Popőskor – A populáris zene első száz éve 1854-1954 (2. rész)

2017.08.21. 19:10, rerecorder

nat-king-cole-by-warchild13dotcom.jpg

Popzene + idő = felejtés. A streamingfelületeken, valamint a YouTube-on, a Bandcampen, a SoundCloudon naponta ezrével érkező friss dalok korában nem könnyű elképzelni azt az időt, amikor az emberek hónapokat vártak egy-egy új slágerre. De az internet korában azt is nehéz elképzelni, hogy ezeknek a most dömpingszerűen érkező felvételeknek egyszer nyomuk vész. Pedig a nem is annyira régmúltnak, a popzene őskorának, a 20. század első felének dalait már nemcsak, hogy nem találjuk meg, de még azt sem tudjuk megmondani, hogy mik is voltak a legnagyobb slágerek – mondjuk 1927-ben. Meglehetősen izgalmas vállalkozás tehát ebbe az őskorba visszautazni és régészeti munkát végezni, ezt tettük a július végén megjelent 54. Recorder magazin Pop 1854-1954 című fókusztémában. Feltárjuk, hogy mire épült az 1954-ben berobbant rock and roll és az utána jövő teljes popzenei korszak. Felidézzük, hogy mik voltak a popőskor legfontosabb kronológiai történései. És felelevenítjük az elfeledett sztárokat, slágereket, lemezeket. Az első részben a zeneipar kezdetét, a kottakiadás, az első gramofonlemezek és énekes csillagok megjelenését tekintettük át, most folytatjuk az 1954 előtt uralkodó stílusok bemutatásával.

A tánczenekarok kora

duke-ellington-and-orchestra-1024x780.jpgA brit slágerek és az amerikai slágerek gyakran vándoroltak át egyik partról a másikra, de a rádió húszas évekbeli elterjedése előtt jobbára hajón, kottákban. A két ország szerzői között gyakoriak lettek a jogviták, így a zeneipar következő logikus lépése a jogvédőszervezetek létrehozása volt. Az 1914-ben alapított ASCAP az amerikai szerzők, a szintén 1914-ben alapított PRS a brit szerzők jogvédő szövetsége lett, hamarosan kitört a béke. Minderre a rádió megjelenésével hamar égető szükség is lett. A rádió első évtizedeiben ugyanis élő zenekar játszotta a népszerű dalokat és bonyolult jogviták alakultak ki arról, hogy ki fizet kinek és mennyit. De kialakult más is. A dalok slágerré tételében, eladhatóságában továbbra is az zeneipar volt érdekelt, a rádió megjelenésével jelentősen leegyszerűsödött ez a folyamat, hiszen pillanatok alatt lehetett hallgatók tömegét elérni. De hogy melyik dalt játssza a rádió zenekara? Na, az erre irányuló csatározás igen felerősödött a lemezcégek között és megkezdődött a rádiós szerkesztők megvesztegetése, ami aztán folytatódott, amikor a negyvenes években a rádiók élő zenekarait lecserélték lemezeket játszó – először gúnyosan lemezlovasoknak hívott – dj-kre. Pedig a lemezek népszerűsége a századelős felfutás után pont a rádió miatt nagyon visszaesett a húszas években. De aztán az új stílusok (blues, country, jazz) terjedése és a filmek népszerűvé válása, az azokhoz kapcsolt filmbetétdalok, filmzenék visszahozták a formátumot, amely további fejlődésnek indult. Főleg az egyre népszerűbb tánczenekarok miatt, amelyek a jazz aktuális divatformáit, a dixielandet, majd a swinget és a big bandet játszották.


Az afrikai gyökerű zenék – jazz és blues

A behurcolt rabszolgák afrikai gyökerű zenéi, dallamai (és ilyenek voltak a vallásos énekek, a spirituálék és a gospelek is) eleinte az ültetvényeken kezdtek egymásra hatással lenni, a különböző dallamvariációk és ritmusok új formába rendeződtek és persze kezdtek hatni a fehérek zenéire is. Így jött létre a ragtime a 19. század végén. Abszurd helyzet volt ez, hiszen az erősen rasszista közép- és felső osztály az általa megvetett bőrszínű emberek zenéjére őrült meg. Merthogy a nyugati zenében a legfontosabb zenei fejlődés az volt, hogy a négynegyedes ritmusban a korábbi hangsúlyos ütemekről áttevődött a fókusz a másképp és hatásosabban táncolható, afrikai poliritmikus gyökerű hangsúlytalan ütemekre. A ragtime (úttörő: Scott Joplin) ezt tette népszerűvé és innentől nem volt megállás.


robert_johnson.jpgBlues

A feketék zenéje, a közösen énekelt spirituálékból és munkadalokból, az egyénileg énekelt hollerekből (ezeket is munka közben énekelték) és az egyszerű, rímelő balladákból létrejött blues-t eleinte még nem jellemezte a későbbi klasszikus tizenkét ütemes szerkezet, de az AAB képletű strófák már igen. A déli államokban létrejött zene aztán az század első felében számos átalakuláson esett át és sokféle változatban élt tovább, a legfontosabb alapját képezte a rock and rollnak és így a 20. század második felét jelentő popzenének általában. A vidéki, akusztikus blues először a Mississippi Delta nevű háromszögben (ami nem azonos a Mississippi folyó deltájával) kezdett fejlődni, az első és legjelentősebb előadója Charlie Patton volt, de Son House, Tommy Johnson, Bukka White és főleg majd Robert Johnson (balra) is kiemelkedő zenész és szerző lett. A texas-i bluesvariáció kevésbé nyers, melodikusabb volt, Blind Lemon Jefferson volt a népszerű énekes és Lead Belly a legfontosabb szerző, aki a blues mellé folkot is jelentős mértékben csempészett az általa előadott, híressé tett, írt dalokban.

bessie_smith_1936_by_carl_van_vechten.jpgA klasszikus blues-nak nevezett áramlat került először a fehér közönség elé, jellemzően énekesnők léptek fel az őket bemutató minstrel-show-kon. Az első nagy blues (és jazz) dívák közé Ma Rainey, Bessie Smith (jobbra) és Mamie Smith tartozott, utóbbinak jelent meg először lemeze, így egyben övé az első blues-felvétel is 1920-ban. New Orleans számított a nagy olvasztótégelynek, a blues és a jazz közös gyökerei az itteni halottbúcsúztatók fúvószenekaraiban testesültek meg. Az időközben kialakult countryval kölcsönhatásban létrejött country blues mellett a harmincas években a memphisi iskola jelentett újdonságot. A Nagy Depresszió évei alatt, a harmincas évek elejétől a blues-zenészek az északi iparvárosokba, elsősorban Chicagóba települtek, de útközben megálltak Memphis-ben, ahol komoly zenei élet jött létre és ahol az időközben megalkotott elektromos gitárral modernizálták a blues-t, annak városi formáit. Az így létrejött stílus Chicagóban futott fel igazán, B.B. King, Muddy Waters majd John Lee Hooker (lent a korszak stílusaival és azok egymásra hatásával) lettek a kulcselőadók, de Los Angeles-ben T-Bone Walker is hozzátette a magét, főleg a jazzes hatások beemelésével. A ragtime-ból kifejlődő másik nagy zongorás blues-stílus, a boogie-woogie a húszas évek végén jelent meg, de csak a harmincas évek végén lett belőle népszerű stílus, a rhythm & blues egyik alapja.

john_lee_hooker.jpg


Dixieland, swing, big band, bebop

count-basie_medium.jpgA blues és a jazz gyökerei tehát összefonódtak és ez leginkább a New Orleans-i fúvószenében mutatkozott meg, amelyből a harmincas évek legnépszerűbb zenekari stílusa, a dixieland fejlődött ki, a stílusban Louis Armstrong zenekara volt a csúcs. A húszas, harmincas évek aztán egyértelműen a jazz korszaka lett, a legdivatosabb slágerek is ebből a műfajból kerültek ki, amely a fúvósdús dixieland felől kezdett a nagyzenekaribb swing felé tolódni. A big band-korszak nagy zenekarvezetői Count Basie (balra), Duke Ellington (fent, a legelső kisképen balra), Glenn Miller, Benny Goodman, Artie Shaw, a Dorsey-testvérek, Jimmy és Tommy, valamint az énekesként is kiemelkedő Cab Calloway voltak. A korabeli tánczene átterjedt Európába is, ott a francia Quintette du Hot Club de France lett az úttörő Django Reinhardt gitáros és Stéphane Grappelli hegedűs gypsy jazzével. A jazz a negyvenes években a bebop felé fejlődött tovább, itt már nem a táncoltatáson volt a hangsúly, hanem az önkifejezésen, a klasszikus, elszabaduló jazz kezdetei ezek. Thelonious Monk és Bud Powell zongoristák, Charlie Parker szaxofonos, Dizzy Gillespie trombitás voltak a stílusirányzat úttörői, a negyvenes évek végén pedig még ezt is továbbfejlesztette Miles Davis trombitás a nyugodtabb cool felé, miközben az afrokubai stílusok is kezdtek beszivárogni az amerikai zenébe, és ennek mentén jött létre a negyvenes évek végén az easy listining-előzmény exotica.


AZ EXOTICA STÍLUS TÖRTÉNETÉT ITT ÍRTUK MEG RÉSZLETESEN.


A telepesek zenéje – folk és country

woody_guthrie_nywts.jpgAz angol, skót, ír, német telepesek anyaországból hozott népzenéje keveredni kezdett az újvilágban, ezeket a dalokat és dalosokat délen eleinte hillbillyknek nevezték, aztán a kultúrák kereszteződésében a húszas években kezdett letisztulni egy tipikusan amerikai ág, ami először appalachian folkként élt északon. A balladákat és ugrálós táncdalokat váltogató stílusban a húros hangszerek uralkodtak, a bendzsó, az akusztikus gitár, a steel gitár, de a hegedű és a harmonika is fontos alaphangszer. A blues felől érkező hatások aztán többféle ágban bontakoztak ki. A műfajnak Jimmie Rodgers és a Carter Family voltak az első sztárjai, a harmincas években a rádió népszerűsödésével párhuzamosan pedig Nashville lett a központja. A filmekben megjelentek a singing cowboyok (Gene Autry) és a jazzel való találkozásból megszületett a western swing (Merle Travis). Az elektromos gitár ebbe a műfajba is utat talált, a dob pedig bekerült az összhangzásba, így a negyvenes évekre létrejött egy boogie-sabb ág is. A második világháború végére az akusztikusabb, bendzsóközpontú bluegrass és a nyersebb, lendületesebb honky tonk egyszerre újították meg a műfajt, amelyet ekkoriban már country and westernnek illet hívni és csak egy lépés választotta el a klasszikus countrytól. A folk felől (a blues-os irányból érkező Lead Belly mellett) a Pete Seegerrel felálló Alamanc Singers, Josh White és főleg Woody Guthrie (jobbra) volt a legnagyobb hatással az ötvenes, hatvanas évek dalszerző-előadóira.


Út a rock and rollhoz

louis-jordan-resize-2.jpgAz Egyesült Államok volt az egyetlen ország, amely igazán győztesen került ki a második világháborúból, a gazdaság szárnyalt, mindenki optimistán tekintett a jövőbe. Az USA volt a pozitív példa mindenki számára, még a britek is egy-az-egyben másolták a stílusaikat. A televízió volt az új csoda, a zene természetesen oda is azonnal betette a lábát. Kiadók egész sora indult ekkoriban, amelyek már nem különlegességként tekintettek a feketék zenéjére, hanem pontosan érezték, hogy ők diktálják a trendeket, muszáj foglalkozni velük. Az 1947-ben alapított Atlantic Records és Chess Records lettek a boogie-woogie-ból, a táncos jump blues-ból és dixielandből kifejlődő rhythm & blues legfontosabb kiadói, a műfaj fejlődésében Louis Jordan (balra) már riffeket is bevető negyvenes évek végi tánczenéje, Johnny Otis és Fats Domino ötvenes évek eleji bomba slágerei voltak kulcsfontosságúak. A könnyed, popos, swinges varietésztárok (Frank Sinatra, Nat King Cole (nyitóképen)Dean Martin, Bing Crosby, Doris Day, Judy Garland) között könnyen kitűnt, hogy ez az előre-, a rock and roll megszületése felé mutató zene, na meg Hank Williams honky tonk-dalai, amelyek Elviséket vezették el a rockabilly műfajához.

Dömötör Endre

(folytatjuk)


Frank Sinatra: 

frank_sinatra_by_gottlieb_c1947-_2.jpg


Hank Williams: 

hanksr.jpg


Judy Garland: 

judy-garland-9306838-402.jpg

https://recorder.blog.hu/2017/08/21/poposkor_a_popularis_zene_elso_szaz_eve_1854-1954_2_resz
Popőskor – A populáris zene első száz éve 1854-1954 (2. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr912768902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása