot. Elég sok ilyen levelet kaptam mostanában. A tipikus „az új lemez még nekem is tetszett” mondatokat. Ezek pedig egyértelműen alátámasztják, hogy bejött.

Tóth András (gitáros): Igen, de minden éremnek két oldala van. A másik oldal az, hogy a már meglévő közönségben is voltak olyanok, akik furcsállták a váltást. Sokaknál csak többszöri hallgatás után érik be egy-egy meredekebb váltás. Ez nemcsak egy klisésen hangzó valami, hanem ennél a zenénél – mivel kísérletezgetünk és a megszokottabbnál bonyolultabb dolgokat szeretünk írni – lényegében feltétel, hogy többször hallgatós. Függetlenül attól, hogy új vagy régi közönségről van szó. Ám nem is célunk, hogy mindenkinek tetsszünk. Elsősorban mindig magunknak kell hogy tetsszen.

Csaba: Nemrég írtak egy kommentet a Faun klip alá (mutatja telefonját): Pont ugyanúgy voltam vele, mint magával a számmal, meg az egész "minden" albummal. Elsőre "úr isten mi ez?", másodikra "na várjunk csak, nem is rossz ez", harmadszorra pedig már a kedvencem. Ez a jellemző reakció. Elsőre sokkolta az embereket, hogy a Pici Nyúl helyett kaptak egy Faunt, amiben transz alapra rappelünk Saiiddal, aztán van egy bazdmegelős punk zene, a harmadik meg egy lírikus cucc akár. Ami az erősségünk tud lenni, hogy mi kifejezetten eklektikus emberek vagyunk a valóságban is és a zenéléssel párhuzamosan sok különböző dologgal tudunk foglalkozni. A zenéről is elkezdtünk így gondolkodni. Akkor tartjuk legkevésbé unalmasnak, amit csinálunk, ha a lehető legszélsőségesebb helyzeteket teremtjük meg magunknak, akár a színpadon is. Belefér az, hogy egy keringő után egy bazdmegelős punk zene jön. Szoktam mondani, hogy olyan lett ez a lemez, mint amilyen lejátszási listákat csinálok otthon: sok zenekarból, sok zenéből. Nem úgy hallgatok zenét, hogy csak hat és fél órán keresztül érfelvágós stonermetált hallgatok. Az egyik pillanatban technót, a másikban klasszikus zenét. Van, aki hangulat szerint választ zenét és van, akinek hatással van a hangulatára az, amit hallgat. Én abszolút az vagyok, aki rá tud menni egy zene hangulatára és inkább változom hozzá, minthogy egy nyomorúságos állapotban, a sarokban, magzatpózban keressek még egy hasonló hangulatú dalt.

András: Dalszerzésnél is hasonlóképpen működik. Mind az öten más zenei háttérrel rendelkezünk és mást csinálunk. Ha például van egy téma, ami tetszik nekem vagy Csabinak, az könnyen lehet, hogy másnak nem. Ekkor ez azt képes eredményezni, hogy egy számon belül is ugrálgatunk stílusok között. Olyan nagyon ritkán van, hogy az elejétől a végéig kigondolunk egy számot és az úgy van ahogyan én vagy más gondolja. Szeretünk ugrálgatni. De ez így izgi és ebből mind tanulunk, ideértve a közönséget is. Ez a kísérletezgetés minden alkotási időszakban megvan. Ez olyan, hogy van egy figurád, amit le szeretnél rajzolni. Ezt megpróbálod lerajzolni különböző stílusokban. Mi ugyan ezt csináljuk, csak a zene nyelvén. Mindegyikben van valami jó. Nagyon ritka, amikor valami műfajilag kizárólag egy dolgot képvisel. Mi nem így működünk.


A 2015-ÖS GOMOLY CÍMŰ LEMEZ A RECORDEREN DEBÜTÁLT, INTERJÚT IS KÉSZÍTETTÜNK A ZENEKARRAL.


Sokféle ízlés ütközik a zenekaron belül, van ebből feszültség a dalszerzés során?

András: Persze, hogy van! A bonyolultabb kísérletezgetős daloknál a legjellemzőbb. De ennek ez az ára. Nem lehet megúszni. Ez egy olyan dolog, hogy ha nekem valami nagyon tetszik, akkor azt fogom nyomni heteken keresztül. Ha a negyedik hét után nem tudom eladni a többieknek, akkor nem az lesz. Például a Faun intrójához nagyon ragaszkodtam. Emlékszem a Szabi (Németh Szabolcs dobos - a szerk.) elsőre nem nagyon értette. Mondta, hogy az nem kell. Majd elmagyaráztuk, hogy erre úgy kell gondolni, mint egy album nyitányra. Itt el lehet engedni a dolgokat. Ezt követően belement.

Csaba: Sokszor felrúgjuk a megszokott dalszerkezetet, ilyen jellegű viták vannak. Sokkal befogadhatóbb zenét írtunk karrierünk elején, bár akkor sem az volt a cél. Mindig is azt csináltuk, amiben épp hiszünk, meg persze amire képesek vagyunk. Egyre nehezebben kategorizálható dolgokat tudunk létrehozni. És talán nekünk ez a legnagyobb dicsőség. Nem akarunk megfelelni mai popzenei elvárásoknak.

András: Vagy a mai magyar zeneipari elvárásoknak.

Csaba: Azt is tudjuk, hogy a Petőfi rádióba gyakorlatilag zéró eséllyel kerülünk be. Ezt mi már rég úgy kezeljük, hogy: oké, és? Ma Magyarországon nincs nagyon olyan rádió, ami presztízs egy zenésznek. És ez amennyire letaglózó, annyira felszabadító is. Mindenki keresse meg az alternatív útvonalakat. Manapság semmi sem kell, hogy az emberek tudjanak rólad, csak némi kitartás, meg internet.

András: Miközben, volt olyan dalunk, amit játszottak és tudhatnánk is, hogy mi az a zene, ami működhet ott. Ez viszont hidegen hagy minket. Ne ez legyen a szempont. Ha van egy jó dalunk és bekerül, annak mi örülünk.

Csaba: Igen. Ez nem egy ilyen álságos arrogancia, hogy mi akkora punkok vagyunk, hogy ne játsszátok a zenénket. Egyszerűen nincs súlya, egy könnyebb út csupán, amire mi tudatosan nem akarunk rálépni.


Sokan az Elefántot tartják a magyar alternatív zene egyik megmentőjének. Ez akár egyfajta nyomást is gyakorolhat a zenekarra. Volt példa arra, hogy ez hatással volt rátok?

elefant3.jpgAndrás: Ezt sokszor kérdezik tőlünk. Szerintem ez azért is van, mert kurva erősek a szövegek. A popzenében kevés olyan zenekar van, amelyik ennyire kibontja a szövegeket. Az alternatív zenében, ami a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején indult be, ez megengedett volt. A zenei körítés pedig szinte mindegy is volt. Ezek általában amatőr zenekarok voltak, a semmiből jöttek. És ők is kísérletezgettek. Nagyon egyszerű ránk húzni azt, hogy ez ilyen, meg olyan, mivel pont az ilyesmi zenei világokra hasonlítunk. Közben nem feltétlenül gondolkodunk így a zenéről és szerintem anno ők sem így gondolkodtak. Akár a Kispál és a Borz vagy a Quimby. Szerintem ők is egy szabad masszaként fogták fel a zenét, amit bátran gyúrhatnak. Ilyen szempontból az alter, mint műfaj, nem nagyon vezérszál nálunk.

Csaba: Nekem speciál nincs bajom ezzel. Inkább mondják azt, hogy mi vagyunk az új Kispál és a Borz, vagy a Quimby, ha ez a jelző nem azt jelenti, hogy még egy, hanem valami, ami azt képviseli, amit ez a két zenekar képviselt. Egyszerűen a magyar nyelv nincs felkészülve az olyan kilengésre, mint ami a mi albumainkra jellemző. Én sem tudok mást mondani rá, mint hogy alter.


Szóba kerültek a szövegek. Csaba, te ezeket a legtöbbször úgy írod, hogy versként is meg tudják állni a helyüket. Ezek mellett számos olyan embert vonz a zenekar, aki érdekelt az irodalom világában. Többször közreműködött veletek Saiid, illetve van egy élénk emlékem az idei Fishing On Orfűről, amikor megláttam Grecsó Krisztiánt a koncertetekre vára. Volt olyan célotok, hogy akár egyfajta összekötő kapocs legyetek a zene és az irodalom világa között?

Csaba: Nem. Legalábbis kimondva nem volt célunk. Ennek volt egy természetes evolúciója, mivel az a közeg, ahonnan a zenekar indult, eleve irodalmi volt. Például Závada Petivel úgy ismerkedtem meg, hogy versekről beszélgettünk, annak ellenére, hogy akkor már ismertem az Akkezdet Phiait. Egyébként Závada Peti volt az, aki először látta meg ebben a projektben a szikrát, és berakta egy olyan közegbe, amitől működőképessé válhatott. Nála találkoztunk először a többi taggal is, Edével (Horváth Ede Bence basszusgitárossal – a szerk.) és Zolival (Kovács Zoltán billentyűs/electro-kütyüssel; Németh Szabolcs dobos pedig szintén szombathelyi gyökerű – a szerk.). Amúgy lehet, hogy lett volna belőle valami amúgy is, ezt nem tudjuk. De ő adta a kezdő löketet. Az irodalom, azt hiszem kikerülhetetlen. Már csak azért is, mert én mindig is úgy gondolkodtam a jó dalszövegekről, hogy azok versek. Az, hogy ez valójában működik-e az egy másik kérdés. Például Kollár-Klemencz Lacival múltkor volt egy ilyen nyilvános beszélgetésünk, szerinte például ez nem elvárás, az a fontos, hogy a szöveg és a zene egymást kiegészítve legyen dal. Saját magamnak viszont akkor örülök, ha egy olyan dalszöveget írok, aminek van eleje és vége. Nem azért vannak benne sorok, mert jól hangzanak. Mindenesetre elég jó érzés, hogy szeret minket az irodalmi közeg. Például, hogy Kemény István egyszer elemezte a Bordahajtogatót még anno a Petőfi rádióban. Akkor még voltak ilyen jellegű dolgok.


A SAIIDDAL KÖZÖS DAL KLIPJE ITT DEBÜTÁLT.


Ha már irodalom, mit gondoltok, melyik nyugatos írónak lenne ma zenekara?

András: Adynak biztos. Valami emo zenekara lenne.

Csaba:  Valamilyen pszichedelikusmetál.

András: Egyébként fogalmam sincs. Jó kérdés.


Szombathelyi gyökerű együttes vagytok. Szerintetek van abban az állításban valami érvényes, hogy egy zenekarnak vidékiként könnyebb felhívnia magára a figyelmet? Annak ellenére, hogy a vidéki koncertezés az egyik legkényesebb pont egy induló formáció életében.

András: Ez attól függ, hogy melyik vidékről van szó. Pécs, Miskolc, Debrecen: ezek nagyon menő helyek. Olyan vidéki központok, ahol ugyan hátrányból indulsz, de mégis van mögötted egy kiforrott helyi közeg. Szombathely is ilyen volt, egészen a kétezres évek elejéig. Onnantól kezdve viszont valami meghalt. Nem volt egy normális hely, ahol fel tudtak volna lépni az alakuló zenekarok, a város legkülsőbb helyét, a Végállomást leszámítva. Ha pedig elmentél, akkor a gatyád is ráment. Az embereket ez - a haverjaidon kívül - nem érdekelte. Nekünk ebből ki kellett lépnünk ahhoz, hogy a zenekarból legyen valami.

Csaba: Ezeket korábbi zenekarainkban tapasztaltuk meg. Szombathelyen sosem volt bázisa az Elefántnak. Még csak most kezdjük el építgetni. Most kezd súlya lenni annak, hogy mi egyébként onnan jöttünk. Ettől függetlenül emberileg szar érzés nekünk, hogy vidékre, majdnem Szombathelyre megyünk a legnehezebb szívvel. Az egyik legnehezebb hely koncert szempontjából, mert ott van az egyik legkisebb közönségünk. Bízunk abban, hogy ez azért van, mert senki sem lehet próféta a saját hazájában. De lehet, hogy sincs semmi köze és egyszerűen nincs már meg az a fajta kulturális élet, ami a kétezres évek elején megvolt.

elefant_live.jpg


Mi volt a legnagyobb kihívásotok az elmúlt öt év során?

András: A zongoristánk, Kovács Zoltán két évre kiment családilag Skóciába. Ekkor nagyon tanakodott a zenekar, hogy mi a faszt csináljon. Nyilván nem akartuk nélküle, de abbahagyni sem akartuk és ő lett volna az utolsó ember, aki az utóbbira voksolt volna. Kellett egy köztes megoldás, ami végül az lett, hogy találtunk egy beugróst, Roza Tomi személyében.

Csaba: Zoli pedig minden egyes hónapban hazaköltözött egy hétre.

András: Ezek nagy áldozatokkal jártak mindkét fél részéről. De emiatt túléltük ezt a helyzetet.

Csaba: Meg is erősödött tőle a zenekar. Ha ezt túléltük, akkor bármit! Rugalmasan megoldottuk a helyzetet. Egyszer sem volt olyan pillanat, amikor bárki haragudott volna bárkire. Egyébként is ilyen zenekar vagyunk. Pár perces, apróbb besérüléseken kívül nincs olyan, amit ne tudnánk megbeszélni. Tiszteljük egymást annyira, hogy ha tudjuk, valakinek szar napja van, akkor mindenki beszáll és együtt depizünk. Haha.

András: Szerintem egy zenekar ettől zenekar. Nálam itt kezdődik, ha öt ember ilyen szinten együtt van. Olyan esetekben, amikor ez nem így van, akkor az nem egy zenekar. Az egy produkció. Arra máshogyan kell tekinteni.


November 16-án lesz az ötéves szülinapi koncertetek. Követtek valamilyenfajta különleges tematikát
?

András: Arra fókuszálunk, hogy minél faszább legyen a koncert. Azt szeretnénk, hogy olyan legyen az este, ami az elejétől a végig egy kicsivel többet ad. Lesznek vendégzenészek, ami nekünk is külön izgalom, például Miczura Móni, Saiid és Lovasi András.

Csaba: Sok olyan kihívás elé állítottunk magunkat a koncert miatt, ami külön próbákat igényel. Máshogyan játszunk majd dalokat, Zsuffa Aba félig állandó tag plusz gitárral és vokállal vesz részt és ott vannak a vendégeink. Ezt a műsort ebben a formában csak egyszer fogjuk eljátszani.

András: Igen. Az biztos, hogy ez nem fog megismétlődni. Ez egy egyszeri alkalom. Izgatottan izgulunk, hiszen jó lesz és szeretnénk megünnepelni ezt az öt évet. Kurva jó lesz, csak rengeteg munkával jár.

Saiidon, Miczurán és Abán kívül Lovasi András vendégeskedik majd a koncerten. Őt hogyan sikerült megnyernetek?

Csaba: Egyrészt még mindig az Andris az egyik a leghitelesebb arcok közül, másrészt nem is szokása ilyesmiket elvállalni, de azért csak megkérdeztük. Mi úgy gondoltuk, minket azért csak szeret. (nevetnek) Egyszerűen beszéltünk vele és azt mondta, hogy rendben, benne van!


interjú:
Mihályi Dávid
fotó: Máté Balázs


az ötéves szülinapi koncert tehát november 16-án, az Akváriumban, Facebook-eseményoldal


az idei, Minden című Elefánt-LP, szövegvideókkal: 

https://recorder.blog.hu/2017/11/15/_ha_ezt_tuleltuk_akkor_barmit_elefant-interju
„Ha ezt túléltük, akkor bármit” – Elefánt-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1013278085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.