A Harvey Weinstein-leleplezés nyomán sorra jönnek a leleplezések és a tagadások. A Pussycat Dolls egykori tagja szerint le kellett feküdniük azzal, akit kijelöltek nekik. Björk és a Ducktails ügye is folytatódik, Flying Lotus bocsánatot kért.
Alig fejeztük be előző összeállításunkat a nemi erőszakról szóló, a zenei világot érintő vádakról, amikor megjelent egy talán még a korábbiaknál is durvább posztsorozat a Twitteren. A nyíltan a tagok testi adottságait a fókuszba állító, csak minimálisan kitakaró lánycsapat, a Pussycat Dolls egykori tagja, Kaya Jones azt írta, hogy ez valójában nem is lánycsapat volt, hanem egy prostihálózat. "Ó, és emellett még énekeltünk és híresek voltunk. A tulajok meg rengeteget kerestek rajtunk." Jones szerint az mutatja, milyen rettenetes volt az egész, hogy ő 2005-ben eldobta "az álmait és egy 13 millió dolláros lemezszerződést", csak hogy szabadulhasson. A zenekar tagjait arra kényszerítették, hogy lefeküdjenek a nekik kijelölt férfiakkal, aztán ezzel megzsarolták őket. Plusz rászoktatták őket a kábítószerre. Ráadásul neki azt is mondták, hogy ha bárkinek beszél erről, akkor "meghalok, vagy legalábbis vége a karrieremnek".
A Pussycat Dolls alapítója, Robin Anton azt válaszolta: ezekkel az "undorító, nevetséges" hazugságokkal Kaya Jones csak azt akarja elérni, hogy 15 percig híres lehessen. Szerinte amúgy Jones nem is volt a Pussycat Dolls tagja, csak próbaidőn volt velük 2003 és 2005 között, de hivatalosan nem vették fel. Azt pedig külön gusztustalannak tartja, hogy egy másik lánycsapata, a G.R.L. egyik tagjának öngyilkosságát is idekeveri Kaya Jones: ezzel nemcsak a gyászoló hozzátartozókat és a rajongókat sérti meg, hanem azoknak a munkáját is hátráltatja, akik az öngyilkosságok megelőzésén dolgoznak. A Pussycat Dolls ügyvédei állítólag jogi lépéseket fontolgatnak.
Ezután Kaya Jones a Daily Mailnek beszélt részletesebben arról, mi történt vele, míg a PCD tagja volt. Állítólag sokszor kellett egy autóba ülnie zeneipari fejesekkel, akik néha másodpercekkel az ajtó becsukása után rámásztak. Tulajdonképpen sem azt nem állítja, hogy őt megerőszakolták volna, sem azt, hogy tudna róla, hogy a csapat más tagjai engedtek az erőszakoskodóknak. Csak azt a kérdést teszi fel, hogy "hányszor kell egy sikerre ácsingózó lánynak egy idős férfit lelökdösnie magáról?" Mint mondja, a Harvey Weinstein-ügy kapcsán átszakadt gát mellett az is arra sarkallta, hogy előálljon a történetével, hogy ott volt Las Vegasban azon a fesztiválon, ahol egy férfi 58 embert gyilkolt meg.
Ez Kaya Jones legnépszerűbb videója a YouTube-on:
De ez még nem minden. Tegnapi hírösszállításunkban már szó volt a Ducktails-frontember, a Real Estate-ből kirúgott Matt Mondanile-ról. Azóta megjelent a részletes cikk, amiben hét nő beszél arról, hogyan erőszakoskodott velük a gitáros: fogdosta és erővel csókolgatta őket. Egyikükkel például egy klubban, egy Real Estate-koncert után elegyedett szóba, aztán tíz perc múlva megkérte, hogy mutassa meg, hol van a vécé - mármint ne elmondja, hanem vezesse oda. Útközben "belökött egy raktárszobába, lenyomta a nyelvét a torkomon, aztán rámcsukta az ajtót és ott hagyott". Később Mondanile megjelent a kollégiumi szobája előtt, lehívta az autójába, és a lány - belátja, naivan - azt hitte, bocsánatot akar kérni. Ebből aztán egész éjszakán át tartó vesszőfutás lett, aminek a végén Mondanile odadobott neki egy bankót, hogy na jó, vonatozzon haza.
Mondanile végül nem fűzött kommentárt a cikkhez, de az egyik megszólaló áldozatának azt írta: "nem tudom másként mondani, szóval még nem vagyok olyan idős, sok van hátra az életemből. Tanultam a hibáimból, és már jó ideje nagyon jól viselkedem" - ezzel implicit módon elismerve legalábbis azt, hogy vannak a múltjában sötét foltok.
Lars Von Trier, akit Björk vádolt meg zaklatással, tagadta ezt, de hivatalos kommentárt nem fűzött hozzá. Viszont egy asszisztense azt nyilatkozta, hogy "én úgy emlékszem, inkább mi voltunk az áldozatok; ez a nő erősebb volt, mint Lars von Trier, én és az egész csapat együttvéve". A rendezővel dolgozó más színésznők, Nicole Kidman és Charlotte Gainsbourg tagadták, hogy őket zaklatta volna.
Válaszul Björk további részleteket osztott meg arról, milyen volt Lars von Trierrel dolgozni. A rendező minden felvétel után hosszan átölelte, és amikor hónapok után szólni mert arról, hogy ezt ne csinálja, dührohamot kapott. Részletes szexuális ajánlatokat suttogott a fülébe. Egy szállóban azzal fenyegetőzött, hogy az erkélyen átmászik Björkhöz - miközben ott volt a szomszéd szobában a felesége is. Az elutasítások nyomán kitalált sztorikkal etette a sajtót, hogy milyen nehéz Björkkel dolgozni. Az egyik arról szólt, hogy a blúzt, amit akarata ellenére viselnie kellett egy jelenetben, széttépte és egyes darabjait még meg is ette. "Soha nem ettem blúzt. Nem is tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán" - írta most Björk.
Flying Lotus pedig úgy keveredett ide, hogy mint írtuk, kiállt a dupla nemi erőszakkal vádolt Gaslamp Killer mellett, vagy pontosabban azt mondta, hogy az internet hazug, és csak a törvény ítélhet meg embereket. A sok kritikát kiváltó megszólalás miatt őszintén bocsánatot kért. "Belátom, hogy érzéketlen voltam. Mindannyiunk, férfiak és nők számára is kemény időket élünk, és nehezen találom a saját hangomat ebben az egészben" - mondta; hozzátéve, hogy a teljes beszéd jóval hosszabb volt, mint ami felkerült a netre, és hogy "alázatosan" közelített a témához, ami egyébként összetörte a szívét.