Tavaly, 2016-ban a Forradalom című dallal vezette fel Jónás jelenései című legutóbbi albumát a Quimby, majd a Budapest Arénában ünnepelte 25. születésnapját a társaság. A kerek évforduló apropóján a zenekar kapott egy tisztelgő feldolgozáslemezt (Tükröm, tükröm), adott egy angol nyelvű albumot régi dalokból (English Breakfast), és nyilatkozott minderről a Recordernek. Idén dvd-n is megjelent az ünnepi koncert (lásd a Tükrök olcsón premierjét), most pedig a sorozat zárókoncertje következik szeptember 2-án a Budapest Parkban. Az összegzés és előretekintés mellett sok minden más is szóba került Kiss Tiborral készült friss interjúnkban - például egy friss Kiss Tibi-vers, ami felsorolja, hogy mi mindennek tartották és nem tartották őt és zenekarát jobbról-balról.
A huszonötödik születésnapotok alkalmából rendezett koncertsorozatotok lassan a végéhez ér. Mi volt a legkiemelkedőbb élmény, emlék erről a turnéról?
Az a helyzet, hogy nagyon jó idény volt. Mind emberileg, mind zeneileg, minden szempontból. Úgyhogy csak sorolhatnám a jobbnál jobb helyzeteket. Voltak csúcspontok is, de úgy általában nagyon jó állapotban van a zenekar. Volt egy olyan bulink – azt nem mondom el, hogy melyik koncert – a nyári szezonban, ahol túlságosan befeszült a csapat és túlzottan is egy nagy produkciót szeretett volna kreálni, ami nem tett jót nekünk. Nem volt jó a tempó, feszültek voltunk, nagyon jót szerettünk volna alkotni. Utána megbeszéltük, hogy ezt hagyjuk és inkább magunknak muzsikáljunk. Találjuk meg egymást a színpadon és bízzunk abban, hogy ezt szeretni fogják az emberek. Azóta a beszélgetés óta nagyon egyben vagyunk, hangulatilag, zeneileg is és rengeteg ötletünk van.
Kevés zenekarnak adatik meg az a siker Magyarországon, ami nektek. Úgy vált a Quimby az egyik legnagyobb hazai zenei formációvá, hogy közben nem lett ciki. Volt olyan pont a huszonöt év alatt, amikor ez másképp is alakulhatott volna?
Arra gondolsz, hogy voltak-e olyan külső hatások, nyomások, energiák, amelyek a zenekar felé irányultak, és amik valószínűleg bizonyos előnyökkel szolgáltak volna? Egyrészt mi vagyunk olyan barmok, szerencsések és kreatívak, hogy ezekkel a dolgokkal ne kelljen feltétlenül élnünk. Hanem mondjuk materiális szinten megelégszünk az x helyett a fél x-szel, viszont szeretnénk, hogy rendben legyenek az emberi energiák, tudjunk tükörbe nézni, szabadok maradhassunk és szabadon legyünk kreatívak. Ne állítsunk fel magunknak határokat egy személyi szponzorral vagy ne tegyünk lehetővé egy olyan pszichés cenzúrát, ami bármilyen módon akadályozza a kiteljesedésünket. Tehát ezért nekünk ilyen helyzetekbe nem érte meg belemenni, mert a boldogságunk ezen az oldalon van. Most egy kicsit általánosak vagyunk és talán ez már egy filozofikus hozzáállás a rock & rollhoz, de azért ennél szárazabbak, fapadosabbak, mocskosabbak tudunk lenni. Ezek is beleférnek, tehát ennek a hozzáállásnak egy csomó előnye van.
A tavalyi Tusványos-fellépésetek miatt sokan úgy állítottak be benneteket, mint egy Fidesz-zenekart, majd idén az alindás interjúban a HírTV-ben elhangzott versed miatt lázadóként kiáltottak ki. Ez azért egy elég nagy paradoxon. Hogyan élted meg ezeket a helyzeteket?
Igazából ez két hangosabb esemény, ami kapcsán a zenekar a művészet játszóteréről átkerült egy pár napig a politika játszóterére. Ekkor mi szépen megkértünk mindenkit, hogy ezt ne csinálják és visszakértük magunkat a művészet játszóterére. Az, hogy időnként fel-felkapnak gondolatokat vagy keringő energiákat bizonyos hatalmi kreatúrák, az tök normális, mert használni akarják a saját érdekük szerint. Mi népszerű zenekar vagyunk, gyurmáznak minket jobbról, balról, középről, elölről, hátulról és szeretnének befűzni minket erre-arra. Mi viszont a direkt politika színpadára önként nem megyünk. A Quimbyt, vagy a gondolatainkat persze meg lehet próbálni odaráncigálni. Jó volt, hogy ilyen összefoglalásban vezetted fel, mert az ember valóban kap innen is, onnan is, de talán egyszer már le fog esni a tantusz, hogy ezzel a zenekarral ezt nem lehet csinálni. Egyrészt, mert nem fair, másrészt rengetegszer bizonyítottuk, hogy nem hagyjuk ezt a dolgot. Ami a politikai színpada, azon mi nem veszünk részt. Lehet úgy csinálni, mintha részt vennénk, de ez nem így van. Mi emberi értékekért küzdünk. Olyan gondolatokért, amitől tapasztalatunk szerint jobb lehetne a világ. Ezekbe kapaszkodunk. Hogy, hogyan éltem meg? Persze, felkavaró élmény egy ilyenben benne lenni. Amúgy a hamis büszkeségtől a katartikus dühig minden volt bennem és szét is csaptam volna mindenki között egy jó éles szablyával. Mentem volna neki a kutyáknak is, de az ismerőseim visszafogtak és azt mondták: hagyd ezt a picsába, nem éri meg. Tehát ilyen is volt. Pozitív, negatív, mindkettő megvolt. De megtanultuk már, ha minket odavisznek arra a színpadra, akkor nekünk olyan fegyverzettel kell rendezkednünk. A Quimbynek és a politikának más-más a nyelvezete. A művészet nyelvezete még a harcban is másmilyen. Sok az emóció, ordít a rendező a színésszel, de fél óra múlva meg fogja csókolni. Itthon nagyon szeretik fenntartani ez a kitartó utálatot, ami nem a sajátja az embereknek. Ezt csak betanítani lehet. Nézz meg egy emberi lényt, amikor megszületik. Mindig az adott pillanatban van, az egyikben dühös, sír, a másikban nevet és ölel. Mi csotrogány felnőttek, pedig elhitetjük egymással, hogy be kell rozsdásodnunk egy emócióba: amíg élsz, harcolj a másik emberrel, mert másmilyen a haja, a bőre színe, az identitása, a vallása! Ez kőkemény mocsok. Ilyenért szólok még a barátomnak is. De válaszolok egy verssel, hogy mik nem voltunk még:
Voltam zsidó, komcsi, cigány
Soros-bérenc, férfinak lány,
disznók konca, nap bolondja,
magyargyűlölők kolompja.
De ki vagyok én? Lássátok meg
mielőtt föld alá temettek.
Keresztfáról függő csibész,
háborúban kultúrvitéz,
rendes magyar legény,
ki hazáját úgy szereti, ahogy van
összerugdosva kopottan,
díszruhában, jól lakottan.
De a kártevőt a gazda is öli
permetezi a szőlőt,
a szút pörköli
és kinek vagyok ma kártevője,
majdan áldani fogja a nevemet
mert az én álmomon keresztül
végül diszkréten ő is mennybe mehet.
Áldás békesség, békemenet,
Ámen!
Beszéljünk a fiatal magyar zenekarok helyzetéről. Hogy látod, jelen állás szerint ki érhet el hozzátok hasonló sikereket?
Ezt nagyon sokan kérdezik, de totál nem lehet tudni. Mindennap ajándék egy rock & roll-zenekar életében. Ez tényleg így van, de ezt fiatalon nem fogjuk fel. Hogy nem tudhatjuk, most megyünk fel utoljára a színpadra, hiszen bármelyikünkkel történhet valami. Nem lehet ezt kiszámolni. A magyar rock & roll egy pici, szűk és viszonylag szegény piacon dolgozik. Ezért azok a zenekarok tudnak hosszútávon majd fennmaradni, akik képesek a változásra, olyan erősek, mint a trombitafolyondár. Tehát kúszni kell, futni kell, nyomni kell. Ezek mellett tehetségesek is, kitartók is, bátrak is, szerencsések is és lesz egy olyan önfelismerésük, hogy egy csapatot fenntartani eleve nem könnyű. Ezeket az emberi dolgokat jól tudják kezelni egymás között. Ez is nagyon fontos. Barátok-e, azok, akik elkezdenek együtt menni, hiszen az út és idő nagy részét mikrobuszokban, meg ilyen-olyan szállásokon töltjük. Sokszor többet vagyunk együtt, mint a családunkkal. Egymást a lábszagáról megismerjük már öt év után is. Képzeld el, húsz év után mi van. Szóval ezeknek mind működniük kell és még nem is tartunk a zenénél. Ezek mind olyan dolgok, amiket el lehet baszni egy közösség építésénél. Úgyhogy ezt ugyanúgy tanulni kell, mint a zenélést. Nálunk a zenekarban van filozófus, realistább ember, vannak művészek, ez a sokszínűség kihoz egy halmazt, és ha azon dolgok mentén tudunk haladni, ami mindenkinek jó, akkor kvázi egy általánosabb jó felé törekszünk. És persze az is kell, hogy le lettek nyesve azok a dolgok, amik ezt-azt bántják. Mindez már egy szűrőn is átmegy általunk. A gondolataink nem egyetlen ember gondolata és ez egyfajta védelmet is nyújt. Ettől erősebb tud lenni a zenekar. Én mindig szeretek megbeszélni olyan dolgokat, amelyek fontosak az életben, mert kellenek a támaszok. Ne csak a nagymesterek, meg a saját pszichém bástyáján álldogáljak. Bízom a közösségben, az az én felsőbb erőm, hogyha valami sok embernek bejön, akkor kezdek el vele igazán foglalkozni, mert úgy érzem, akkor tud adni másoknak is valamit. Ezek mind kellenek ahhoz, hogy működjön egy zenekar. Kurva sok tehetség van most is, de pontosan tudom, hogy azokkal a zenekarokkal, akikkel együtt indultunk még tizenévesen, akikkel együtt pörögtünk az éjszakában, azoknak a kilencven százaléka vagy feloszlott, vagy átalakult. Külföldre mentek, szétestek, akármi. Nagyon kevés működik, de akkor nekünk úgy tűnt, hogy ez örökkévalóságig tart majd és az egész szakmát így fogjuk felszántani együtt, ahogyan megjelent a generációnk. Nem ez lett. Páran még mindig mendegélnek, vannak, akik csak üldögélnek, vannak, akik már eltemették magukat. Mi olyanok vagyunk, mint egy absztrakt kalózhajó. A Peace Pirates a mi legénységünk. Ez is már maga egy paradoxon. Ilyenek vagyunk mi és ez egy méltóságteljes kalóz deregje. Nem egy jacht, de azért egy olyan, amit megnéznek még a turisták is.
„ST. VINCENT FIGYELMEZTET, HOGY NE TEGYEM” – KORÁBBI KISS TIBOR-INTERJÚNK ERRE.
Sokszor kellett meghatároznotok magatokat, vagy mint mainstream vagy mint underground zenekar. Erre kialakítottatok egy jól bevált választ: „azt szoktam mondani, hogy mi nem mainstream zenekar vagyunk, hanem az underground és az alternatív zene határait tágítjuk Magyarországon.” Mindez hogyan áll most?
Vannak korszakok, amikor viszonylag népszerűek tudnak lenni alternatív zenekarok, és vannak korszakok, amikor meg visszakerülnek egy érdektelenebb környezetbe, de abban a szerepkörben aztán már nem olyan fontosak. Aztán az alternatív kultúra újabb felemelkedése olyan helyzetekben valósul meg, amikor az a társadalomnak egy kitörési pontja lehet, és a társadalom azt mondja, hogy elég a semmitmondó dumákból: tartalmas ételekre vágyom, ide nekem egy jó flekkent a kultúrába! Akkor megint felkarolják ezeket a formációkat. De ha például a Noir Désir Franciaország egyik legnépszerűbb zenekara tudott lenni, úgy, hogy azért elég underground gyökerű, költői, nem egy túl egyszerű rock zene a popzenei palettán, akkor a határ szinte meg is szűnik. Ha azt mondom, hogy egy Red Hot Chilli Peppers olyan népszerű, mint Madonna, az egy jó dolog, mert ezek hidak. Van aztán második és harmadik híd is. De nem kell mindenkinek világsztárnak lenni, meg baromi népszerűnek. Amennyire jó egy tábortűznél énekelni hatan-nyolcan együtt, annyira baromi jó egy nagykoncert is. Pontosan ugyanazt kell csinálni. Látom, hogy a rock & rollban megvan a karriermánia, de azt mi mindig viccesen fogtuk fel, nem vettük túl komolyan. Mentünk a szamaras szekerünkkel, amerre a nyíl mutatott előre. Nekem muzsika van. Hogy ez a Müpában, egy tábortűznél vagy a Wembley Arénában szólal meg: mindegy.
Most, hogy megünnepeltétek a születésnapotokat, sokan tehetik fel azt a kérdést is, hogy merre tovább. Te magad egy interjúban említetted azt, hogy innen már lefelé vezet az út. Szerinted az emberek inkább látnák széthullani a Quimbyt, minthogy figyelnének benneteket megöregedni a színpadon?
Tök egyszerű a válasz. Inkább látnák, hogy megöregedjünk a színpadon. Ha az haszon, hogy valami nincs, az azt jelenti, hogy nagyon kártékony az a valami. Erről, a zenekarról azért tudom, hogy nem az. (nevet) Van annyi élettapasztalatom és visszaigazolás az élettől, hogy nem tragédiákba vittük az emberi sorsokat, hanem remélem, hogy hozzá tudtunk valamit adni az emberek életéhez pozitív energiában, önismeretben vagy hangulatban. Föl is akaszthatnám magam, ha a másikat választottam volna. Úgyhogy könnyű volt a válasz. Nem karrierben gondolkodtunk, hanem a zenére koncentráltunk és arra a közösségre. Szándékosan nem közönségnek hívom, mert egyfajta közösséget teremt egy jó zenekar, nem pedig be akar vonzani pár évre olyan energiákat, amik eltartják. Tudni kell, hogy adni kell magunkból azt, ami jön. Ezekre figyelni kell. Nálunk az van, hogy ha hat emberből egy valaki nem szeretne valamit, akkor már nem is csináljuk. Ha egy irányba állnak a vektorok, akkor jól halad a hajó.
Mi vár 2018-ban a zenekarra?
Most egy fiatal, új stábbal dolgozunk és ez tök jó. Kritikusak, energikusak, lelkesek. Kicsit olyan, mintha renoválás lenne most. Teljesen kicseréltük a menedzsmentünket, akik ugyan nagyon rendben tartották a zenekart és le a kalappal a munkájuk előtt, de picit olyan volt a helyzet, hogy fiatalítani kellett az energiákat, mert a korábbi stábnak ez már egy rutinosabb történet volt. Mindezt ők máshol jobban tudják kamatoztatni. Nekünk viszont pont egy renoválásra volt szükségünk, egy fiatal energiára. Mint amikor valaki ránéz egy épületre és tetszik neki, amit lát, de látja azt is, hogy rengeteg meló van benne, amit még meg lehet csinálni. Na, mi most egy ilyen csapatot szedtünk össze. Lakásfelújítás van a Quimbynél. Nagy vigyorral és nagy örömmel.
interjú: Mihályi Dávid
fotók: Quimby-Facebook
a Quimby tehát most szombaton, szeptember 2-án, a Budapest Parkban zárja 25. születésnapi koncertsorozatát, Facebook-eseményoldal
a Quimby legújabb klipje, az Üzenet nincs, a tavalyi Jónás jelenései lemezről:
