Kazettatörténet – Egy formátum felemelkedése, bukása és visszatérése (1. rész)

2017.10.06. 14:46, rerecorder

cc_3.jpg

Ötvenöt éve, 1962-ben gyártotta a Philips az első magnókazettát, stílszerűen az 55. Recorder magazinban írunk hát Kazetta Forever fókusztémánkban a nyolcvanas-kilencvenes években hatalmas népszerűségnek örvendő hanghordozóról. Pláne, hogy sokak szerint a vinyllemezek után a kazik is visszatértek, és ezt az öt éve minden október második szombatján – a Record Store Day mintájára – megrendezett Cassette Store Day is nyomatékosítja. A Recorder pedig mindezt még úgy nyomatékosítja tovább, hogy idén ezen a napon, október 14-én, szombaton egy kazettás bulit tartunk a Beat On The Bratben. Kétrészes cikkünk mostani első fejezete rövid formátumtörténetet, a magnók és üres kazetták áttekintését tartalmazza, a második részben pedig jön majd a műsoros kazetták sztorija, a válogatáskazik romantikája és a formátum elmúlt évekbeli visszatérése. Play, Stop, Forward, Stop, Rewind, Stop, Play, Stop, Record(er), Pause.

Respekt a kazettának

Ahhoz, hogy valaminek reneszánsza lehessen, kell egy időszak, amikor nincs benne a köztudatban. A kazetták a kétezres évek elején kezdtek végleg eltünedezni a boltok polcairól, amikor már nem csak a cd-k szorították teljesen háttérbe a formátumot, de az mp3-ak és az interneten beszerzett zene is. És utóbbi azért fontos, mert a hivatalos kiadványok világában az mc (musicassette) ugyan egyike volt a három uralkodó hanghordozónak (a vinyllemez, vagyis long player, azaz lp és a compact disc, azaz cd mellett), de az üres kazetták (compact cassette azaz cc) évtizedekig masszívan egyeduralkodtak a másolt zene területén – egészen az írható cd-k és az mp3-ak, számítógépen hallgatott, online beszerzett zene ezredfordulós elterjedéséig.

home_taping_is_killing_music.jpgKicsit pontosabban: a műsoros kazettákat (amik a nyolcvanas években legyőzték a vinylt és egy ideig a legnépszerűbb hanghordozótípusnak számítottak) a cd-k szorították le a trónról a kilencvenes évek elején, de az eladások csak az évtized vége felé kezdtek szignifikánsan csökkenni, majd a kétezres évek elején megszűnni. Viszont az üres kazettákat ehhez képest semmi idő alatt küldték nyugdíjba a cd-r-ek és számítógépen tárolt zenefájlok, amik nyilván ugyanarról szólnak: másolatot készíteni egy hivatalos kiadványról. Amikor a nyolcvanas évek legelején meglódult a kazetták népszerűsége, egyből megjelentek a rémült iparági szlogenek (home taping is killing music = a kazettamásolás megöli a zenét – mint megtudtuk, nem ölte meg), és hiába fogyott el még 1996-ban is több mint kétmilliárd (!) üres kazetta – a nagyjából 5-600 millió azévi műsoros mellett – mégis az mp3 tett be a zeneiparnak, ennek hatására alakultak át a korábban évtizedekig működő metódusok. De a digitális zene egyúttal persze a kazettaipart is bedöntötte, a zenerajongók már nem kétkazettás magnókkal kalózkodtak zenét, hanem egyre gyorsabb internetsebesség mellett dagasztották virtuális könyvtárjaikat. Ekkor már egy üres Sony-szalag árába sem került egy újabb lemez megszerzése, hanem csak pár fillérbe – ha lebontjuk a havi netszámlát, vagy néhány tíz forintba, ha írható cd-vel is számolunk.

guardians_of_the_galaxy.jpgA kazettáknak az olcsóbb technika (cd, cd-játszó) és az internet tett be, arányaiban súlyosabban, mint általában a zeneiparnak, ám a gyors haldoklást lassú feltámadás követte a 2010-es évek elejétől. Először a földalatti előadók kezdték élesztgetni a formátumot (a hiphop mellett a chillwave műfaj tett érte a legtöbbet) és ez mára addig jutott, hogy Kanye West, Lana Del Rey vagy éppen Justin Bieber is ad ki kazettán zenét. 2016-ban látványosan, 74%-kal nőtt az Egyesült Államokban a műsoros kazettaeladás 2015-höz képest, és ez ugyan összesen is csak 126 ezer példányt jelent arra az évre, de a számok így is biztatóak (a legkelendőbb a Guardians Of The Galaxy filmzenekazetta volt négyezer példánnyal, az üres kazetták terén pedig talán majd ezután várható egy kisebb beindulás). És a folyamat egy ideig biztosan folytatódni fog, de az minden bizonnyal illúzió, hogy a vinylekéhez hasonló szárnyalás veszi kezdetét. A kazetták nagyon szerethető tárgyak, viszont a formátum a cd-hez, az mp3-hoz és a streaminghez képest is jelentős korlátokkal bír, így hosszabb távon világdominancia helyett inkább jósolható neki szolid kultikus tisztelet, amit persze nagyon is megérdemel. A hetvenes évek végétől a kazetták forradalmasították azt, ahogyan a zene eljut az emberekhez – olcsóbban, több társas érintkezéssel, kreatívabban – és ezért jár az örök respekt!


Nagyon rövid szalag- és kazettatörténet

01_philips_1963.jpgA magnókazetták (cc) története az elektromágneses hangrögzítés 19. századi megjelenéséig nyúlik vissza. A nagy origó a mágnesszalag 1928-as feltalálása, ami után fejlődésnek indult az orsós magnetofonszalag, az pedig a német BASF cég nevéhez kötődik, míg az orsós magnó az AEG-éhez, 1935-ből. Az egyre finomhangoltabb orsós szalagokat az ötvenes évek végétől kezdték különböző módon tokokba illeszteni a könnyebb használhatóság jegyében (RCA cartridge, 1958; fidelipac, 1959), na és persze, hogy megnyílhasson a műsoros kiadványok piaca. Az amerikai találmányok után beindult az európai agytröszt is és a Philips által 1962-ben kifejlesztett, az 1963-as Berlin Radio Show-n bemutatott, minden korábbinál kisebb méretű tokba helyezett, keskenyebb szalag lett a nyertes formula (a fejlesztés a Philips-é, de amúgy BASF-szalagot használtak - lásd fent). Megszületett a compact cassette, sikere azonban főleg annak köszönhető, hogy a japán Sony cég kiharcolta, hogy ne kelljen a formátum átvételéért jogdíjat fizetni, így megindulhatott a terjedése. Amerikában egy darabig még az 1965-ben – autómagnókhoz – kifejlesztett, jóval nagyobb méretű 8-track volt a népszerűbb kazettatípus, de a hetvenes évek elejére-közepére ott is végképp győzött az addigra már sok minőségi javításon átesett magnókazetta (például a vasoxidos normál mellett forgalomba kerültek a jobb minőségű krómdioxidos szalagok).

nina_simone_wild_is_the_wind_elso_musoros_kazettak_egyike.jpgAz első műsoros cc-k 1966-ban jelentek meg, mások mellett Johnny Mathis, Lesley Gore, Nina Simone, James Brown, John Coltrane albumai voltak az elsőként közreadott negyvenkilenc darab Mercury Records-os kiadvány között. A szalagtípusok további javítása nyomán 1978-ban született meg a gyártók közt addig eltérően használt elnevezésekből egy egységes négyes besorolás, csúcsán a drágább, de legjobb minőségű metal-kazettákkal. A rögzíthető játékidőt tekintve pedig a 60 (oldalanként 30) és 90 (oldalanként 45) perces kazetták lettek a legelterjedtebbek. A zajszűrők nyolcvanas évek eleji minőségugrása után még népszerűbb lett a formátum és 1984-ben a műsoros kazetták forgalma már túl is szárnyalta a vinyllemezekét (a cd ekkor még éppen csak kezdett életre kelni). Persze bármennyire is uralkodott a kompakt kazetta, a formátumháború néha felerősödött: a mikrokazetta (Olympus-szabadalom 1969-ből) a még kisebb diktafonoknál lett befutó, a Sony-féle 1976-os Elcaset viszont sehol, mert hiába ígért jobb minőséget, a kazettákénál nagyobb mérete nem tette praktikussá. A cd-k előretörésével párhuzamosan még egyszer próbálták fejleszteni a szalagos kazettákat, de sem a szintén Sony-féle Digital Audio Tape (DAT, 1987), sem a Philips-féle Digital Compact Cassette (DCC, 1992) nem futott be fényes karriert.


panasonic_rx-7000.jpg


Játszd újra, magnó!

01_philips_el.jpgA lejátszók természetesen a hordozókkal együtt fejlődtek. Az első Philips magnót (először a Norelco brandnév alatt - balra), a szintén 1962-ben kifejlesztett és 1963-ban bemutatott EL 3302-t a kazettával együtt úgy hirdették, hogy könnyű vele hangot rögzíteni és hordozható, így valóban a későbbi diktafonok és walkmanek őse volt. A felültöltős magnó még gyenge minőségben, monóban adta vissza a zenét kicsike hangszóróján, de amikor az Advent cég 1971-ben bemutatta a Model 201 (lent) névre keresztelt (egy évvel korábbról továbbfejlesztett), már sokkal komolyabb megszólalást tudó magnóját, akkor hirtelen mindenki komolyabban vette a kazetták zenei felhasználását – elkezdtek fejlődni az üres hanghordozók és egyre több műsoros cím jelent meg a formátumon. A Sony Walkman 1979-es bemutatása óriási hatással bírt, hiszen ez az eszköz tényleg jó minőségben tette lehetővé, hogy az emberek kivigyék a zenét lakásaikból, és a kazetta megindult azon az úton, amelynek eredményeként öt év múlva a műsoros változatából több fogyott, mint a vinylen kiadott lp-ből. Az üres szalagokból pedig még azoknál is több.

advent-201-tape-deck-henry-kloss-first-dolby-_57.jpgNem véletlenül féltette a zeneipar magát, de a kazettákat az illegális másolások miatti riadt ellenkampány nem tudta legyűrni. A hetvenes évek második felében már kiváló minőségű rádiós magnókat árultak, melyekből a kétkazettás verziók megkönnyítették a szalagról-szalagra másolást. A hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek végéig az autókban is a kazettás lejátszók vették át a vezetést, a hifi-tornyokba illeszthető deckek pedig szintén számtalan finomhangoláson estek át és az évtized második felétől a kilencvenes évek elejéig rengeteget fejlődtek. Eközben a hordozható magnók is egyre masszívabbak lettek és a hiphop nyolcvanas évek eleji berobbanásával együtt az utcán is egyre nagyobbat szóltak a boomboxoknak elnevezett változatok, amiket pont a műfajjal való kapcsolódás okán gettóblastereknek is neveztek. A gyártók között a Panasonic, a Sony, a Technics, a Pioneer, a Sharp, a Hitachi, TEAC számított a legnépszerűbbnek, a deckek között pedig a hi-endet a Nakamichi, a Revox, a Tandberg vagy épp a Luxman jelentette. Ugyan a kilencvenes évek elejére mind a kazetták (kerámiatest), mind a deckek (Dolby S-rendszer) még jobb minőséget produkáltak, a cd-k tömeggyártása, olcsóbbá válása mégis megtörte a két évtizeden át egyre feljebb ívelő sikertörténetet.

teac_a_450.jpg


Kazettamárkák

kazetta.jpgAz üres kazetták piacán leginkább a német és a japán gyártók versenyeztek egymással, eleinte a helyzeti előnnyel indult BASF és az AGFA képviselte Németországot, valamint még a Philips Európát, Japánban pedig a TDK, a Maxell és Sony emelkedett ki a mezőnyből (a Fuji és a Hitachi volt még jelentős), az USA-ban pedig a Scotch és a Memorex tartotta velük úgy-ahogy a lépést (előbbi fejlesztette ki például a kobaltkrómos változatot). A formátum nyolcvanas évek elejétől számított csúcsévtizedében egyértelműen a BASF, a TDK, a Sony és Maxell négyese volt a kiemelkedő, mind minőségben, mind a típusvariációk számában, mind eladott mennyiségben ők uralták a piacot, amin persze több mint kétszáz másik gyártó is megjelent (közte a magyar BRG és Polimer is, amelyek Magna- és BASF-szalagokat használtak).

(folytatjuk)

Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2017/10/06/kazettatortenet_egy_formatum_felemelkedese_bukasa_es_visszaterese_1_resz
Kazettatörténet – Egy formátum felemelkedése, bukása és visszatérése (1. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8512933851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.