Nő vagy és zenélsz? A tapizást el kell viselned!

2017.10.27. 15:19, RRRecorder

crystal_castles.jpg

A zenei világban is újabb és újabb és újabb szexuális bűncselekmények kerülnek elő. Összeállításunkban a hírek összefoglalásán túl azt emeljük ki, ami azt mutatja, hogy ezek nem pusztán egyedi esetek, hanem szisztematikusak, a zeneipar működésmódja, kultúrája segítette vagy legalábbis felmentette az elkövetőket, vagy "normálisnak" állított be olyan kapcsolatokat, amikben valójában az egyik résztvevő (jellemzően a nő) szenvedett.

A zeneipar egyik legnagyobb legendájáról, Ahmet Ertegunról szól egy, a többinél kisebb port felvert, ám valójában nagyon súlyos írás. (Ahmet Ertegunról itt lehet olvasni, röviden legyen elég annyi, hogy a Led Zeppelin 2007-es összeállása valójában egy előtte tisztelgő koncert volt). Ebben Dorothy Carvello, aki a zeneipar több fokát megjárta, volt többek között az új tehetségek felkutatásával, felépítésével foglalkozó A&R menedzser, a zeneipart a katolikus egyházhoz hasonlítja: a molesztálókat nem rúgják ki, csak kiadóról kiadóra mozognak (mint ahogy a pedofil papokat is csak áthelyezték). Ezzel szemben ahányszor Carvello panaszt emelt, hogy valaki zaklatta, őt mindig kirúgták - még csak végkielégítést sem kapott. Egy alkalommal neki kellett bocsánatot kérnie a zaklatójától.

Carvello Ahmet Ertegun titkárnőjeként kezdett a lemeziparban. A legenda 64 éves volt, ő 25, amikor egy koncerten a főnök elkezdett a szoknyája, majd a trikója alá nyúlkálni. A cég alelnöke látta mindezt, és csak nevetett. Carvello szerint nyílt titok, hogy a fejesek egy része a művészeket is kihasználja szexuálisan, arról nem is beszélve, hogy a CD-korszak csúcsán, amikor dúskáltak a pénzben, a kiadók külön keretet tartottak fenn, amiből a prostituáltakat fizették. Mindennek csak a legfelső szintről induló megtisztulás vethet véget.

Ha nem is a legfeltűnőbb elem, de ott van a kiadók mocskos szerepe abban a történetben is, amivel Jessicka Addams, a Jack Off Jill zenekar énekese állt elő, amikor azzal vádolta Marilyn Manson basszusgitárosát-gitárosát, Twiggy Ramirezt (polgári nevén Jeordie White), hogy érzelmileg és testileg bántalmazta, megerőszakolta a kilencvenes években. A szokásos elem, miszerint az áldozat érez szégyent és bűntudatot, ezért nem mondja el senkinek, itt azzal egészült ki, hogy Jessicka kiadója azt mondta neki: nehogy a nyilvánosság elé álljon, mert annak komoly következményei lehetnek a turnézásban, rádiós játszásban. Akár a lemezszerződésüket is elveszíthetik - fenyegették meg őket; és aztán ki fog szóba állni velük ebben a férfiak dominálta iparágban? "A kiadó nagyon félt attól, hogy a Marilyn Manson mögötti álló hatalmas gépezet mindent megtenne, hogy tönkretegye a zenekart és az én reputációmat."

Jessicka Addams nyilvánosság elé lépése után öt nappal jelentette be Marilyn Manson, hogy megválik Twiggy Ramireztől. Maga a gitáros (aki egyébként 2002 és 2008 között nem volt tag, viszont játszott a Nine Inch Nailsszel és az A Perfect Circle-lel is) egy meglehetősen semmitmondó nyilatkozatot adott ki ezután, amiben a nem beleegyezésre alapuló szexuális kapcsolat "minden formáját" elítéli, és bocsánatot kér mindenkitől, akinek esetleg fájdalmat okozott.


Szintén a zeneipari szereplők felelősségéről is szól Katie Armiger története, aki specifikusan a country műfajról beszélt a Fox Newsnak. Mint mondta, 15 évesen, első fotózásán megfogta a fenekét egy rádiós DJ, és azt súgta a fülébe, hogy "mikor érsz legális korba?" (mármint amikor törvényesen lehet szexelni vele). Amikor ezt másoknak elmesélte, az volt a válasz, hogy "ez így megy, ha zenével akarsz foglalkozni, el kell viselned." És valóban sokszor zaklatták, egy másik rádiós DJ például élő adás alatt: az volt az interjúkérdése, hogy Armiger valóban olyan jó kislány-e, mint lemezének címe mondja - á, igazából tuti rossz kislány! - és közben az asztal alatt fogdosta.

Katie Armiger a nyilvánosság, ráadásul a bíróság előtt eddig csak arról beszélt, hogy kiadója azt kérte tőle, hogy viseljen kihívó ruhákat, és flörtöljön a rádiós szerkesztőkkel, csókolgassa, ölelgesse őket: viselkedjen úgy, hogy "azt akarják, hogy hazavigyem őket". A per, amelyben ez elhangzott, peren kívüli megállapodással végződött. Ezután viszont akárhová ment, akár kiadókhoz, zeneműkiadókhoz, akár koncertszervezőkhöz, mindenhol elmondták neki, hogy ugyan nagy rajongói, de leszerződtetni nem fogják. "Mintha kockázatot jelentenék számukra" - mondta Armiger, aki szerint a country világában is végre el kellene kezdeni beszélni ezekről a dolgokról, különben semmi nem fog megváltozni.


A leginkább megrázó történet az, amit Alice Glass, a Crystal Castles volt tagja írt honlapjára a másik taggal, Ethan Kathszal folytatott, majdnem egy évtizeden át tartó, testi és lelki bántalmazásra épülő kapcsolatáról. Amikor ez kezdődött, Glass még csak tizenöt éves volt, Ethan Kath, vagyis Claudio Palmieri tíz évvel idősebb. Rögtön kapcsolatuk elején leitatta, majd az autójában magáévá tette, aztán több hónapos kihagyás után követni kezdte, és végül összejöttek. "Fiatal voltam, naiv, rossz korszakomat éltem, ő pedig híres rocksztárnak számított, a tévében is volt. Ráadásul a punk színtéren egy csomó lányt használtak ki idősebb férfiak, úgyhogy ez számomra normálisnak tűnt."

Claudio rendszeresen adott italt vagy drogot Alice-nek, majd szexeltek, nem mindig a lány beleegyezésével. 16-17 éves volt Alice, amikor kapott egy CD-t, hogy írjon az alapokra szövegeket, énekdallamokat. Amikor sikeresek lettek, Claudio elkezdte "szisztematikusan kihasználni a gyengeségeimet", és mindent kontrollált: mit ehet, mit viselhet, kivel beszélhet. A zenekarban betöltött szerepét igyekezett csökkenteni, például azzal a történettel, hogy az első single, az Alice Practice vokálja valójában csak egy mikrofonteszt volt. Azzal fenyegette, hogy kirakja a duóból, és akkor láthatja, hogy a világ szemében semmit nem ér, egyedül Claudio az, aki megbecsüli; fizikailag is bántalmazta, rendszeresen megerőszakolta. Amikor a testi bántalmazás megszűnt, mert Alice megpróbált elmenekülni, "még durvább érzelmi, lelki bántalmazás" vette át a helyét.

A külvilág ebből nem látott semmit, hiszen Claudio "nem engedett nyilatkozni, csak ha teljesen ura volt a helyzetnek". Az említett történetet az első single-ről is simán átvette az egész zenei sajtó. Volt menedzserük azt nyilatkozta, hogy "nem tudok mit mondani ezekről a vádakról, mi csak azt láttuk, hogy a szakmai kapcsolatuk ingatag, de a személyes kapcsolatuk sosem volt igazán tiszta számunkra."

Végül Alice Glass 2014-ben lépett ki a zenekarból és a kapcsolatból. Azt írja, ez volt élete egyik legjobb, de egyben legnehezebb döntése, mert "a zeném, a fellépéseim, a rajongóim: ez volt mindenem." Évekig tartott, mire felépült a majdnem egy évtizeden át tartó abúzus után, és még mindig nem fejeződött ez be. Ethan Kath a maga részéről azt válaszolta, hogy "felháborítja és bántja" a "teljességgel kitalált" történet, és jogi lépéseket fontolgat; tanúi is vannak. Mindenesetre a Crystal Castles rengeteg fellépését lemondták.

 


A mostani leplezéshullámban nemcsak az előkerülő esetek nagy száma a példa nélküli - írja a Pitchfork véleménycikke -, hanem az is, hogy először látjuk, hogy a történteknek következményei vannak. (Persze még van sok tennivalónk. Az írás különösen azt emeli ki, hogy a rajongók milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak, ha a rajongásuk tárgya ki akarja használni őket - és itt ráadásul nincs semmilyen "professzionális" kapcsolat, ami legalább kijelöli, hogy elvben legalábbis kinek mi a felelőssége.)

AMIKOR MŰKÖDÖTT A NYILVÁNOSSÁG EREJE: AMBER COFFMAN ESETE

Az egyik, akit ejtett a kiadója, Alex Calder volt. Mint itt írtuk, nem sokkal a lemezének tervezett kiadása előtt (vagyis amikor már jelentős összeget költöttek rá) került napvilágra egy - akkor tovább nem részletezett - vád. Azóta Calder a nyilvánosság elé állt, és jóval többet tett, mint a legtöbben, akik vagy tagadnak, vagy valami általános "bocs, ha valakinek rossz lett volna" általánosságot rebegnek el: bocsánatot kért és vállalta a felelősséget.

Calder vallomásában - amelynek nem az a célja, hogy "szimpátiát vagy bocsánatot csikarjon ki" - azt írta, hogy a szóban forgó szexuális kapcsolatról annak idején azt hitte, kölcsönös beleegyezésen alapul. "Most már tudom, hogy nem így volt, hogy kihasználtam valakit, és ezért nem vállaltam a felelősséget." Azóta tudta csak meg, milyen traumát okozott, és reméli, hogy s felelősség nyilvános vállalásával legalább valamennyit segít áldozatának.

Most az alkotástól kicsit visszavonul, tanácsadásra és "beleegyezés tréningre" fog járni. Az a fontos felismerés van ez utóbbi mögött, hogy ha valaki úgy nevelkedett, vagy különféle hatások miatt azt gondolja, hogy nem szükséges a partner beleegyezése ("csak azért mond nemet, hogy..." stb.), vagy rosszul ismeri fel, mi konszenzuális és mi nem - akkor azt nem lehet egy csapásra megváltoztatni. Viszont, mint Calder írja, "a tudatlanság nem mentség", nem lehet áthárítani a felelősséget: vállalni kell a felelősséget a tetteinkért, és tanulni.


Magyarországon (egyelőre?) csak a színházi életet forgatta fel a Weinstein-ügy kapcsán elindult, világméretű tisztázási kampány, a zeneipart (még?) nem. Viszont két szervezet, a különféle előadóművészeket - köztük zenészeket, színészeket, táncosokat - képviselő szervezet, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) bejelentette, hogy azonnali segítséget nyújtanak a zaklatást elleni védelmet igénylő művészeknek. Sajtóközleményükben úgy fogalmaznak, hogy "az előadóművészek nyilvános tevékenységükből eredő fokozott sérülékenységük miatt személyükben is megkülönböztetett védelmet igényelnek". A két szervezet önálló keretet különített el, és felkészíti munkatársait arra, hogy megfelelő jogi és pszichológiai segítséget tudjanak nyújtani a hozzájuk fordulóknak.

 
Zenei vonatkozása is van annak, hogy a legnagyobb divatmagazinok és -cégek jelentik be egymás után, hogy nem fognak többet Terry Richardson fotóssal dolgozni. Új vád nem került elő vele szemben, csak a régiek, miszerint modelljeit gyakran kihasználja híres-hírhedt explicit képei készítése közben. Azt, hogy előfordul, hogy lefekszik velük, Richardson sem tagadja, de azt mondja, mindig az ő beleegyezésükkel. Mindenesetre a Conde Nast lapjai (Vogue, GQ - amúgy a Pitchfork is az övék) és a Harper's Bazaar bejelentette, hogy többet nem közlik a képeit. Terry Richardson számos zenészt is fotózott (itt van néhány képe), és többek között Miley Cyrus igen nagy hatású klipje, a meztelenkedős-falbontós Wrecking Ball is az ő rendezése.

Nemcsak nők lehetnek zaklatás áldozatai. Harry Styles (ex-One Direction) egy koncertjén kiment a színpad szélére, és a nyúlkáló rajongók egyike az ágyékánál ragadta meg. Erről videó is készült. A Twitteren #RespectHarry hashtag alatt gyűlnek a reakciók: a hírességek is emberek, nem szexuális tárgyak; senkit - nem csak a nőket - nem szabad fogdosni stb. Hogy egy kicsit lazítsunk a végén, itt egy videó azzal a kommentárral, hogy "miért nem lehet mindenki olyan, mint ez a lány?"

 

 

https://recorder.blog.hu/2017/10/27/zenevel_akarsz_foglalkozni_ezt_el_kell_viselned
Nő vagy és zenélsz? A tapizást el kell viselned!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5213106266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.