Underground gyárparti a szomszédban – az ukrajnai Brave! Factory Festival

2017.09.07. 12:17, corecorder

dsc_0034r_e.jpg

Nem Ukrajna az első ország, ami bárkinek eszébe jut, ha külföldi fesztiválozásra gondol – remélhetőleg ez azonban nem sokáig marad így, a Brave! Factory ugyanis az egyik legígéretesebb friss kezdeményezés a térségben. Izgalmasan találkozik a művészet és az elektronika, több mint huszonnégy órányi folyamatos zene egy szocializmusból maradt gyárterületen, mindez ráadásul a 2014-es forradalom energiájából született meg. Beszámoló az egyik legfontosabb ukrán klub, a kijevi Closer első fesztiváljáról.

De miért pont Kijev? A lehető legegyszerűbben szólva: mert olcsó – mind az odajutás, mind az ott-tartózkodás. Közvetlen vonatjárat indul Budapestről minden nap, mivel azonban az ugyanannyiba kerül, mint a repülő (harmincezer forint körül van mindkettő), a legjobb megoldás trükközni kicsit: Budapestről elutazni Záhonyig, aztán Záhony-Csap, majd Csap-Kijev. Jelentősen olcsóbb így, ráadásul ugyanakkor érünk oda két átszállással, mintha az átszállás nélküli járatot választottuk volna. Érdekes módon az utazás legdrágább része eljutni a határig belföldön, ami teljes áron öt-hatezer forint körül van, Csapra átmenni hétszáz forint, Csapról Kijevbe pedig a tizennégy és fél órás kényelmes hálókocsis vonatút másodosztályon, jegyárban lévő ágyneművel és két teával nekünk odafelé kétezer-négyszáz, visszafelé háromezer-háromszáz forintnyi hrivnya volt. A tizennégy órás hosszúság elrettentő lehet, de a Kárpátokon keresztülmenni vonattal külön élmény; gyönyörű a táj, rengeteg a legelő állat, a szalmabála és a hegyi patak, az ágy pedig kényelmes és olvasólámpa is van mindegyikhez. Ha pedig már odaértünk, háromszáz forintért kiváló utcai árusoknál lehet enni, a KFC-ben 290 Ft a legolcsóbb menü, a McDonald's-ban 250 Ft a nagy krumpli, de ezerötszáz-kétezer forintból már többfogásos ebédet is ehetünk autentikus keleti éttermekben.

anyaorszag_szobor.jpgAzonban az olcsóság kiemelése nem tükrözi a teljes igazságot, hiszen Kijev igazi kincsesláda, gazdag és érdekes történelmi múlttal, valamint ezernyi meglepetéssel és pozitív csalódással. (Például a városban van Európa egyik legmagasabb szobra, az Anyaföld-szobor, ami tíz méterrel magasabb a New York-i Szabadság-szobornál is.) Én idén nyár elején voltam először, a nagyjából kéthavonta megrendezett Схема rave-partisorozat júniusi kiadására utaztunk ki, de még hazaindulás előtt további kijevi eseményeket kezdtem keresni, annyira jó a város és olyan kedvesek az emberek. A forradalom óta felpezsdült a helyi fiatalság, és bár Ukrajnában mindig is a techno és a rave volt a mainstream, a 2014-es történések után új kor kezdődött a város éjszakai életében. A gazdasági-politikai feszültségek idején az emberek többet kezdtek kimozdulni, olyan helyeket keresve, ahol kiadhatják magukból a hétköznapok nehézségeit, ennek eredményeként számos új bár, kocsma és önszervező klub jelent meg. A nemzetközi sajtó előállt a szlogennel, miszerint „Kijev az új Berlin", és el kell ismerni, a hasonlóságok vitathatatlanok, nagyon izgalmas kort él meg Ukrajna fővárosa a kétezertizes évek második felében. A művészeti élet virágzik, a berlini technósok pedig istenítik Kijevet, mert ilyen lehetett Berlin is a rendszerváltás után – nyers, progresszív, meg nem alkuvó, valami olyan, amit mindenképp meg kell nézni, mielőtt még felfedezi a világ.

Ezért is tértem vissza a városba a júniusi Схема után nagy várakozásokkal a Brave! Factory Festivalra, amelyet az egyik legfontosabb elektronikus zenei klub, a Closer rendezett meg az ukrán állami metrószerelvény-építő gyár területén, ötvenezer négyzetméteren és öt színpadon. A gyár ráadásul jelenleg is működik, csak éppen a megrendelések hiányában üzemen kívül van – így történhetett, hogy a fesztivált az ottani munkások építették fel, vagy hogy Robert Hood szettje közben az Angar nevű hangárban táncolva egyszer csak elkezdett előre-hátra mozogni a sínre fölénk erősített ipari emelő, majd egy idős munkás jókedvűen integetett le fentről az ablakból a tömegnek. De természetesen nem csak a munkások voltak ilyen lelkesek, sőt: a fő-főszervező hetekig kijárt minden nap meglocsolni a füvet a bejáratnál, a közönség pedig úgy végigveret akár 10-12 órákat, mintha az életük múlna rajta. Mindezt a berlini szokássá váló csak fekete ruhák helyett olyan nagy gonddal összeállított kilencvenes és kora kétezres éveket idéző sportruházatban, susogós kabátokban és latexben, hogy állandó az érzés, hogy egy másik világba kerültünk, ami a Youube-keresés „rave party in 1992" találatain alapszik. Viszont a modern trendekhez és környezettudatossághoz passzol, hogy a helyszíneket nyolcvan százalékban a területen talált különféle fa- és fémanyagokból és lomokból építették fel, illetve volt vegán kajás stand is.

brave_factory_01.jpg


Azonban fontos megjegyezni, hogy a Brave! Factory nem rave, hanem több műfajra és stílusra kiterjedő, nemzetközi felhozatallal rendelkező elektronikus zenei fesztivál. Az Antracite nagyszínpad általunk nagyon várt koncertje lett volna a norvég experimentális-fúziós jazz-zenekar Jaga Jazzist, de a nyitás előtti vihar olyan csúszásokat okozott, hogy hiába vártunk sokat a helyszín mellett ülve, egyszerűen a mai napig nem tudom, hogy pontosan mennyi csúszással kezdtek, de a hangolásuk alapján irigyelek mindenkit, aki végül kivárta – mi inkább átmentünk Laurel Halo koncertjére. A legújabb, Dust című lemezét már a Hyperdubnál megjelentető michigani producer-zenész a hosszú, alagútszerű csőben elhelyezkedő Truba színpadon lépett fel, mely többnyire az alternatív, kísérletezős és ambient zenék helyszíne volt. Laurel Halo törékeny és komoly alakja uralta a bordázott oldalú és ívelt teret, fekete-fehér fények villództak, rabul ejtő és olykor borzongató egy óra volt őt élőben tapasztalni, melynek fénypontja az volt, amikor a saját hangjából felépítve eljátszotta a Yearst a 2012-es Quarantine-ról. Minden hang és zaj tökéletesen a helyén volt, akadálytalanul járta át a zene a hosszú egyenes teret, némán a földön ülve ez volt az első olyan brave-es pillanat, amit akármikor újraélnék. A különleges légkört pedig az előadónő is kiemelte – a koncert után az egyszerre press-részleg, rendezői bázis és előadói pihenőközpont faháznál Halo felszabadultan, cigizés közben a Truba színpadot dicsérte, elmondása szerint ritkán játszik ennyire jó helyszínen, nagyon tetszett neki.

brave_factory_02.jpg


De itt sem maradtunk sokat, indultunk át a minimáltechno egykori pionírja, a manapság a Detroit sludge második hullámába sorolt Robert Hoodhoz az Angarba, ami tényleges hangárként a fesztivál legnagyobb beltéri helyszíne, egyben a technoszínpad is. Beérve a csarnokba mintha egy csapásra összementem volna: a kis alagutat megszokva sokkhatásként ért a hatalmas belmagasság és az óriási tér, amit tovább növelt hátrafelé a dj-pult mögött álló hatszáz cserepes növényt magába foglaló növényfal, ahogy amögül jöttek a fények. Robert Hood élő szettjeihez híven minimáltechnó vagy Detroit sludge helyett inkább a lányával közös Floorplan projektből ismerős táncolós klubhimnuszokat rakott be, Donna Summer legendás I Feel Love-jának remixétől kezdve Frankie Knucklesen át az Inner City-sláger Good Life-ig, ez volt talán az egész Brave! Factory legáltalánosabban befogadható programja – ennek köszönhetően a legsokszínűbb embertömeggel találkoztunk itt, a gyár mozdíthatatlan tárgyait elfedő emelvények egyikének szélén állva láttunk világító gázmaszkban lévő embert, karácsonyi égős esőkabátot, megint más építőmunkásnak öltözött be, egy félmeztelen alak pedig időről időre azzal próbálkozott, hogy a nála lévő füstpuskából ütemre lövi ki a füstöt.

brave_factory_06_1.jpgMíg első nap a tíz-tizenkét fokos hideget kellett csak elviselnünk, a második nap napközben nagyjából végig esett az eső, így történt, hogy csak este hét után, Lobanov K. végére értünk ki a területre. Őt követte The Egyptian Lover, aki a fák között elhelyezkedő, félig belső és félig külső helyszín Containerben lépett fel, amelynek központi eleme egy betonkocka. Polgári nevén Greg Broussarddal interjúztunk is, aki elmondta, hogy zenéjével elsődleges célja a szórakoztatás – ez pedig este nyolctól mindenki számára egyértelművé is vált, Egyptian Lover igazi showman, miután bemelegített a Kraftwerk Tour de France-jával, egyből megállíthatatlanul szövegelni kezdett saját magáról és szexről, nőkről és a védjegyévé váló freakekről. Mindemellett kitűnő érzékkel istenítteti közönségével magát és TR-808-as dobgépét, így végül az ő koncertje volt az egyetlen alkalom, amikor az elöl álló emberek talán jobban a telefonjukkal voltak elfoglalva, mint a tánccal. Greg egyiptomi mozgása, közönségnek lemezeket dobálása és arcpirítóan erotikus dalai mellett azonban fellépésének legemlékezetesebb része az volt, amikor megkérte a közönséget, hogy emlékezzenek a július elején ötvenhárom éves korában elhunyt régi barátjára, a 2 Live Crew-alapító Fresh Kid Ice-ra azzal, hogy vele együtt skandálják: "Hey, we want some pussy!" – ilyen pontosan és szórakoztatóan valószínűleg még sosem idézte meg senki a nyolcvanas évek forró klubhangulatát Ukrajnában.

Ezt követően néztük meg az Antracite-en Kevin Martin indusztriális hiphop, noise és grime alapú projektjét, a The Bugot is két társfellépővel, akik ezúttal Flowdan és Miss Red voltak. Kevin hiába volt elmondása szerint huszonnégy órája ébren, hajtotta a közönség átütő szeretete, önkívületi állapotban ugrált, lerohant a tömegbe, rémisztő erővel cikázott ide-oda, majd kifejtette, hogy furcsa számára ez a város, mert mindenki tésztába sült hotdogot eszik. (Ez a kievskaya perepichka nevű kultikus, legalapvetőbb ukrán street food, ami a belvárosban kapható.) Innen még éppen átértünk a kétezertizes évek queer-rap hullámával ismertté vált Zebra Katzre, aki a Container betonkockájának tetején ugrált és elhozta magával gyakori kísérőjét, Njena Redd Foxxot. A nem épp kedvező időjárás ellenére valószerűtlenül alulöltözött és energiával teli koncertet adtak, a legbántóbb, The Buggal történő ütközésnek köszönhetően azonban ebből már nem láttunk sokat.


PINK PLÜSSBUNDÁK, GAY-Z: A MELEGRAPPER-FRONT MINKET IS ELÉRT, A QUEER RAPRŐL ITT ÍRTUNK.

Mégsem csupán a fellépők, hanem a környezet, az ötletes színpadok és egyéb terek emelték szinte azonnal profikká az első alkalommal külső helyszínre kivonuló Closer szervezőcsapatát. Persze megvoltak a gyerekbetegségek is: hiába kapott mindenki esőkabátot, amint leszakadt az ég, a lépcsők és utak csak kevés helyen voltak kivilágítva, így mindenki telefonos zseblámpákkal próbált navigálni (egyszer még egy, a sötétség miatt történt sérülésnek is a tanúi voltunk). Nem nagyon voltak egyértelműen kijelölt ösvények, viszont a terület hatalmas és több domb is található rajta, és ez nappal hiába volt vadságának és az általános szabadságérzetnek köszönhetően hangulatos és előnyös, éjszaka leginkább csak veszélyes volt mindenkire nézve.

A hangulat viszont a két nap legnagyobb, állandó pozitív szereplője: mondani sem kell, hogy egy hangárban, mozgó daruval a fejünk felett és a korábban említett módon beöltözött emberekkel körülöttünk nagyobb élmény volt Robert Hood, mint Budapesten a Corvintetőn lehetett. Itt megvolt az az elemi, mindenen átütő dübörgés, ami onnan hiányzik, mintha a tánctéren tényleg harcoltak volna az emberek a világgal és saját magukkal, a nehéz gazdasági és politikai helyzettel. Több ezer fiatal technós energiái szabadultak fel, reggel hat-fél hét körül hazaindulva úgy éreztük, hogy túl korán hagyjuk ott a többi embert, mert a legjobb dolgok valószínűleg csak most következnek.

brave_factory_03.jpgTovábbi hangulatelem, hogy a gyárépületek falaira is hatalmas festmények kerültek, meztelen férfiak, sárga-fehér-fekete alakok, a Truba színpadnak otthont adó fekete cső külsejére pedig egy dinoszaurusz-csontváz. A területen sétálva újra meg újra művészeti installációkba botlottunk, a bejárattal szemben gyári hulladékokból és egyéb ott talált anyagokból kirakták a Brave! szót, másutt egy óriási vasszerkezetről egész egyszerűen egy feketére festett, nagyjából háromszor három méteres kockát lógattak le – harminc ukrán és öt külföldi művész dolgozott napokon keresztül, szerdára, az első estére pedig összemosódott, hogy mit építettek ők és mit készítettek a szervezők. Ha pedig metró, akkor voltak persze sínek is, ezeken drótból készített félig átlátszó szellemkocsitől kezdve egy valódi, nagy, közönség által birtokba vehető mozdonyszerelvény is helyett kapott – utóbbi valószínűleg helyszíni adottság és már évek óta ott áll. Rozsdás fémlemezekre fújtak fehér feliratokat, régi fémajtókra festékszóróval a térképet, máshol lerobbant autót festettek ki, lett külön teasarok, emberméretű mekis sült krumpli fából, szintén fadeszkákból útbaigazító táblák, illetve a jobb időre készülve locsolóval és rengeteg homokkal létrejött a Beach. A talán legjelentősebb meglepetés pedig a térképen egyáltalán nem jelölt pihenőszoba volt, természetesen ez is gyárias megvalósítással: egy hangárban pihenhetett meg bárki, ahol folyamatosan ugyanaz a mindent átjáró nyomasztó-nyugtató zúgás szólt, és a tér egyik végében egy kéken megvilágított fal előtt egy folyamatosan mozgó piros fény lebegett. Székeken és kanapékon terpeszkedő alvó és transzállapot közeli emberek, valamint odatévedő álló érdeklődők töltötték meg a teret, nem volt sosem olyan időpont, mikor éppen ne lett volna foglalt minden ülőalkalmatosság.

És talán mi is jobban tettük volna, ha a szállásunk helyett ott alszunk el – Kijev legújabb és alighanem legizgalmasabb fesztiváljának egyetlen percéről is kár lecsúszni, kíváncsian várjuk a jövő évet.

Brave! Factory, Kijev, Ukrajna, augusztus 23-24.

Varga Zsófia
fotók: Csomós János, Roman Ketkov


további fotók a fesztiválról:

brave_factory_05.jpg
brave_factory_07.jpg

brave_factory_10.jpg

brave_factory_12.jpg

brave_factory_11.jpg

brave_factory_13.jpg

brave_factory_15.jpg

https://recorder.blog.hu/2017/09/07/underground_gyarparti_a_szomszedban_az_ukrajnai_brave_factory_festival
Underground gyárparti a szomszédban – az ukrajnai Brave! Factory Festival

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1012805996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.